Házikert
Házikert

A legszebb őszi virágok a kertben

A legszebb őszi virágok a kertben

Agrofórum Online

A nyár elmúlása nem jelenti azt, hogy a virágzásnak is véget kell érnie. Az alábbiakban bemutatjuk azokat a növényeket, amelyek csodás színeikkel csak még varázslatosabbá teszik az őszi kertet – beleértve az egynyári virágokat, évelőket és a cserjéket is. Hiszen, ha vége is van a nyári hónapoknak, miért ne élvezhetné még tovább a színpompás virágok és sárgás-vörösre váltó levelek semmihez sem fogható látványát?

Egynyári virágok

Sok olyan egynyári növény van, amely ideig-óráig elviseli a hűvösebb hőmérsékletet, és még ősszel is ontja a virágait. Ezek közé tartozik a sarkantyúka, a rézvirág, a körömvirág, a büdöske és a kúpvirág. Az ültetésről és a termesztési tippjeinkről szóló cikkeinket lásd a Kiskert rovatunkban.

Évelő virágok

  • A Vörös Sédkender (Eutrochium purpureum) nagy bokorrá növő évelő növény, amely késő nyártól az első fagyokig virágzik. A nagy, lila, fürtös virágok olyan növényeken nőnek, amelyek optimális körülmények között akár több mint 180 cm magasak is lehetnek. Hol van ilyen hely? Mivel ez a növény a nedves talajt szereti, számos vadon termő példányával patakmedrek és folyópartok mentén találkozhatunk – jellemzően a napfényes helyeken kell keresni őket. A növény levelei megdörzsölve kellemes édeskés illatot árasztanak. A beporzók imádják a Vörös Sédkendert, ezért érdemes néhány példányt a kert napsütötte részeinek hátsó soraiba ültetni.
  • A Pompás varjúháj (Hylotelephium) a növény jellemzően a hűvös beköszöntével, az őszi időszakban a legszebb, amikor mély rózsaszínű virágai előbújnak a dús lombozatból. Legnépszerűbb fajtája a valóban káprázatos „Autumn Joy”, amelynek mély mályvaszínű virágai akár tenyér nagyságúak is lehetnek. A Kárpáti varjúháj egy másik igen népszerű fajta, amely különleges, magas szárakat hoz, látványos küllemet kölcsönözve ezzel a növénynek.
  • A japán szellőrózsa (Anemone): a nyár elmúltával, amikor a többi virág már rég elnyílt, a szellőrózsa még javában virágzik. Magyarországon a 4 legelterjedtebb faja a bogláros szellőrózsa (Anemone ranunculoides), az erdei szellőrózsa (Anemone sylvestris), a berki szellőrózsa (Anemone nemorosa) és a hármaslevelű szellőrózsa (Anemone trifolia). A növény a téli talajnedvességet rosszul viseli, ezért védett helyre érdemes ültetni.
  • A nyáron virágzás után visszavágott romantikus küllemű gyűszűvirágok (Digitalis purpurea) ebben az időszakban második virágzásukat élik. Mivel a növény erősen mérgező, kisgyermekes családok jobb, ha kerülik a termesztését.
  • A japán rózsa (Rosa rugosa): a nyár elmúltával, a kertészek legnagyobb örömére még mindig virágzik. Bár hasonlít a vadrózsára, annál jóval alacsonyabb (max. 2 méteresre nő), és igencsak tüskés. Remek talajtakaró növény, de szépen mutat teraszok és kerítések mellett is.
  • A sárga Érdes Napszemvirág (Heliopsis helianthoides) magas termetű évelő növény, amely nyáron, valamint az őszi hónapok elején virágba borul. Magassága miatt érdemes az ágyások hátsó részébe ültetni. Nem igényel különösebb gondozást, és a kártevőkre sem érzékeny.
