Heti Fórum

Heti Fórum: Beszéljünk a búza és árpa levélbetegségeiről! II. rész

Agrofórum Online

Az áttelelő gabonatáblák fejtrágyázását követően a betegségekre siklik a gazda szeme. A különböző levélfoltosságok, a rozsdák várható megjelenésére a csapadékos időjárás miatt is érdemes felkészülni. Milyen hatóanyagokkal tudnak a termelők védekezni ezek ellen? Mit kell megfontolni a megfelelő szer kiválasztásánál?

Ezen a héten ezt a kérdést tettük fel a Fórumon a szakértőknek! Az 1. részben az FMC-Agro Hungary Kft. és a dr. Szabó Agrokémiai Kft. válaszait olvashatták.

Kurtz György, kalászos és repce termékmenedzser (BASF):

A Kárpát medencében más országoktól eltérően az őszi búzában minden évben kell számítani a vörösrozsda fertőzésére. Régebben erősebb kártételt okozott, ez az utóbbi években kissé csökkent, de még mindig a legjelentősebb búza betegség. Elsősorban a termés mennyiségét meghatározó felső leveleket támadja meg, jelentős a terméscsökkentő hatása. A sárgarozsda ritkábban jelenik meg, bár az elmúlt években szinte minden évben találkoztunk vele, elsősorban a melegkedvelő típusával. A Nyugat-Európában nagyon jelentős szeptóriás betegségnek a magyarországi koratavaszi száraz meleg idő nem kedvez, így nálunk csak egyes évjáratokban, kisebb körzetekben fordul elő. A lisztharmat korán szinte mindig megjelenik, de termés csökkentő hatása messze alacsonyabb, mint a többi betegségé, míg a fahéjbarna levélfoltosság elsősorban a monokultúrában okoz problémát. A legnagyobb kártétellel bíró kórokozók általában a felső leveleket támadják meg, ezért a zászlóslevél kiterülése-kalászhányás a legfontosabb védekezési időpont, de szükséges lehet a korai, 1-3 nóduszos időben elvégzett permetezésre is.

Az árpafélék fogékonyabbak a levélbetegségekre és a kórokozók a növény fejlődésének már a kezdetén megjelenhetnek. A hálózatos levélfoltosság a legagresszívebb árpa betegség, jelentős mértékben képes a termést visszavetni, ellene kiemelt figyelmet kell fordítani. A lisztharmat, törperozsda, ramulária, barna levélfoltosság kisebb jelentőséggel bírnak.

A fentieket figyelembevéve látható, hogy a kalászos növényeinket sokféle levélbetegség támadhatja meg, a kalászfuzáriumról nem is beszélve. Olyan készítményt érdemes választani, ami széles hatásspektrummal rendelkezik, rugalmasan kijuttatható a korai levélbetegségek ellen, a felső levelek védelmére és a kalászfuzárium ellen is. E problémák megoldására javasoljuk a Revycare® gombaölő szerünket, melynek hatóanyaga az új fejlesztésű azol, a Revysol® (mefentriflukonazol) és a jól ismert piraklostrobin. Hatékony az említett levél és kalászbetegségekre, gyorsan felszívódik a növény sejtközötti járataiba, ezért a kipermetezés után azonnal munkába áll, megbízható a gyógyító hatása és hosszú a hatástartama.

Boros Szilárd, fejlesztőmérnök, fungicidek (Syngenta Kft.):

Kalászos állományainkat szemlézve jelenleg sokféle betegséget tartalmazó kép tárul elénk. Megtalálhatók mind a nekrotróf, mind a biotróf életmódú kórokozók által okozott betegségek tünetei (1. kép). Köszönhető ez az eddigi enyhe “téli” időjárásnak, valamint gyakorlatilag az elmúlt év őszétől hullott nagy mennyiségű csapadéknak.

1.kép: a, szeptóriás levélfoltosság őszi búzán b, lisztharmat és vörösrozsda őszi búzán c, barna levélfoltosság őszi árpán d, lisztharmat őszi árpán (fotó: Boros Szilárd, 2021.02.02.)

