15 fa és cserje, amelyek színt adnak a kertnek.
A legszebb téli bogyós növények kiválasztásával élénk színeket és szezonális hangulatot varázsolhatunk a kertünkbe. Ezek a növények ugyanis segítenek abban, hogy némi színnel és vidámsággal gazdagodjon a dérlepte kertünk, éppen azokban a zord téli hónapokban, amikor a legnagyobb szükségünk van erre.
Ahogy a nappalok rövidülnek, a színpompás bogyók látványa különlegessé teszi a kertünket. Ültessük őket a bejárati ajtó közelébe, hogy amikor hazaérünk, barátságos színfoltként köszöntsenek ezek a bokrok minket, vagy válasszunk egy olyan helyet a hátsó kertben, amire a ház ablakaiból is rájuk látunk, hogy bármikor gyönyörködhessünk bennük.
Vásároljunk hagyományos piros vagy narancssárga színt adó bogyós növényeket, vagy ha úgy gondoljuk, hogy a téli kert dérlepte képéhez a hűvösebb színek illenek, válasszunk krém-fehér, lila vagy élénk gyöngyház-rózsaszín bogyós cserjéket, amelyek nemcsak elegáns, de szép, hűvös, elegáns hatást keltenek. Már csak egy kis hóesés kell, és a kertünk igazán varázslatosan fog festeni!
Válasszunk hát színes bogyókat hozó téli növényeket, hogy szezonális hangulatot adjunk a kertünknek! Sokan úgy gondolják, a téli hónapokban hagyni kell pihenni az áttelelő kertet, és nincs is ezzel semmi baj, de ha megtehetjük, miért ne csempésszünk szépséges színeket és egy kis ünnepi hangulatot a meglévő növények közé? Az ültetési tervbe „belevett” bogyós növények a legborongósabb napokat is feldobják, ezért érdemes időt és pénzt szánni rájuk.
Most azonban lássuk csak, mely növények közül válogathatunk!
1. Kínai lilabogyó
A kínai lilabogyó (Callicarpa bodinieri „Profusion”), más néven „szépséggyümölcs” egy 150-200 cm magasra növő, szélesen elterpeszkedő, felfelé törekvő lombhullató cserje, amelynek legfőbb dísze a télen a vesszőkön maradó élénk lila bogyószerű termése, amely napfényes időben ékkövekhez hasonlít. A meseszép lila bogyók valósággal életre keltik a kertet, buja, rózsaszínes-ibolyaszínű fürtjeik az őszi levelek lehullása után is sokáig megmaradnak, és egész télen megőrzik szépségüket.
Ez a cserje nem kényes, jól érzi magát napsütésben, de félárnyékos helyeken is jól fejlődik. A legjobban a laza szerkezetű, jó vízáteresztő képességű, tápanyagban gazdag talajban érzi magát. A lila bogyós „Profusion” a Kínai lilabogyó széles körben elérhető fajtája, míg a „Leucocarpa” bogyói krémes elefántcsont színűek, ha inkább egy kicsit visszafogottabb megjelenésű fajtát szeretnénk.
Ültetéskor érdemesebb egyszerre több tövet egymás mellé tenni, hogy később szép dús látványt nyújtsanak az egymásba érő növények. A téli hónapokban, vágjunk néhány bogyókkal teli ágat és rendezzük el szépen egy vázában, hogy a lehető legjobban érvényesüljenek ezek a lenyűgöző színek a lakásban is.
2. Fajdbogyó
Ez az örökzöld törpecserje (Gaultheria procumbens) leginkább a szemet gyönyörködtető és hosszan megmaradó fényes piros bogyóiról ismert, emiatt igazi színfoltját képezi a téli kertépítésnek. Az élénkpiros bogyókat nem lehet felülmúlni, ráadásul ma már olyan fajtákat is lehet kapni, amelyeknek gyöngyház rózsaszínű és hófehér bogyói vannak. Ezek a legcsodálatosabb téli bogyós növények, amelyeket érdemes a kertünkbe ültetni.
