A díszfüvek ideje is hamarosan eljön, hiszen március és május között van a tavaszi díszfűápolási időszak és kezdődhet a tőosztással való szaporítás is.
Őszinte leszek: mióta az ország azon részén élünk és gazdálkodunk, ahol idén még nem is esett csapadék és ez majdnem teljesen normálisnak is mondható, azóta nagy rajongója vagyok a szárazságtűrő díszfűféléknek. Ugyanígy a vízpartimitátor fűfélék és a többi sziklakertektől a szoliter növényként is alkalmas fűfélékig, ez egy igen sokszínű növénycsoport.
Ősszel vagy tavasszal vágjuk vissza?
Egy időben nagy divat volt a díszfüveket ősszel visszavágni. Főleg azok a kertészek, hobbikertészek vágják vissza ősszel, akik a tökéletesen ápolt, szinte „szőnyegrojt fésülő” kertészkedés hívei. Bevallom, sokáig én is így voltam vele, mert ráadásul az élt a tudásom között, hogy a nem visszavágás miatt megáll a víz a tő közepén és kifagy a fűcsomóm.
Aztán a fenntarthatóbb és kicsit vadabb kertek és kertépítészet kezdett érdekelni és ezekben a kerttípusokban egyáltalán nem divat a visszavágás és egyik évben kipróbáltam és bármilyen meglepő: kevesebb fagyási károm volt a díszfüvekben, ha nem vágtam vissza.
A nagy levéltömegű fajok, mint például a pampafű, viszont kötözést igényelnek, hogy a téli csapadék a közepébe ne tudjon megállni és megfagyni. Ilyenkor a nagy leveleket összekötjük, mintegy kévébe, kéveformába és csak tavasszal vágjuk vissza.
A visszavágás mindig a nyugalmi időszakban történjen és 7-10 cm magasságot hagyjuk a tőtől felfelé. Ilyenkor már az új hajtások, levelek sokasága lehet a száraz levelek között, főleg ha elkésünk a visszametszéssel.
Tőosztás: ahogyan a fűféléket szaporítjuk
A nem gyöktörzses, hanem csomókban növekedő fűféléket tőosztással könnyen szaporíthatunk. Mivel ezernyi gyökérrel rendelkező növénykéből áll egy ilyen csomó, így onnantól, hogy a talaj kiolvad és lehet ásni, már tudjuk szaporítani is a fűféléket. Ásóval vághatjuk több részre és már ültethető is el új helyre.
Minél öregebb egy fűcsomó, annál jobban öregszik el a középső része is. Ezeket a középső részeket nyugodtan a komposztba teheted, a fiatalabb részeket meg kedvedre ültetheted.
Öntözés, nemcsak tőosztás után
Főleg most, hogy nagy az aszály és a téli csapadék is szinte komplett országrészekben hiányzik, adott is a kérdés: mikor és hogyan öntözzük.
A tőosztás után értelemszerűen szükség van az aktív öntözésre, mert ez segíti a begyökereződést.
Emellett azt is figyeljük viszont, hogy délelőtt érdemes öntözni, mert még az éjjeli fagyok ugyanúgy gondot okozhatnak, mint ha télen megállna a tő közepén a csapadék.