Házikert

A hortenzia és kékítése

Agrofórum Online

Az egyik legkedveltebb cserjés kerti növény a hortenzia, ugyanakkor az egyik legnehezebb is lehet kezdő kertészeknek, ha nem ismerik igazán a növényt. Az utóbbi pár hétben sokfelé lehetett a multik polcán jó árban kapni ezt a cserepes virágzó cserjét, meg is teltek a kertészfórumok kérdésekkel. Hogy ne járjunk úgy, mint a legtöbben, nézzük is sorra a leggyakoribb kérdéseket, melyek mostanában rendre felmerültek.

Miért pusztul el a hortenzia, amint hazavisszük?

A legtöbb esetben a multiláncok polcaira kerülő növények nem hazai, szabadföldi kertészetek kínálatából kerülnek be a boltokba. Sajnos egyrészt az értékesítési áraknak és más globális kérdéseknek hatására, akár a világ másik feléből is érkezhetnek ezek a növények. A termesztés viszont nem szabadföldi, hanem többnyire fóliás, nagyipari szinten üvegházas, ami sok szempont miatt érdekes nekünk honi hobbikertészeknek is.

Egy ilyen kiegyenlített klímán nevelkedő növénynek, mely többnyire nem is találkozott még természetes fénnyel komoly stresszként hat, amint hazavisszük és kitesszük a kertünkbe. Itt nem csak a napra tevésről van szó. A klimatizált levegőjű bevásárlóközpontból egyenesen egy légmozgásokkal teli, kánikulás kertbe kerül, mely vízgazdálkodás nehézséget is okoz a növénynek.

A másik tényező, hogy árnyékban szoktatni kell a növényt a természetes fényhez!

Lekonyultak az ágak, vissza kell metszenem?

A gyakori kérdések között szerepel az is, hogy bár kapott vizet, árnyékban van, mégis a hajtások lekonyultak, nem akarnak rendbe jönni. Amit tehetünk és bár a virágok látják kárát, érdemes megmetszeni, maximum 6 rügypárra a cserjéket. Mivel a gyökerek is a kókuszrosthoz szoknak (többnyire abba van termesztés során), így első körben a gyökereknek kell regenerálódniuk, hozzászokni az új helyükhöz, a kertünkhöz. Ez a növény számára az elsődleges feladat, és csak másodlagos az, hogy virágot hozzon. Bár mi pont azért vettük meg, a hatalmas virágfejek bizony gátolják a helyrejövetelt, mert sok energiát, tápanyagot és vizet igényel a növény számára a virágzás.

Általánosságban elmondható, hogy a hortenzia a metszést mindig dús virágzással hálálja meg, így ne féljünk megmetszeni bokrainkat!

Mi a földigénye, és miért veszti el a színét a kék hortenzia?

A hortenzia virágszínét a talaj pH-értéke befolyásolja. Így a meszesebb talajon a rózsaszíntől a pirosig, savanyú talaj esetén a fehértől a kékig terjedő árnyalatok jellemzők. A kertészetekben kapható hortenzia földkeverékekkel biztosan sikert aratunk, de ha nem akarunk külön bajlódni ezzel a tényezővel, akkor a kertbe kiültetve utólag is savanyíthatjuk a talajt (vannak erre tápok, de akár az alászórt fenyőtüske is hatásos).

Az viszont fontos, hogy jó vízáteresztő, mészben szegény és tápanyagban gazdag földben érzik magukat a legjobban, így ha van saját készítésű komposztunk otthon, akkor az is nagyszerű kiegészítés lesz növényeink számára.

Hogyan őrizzük meg a kék virágszínt?

Mindenkinek saját hitére bízzuk, hogy mit kever a talajába. A legtöbb kékítő táp alumínium-szulfát tartalmú. De van, aki az úgynevezett kékkőre (réz-szulfátra) esküszik. A fentebb már említett pH-csökkentés egy talaj szempontból is egészséges megoldás, illetve a fenyők tűlevelének felhasználása, netán fenyők alá való hortenziaültetés is praktikus lehet.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Így tartsuk tisztán a szobanövényeink leveleit!

2024. december 17. 11:10

A szobanövények leveleinek tisztítása azért fontos, mert a rajtuk felhalmozódó por, zsír, vízkő vagy egyéb szennyeződés gátolhatja a növények létfontosságú folyamatait.

A legjobb talajtakaró mixek, és amit tudni érdemes róluk

2024. december 17. 05:40

A legjobb talajtakaró mixek témáját hoztam most, melyekről már saját tapasztalatok alapján tudom elmondani a legfontosabb információkat.

Így ne vásároljon növényt, ha jót akar magának és a kertnek!

2024. december 16. 13:40

A megfelelő növény kiválasztása nemcsak esztétikai kérdés, hanem a sikeres kertészkedés alapja is. Nézzünk 8 hasznos tippet a választáshoz!

Cserepes növények, amelyek túlélik a telet odakint

2024. december 16. 09:40

Télen is örömét lelheti a kinti zöld növényekben. Vannak olyan cserjék, virágok és fűszernövények, amelyek ellenállnak a hidegnek.

Ezért igazi kincs az őszi málna

2024. október 22. 13:10

Az őszi málnák a napos, meleg helyeket kedvelik. A talaj legyen humuszban gazdag, pH-értéke 5,5 és 6 között.

Melyik gyümölcsfát, gyümölcsbokrot metszhetjük meg ősszel?

2024. szeptember 8. 11:10

Kertemben sokféle gyümölcsfa, gyümölcsbokor is található. Melyik gyümölcsfát, bokrot metszhetem meg az ősz folyamán?

A gyümölcsfa-nyesedék felhasználásának módjai

2023. szeptember 2. 08:10

Mihez kezdjünk a kertünkben levágott gallyakkal? Elégetni ma már nemigen szabad, a kukába sem férnek be, nincs is igazán helyünk tárolni őket. Gondolkozzunk hát másként: mire tudnánk felhasználni a levágott nyesedéket úgy, hogy végül ez is a hasznunkra váljon?

Nem akar fejlődni, hajtani a fügefám! Mi lehet a baja?

2024. május 5. 04:40

Nem akar a fügém fejlődni hiába locsoltam, pedig még trágyát is tettem rá. A fagy miatt visszavágtam, meg is jelent rajta ezután pár sötétzöld levél, de azóta nem akar többet hozni. Mit tehetnék? Az idén várható még a fa lombosodása, vagy beteg lehet? Tavaly nagyon szép volt a fa, ugyanígy locsoltam.