Keleti teabogyó, dobozbogyó, fogolybogyó, szarvasbogyó, henye fajdbogyó és amerikai fajdbogyó néven is ismert. A fajdbogyót nedves, de jó vízelvezetésű talajban, napos vagy félárnyékos helyen termesszük. Könnyen szétterül, de a gyökereit ásóval átvágva kordában tarthatjuk. Cserepes kiszerelésben egész évben telepíthető, kivéve a téli tartós nappali és éjszakai fagyok mellett.
Gyönyörűen mutat egy szélesebb téli virágtartóban a bejárati ajtó előtt, a lépcsőkön vagy a teraszon, de a bogyók mesésen festenek a kertben lévő örökzöld növények előtt is. Amennyiben cserépbe ültetjük, ne feledjünk megfelelő komposztot használni, mivel a fajdbogyó a savas kémhatású talajt kedveli.
3. Közönséges kecskerágó
Ennek a nagy (1-7 m magas) lombhullató cserjének a fáját régen hagyományosan orsók, kötőtűk és faszegek készítésére használták, ami megmagyarázza a nevét (orsófának is hívják). Ősszel pirosló, sötét rózsaszín tok termésekkel megrakott bokrai igen mutatósak. A növény valódi szépsége azonban télen mutatkozik meg igazán, amikor gyönyörű, narancssárga-rózsaszín bogyók csoportjai lepik el, amelyek sokáig megmaradnak, miután a lángoló, skarlátvörös levelek lehullottak. Hideg időben a hüvelyek szétnyílnak, ilyenkor fényes narancssárga magjaik elképesztő látványt nyújtanak.
A Közönséges vagy Csíkos kecskerágó kedveli a napos vagy félárnyékos helyet, és a tápanyagban gazdag, meszes, jó vízellátású és mély rétegű vályogtalajokat kedveli. A téli kertben a korai hagymákkal beültetett szegélyek mögött lenyűgözően mutat. A vadon élő állatok kedvelik a leveleit és termését, különösen a vörösbegyek, így ez az egyik legjobb téli bogyós növény, ha az a célunk, hogy a biológiai sokszínűséget is növeljük a kertünkben.
4. Magyal
A napsütést és árnyékot egyaránt tűrő magyalok az év bármely szakában, de különösen télen látványos és hálás színfoltjai a kertnek. Fényes zöld lombozatuk és feltűnő piros bogyóik tökéletesen alkalmasak arra, hogy karácsonyi koszorúkat, ajtó- és asztaldíszeket készítsünk belőlük, vagy csak egy csokornyi ágat vízbe téve az ünnepi asztalt díszítsük vele. Vidám ágaikkal lépcsőkorlátot, ajándékokat is díszíthetünk, vagy a meleg házból gyönyörködhetünk a bokrokban, amennyiben az ablakunk közelébe ültetjük őket.
A nagyobb fák mellett kisebb, cserjés fajtájuk is kapható, amelyeket cserépbe ültethetünk és (nyalóka)formára vághatunk az ünnepek idejére. Elegáns látványt nyújtanak a cserepes magyalbokrok a verandán is, egymás mellett sorakozva, vagy a lépcső/bejárat két oldalán, párban elrendezve. A téli teraszunk is szebb lesz tőle, pláne ha karácsonyi izzósorral dobjuk fel a látványt, hiszen a tél olykor nyomasztó sötétségébe a magyal élénkpiros bogyói karácsonyi hangulatot és vidámságot csempésznek.
5. Hóbogyó
A Symphoricarpos albus, hogy latin nevén nevezzük, egy alacsony növésű, talajtakaróként is használható lombhullató cserje, amely szép rózsaszín virágokat és gyöngyház-fehér bogyókat hoz. Könnyen termeszthető és gondozható sűrű cserje, amely gyorsan nő, és bármit elvisel, beleértve a fagyokat, az árnyékos helyeket és a rossz talajt is.
Próbáljuk meg egy árnyékos helyre ültetni, hogy a téli kertet ragyogóvá varázsoljuk, amikor a bogyók a legpompásabb látványt nyújtják. Feltűnő látványa miatt igazi fókuszpontot adhat egy egyébként unalmas saroknak, ezért érdemes feldobni vele a kert azon részeit, ahová a téli fagyok miatt eddig nem ültettünk semmit.
