-6℃ -9℃
január 12. Ernő, Erneszta, Tatjána
Szakcikkek

Okozhat repcében gondot a gabona árvakelés?

Agrofórum Online

Lassan eljön az ideje az árvakelésű gabona elleni védekezésnek azokon a repcetáblákon, amelyeknek szerencséjük volt, kaptak egy kis csapadékot és már sorolnak.

Beszűkült vetésforgónkban a repce az esetek legnagyobb részében kalászos gabona tarlójába kerül. A tarlóra hulló gabonamagvak, amint kellően nedves körülmények közé kerülnek, megcsíráznak és kikelnek. Ha ez a nedvesség még a nyári időszakban érkezik, akkor a tarlókezelés, vagy a magágykészítés munkálatai megszüntetik, de legalább mérséklik a problémát. De, vannak száraz évek, amikor nem ez történik és a gabona együtt kel a repcével. Éppen, mint most!

1. kép Az árvakelésű gabona komoly konkurenciát jelent a kis repcenövények számára

Egyáltalán, okozhat repcében gondot a gabona árvakelés? Igen, egyértelműen igen! A repce, akármennyire is robusztus növénnyé növekszik a későbbiekben, fejlődésének kezdetén bizony eléggé gyámoltalan növényke, amelynek a nagy tömegben kelő és gyorsan fejlődő árvakelésű gabona komoly konkurenciát jelent a vízért és tápanyagért folytatott versengésben (1. kép). Márpedig az őszi időszak egyik legfontosabb feladata számunkra, hogy biztosítsuk a repce minél intenzívebb, zavartalan fejlődését, így az optimális fejlettségben menjen a télbe. Amivel az esetleges kifagyás, tőpusztulás veszélyét a minimálisra csökkenthetjük.

Tehát, védekezni muszáj, állománykezeléssel, szelektív egyszikűirtó készítménnyel! A „mivel” kérdéssel különösebben nem foglalkoznék, több ilyen hatóanyagból és az ezeket tartalmazó készítményből válogathatunk. A „hogyan” kérdése azonban már több szót érdemel!

2. kép Sűrű, nagy tömegű gabona árvakelés, alatta szikleveles repceállomány

A megfelelő hatékonysághoz jó időzítés és jól megválasztott dózis szükséges. A kezelés időpontjának megválasztásakor nem kizárólag az árvekelés fejlettségi állapotát érdemes figyelnünk, hanem azt is, hogy annak tömege mennyire gátolja a repcenövénykék fejlődését. Ezért, ha nagyon sűrű állománya alakulna ki e „kultúrgyomnak” (2. kép), inkább időzítsük korábbra az első kezelést és végezzünk akár többszöri beavatkozást. Az a stratégia veszélyes lehet, amelynél hosszan várjuk, hogy kikeljen a lehető legtöbb gabonamag, azzal, hogy majd egyetlen kezeléssel oldjuk meg a problémát. Ilyen esetekben a repce korai fejlődésének tartós gátlása később még megbosszulhatja magát.

A megfelelő dózis kiválasztása a másik fontos kérdése a védekezésnek. Semmiképpen sem rutinszerűen, hanem mindig a konkrét helyzetnek megfelelően válasszuk meg a kijuttatandó mennyiséget. A szelektív egyszikűirtók engedélyokiratában szereplő, az árvekelésű gabona elleni védekezésre engedélyezett dózisok a gyökérváltásig, a három leveles állapotig ajánlottak. Mivel nagyon ritka, hogy olyan egyöntetű kelésünk legyen, amelynél minden egyed ilyen fejlettségű, az itt engedélyezett alsó dózisok használatát én nem ajánlanám, inkább a tartomány felső dózisával érdemes kezdeni a védekezést. Amennyiben a háromleveles állapoton túl vagyunk, akkor pedig már inkább a tavaszi időszakra engedélyezett, magasabb dózisok lesznek hatékonyak. A felhasznált szermennyiség megválasztásakor figyelemmel kell lennünk arra, hogy a rendelkezésünkre álló technikával milyen fedettséget tudunk elérni az árvakelésen. Ha nem vagyunk biztosak a jó fedettség elérésében, emelni kell a kijuttatott mennyiséget.

