Növénytermesztés

Idén még csak 100 mm csapadék hullott, de a növények szépen fejlődnek – jól vizsgáztak a takarónövények

Agrofórum Online

Gárdonyban a változó időjárási körülmények és komoly kihívások ellenére is alacsony költségszint mellett jó eredménnyel gazdálkodik Dörömbözi Ádám és családja. Direktvetést alkalmaz és nagy hangsúlyt fektet a talajtakarásra, tapasztalatairól kérdeztük.

A Dörömbözi Kft. Gárdonyban 750 ha-on foglalkozik növénytermesztéssel, most már 3 éve teljes direktvetéssel. 5 éves vetésforgóval dolgozik, fontos szempont az összeállításában, hogy takarónövények is beleférjenek a forgóba. 

Területeiken mészlepedékes csernozjom talajok találhatóak, 60-80 cm-es A szinttel. Az utóbbi években az évi csapadékmennyiség kb. 500 mm volt, tavaly a lehullott csapadék ettől egy kicsit elmaradt. Az idei csapadék nem volt sok, eddig kb. 100 mm, de szerencsés időpontokban esett az eső, az őszi kalászosok szép hosszú kalászokat tudtak nevelni, a babon szép számmal fejlődtek a hüvelyek. 

Ádám véleménye szerint a termesztés során három fontos dologra kell odafigyelni:

  1. Legyen a vetésforgóban sok növény! Ezzel csökkenthető a kockázat. Gárdonyban 11 növény szerepel a vetésforgóban.
  2. A vetésforgóban legyenek pillangós növények!
  3. Fontos a talaj fedése télen, takarónövények alkalmazása a tavaszi vetésű kultúrák előtt, legalább 4-5 évente.
Dörömbözi Ádám

Miért jók a takarónövények?

A takarónövény keverékek jó hatással vannak a talaj szerkezetére, tápanyagtartalmára, ill. a tápanyagfeltáródást segítik. Gárdonyban pl. len előtt pillangósokat – mint borsó, bükköny, bab -, ill. zabot vetnek takarónövényként. A zab foszfort tár fel, amit tud majd hasznosítani a len, ill. a zabnak jó gyomelnyomó képessége van. A pillangósok pedig a tápanyag-megkötéssel teszik kedvezővé a feltételeket a len számára. Ennek köszönhetően a lenre nem juttatnak ki semmilyen műtrágyát. 

Takarónövényeket csak tavaszi vetésű főnövény előtt vetnek. A tavaszi vetésűek előtt a téli időszakban előnyös, hogy a takarónövények fedik a talajt, így csökken a párolgás, ill. a növények páracsapdaként működnek. Emellett a talajeróziót és deflációt is megakadályozzák.

Augusztusi takarónövény a Dörömbözi gazdaság egyik tábláján, direkt vetve július közepén

A takarónövény keverék vetésének technikai megoldása

A Dörömbözi Kft.-nél szemenkénti vetőgéppel végzik a vetést. Ezért a különböző méretű magok vetését úgy oldják meg, hogy kicsi- és nagymagvú frakciókra osztva kérik a vetőmagot. A két frakciót a vetőgép két tartályába töltik be, minden páratlan számú vetőkocsival az egyik, minden páros számú kocsival a másik frakciót vetik. A nagymagvú frakcióban bab, borsó, pillangós növények szerepelnek, a kicsiben pl. pohánka, görögszéna, len, facélia, négermag szerepelhet. Így a kikelt növényállomány már heterogén képet fog mutatni. 

Takarónövény keverékben minimum 5 fajt ajánlott vetni, hogy nagyobb biztonsággal keljenek ki a növények. Ha az elvetett 6-7 növényfajból nem kel ki mind, vagy 1-1 faj nem mutat egyenletes kelést, akkor is biztosított a terület fedettsége. A keverék összeállításakor fontos szempont az is, hogy olyan fajok legyenek benne, amelyek száraz körülmények között is jól kelnek, és a következő kultúrából jól kiirthatók. 