Ha a madarakat szeretnénk a kertbe csalogatni, ez a növény remek választás, bár nem árt tudni, hogy az emberre és a kutyákra enyhén mérgező hatásúak a hóbogyók. A madarak azonban valósággal elárasztják a kertet, hogy e növény bogyóiból lakmározzanak, és szeretik a növény sűrű ágai által nyújtott menedéket és biztonságot is.
6. Japán babérsom
A tarka japán babér néven is ismert, szépséges növény bárhol jól érzi magát a kertben, beleértve az árnyékos területeket is, és könnyen nevelhető. A 2-3 méter magasra növő, lassú növekedésű örökzöld cserje fényes, élénkvörös bogyókat hoz, amelynek fürtjei a jellegzetes, pettyes levelek közt szemet gyönyörködtető látványt nyújtanak.
A növény akkor válik igazán egyedivé, amikor a levelei a téli napsütésben más színűnek tűnnek kívül (sárgászöldnek) és a levéltőnél (sötétzöldnek), a bogyók pedig ragyogó skarlátvörös színt öltenek, ami még a legborongósabb napokat is feldobja. Ez az egyik legjobb sövénynövény, mivel egész évben jól mutat.
Jó tanács: Nem árt tudni, mielőtt megvásároljuk a növényt, hogy ahhoz, hogy bőséges bogyó-termést kapjunk, szükségünk lesz a cserje egy hímivarú fajtájára is, amelyet a közelben kell elültetnünk.
7. Bangita
A Bangita az egyik kedvenc téli bogyós növényünk, mivel ez egy olyan cserje, amely nem adja fel a hideg ellenére sem. Mutatós rózsaszín vagy fehér virágai, buja örökzöld levelei és fényes bogyói évszaktól függetlenül pompás eleganciát kölcsönöznek a kertünknek. Magyarországon a kányabangita (Viburnum opulus) és az ostormén bangita (Viburnum lantana) őshonos, de sok más szemet gyönyörködtető fajjal is találkozhatunk.
A lenyűgöző küllemű termések ősszel érnek be, és egész télen megmaradnak, hogy mesés látványukkal nap mint nap megörvendeztessenek bennünket. A Bangita legtöbb fajtája sötétkék-fekete lila árnyalatú, de kaphatóak élénk rózsaszínű fajták is, amelyek egészen különleges látványt nyújtanak.
A madarak nagyon szeretik a Bangitát, mert a növény nem csupán a fészeképítéshez szükséges lombkoronát biztosítja a számukra, de értékes tápanyagokkal is ellátja őket. A bogyók az egész szezon alatt elérhetők, így a madarak kedvükre lakmározhatnak belőlük.
8. Fagyöngy
A fagyöngy (Viscum album L., enyves bogyó, gyimbor, gyomború, gyöngybuckó, madárlép) holdfény-fehér bogyói télen varázslatos látványt nyújtanak a kertben. Ez az örökzöld növény bármilyen „gazdafán”, például alma-, galagonya-, nyár-, hárs- akác-, juhar vagy kőrisfán képes tanyát verni.
A Karácsony ma már elképzelhetetlen nélküle, hiszen csokrokba kötve, ajtódíszként, koszorú formában, dekorációként felakasztva meseszépen mutat, különösen a karácsonyi balkonokon, teraszokon és ablakpárkányokon, no és a megterített ünnepi asztalon.
A növény druidákig visszavezethető misztikus ereje állítólag szerencsét hoz és elűzi a gonosz szellemeket. Könnyen termeszthető, de türelmesnek kell lennünk vele, mivel néhány évbe is beletelik, mire meghonosodik. Megpróbálhatjuk az idei ünnepi csokor bogyóiból vett magokat kihajtatni, de vélhetően nem sok sikerrel fogunk járni, mert ezeket legtöbbször éretlenül szedik le. Ha mégis meg szeretnénk próbálni, távolítsuk el a bogyóról a húsos burkot és a magot tegyük egy előzőleg enyhén megvágott faágra.
9. Közönséges tűztövis
Szemet gyönyörködtető, csillogó bogyóival a közönséges tűztövis egy nagyon mutatós cserje, amit a ház falához vagy kerítéshez ültethetünk, vagy sövényként nevelhetünk. Bónuszként szokták emlegetni a kertészek, hogy a növény, tüskés ágai miatt betörők ellen is remekül működik.