  • Az illatos japánamarillisz (Lycoris squamigera), többféle néven ismert, ráadásul az egyik neve sokatmondóbb, mint a másik. A nemzetség az ókori római Marcus Antonius szeretője előtt tiszteleg, míg a köznyelvben sokszor feltámadási-, meglepetés- és varázsliliomnak is nevezik. Különleges szíjszerű lombja tavasszal jelenik meg, és késő nyáron hervad el. És amikor már azt hinné az ember, hogy a növény cserbenhagyta, virágszára 45 és 65 centiméter közötti magasságba emelkedik, hogy 4-7 trombitaszerű, rózsaszín virágot hozzon, amelyek különleges illattal büszkélkedhetnek. (Az illatot leszámítva a virág a rokonára, az amarilliszre emlékeztet.) Az illatos japánamarillisz ráadásul nem igényel mást – csak jó vízelvezetésű talajt, és teljes vagy részleges napsütést. Télálló növény.
  • Őszi vérfű (Sanguisorba officinalis ‘Arnhem’): magas növésű, különleges küllemű, légies, vízigényes növény. Tőlevélrózsában álló, páratlanul szárnyas összetett leveleinek fonáka kékeszöld. Karmazsinvörös virágait nyár végén, valamint az ősz első felében hozza. Júliustól szeptemberig virít; virágait a szél porozza be. Kerti tavak mellett más mocsári növények közé ültessük, mivel alapvetően lápréteken őshonos növény.
  • Őszi sisakvirág (Aconitum carmichaelii): nyáron és ősszel virágzó, Kínából származó dísznövény, amelynek minden része mérgező – ennek ellenére a keleti gyógyászat (nyilván, a megfelelő gyógyszerészeti eljárások sorával) reumatikus panaszokat enyhítő gyógykészítményeket állít elő belőle. Vaskos szárán nyílnak mesés, kék, sisakszerű virágai. Bokros megjelenésű, akár 100-150 cm magasra is nőhet.
  • Krizantém (Chrysanthemum): az ősz utolsó virágai. Az őszi fajták jellemzően októberben virágoznak, de takarással ez novemberig kitolható. Nem igényel különösebb gondosodást, de a napos helyet és a tápoldatozást meghálálja. A növény visszacsípését júniusban célszerű elvégezni.
  • Őszi fátyol (Boltonia asteroides): 80-120 cm magasra megnövő évelő növény, amely a nyár végétől októberig virágzik. Napfénykedvelő, de árnyékos helyen is megél. Az őszirózsa rokona. Bokros növekedésű, sok virágot hozó növény, amely nagyon jól mutat minden kertben. Virágai illatosak, több színben kaphatók. A növényt célszerű karózni. Szépen mutat a pillangóvirág és a kúpvirág mellett.
  • Fürtös poloskavész (Actaea racemosa): lágyszárú évelő növény, amely föld alatti rizómából nagy, összetett leveleket hoz, ezek elérhetik a 25-60 cm-es magasságot is. A virágok késő tavasszal és kora nyáron nyílnak: ezek hosszú, fehér porzóval körülvett, fehér tömött fürtökből állnak és kifejezetten édes illatot árasztanak.
  • Asterek: Az őszi kiskertek királyai és királynői az asterek. Ebben az évszakban a kertészeti áruházakban a színek és fajok tekintetében rendkívül széles választék áll a rendelkezésünkre. Nem árt tudni: ha nyár elején nem vágja vissza az astereket, azok idővel túlontúl magasra nőhetnek. A metszés azonban elágazásra ösztönzi őket, így legközelebb még több virágot kaphatunk, a növény pedig dúsabb formát ölthet a visszavágásnak köszönhetően. A Fehér őszirózsa (Aster divaricatus (syn. Eurybia divaricata) az ősz egyik legszebb virága, amely előszeretettel nyílik a nagyobb fák alatti árnyékban is, de rendkívül invazív, ezért körültekintően kell vele bánni. A növény latin neve is erre utal, hisz azt jelenti, hogy „elterülő/szertelen”. Ezeket a tulajdonságokat Ön is hamar fel fogja ismerni. (Az Asterek termesztéséről itt olvashatsz bővebben az agrofórum oldalán:)