A lehullott csapadék, az állományokban uralkodó folyamatos nedvesség megléte és a hozzá társuló enyhe, tartós fagyoktól mentes téli időjárás a kórokozók számára kedvező körülményeket teremt, amelyek jelenleg csak a tavaszi felmelegedésre várnak, annak érdekében, hogy akár járványszerű terjedésbe kezdjenek. Idén a fentebb leírtak ismeretében célszerű fokozottabb figyelemmel tekinteni az őszi búza és őszi árpa állományainkra, annak érdekében, hogy ezen kórokozók későbbi nagyobb kártételét megelőzzük. A jelenleg tapasztalt kórtani helyzet ismeretében szintén biztosan kijelenthető, hogy ellentétben az elmúlt két évvel idén nem lesz elég csak a kalászvédelemre alapozni növényállományaink egészségi állapotát. Elsődleges célunk legyen a jelenlegi betegségek terjedésének megállítása, az újonnan kifejlődő levélemeletek védelme a növények akadálytalan fotoszintéziséhez és az asszimiláták beépüléséhez. Ehhez a Syngenta Kft. korai lombvédelemre az Amistar Prime Pack virtuális csomagban lévő termékkombinációját ajánlja, amely Amistar 250 SC-t és Tern 750 EC-t tartalmaz. A termékkombináció spektrumába tartozik a lisztharmat (búza, árpa), rozsda betegségek (sárga rozsda, vörösrozsda, törpe rozsda), szeptóriás levélfoltosság. Élettani hatású a kezelt növényállományra, fokozza a klorofill-szintézist, a fotoszintézist, csökkenti a növényi öregedést. Tartamhatása fertőzési nyomás függvényében 3-4 hét, ezzel akár kalászvédelemig is védelmet nyújthat. Ajánlott dózisa: Amistar 0,8 l/ha + Tern 0,6 l/ha. Záró, kalászvédelmi kezelésre ajánljuk az Elatus Era készítményünket 0,8-1,0 l/ha dózisban (erős kalászfuzárium okozta fertőzési nyomás, csapadékos időjárás, illetve kukorica elővetemény esetében indokolt a felső dózis használata). Intenzív technológiai szinten termelő, három kezelésben gondolkodó partnereinknek ajánljuk korai lombvédelemre az Amistar Prime Pack-ot 0,8+0,6 l/ha dózisban, a második, azaz a zászlóslevél védelmére irányuló kezelésre az Elatus Era-t 0,75-1,0 l/ha dózisban. Ezzel fokozzuk a várható terméshozamot, javítjuk a beltartalmi paramétereket és preventív védelmet biztosítunk kalászfuzáriózissal szemben. Kalászvédelemre pedig alkalmazzuk a Magnello-t 1,0 l/ha dózisban. Magas (250 g/l) tebukonazol tartalma megbízható hatékonyságot nyújt, emellett jelentősen csökkenti a termény DON-toxin tartalmát is.

Gaál Orsolya, Field Marketing menedzser (Nufarm Hungária Kft.):

A károsítók közül talán a kórokozók azok, amelyek a leggyorsabban reagálnak az időjárási körülményekre, ezért egyes évjáratokban futótűzszerűen képesek elterjedni, járványt okozni. Ilyenkor nagyon nehéz védekezni ellenük, főleg, ha a számukra kedvező időjárási körülmények huzamosabb ideig fennállnak. A kártétel olyan jelentős lehet, hogy a gazdálkodás eredményességét veszélyeztetheti.

Ha elsősorban a lisztharmat okoz problémát, a jól ismert kén hatóanyaggal is kiváló eredményt tudunk elérni. A fiatal állomány kora tavaszi védelmére ez esetben a kontakt hatású Flosul készítményt ajánljuk. A folyékony kénkészítményben apró, homogén méretű szemcsék biztosítják a jó fedést és a kiemelkedő hatékonyságot. A permetlében a szemcsék lassan ülepszenek, ezért könnyű kipermetezni, a kannából egyszerű kimosni, és a fúvókákat sem tömíti úgy el, mint a por formájú kénkészítmények. Jól keverhető egyéb gombaölő és gyomirtó szerekkel, ami a kora tavaszi időszakban szintén fontos lehet.

Ha lisztharmatra fogékony fajtával dolgozunk és erős a fertőzési nyomás, esetleg más gombabetegség tünetei is megjelentek, vagy várható ezek fellépése, akkor inkább a tebukonazol hatóanyagú Mystic 250 EW lesz a megoldás. A növénybe felszívódva hosszabb ideig védi az állományt, széles hatásspektrumának köszönhetően pedig egyéb gombafajok ellen is eredményesen védekezhetünk vele.