Nevét két jellegzetes tulajdonságáról kapta: a termés tűzpiros színéről és az ágakat díszítő tövisekről. A ragyogó élénk színekben pompázó őszi bogyók skarlátvörös, narancssárga vagy napsárga színű fürtökben jelennek meg. Jó választás a vadon élő állatok számára kialakított kertekben, különösen, ha beporzó rovarokat és fészkelő madarakat szeretnénk meghívni, hiszen a madarak a bogyókból egész télen csipegethetnek, hiszen ezek tökéletes táplálékot nyújtanak számukra a hidegebb hónapokban.
Ez a cserje a legtöbb talajon könnyen termeszthető, így kiváló választás lehet a kert olyan problémás területeire, ahol nem sok más növény képes meghonosodni.
10. Csipkebogyó
A csipkebogyó a vadrózsa (Rosa canina) és a japán rózsa (Rosa rugosa) gyógyhatású áltermése, népies nevei: csipke, csitkenye, hecsedli, hecserli, hecse(m)pecs, bicske. A ragyogó színű csipkebogyó az egyik olyan „bogyó”, amelyre minden télikertnek szüksége van. Ahhoz azonban, hogy gazdag csipkebogyó termést kapjunk, fontos, hogy nyáron ne vágjunk le minden virágot, különben a növények nem tudnak magot termelni. A cserje egy részé hagyjuk érintetlenül a virágokat és télen gyűjtsük be a növény terméseit.
Ahogy az időjárás hűvösebbé válik, a csipkebogyó színei zöldből a vörös és narancssárga mély árnyalataira váltanak, és ettől kezdve értékes táplálékforrást jelentenek a vadon élő állatok számára. Az egymás mellé ültetett cserjék meseszépen is néznek ki, gazdag vörös-narancsos árnyalataikkal színt, struktúrát és vidám hangulatot kölcsönöznek a kertnek.
11. Galagonya
A galagonya fényes, mélyvörös bogyói (szigorúan véve a Maloideae alcsaládra jellemző almatermések, amelyek a vacok megduzzadásával keletkeznek) a legsötétebb színű téli bogyós növények közé tartoznak. Tavasszal virágok tömegei borítják, majd ősszel és télen a bogyóké lesz a főszerep.
A galagonya ideális minden kiskertbe. A közönséges galagonya jól működik sövényként, bár a törpe változat nagyszerű kiegészítője lehet a szegélyeknek is. Nagy konténerekben is termeszthető, így jó választás lehet, ha a teraszon vagy egy kis udvari kertben szeretnénk bogyós növényeket termeszteni.
Bármilyen talajban, napon vagy félárnyékban is megterem, és kevés gondozást igényel. A madarak kedvelik a termését, így jó választás arra nézve is, hogy a külcsín mellett a vadon élő állatokat is a kertbe vonzzuk általa.
A Kárpát-medencében négy faj őshonos: az egybibés galagonya, a fekete galagonya, a rózsaképű galagonya és a cseregalagonya.
12. Berkenye „Pink Pagoda”
A Sorbus „Pink Pagoda” a kiskertek egyik legideálisabb fája. Könnyen termeszthető, és a növényen megjelenő gyönyörű rózsaszín bogyók télen szemet gyönyörködtetőek. A bogyókat tavasszal fehér virágfürtök, ősszel pedig drámai vörös levelek követik. Tökéletes választás ez a fa kisebb kertekbe.
Gondozása is egyszerű, mivel alig igényel metszést. Jó vízelvezetésű, termékeny talajon érzi magát a legjobban, de nem fejlődik jól a rossz vízelvezetésű, agyagos talajon. A nyílt, napos helyeket kedveli, de elvisel némi árnyékot is. A bogyók színe azonban akkor lesz a legszebb, ha a növényt napos helyen neveljük.
13. Madárberkenye
A Madárberkenye egy könnyen nevelhető fa, amely jó vízelvezetésű, termékeny talajon érzi magát a legjobban. Nem szereti az agyagos földet és a pangó vizet. A nyílt, napos helyen érzi igazán jól magát, de elvisel némi árnyékot is, mivel általában nem túl kényes növény. Állományai megtalálhatók a Mátrában is.