Kúszónövények az őszi színeiben

Ha már itt van az ősz, ne hagyja figyelmen kívül a kúszónövényeket sem! Az olyan fajták, mint például a klematisz, gyönyörű virágokat hoznak – fajtától függően néha évente kétszer is. Mindemellett az olyan kúszónövények, mint a borostyán és a vadszőlő lenyűgözően színes lombozatot kölcsönöznek a kertnek.

  • ‘Ville de Lyon’ klematisz: Ez a kúszónövény látványos, hosszan virágzó, kárminpiros, 10-15 centiméteres (vagy annál is nagyobb) virágokat hoz, sárga porzókkal a kontraszt kedvéért, ha nedves, de jó vízelvezetésű talajban, teljes napsütésben vagy félárnyékban tartjuk. A klematiszok szeretik, ha a virágaik a napon, a száruk és a gyökerük azonban az árnyékban van. Az utolsó virágzás után metssze meg a növényt, vagy várjon ezzel a művelettel tavaszig.
  • A ‘Henryi’ klematisz nagy fehér virágai 15-20 cm átmérőjűek. Általában késő tavasszal vagy kora nyáron, majd később nyáron vagy kora ősszel virágzik.
  • Vadszőlő (Parthenocissus quinquefolia) meseszép, vad-romantikus hangulatot árasztó kúszónövény, amelynek levelei ősszel ragyogó sárgára, narancssárgára és  vörösre színeződnek. Ezek a szőlőfélék agresszív növekedésűek, ezért körültekintően ültessük el őket! Jól és rendkívül gyorsan befednek romos falakat, vagy nagyobb kerítés-frontokat, ezért érdemes olyan helyre ültetni, ahol szeretne nagyobb zöld felületeket látni.

Díszfűfélék

A gyakran figyelmen kívül hagyott díszfüvekkel érdekes textúrát és különleges formát kölcsönözhet a kertje egy-egy izgalmasabb részének, különösen ősszel, amikor nem a virágok kerülnek a középpontba.

  • Évelő tollborzfű (Pennisetum alopecuroides) ‘Hameln’: 80-100 cm magasra növő, dekoratív, félgömb alakot formáló díszfű. Világosbarna kalászokat hoz, főként, ha napos helyre és tápanyagokban dús, nedves talajba ülteti. Szegélynövényként gyönyörű, de szoliternek is tökéletes növény, amelyet tavasszal a többi díszfűféléhez hasonlóan 15 centiméteres nagyságúra kell visszavágni.
  • Japánfű (Miscanthus sinensis) ‘Silberfeder’: Mutatós szoliter növény, amely mesés látványt nyújthat bármelyik kertben. Rövid gyöktörzzsel rendelkező évelő perje. A szára 2 méter magas is lehet, sásszerű, ívesen meghajló levelei 70 centiméter hosszúra nőhetnek. Legyező alakú kalászai 6-15 centiméter hosszúak és egész télen a növényen maradhatnak. Kora tavasszal leveleit és kalászait a föld felett egy jókora arasznyira kell visszavágni.
  • Ezüstös pampafű (fehér) M. sinensis ‘Purpurascens’: jókora krémszínű bugákat hoz, szeptembertől novemberig virágzik. A tőzeges, magas tápanyagtartalmú virágföldkeveréket kedveli, 2 méter magasra is megnő, egész évben ültethető. Késő ősszel célszerű betakarni a növényt kartonokkal és fóliával, hogy a téli fagyoktól megóvjuk (különösen a tövét). Tavasszal vissza kell vágni 25 cm magasra.
  • Bouteloua gracilis / Alacsony moszkítófű szunyogfű: 30-40 cm magasra megnövő alacsony fűféle, amely igencsak mutatós keskeny, különleges kalászokat hoz. Levelei keskenyek, tűszerűek, a halvány zöldtől kezdve egészen mélyzöld színűek lehetnek. Talajigénye szerény, napfénykedvelő, szárazságtűrő növény, amely meseszépen mutat kisebb tavak, csobogók mellett.
  • Széleslevelű különösfű (Chasmanthium latifolium): kisebb fajta, alig 1 méteresre növő díszfű, amely – megjelenését tekintve – kissé a bambuszra hajaz. Ültetéstől (pontosabban a kapott napfénytől) függően lehetnek világos vagy sötétebb levelei, ám különlegességét a lehajló, lapított kalászai adják, amelyek az ősz elején látványos díszei lehetnek a legegyszerűbb kertnek is. Csoportosan is ültethető.

