Az ősz végi, téli időszakban sokak kedvelt elfoglaltsága a madáretetés. Ez részben fontos segítség a hazánkban áttelelő madarak táplálása szempontjából, mivel így az egy egységre jutó, a madarak által elfogyasztható táplálék mennyisége nagyobb lesz. Másrészről kedvelt időtöltés a madáretetőkön megjelenő madarak figyelése is sok honfitársunk számára.
Nem árt ugyanakkor némi ismeretekkel rendelkezni az etetőn előforduló madarakat illetően, hogy azok számára minél alkalmasabb táplálékot biztosíthassunk.
Na hagyjuk abba!
A különféle madarak etetése során igencsak erősen ajánlott néhány szabály szigorú betartása. Ennek hiányában minden jó szándékunk ellenére a madarak táplálása helyett azok mérgezését, vagy pusztulását is előidézhetjük.
Ha már egyszer elkezdtük a madarak téli etetését, azt úgy tegyük, hogy a szárnyas népesség egészen a tavasz kezdetéig találjon táplálékot az etetőhelyen. Az etetéssel ugyanis felduzzaszthatjuk az adott területen élő madarak egyedszámát olyan szintre, amelyet az adott terület természetes táplálék készlete már nem tud eltartani.
Ez egy természetes jelenség, amely ellen a különböző madárfajok valamilyen szinten ösztöneikre hallgatva védekeznek is. Amikor nagyobb havazás vagy fagyok érnek egy adott területet, akkor egy idő után a madáretetőket látogató madarak száma csökkenni kezd. Jól tudják, hogy az ilyen szűkös időben jóval nagyobb területet kell bejárjanak ahhoz, hogy a természetes táplálékokból jóllakhassanak.
Mindenképpen fontos, hogy csak olyan táplálékot adjunk az etetőre összegyűlt tollas seregletnek, amely kellően tápláló (energiát és fehérjéket is tartalmaz), valamint sem a kihelyezéskori állapotában, sem az etetőben eltöltött napok után sem mérgező azokra.
Éppen ezért ne adjunk semmiféle sós, vagy fűszerezett táplálékot (pl. sós napraforgómagot) a madarak elé. Ugyanígy káros a száraz pékáruk használata, mivel átnedvesedve a beinduló erjedési folyamatok a madarak bélrendszerében is folytatódnak és pont a legrosszabb időben okozhatnak emésztőszervi gyulladást.
Próbáljuk úgy elhelyezni a madáretetőt, hogy az ott összegyűlő madarak ne váljanak könnyedén ragadozó állatok prédájává. Erre különösen a házi macskák esetében kell figyelni, amelyek akár csak kedvtelésből is szívesen zsákmányolnak madarakat az etetőhelyen. Tegyük az etetőt olyan helyre (pl. kellően magas fémoszlopra), ahová a cicuka nem tud elérni.
Hasonló okból ne nagyon tegyük a madáretetőt nagyobb, nyílt térség közepére. Ilyen helyekre az alapvetően a bokrok ágai közt élő madarak (pl. az etetőkön leggyakoribb cinkefélék) eleve nem szívesen repülnek ki, mivel jól tudják, hogy ők is élelemforrásként szolgálhatnak a különféle ragadozó madarak számára.
Gyakoribb látogatók
Hazánkban a madáretetők téli vendégei között magasan a széncinke (Parus maior) a leggyakoribb faj. Alapvetően rovarevő faj, amely hazánkban szinte mindenütt előfordul a fátlan, nagy síkságok kivételével.
Viszonylag erős csőrével könnyedén fel tudja nyitni, kopácsolni a napraforgómagot, de az ágakra kikent sertészsírt, vagy a kikötözött nyers zsírszalonnát is hatékonyan fogyasztja. Télen kisebb-nagyobb csapatokban mozog, gyakorta más cinegefajokkal együtt.
Vele szemben a kékcinege (Parus coerulrus) már kevésbé szereti a napraforgómagot. Ha teheti, inkább a tört szemeket fogyasztja és sokszor azok elfogyasztása után viszi el a napraforgómagot, hogy kopácsolgatva felnyissa, és a belét elfogyassza. Csőre jóval kisebb, mint a széncinkéé, ezért is kedveli jobban a törmelékes táplálékot, mint az egész napraforgómagokat.
A madáretetőkön gyakorta jelennek meg kúpos csőrű magevő madarak is. Ezek leggyakoribb képviselői a házi veréb (Passer domesticus), illetve vidéken a mezei veréb (Passer montanus). Ezek nem kopácsolják szét a napraforgómagot, hanem az erős csőrükkel szétroppantják.
