Házikert

Ezért érdemes csicsókát ültetni a kertbe!

Agrofórum Online

A csicsóka egy megosztó növény. Van, aki imádja fogyasztani, van aki viszont el sem tudja viselni a jellegzetes illatát. Karakteres ízű, rezisztens keményítőben rendkívül gazdag, ami miatt a diétázóknak érdekes felfedezés. A kertben viszont hamar elszaporodik és könnyen megnevelhető.

Pár évvel ezelőtt egy jó 10 négyzetméteres kertrészt befogtunk csicsókaültetésre és még mi is meglepődtünk rajta, hogy mennyire hatalmas lombtömeget is képes nevelni, ráadásul – bár ezt tudtuk – hogy gyorsan terjed, mégis a terjedés mértéke még minket is meglepett. Viszonylag gyorsan egy aszályos évben is minimális öntözés mellett egy alternatív élelmiszer lett, mert a csicsóka jó lehet a burgonya kiváltására is. Már ha szeretjük az ízét.

Csicsóka vetése

A csicsókát nem magról vetjük, hanem vetőgumókról. Technológiában ugyanúgy, mint egy burgonya vetése, amikor a vetőburgonyát elrakjuk a talajba. A csicsóka esetében nem indokolt viszont a töltögetése a talajnak, így talán még egyszerűbbnek is mondhatjuk a burgonyához képest.

Érdemes neki egy olyan helyet találni kerten belül, ahol nem gond egyrészt a nagy terjedési képessége, másfelől meg a hatalmas lombtömeg nem zavaró vagy nem árnyékol be haszonnövényeket.

A csicsóka gumóján kívül hasznos a lombtömege is

Bármennyire is furán hangzik, de bizony a lombtömegnek is komoly értéke lehet. Az érdes levelek és hajtások a házinyulak egyik kedvenc csemegéje, így ha haszonállataink vannak, netán nyulakat is tartunk, akkor jó ha tudjuk, hogy a nyuszik és a libák is szívesen megeszik a nagy leveleket és rágható szárakat.

Ez ilyenformán a zerowaste szemléletbe is beleillik, mert semmi nem vész kárba.

Egyébként fatüzelésnél a leszáradt hajtások kiváló begyújtóst képviselnek.

A csicsóka ételként

Meghámozva vagy anélkül kiváló köret készíthető belőle. Mivel magas a rezisztens keménytőtartalma, így az olyan diétákba is belefér, ahol a szénhidrátok visszafogása a cél. Amíg az ember szervezete nem szokik hozzá, addig elképzelhető, hogy puffasztó hatású lesz a csicsóka fogyasztása, de utána ha hozzászokik a szervezet, akkor gond nélkül fogyasztható.

Másik érdekessége, hogy kicsit visszakanyarodjak a házinyulak kérdéséhez, sokáig kutattuk azokat a növényeket, gyógynövényeket, melyeket betegség esetén alkalmazhatunk.

A szúnyoginvázióval teli időszakok sajnos a hazai nyúlállományokat sem kímélik, mert az egyik legveszélyesebb betegség rájuk a mixomatózis. Bár vannak rá vakcinák, azért kíváncsiak voltunk a természetes megoldásra. A szúnyogcsípte nyulaknak dió és csicsókalevelet adva akáclevelekkel és akácvirággal kiváló megoldást jelent a retteget mixomatúzisra. Igen komolyan mérhető gyógyulási arányokat tapasztaltunk az esetükben, ami nagy reményekre ad okot, hogy a csicsóka is visszakerüljön a magyar kertekbe, mint haszonnövény.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

5 érv, hogy ne vágjuk vissza télre az évelőket!

2024. december 18. 05:40

Nézzük meg az érveket a "mindent hagyunk úgy, ahogy van télen, hiszen a természet sem kaszál és vagdos" kertészeti elképzelés mellett!

Így tartsuk tisztán a szobanövényeink leveleit!

2024. december 17. 11:10

A szobanövények leveleinek tisztítása azért fontos, mert a rajtuk felhalmozódó por, zsír, vízkő vagy egyéb szennyeződés gátolhatja a növények létfontosságú folyamatait.

A legjobb talajtakaró mixek, és amit tudni érdemes róluk

2024. december 17. 05:40

A legjobb talajtakaró mixek témáját hoztam most, melyekről már saját tapasztalatok alapján tudom elmondani a legfontosabb információkat.

Így ne vásároljon növényt, ha jót akar magának és a kertnek!

2024. december 16. 13:40

A megfelelő növény kiválasztása nemcsak esztétikai kérdés, hanem a sikeres kertészkedés alapja is. Nézzünk 8 hasznos tippet a választáshoz!

A téli zöldségeskert kedvelt növényei

2024. február 2. 05:40

Télen mindig feljön a kérdés: mit ehetünk a kertből szezonálisan? Aki már ki van éhezve a zöldségekre, annak jó hír: télre is tartogathat kincseket a veteményeskert!

Sokoldalúan hasznosítható zöldségkülönlegesség a csicsóka

2019. szeptember 15. 04:37

Az elmúlt évtizedben a sokoldalú hasznosítás lehetősége miatt került a csicsóka az érdeklődés homlokterébe. A klasszikus humán étkezési hasznosítás és a fruktózgyártásra történő felhasználás mellett a leveles szár egy tenyészidőszakon belül többször is visszavágva igen értékes levélfehérje-koncentrátum alapanyag. Emellett közvetlen takarmányozásra is alkalmas. A gumók igazán nagy értékét a benne található szénhidráttartalma, az átlagosan 15%-nyi inulin adja.

A csicsóka értékes haszonnövény, de könnyen kivadul

2023. augusztus 23. 16:10

A csicsóka (Helianthus tuberosus) más néven: csókapityóka, földialma vagy tótrépa, ami közeli rokona a napraforgónak. A fészkesvirágzatúak (Asteraceae) családjának, ezen belül is a csöves virágzatúak (Asteroideae) tagja, a napraforgó rokona.

Fogyasszunk szezonális zöldségeket és gyümölcsöket! – Október

2023. október 11. 08:40

Bár egyre hűvösebbre és csapadékosabbra fordult az ősz idén, továbbra is örvendhetünk a kert kincseinek az októberben szezonális zöldségek és gyümölcsök sokaságával. Lássuk, mit tudnak a hónap sztárjai, a fekete berkenye és a csicsóka!