Őszi bokrok és fák

Az évnek ebben az időszakában nem csak az ágyások virágoznak. A szemmagasságban lévő kisebb fák és bokrok és föléjük nyúló cserjék is üde színfoltot nyújthatnak.

  • A Korall magyal (Ilex verticillata) a magyalfélék egy fajtája, amely egészen addig tart, amíg egy csapat éhes madár el nem tünteti a bogyóit. Ne feledje, hogy a téli bogyóterméshez egyszerre kell hím- és nőivarú növényeket termesztenie (amelyek egy időben virágoznak). Létezik azonban már olyan új fajta magyal is (‘Sweetheart’ a neve), amelynek hím- és nőivarú példánya egyszerre, egy cserépben kapható. Hát nem praktikus? További izgalmas téli bogyós magyalfélék a „Winter Red”, a „Red Sprite”, a „Winter Gold” és a „Chrysocarpa”.
  • A Karéjoslevelű díszalma (Malus sargentii) sötétvörös termése végtelenül szép kontrasztot alkot a fa sárga őszi lombozatával, és a tél végéig szép látványt nyújt a kertben. A hagyományos formájú almafához képest ez inkább egy elágazó törzsű cserjéhez hasonlít, amely körülbelül 3 méter magasra és 4,5 méter szélesre nő.

A növények nem csak a virágaik és a bogyóik, hanem a lombozatuk révén is színt visznek a kertbe. Keressen olyan cserjéket és fákat, amelyek levelei az őszi hónapokban pirosra színeződnek!

  • A Bangitalevelű Hólyagvessző (Physocarpus opulifolius) remekül illik az ősz semmihez sem fogható színpalettájához. A „Summer Wine” nevű fajtának az egész szezonban vonzó bordó levelei vannak, de ősszel élénkebb vörösre színeződnek. Sok más fajta is létezik, amelyek lombja más színű, a szürkés-zöldtől a rézvörös narancssárgán át a mély-liláig.
  • A Bíbor cserszömörce (Cotinus coggygria ‘Royal Purple’) lombja sötét bordó, ősszel azonban egészen mély lilára színeződik. Hazánkban is őshonos, fagytűrő cserje. Terebélyes növekedésű, kifejlett korában 5 méter magas is lehet. Tavasszal meseszép rózsaszín, vattaszerű bugavirágzatot hoz, amely nagyon szép hangulatot kölcsönöz a növénynek és a kertnek. Fénykedvelő, fagy- és szárazságtűrő növény, amely a laza, jó vízelvezetésű talajt kedveli.
  • A japán juhar (Acer palmatum) ‘Bloodgood’ minden évszakban, de különösen ősszel pazar látványt nyújt a többi növény között. Rengeteg fajta közül választhat, ha azon gondolkodik, hogy egy juharfélével gazdagítsa a kertjét. Csak figyelje meg, hogy melyik, milyen talaj, hőmérsékletet és fényviszonyokat igényel. Sok fajta ugyanis nem éli túl a rendszeresen mínusz 20 fok alá süllyedő teleket, de a perzselő nyári nap is megviselheti őket. A legkülönlegesebbek talán a finoman cakkozott levelűek (Acer palmatum dissectum), és azok, amiket könnyedén cserépben is nevelhet (pl. az „Inaba Shidare”).
  • A kaméliák kellemes hangulatot árasztó örökzöld cserjék, amelyek a melegebb éghajlatot kedvelik, ám amint beköszönt az őszi hűvösebb időjárás, rózsaszerű virágokat hoznak. A legkedveltebb őszi virágzású fajták a „Winter’s Dream”, az „Autumn Dream” és a „Winter’s Charm”.

