Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Amit a napraforgó kér!

Yara Hungária Kft.

Az elmúlt évek egyértelműen kedveztek a napraforgónak. A szélsőséges időjárás mellett az általában jó termésátlagok és a tisztességes felvásárlási árak együttesen növelték a vetésterületet, ami valószínűleg elérte a maximumot, vele együtt az össztermés is.

Ez már megjelent a 2018-as felvásárlási árakban, hiszen az új termésé 10-15%-kal alacsonyabb, mint a régié, és komoly mennyiségek vannak még raktáron. Természetesen ez gyorsan változik, valamint még messze a betakarítás. Ebben az időszakban arra kell felkészülnünk, hogy az évet minél jobb kondíciókkal alapozzuk meg: egy sok éven keresztül stabil bevételt hozó növény esetében minden eszközt meg kell ragadni, hogy minél magasabb termést érjünk el.

Mint minden növény esetében, a napraforgónál is szükséges egy magas szintű alaptrágyázás, ami az egész tápanyag-gazdálkodás alapja. A Yara Hungária 2018-as javaslata ilyen szempontból két részre osztható. A „klasszikus” megoldások kategóriában az alacsony N-, magas PK-tartalmú termékek tartoznak. A YaraMila 8-24-24, YaraMila 7-20-28, valamint a YaraMila 9-12-25 a P/K arányok széles tárházát jelentik.

Ezek a melegen granulált, komplex műtrágyák standardjai, akár a fizikai tulajdonságait, akár beltartalmi jellemzőit illetően. Az említett műtrágyák foszfor hatóanyag tartalma 100%-ban felvehető a növények számára, továbbá átlagos vízoldhatóságuk 90%-os, amivel egyértelműen a tavaszi kijuttatás lehetőségét teremtették meg. Teljes felületre 250-350 kg/ha mennyiségben javasolt a kiadásuk, míg vetéssel egy menetben ez lecsökken hektáronkénti 150-200 kilogrammra.

Az említett termékek esetében a N-kijuttatás külön menetben történik, a talaj típusától, a várható terméstől függően. Alaptrágyázás esetében az eddigiektől eltérő lehetőséget kínál a YaraMila Actyva 18-11-13, amellyel egy menetben tudjuk biztosítani az NPK minden egyes tagját. Átlagosan 400 kg mennyiséggel számolva 72 kg N, 44 kg P, valamint 52 kg K kerül kiadásra. A termék ezen kívül még 6,5% SO3-t, illetve 1,7% MgO-t, valamint 0,02 B-t tartalmaz.

A különböző termékek összehasonlítása esetén ne feledkezzünk meg arról, hogy itt egy menetben történik a makroelemek kijuttatása, vagyis nemcsak egy művelet közvetlen költségét kell levonni, hanem a munkaszervezést tekintetében is igen fontos időt spórolhatunk meg.

Fejtrágyázáskor az első részben említett alacsony N-tartalmú termékek esetében a szükséges 70-90 kg/ha N hatóanyag kijuttatásához átlagosan 200-300 kg YaraBela Extran vagy YaraBela Sulfan szükséges. Talajaink negatív kén mérlege miatt egyre inkább a ként is tartalmazó YaraBela Sulfan használata indokolt.

Mikrostarterezésre a Yara NP Startert ajánljuk, hiszen a kiemelkedően magas hatóanyag-tartalma (47% P, 10,5% N, 1,8% Zn), valamint kifogástalan fizikai tulajdonságai párosulnak egy igen kedvező árral. Az ennél olcsóbb termékek általában jóval alacsonyabb hatóanyag-tartalommal, rossz fizikai paraméterekkel rendelkeznek. 10-15 kg/ha mennyiséget javaslunk kijuttatni, a starter hatáshoz ez elegendő.

Jelentőségét és hatását tekintve, egyre inkább előtérbe kerül a lombtrágyázás, mint technológiai elem. 2017-ben kiemelkedő volt a YaraVita Brassitrel hatása. 3 l/ha mennyiségben, 6-8 levélpár fejlettségnél kijuttatva garantált a siker. Lehetőség szerint egészítsük ki csillagbimbós állapotban egy bóros kezeléssel – 1,5-2 l/ha Yaravita Bortrac –, vagy ha erre nincs lehetőség, akkor a YaraVita Brassitrellel egy menetben adjuk ki.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Öntözés nélkül termett 14 tonnás kukorica Borsodban, utánajártunk a csodának

2025. december 23. 04:58

Borsod vármegyében, Cigándon gazdálkodik György Gergő, aki a Kukorica Klub 2025. évi termésversenyében, öntözetlen körülmények között kiemelkedő eredményt ért el, első helyezett lett. Felkerestük telefonon, sikerének hátteréről kérdeztük.

A szója a vetésforgót és a pénztárcát egyaránt gyarapítja

2025. december 18. 14:10

A terület adottságainak megfelelő vetőmag választása kulcskérdés, ebben adnak széles választási lehetőséget a SAATEN-UNION fajtái.

Biológiai készítményekkel a termésbiztonságért

2025. december 18. 07:10

A talajélet tudatos erősítése ma már kulcskérdés a termésbiztonságban. Biológiai készítmények a gyakorlatban.

Napraforgóból is tudunk újat mutatni

2025. december 16. 11:10

A napraforgót termesztők szerencsés helyzetben vannak, hiszen ez a növény az egyik legjobban alkalmazkodó tavaszi vetésű kultúrának számít.

Már csak a cukorrépa betakarítása maradt

2018. november 9. 07:47

A cukorrépa kivételével befejeződött az őszi szántóföldi növények betakarítása, kukorica, napraforgó és szója termésekből megfelelő árualap áll rendelkezésre, biztonságos az ország ellátása, és jelentős mennyiség marad exportra is.

Megújult kukoricaportfólió termésrekordokkal

2019. november 7. 15:33

Rendkívül kiterjedt kísérleti rendszerünknek köszönhetően a SAATEN-UNION Hungária Kft. megújuló kukoricaportfóliója minden termelői igény kielégítésére alkalmas, kiemelkedő termőképességű és nagy termésbiztonságú hibridekkel támogatja partnerei munkáját.

Megjelentek az első amerikai kukoricabogár imágók

2019. július 2. 08:36

Kukoricában a kukoricamoly fertőzés a területek 100%-át érinti, egyre több a gyapottok-bagolylepke a csapdák fogási anyagában és megjelentek az első kukoricabogár imágók is.

Agrár stresszoldás

2019. november 26. 16:47

A CAUSSADE kukorica és napraforgó vetőmagjaiból fejlődő állományok kedvezőbb víz- és tápanyaghasznosításuk révén intenzívebb és homogénebb virágzásúak.