Ezek a vonzó díszfák csodásan mutatnak egy kisebb városi kertben. Kisebb termetű fajtáik jól illenek az udvari kertekhez és a teraszokhoz. Az egymás mellé ültetett fák a madarak és más vadon élő állatok számára is mágnesként hatnak.
Hosszú ideig tartó szép látványuknak köszönhetően jóval több élményt nyújtanak, mint más fák. Koronájukat természetesen a narancssárga bogyók fürtjei koronázzák meg, amelyek csábítóan lógnak le az ágakról, és a téli hónapokra mesés színeket adnak a kerthez.
14. Madárbirs
A Madárbirs fényes sötét bogyói ősztől egészen télig a bokron maradnak, és a piros, a lila és a fekete árnyalataiban pompáznak. A bogyók mellett egész nyáron a virágokban gyönyörködhetünk, ősszel pedig a növény lombja meseszép színeket ölt. Némelyik fajta örökzöld, ami még egy indok arra, hogy a kertünk egy kopárabb szegletébe ültessük és színt, életet vigyünk ezáltal abba a sarokba.
Méretüket tekintve a szépen terjeszkedő talajtakaró növényektől kezdve, a sövényeken át, a kisebb fákig terjed a skála. A legjobb, ha napsütéses helyre és jó vízelvezetésű talajba ültetjük őket. A hűvösebb és szárazabb éghajlatot is elviselik, de át kell gondolnunk, hogyan védjük meg a növényeket a téli időszakban, ezért a legjobb számukra már az elültetéskor egy védettebb helyet választani.
Ha egyszer már megtelepedtek, nagyon kevés gondozást igényelnek, ezért a téli bogyós növényeket kereső, kevés karbantartást igénylő kertészek listájának élén állnak.
15. Japán dérbabér
A Dérbabér egy mutatós örökzöld cserje, amelynek apró fehér vagy sárga virágait később látványos piros bogyók követik. A legtöbb dérbabér vagy hím- vagy nőivarú, ezért két különböző fajtát kell nevelnünk, hogy a nőivarúak élénkpiros bogyókat tudjanak hozni.
Ez az alacsony termetű árnyéktűrő cserje virágokkal és finom illattal, majd később vidám bogyókkal örvendeztet meg minket. Jól használható szegélyek díszítésére és talajtakaró növényként egyaránt. A jó vízelvezetésű, viszonylag termékeny talajt kedveli, és napos helyen vagy félárnyékban virágzik.
A Japán dérbabér alacsony fenntartású növény. A növény gondozását tekintve ugyanis mindössze annyi dolgunk van, hogy a virágzást követően enyhén formára metsszük, illetve időnként mulcsoznunk kell.
MELY NÖVÉNYEKNEK VAN TÉLEN PIROS BOGYÓJA?
A magyal a klasszikus választás, ha piros bogyókat szeretne a kertjében látni, amelyek a téli hónapokban is ragyogó színt adnak és zöld leveleket biztosítanak a karácsonyi dekorációkhoz. Ezen túl szintén piros bogyót ad a Tűztövis, a Madárbirs, a Japán dérbabér és a Fajdbogyó.
MELYIK CSERJÉNEK VANNAK FEKETE BOGYÓI TÉLEN?
A Bangita egyes fajtáinak sötétlilás-feketés bogyói vannak, míg a Kökény sötét szilva-fekete bogyókkal büszkélkedhet, a Borókabogyók pedig tintaszínű, mély-fekete színűek.
MILYEN BOGYÓKAT ESZNEK A MADARAK TÉLEN?
A bogyók fontos táplálékforrást jelentenek a madarak számára télen, különösen akkor, amikor a talaj fagyott, és kevés a rovar. Egyes madarak, például az énekes madarak, a léprigók és a feketerigók a téli táplálékuk nagy részét az erdőkben és kertekben talált bogyókból szerzik, de érdemes néhány madáretetőt is elhelyezni a fák ágai között, hogy ezzel is növeljük az élelmiszer-ellátásukat.
A madarak által kedvelt téli bogyós növények közé tartozik a csipkebogyó, a magyal, a kökény és a borostyán, valamint az olyan mutatós cserjék, mint a madárbirs, a tűztövis és a borbolya. Ezek mindegyike alkalmas a legtöbb madárfaj számára.
A cikket fordította: Ordódy Eszter