Sok más cserje is ősszel mutatja meg szépséges bogyóival és színes leveleivel a legjobb formáját. Ezek közül is a legszebbek a következők:

  • Harangozó Csengőbojt (Enkianthus campanulatus)
  • Fogaslevelű bangita (Viburnum dentatum)
  • Bangita (V. dilatatum)
  • Nagylevelű csodamogyoró(Hamamelis virginiana)
  • Görögtűz (Itea virginica) ‘Henry’s Garnet’
  • Bóbitacserje ‘Blue Mist’ (Kék köd)
  • Kínai lilabogyó (Callicarpa bodinieri ‘Profusion’)

Ültesse tele a kertjét ezekkel a gyönyörű őszi virágokkal, fűfélékkel, kúszónövényekkel, fákkal és cserjékkel, hogy még tovább élvezhesse a színpompás levelek és virágok semmihez sem fogható látványát.

Az ősz egyébként is kitűnő időszak az ültetésre, mivel a talaj még meleg és nedves, ráadásul ilyenkor sok kertészeti áruházban nagy árengedményt adnak az évelőkre, a fákra és a cserjékre.

A cikket fordította: Ordódy Eszter

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hogyan locsoljunk helyesen?

2024. május 10. 14:10

A locsolásnak – vagy jó esetben tudatos öntözésnek – is vannak fortélyai. Ezek közül az egyik, hogy a növény alá, a talajra kell a vizet juttatni.

A kardvirágnak van egy rejtett tulajdonsága

2024. május 10. 07:10

Néhány kultúrában a kardvirágokat hagyományosan gyógyászati célra is használták.

Az örök életű buxus titka

2024. május 6. 12:10

A buxusokat gyakran megtámadják különböző rovarok és kórokozók, amelyek jelentősen károsíthatják és akár el is pusztíthatják őket.

Így lesz gyönyörű japán díszcseresznyéje a kertben

2024. május 6. 07:10

Az ültetésre alkalmas időszak a tavasz, egészen márciustól májusig, valamint még az ősz is ideális lehet októbertől egész novemberig.

Cickafark nevelési kisokos

2023. január 6. 13:36

Egyre több hazai kertész ülteti el ezt a derékmagasságig megnövő, évelő, látványos virágot hozó növényt, amely nem csak mutatós, de rendkívül kellemes illatot is áraszt. Változatos formavilágának köszönhetően sokan ültetik el szegélynövényként vagy utcák, házak előtti zöldterület díszeként a gyógynövényként is igen kedvelt cickafarkot.

Így termesszünk magról kökényt!

2022. december 12. 10:42

A hegyoldalak, erdőszélek jellegzetes növényének sötétszürke, tövises ágain beérő kékesfekete termése akkor a legfinomabb, ha már megcsípte a dér.

A magaságyások feltöltése – költséghatékonyan!

2023. február 3. 14:23

Az egyik leggyakoribb kérdés, amit egy új kertésze feltehet, hogy hogyan töltsünk fel egy új magaságyást úgy, hogy közben még pénzt is spóroljunk.

Februári tennivalók a kertben

2023. február 1. 10:01

A február fordulópontnak tűnik a kert szempontjából. Odakint még mindig hideg van, de már mindenütt a tavasz közeledtének jelei mutatkoznak. A hagymák lassan előbújnak a földből, és végre hosszabbodni kezdenek a nappalok.