Az őszi időszak a repcében egyre inkább a gyakori növényvédelmi beavatkozásról szól. Szórunk, vagy szórnánk mindent, rovarölőt, gombaölőt/regulátort, gyomirtót, levéltrágyát. Rendszeres kérdés, mehet-e ki mind, lehetőleg egy tankkeverékben, egyszerre. Ezt így együtt azért nem ajánlott, de az valóban nagy luxus lenne, ha a szelektív egyszikűirtót a szokásoknak megfelelően önmagában juttatnánk ki. Rovarölő készítménnyel együttesen véleményem szerint különösebb kockázat nélkül használhatjuk ezeket, de regulátorral együtt csak feltételesen, más őszi gyomirtóval és levéltrágyával együttesen viszont egyáltalán nem javasolnám. Persze, születnek ilyen veszélyes kombinációk, talán még csak bajt sem okoznak, de kockázatosak.

3. kép A barnuló hajtások az egyszikűirtó hatását mutatják

A szelektív egyszikűirtók használatakor türelmesnek kell lennünk, látványos hatásuk a kijuttatás után akár csak 10-14 nap elmúltával mutatkozik meg az árvakelésen. Ez függ a hőmérséklettől, alacsony hőmérsékleten a hatáskifejtés lassul, az alkalmazott dózistól, az árvakelés növekedésére ható tényezőkről. Egy biztos, ha ki tudjuk húzni az árvakelésű gabonanövény „közepét”, a kihúzott hajtásrészen barnás elszíneződést, befűződést látunk (3. kép), nyugodtak lehetünk, a hatás megérkezett, rövidesen megjelennek az egész növényre kiterjedő sárgulásos, barnulásos tünetek (4. kép).

4. kép Kezelést követően sárguló, barnuló árvakelésű gabona a repcetáblán
Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

AGROmashEXPO: pályázatos gépek teljes kínálata, a valaha gyártott legerősebb MF traktorral kiegészülve!

2026. január 12. 09:10

Az Austro Diesel GmbH. évtizedek óta elkötelezett Partnere az AGROmashEXPO-nak, és 2026-ban is rendkívül komoly és teljes értékű Massey Ferguson gépkínálatot mutat be a kiállításon.

A téli fagy hatásai: így pusztulhat el az őszi vetés

2026. január 12. 08:10

A téli fagy nem egyformán veszélyes: elfagyás, kifagyás és felfagyás is fenyegetheti az őszi vetéseket.

Téli hideg, üres tojófészek? Ezt adja a tyúknak, ha tojást akar!

2026. január 11. 14:10

A hideg, a rövid nappalok és a rossz etetési szokások együtt állítják meg a tojástermelést. Mutatjuk, min lehet még télen is javítani.

Mit rejt a hó? Kórokozók támadása télen

2026. január 11. 08:10

A hótakaró nemcsak véd, hanem veszélyt is rejthet: egyes gombák kifejezetten kedvelik a hó alatti körülményeket.

Kilenc hónapos mélységben a szójabab ára

2020. február 29. 08:03

Pánik közeli hangulat volt az amerikai tőzsdéken, miután a koronavírus európai terjedése gyorsul és a vírus gazdasági kockázatait is egyre reálisabbnak ítélik a befektetők.

A megfelelő vetésforgó RAPOOL-hibridekkel

2018. július 5. 11:34

Kiderült, hogy négyéves vetésforgóban körülbelül 100 kg/ha-ral több repce termett, mint a hároméves rendszerekben.

Romlanak a búza keresleti kilátásai

2020. június 17. 04:38

A párizsi árutőzsdén kicsit javult a hangulat az előző naphoz képest. A repce és a kukorica drágult, ám a malmi búza és a takarmánybúza kurzusa tovább csökkent.

A vártánál nagyobb lehet a dél-amerikai szójatermés

2023. január 28. 09:07

Európában a malmi búza, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, ám a kukorica enyhe plusszal fejezte be a napot.