Ha az első tavaszi szemle során azt látjuk, hogy vegyesen jelentkeznek a betegségek, az időjárás pedig hajlamosít a további fertőzésre, a Mystic Pro 500 készítményt ajánljuk. A termék a felszívódó tebukonazol és a mély hatású prokloráz gyári kombinációja. A két hatóanyag egymás hatását kiegészíti és felerősíti, ezért a készítmény az őszi kalászosok legfontosabb gombabetegségeivel szemben hosszan tartó, erőteljes védelmet biztosít. Gyomirtó és rovarölő szerekkel egy menetben kijuttatható.

A Mystic Pro 500 gombaölő szert Nuance SuperB Full csomagban beszerezve gazdaságos megoldást kapunk a kalászosok kora tavaszi növényvédelmére. A Nuance SuperB Full csomagban a Mystic Pro 500 mellett a Nuance SuperB gyomirtószer-kombináció és a Sumi Alfa 5 EC rovarölő szer együtt található meg. Így a gombabetegségek, a gyomok és a rovarkártevők ellen egyszerre védekezhetünk. A Nuance SuperB Full csomag árát érdemes összehasonlítani a versenytárs ajánlatokkal. Megéri.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Heti Fórum: Hódít a folyékony műtrágya-felhasználás!

2021. március 31. 09:52

Milyen hatóanyag esetén és milyen időjárási, termesztési körülmények okán ajánlják a termelőknek a folyékony műtrágyák alkalmazását? Szükséges-e a nagyobb körültekintés ezek használatakor? Milyen speciális gépesítési igénye van a kijuttatásnak?

Heti Fórum: Napraforgó vetésre készülve

2021. március 24. 06:21

Milyen vetőmagokból fogyott legtöbb idén? Van-e még vésztartalék későn ébredő termelők számára? Milyen tendencia figyelhető meg a HO hibridek tekintetében?

Heti Fórum: Precíziós gazdálkodás

2021. március 16. 07:57

Milyen szolgáltatásokat, csomagokat ajánlanak a termelőknek? Lehet-e a precíziós gazdálkodást “félig” elkezdeni? Mivel tudnak segíteni a gazdálkodóknak az átállásban? Mekkora területméret esetén éri meg és milyen gazdálkodói színvonal szükséges ehhez?

Heti Fórum: A repce tavaszi kártevőit várva

2021. március 1. 08:52

Az idő melegedésével számítani kell a repce kora tavaszi kártevőinek gyors betelepülésére. Mivel tudnak a termelők ezek ellen védekezni? Hogyan lehet beiktatni az integrált növényvédelem elemeit (rezisztencia menedzsment, szerrotáció), ami a repce esetén kiemelten fontos szempont lett az utóbbi években? Milyen szempontokat kell a termelőknek figyelembe venniük, amikor a repce inszekticides védelmét tervezik?

Új őszi kalászos gyomirtó szer csomag

2019. szeptember 30. 08:33

Nagy széltippan, parlagi ecsetpázsit, egynyári perje. Sok gazda életét megkeseríti a fűfélék felszaporodása. Új hatóanyag érkezik az idei őszi szezonban a kalászosok őszi gyomproblémáinak megoldására.

Hogyan tápláljuk jól a napraforgónk

2023. március 8. 06:34

A növény szája a gyökere, míg az étrendje a talajban található.

Első lépések a 6 tonna felé vezető úton – fókuszban a vetésminőség

2021. március 4. 09:28

Bizton kijelenthetjük, hogy a téma örökzöld és évről évre minden tavasszal kihívást jelent a termelők számára, hiszen a vetés minősége terméshozamot befolyásoló elem, amely a teljes vegetációban meghatározza a napraforgó-termesztés szempontjából fontos termesztéstechnológiai munkafolyamatok kivitelezhetőségének időzítését, valamint azok minőségét.

Együtt a magasabb napraforgó termésátlag felé vezető úton

2020. december 28. 10:09

A történelmi rekordot jelentő 2019-es 3 tonnához képest ma már az 5 tonnás hektáronkénti terméshozam sem példa nélküli.