A Gárdonyban dolgozó vetőgép

Black Soil program 

Ádám részt vesz a BlackSoil programban, amelybe eredetileg azért lépett be, mert értékes információkat szolgáltató talajvizsgálatokat végeznek, a hagyományostól eltérően a domborzati viszonyokat is figyelembe véve. A program útmutatást ad a regeneratív átálláshoz, és a folyamat egyes pontjain talajvizsgálatot végeznek. Idővel a programban részt vevő gazdálkodó eljut arra a pontra, amikor már nincsen szükség mesterséges tápanyag-utánpótlásra. Gárdonyban a folyamat ott tart, hogy a következő év lesz az utolsó, amikor műtrágyáznak, azt is már csak néhány helyen, minimális mennyiségű fejtrágya formájában. 

Négy évente mérik a talajban hektáronként megkötött szén mennyiségét. A megkötött szénkvóta pedig piaci értéken értékesíthető.

A gazdaságosság kérdése

Azzal, hogy elhagyták a talajművelést, és minimalizálták a tápanyag-utánpótlást, a költségek jelentős mértékben csökkentek. Ahogy a terület egyensúlya helyreáll, az a tapasztalat, hogy a gyomirtás is minimalizálható. Döntéseikkel a Dörömbözi Kft.-nél a piaci viszonyoktól függetlenül, gazdaságosan tudják a növénytermesztést folytatni.

Képek forrása: Agrofórum Online

Szereti az Agrofórum cikkeit?

Állítsa be, hogy gyakrabban jelenjenek meg a Google keresőben! KATTINTSON!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szabolcsban még gazdaságosan tudtak kukoricát termeszteni + VIDEÓ

2026. október 11. 04:58

Rendkívül alacsony terméseredményekkel zárják a kukoricatermesztők az évet. Ahol van lehetőség öntözésre, még gazdaságosan termeszthető a kukorica.

Melegkedvelő, különleges kultúra: mit érdemes tudni a földimogyoróról?

2026. október 6. 07:10

Virágai a felszínen nyílnak, termése mégis a föld alatt fejlődik. Megmutatjuk, milyen feltételeket igényel a földimogyoró.

Gyomos szója aratás előtt: mikor lehet még beavatkozni?

2026. szeptember 30. 11:10

A gyomos szója komolyan megnehezítheti az aratást, de a betakarítás előtti kezelésnél az időzítésen és az engedélyezésen sok múlik.

Hektáronként 200 ezer forint nyereség a kukoricán – látványos eredmények születtek Nádudvaron

2026. szeptember 29. 13:10

A KITE nádudvari bemutatója gyakorlati válaszokat adott a termelőknek a gazdasági és ökonómiai kihívásokra.

„Édesapám úgy gondolta, hogy a legjobb gépeket kell alkalmaznia” - Väderstad mesterhármas a Lajtamag Kft.-nél

2022. szeptember 2. 14:22

Seiwerth Márton ügyvezető-tulajdonossal szakmai beszélgetést folytattunk a svéd gyártó termékeiről, és ehhez kapcsolódva a talaj védelméről.

No-till a magyar ugaron - Szántóföldi növénytermesztés talajművelés nélkül

2022. július 17. 18:06

Mi is a no-till, milyen kísérletek zajlanak hazánkban, és hogyan érdemes elindulni? Ezúttal ezekre a kérdésekre kaphat választ az olvasó.

Házikert Videó

A szántás rohamléptekkel szorul vissza, de vannak olyan térségek, ahol az eke kiszoríthatatlannak tűnik

2024. június 10. 07:10

Évről évre egyre kevesebb német gazdálkodó alkalmaz szántást a földjein, de az államok között óriási eltérések mutatkoznak.

„Ahova még lehet fejlődni, az a regeneratív gazdálkodás”

2023. március 2. 15:37

Mi volt az a téma, ami ilyen módon megmozgatta a termelőket? Nem más, mint a talajmegújító gazdálkodás: a min-till, a sávos művelés, a no-till vagy éppen a takarónövényes technológiák.