Nem is repülnek el egy-egy szotyolával a bokrok ágai közé, hanem sokszor az etetőbe beülve táplálkoznak. A verebek ugyanakkor szívesen táplálkoznak a kikent disznózsírból, illetve a zsírszalonnából is. Ezt a többi magevő pintyféle madár nem teszi meg.
A hazánkban gyakori feketerigó (Turdus merula) szintén napi rendszerességű vendég lehet a madáretetőkben. Ez a faj viszont alapvetően a talajszinten táplálkozik, a napraforgómaggal nem igazán tud mit kezdeni.
A törött magok belét természetesen elfogyasztja, és a zsírt, zsírszalonnát is hasznosítja, de amíg vannak vadon termő bogyós növények a közelben, mint pl. vadszőlő (Parthenocissus quinquefoliatus), addig azokon táplálkozik és nem fog az etetőkön megjelenni.
Igazság szerint a rigóknak elég egy használatban levő komposztdomb is ahhoz, hogy a telet kihúzzák. Az oda kikerülő szerves konyhai hulladék kényelmesen fedezheti a téli szükségletüket.
Ritkább vendégek
A madáretetőkön az előbb felsorolt madárfajok mellett több ritka, a vegetációs időszakban szinte észrevehetetlen faj is megjelenhet táplálékot keresve. A cinkefélék közül ilyen a barátcinege (Parus palustris), amely a kékcinegéhez hasonlóan alapvetően törmelékevő.
A széncinegéhez némileg hasonlító, de annál jóval kisebb testű, viszont méretes csőrrel rendelkező fenyvescinege (Parus ater) alapvetően a hegyvidéki, zárt erdőségek madara, de ritkán feltűnhet az etetőkben.
Ez a faj könnyedén feltöri, kikopácsolja a napraforgómagot. Ez a két cinkefaj általában egyedül jár, csak nagyobb hidegek idején csatlakozik lazán a vándorlásban levő széncinege csapatokhoz.
Sok olyan magevő, pintyféle madár van, amely megjelenhet etetőinkben, bár ezek a fajok a városi környezetet inkább kerülik. A zöldike (Carduelis chloris), a süvöltő (Pyrrhula pyrrhula), illetve a nagyobb testű meggyvágó (Coccotraustes coccotraustes), vagy az erdei pinty (Fringilla montifringilla) mind a kirakott napraforgómag miatt keresik fel az etetőt.
Sertészsírral, zsírszalonnával nem lehet őket megetetni. A verebekhez hasonlóan ezek is az erős kúpos csőrükkel roppantják össze a magot, és a szotyolát „helyben fogyasztják” el, azaz nem repülnek el egy-egy maggal biztonságosabb helyre.
A madáretetőkön időnként feltűnhetnek harkályfélék is. Ezeket leggyakrabban egyik legkisebb hazai harkályfélénk, a csuszka (Sitta europaea) képviseli. Eltérően a többi harkálytól, nagyon kedveli a napraforgót. Ha teheti, „be is spájzol” belőle rendesen, azaz elviszi az etetőből és máshol eldugja.
Ennek következtében a következő év tavaszán egészen extrém helyeken is találkozhatunk napraforgónövényekkel. Ugyanakkor a kikent disznózsírt vagy a zsírszalonnát is kedveli. Vele ellentétben a harkályok (Dendrocopos spp.) a szotyolát nem fogyasztják el, csak a disznózsírt vagy a zsírszalonnát.
Bár nem gondolnánk róluk, de ügyes légtornászok, így a kifüggesztett, zsírral teletöltött fél diót is képesek becserkészni, lábukkal a függesztő zsinórt felhúzni és a zsírt a fél dióból kienni.
Időnként ragadozó madarak is feltűnhetnek a madáretető környékén. Nem véletlenül, hiszen ezek a madarak más madarakkal táplálkoznak és az etető környékén időnként kialakuló nagy madársereglet számukra a terített asztallal egyenértékű.
A leggyakoribb ilyen váratlan látogató a karvaly (Accipiter nisus). Bár képes nagyon gyorsan is repülni, de nagy testvéréhez, a héjához (Accipiter gentilis) hasonlóan nem kitartó repülő, így többnyire lesből támad. Kiváló rejtőszínét kihasználva leggyakrabban egy törzs melletti ág tövéről kiindulva ejti el zsákmányát.
Ha karvaly jár a közelben, akkor azt leginkább a kistestű madarak villámgyors eltűnéséből és elcsöndesedéséből vehetjük észre. Ne bántsuk, mivel védett faj, ugyanakkor jelenléte és tevékenysége a természetes szelekció fontos része. Ugyanúgy az ökoszisztéma egy eleme. Olyan, mint a többi madár, csak éppen hússal táplálkozik.
Hertelendy Péter
Her – Ba Kft.