Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Hazai körülményekre nemesítünk

A RAPOOL nemesítési rendszere dinamikus sebességre váltott.

A RAPOOL az elmúlt években a NÉBIH fajtavizsgálati rendszerébe a legtöbb fajtát delegáló nemesítőházak egyike volt. Fontosnak tartjuk, hogy a magyar viszonyok közé ajánlott hibridjeinket ne csak a saját kísérleteinkben figyeljük meg, hanem a NÉBIH is vizsgálja meg és a hazai körülményeknek megfelelőnek minősítse. 2020-ban a NÉBIH fajtaminősítő tanácsülésén 6 új RAPOOL-hibrid kapott állami elismerést.

Az állami elismerést a hazai piacra tavaly bevezetett DYNAMIC is idén kapta meg, amely a 2017–19-es vizsgálati időszak alatt kimagasló eredménnyel – a sztenderdek átlaghozamát több mint 12%-kal felülmúlva – nyert a kései érésű hibridek csoportjában (1. ábra). Kiemelkedő hozamát és termésstabilitását mutatja, hogy 2017-ben és 2018-ban 6 t/ha feletti átlaghozamot ért el a hibrid, terméstöbblete pedig 7%-kal volt magasabb a sztenderdek átlagához képest. A DYNAMIC beltartalmi értékei is kiemelkedőek, a NÉBIH vizsgálataiban 3 év átlagában 47%-os olajtartalmat mértek. Még 2019-ben is – amikor a száraz tavasz miatt az olajtartalmak jócskán elmaradtak a megszokottól – a DYNAMIC átlag feletti olajtartalommal rendelkezett (43%). Ezzel a hibriddel új sztenderdet teremtettünk, magasabb szintre emelve a hozamokat, a termésstabilitást és a beltartalmi elvárásokat.

A DUKE két vizsgálati év után már megkapta a hazai állami elismerést. A 2018/19-es szezonban az extrém őszi időjárás és az egyenlőtlen tavaszi csapadékeloszlás ellenére a hibrid több mint 4,4 t/ha terméshozamot ért el az öt vizsgálati helyszín átlagában. Ez több mint 10%-kal magasabb, mint a sztenderdek átlaga (2. ábra), maga mögé utasítva az Umberto és Arsenal hibrideket is. Beltartalmi értékeire sem lehet panasz, mivel mindkét évben a korai éréscsoportban a legnagyobb olajtermést adta. 2019-ben a legmagasabb olajtartalommal rendelkezett, 2018-ban is csupán a RAPOOL fajtajelöltjei előzték meg (3. ábra).

Mindkét újonnan elismert hibridünk rendelkezik a tarlórépa sárgaságvírusa elleni rezisztenciajelleggel, ami segítséget nyújt a meleg őszökön komoly problémát okozó levéltetvek károsítása ellen. A zöld őszibarack-levéltetű a tarlórépa sárgaságvírusa legjelentősebb vektora. A kártevő a fertőzött növényeken szívogatva, majd más növényre vándorolva terjeszti a kórokozót. A vírus fertőzése esetén gyakori az őszi káposztarepce leveleinek antociános (pirosas-lilás) elszíneződése, azonban a fertőzöttség biztos igazolása laborvizsgálatok elvégzésével lehetséges. Egyes források szerint a vírus képes akár 20%-os termésveszteséget is okozni. A levéltetvek továbbá szívogatásukkal gyengítik a növényeket, rontják áttelelőképességüket, ezért ellenük mindenképp érdemes védekezni.

Az ellenálló hibridek szöveteiben a víruskoncentráció lényegesen alacsonyabb a konvencionális hibridekhez képest. A vírusok szaporodásukhoz a növényi sejtekben található fehérjéket használják fel. Alacsonyabb víruskoncentráció esetén a sejtekből el nem vont fehérjék is hozzájárulnak a növények erősödéséhez, ami biztosítja a plusz vitalitást a növényeknek.

Hisszük, hogy az egyre nehezedő termelési körülmények között szükség van a genetikai megújulásra. Törekszünk arra, hogy mindig a legújabb tulajdonságokkal felruházott és a magyar termelési környezetben is kimagasló potenciállal rendelkező hibrideket biztosítsuk a termelők számára, ezzel is elősegítve gazdálkodásuk sikerét.

Pálffy András
termékfejlesztő
RAPOOL Hungária Kft.
www.rapool.hu

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Cukorrépa Napon a KWS csapata!

2026. október 16. 10:10

2026. július 1-től a KWS Magyarország Kft. látja el a KWS cukorrépa vetőmag portfóliójának képviseletét, így nagy örömmel vettünk részt teljes szaktanácsadó csapatunkkal a Magyar Cukor Zrt. által rendezett Cukorrépa Bemutató Szakmai Napon Enyingen.

Szabolcsban még gazdaságosan tudtak kukoricát termeszteni + VIDEÓ

2026. október 11. 04:58

Rendkívül alacsony terméseredményekkel zárják a kukoricatermesztők az évet. Ahol van lehetőség öntözésre, még gazdaságosan termeszthető a kukorica.

Melegkedvelő, különleges kultúra: mit érdemes tudni a földimogyoróról?

2026. október 6. 07:10

Virágai a felszínen nyílnak, termése mégis a föld alatt fejlődik. Megmutatjuk, milyen feltételeket igényel a földimogyoró.

Gyomos szója aratás előtt: mikor lehet még beavatkozni?

2026. szeptember 30. 11:10

A gyomos szója komolyan megnehezítheti az aratást, de a betakarítás előtti kezelésnél az időzítésen és az engedélyezésen sok múlik.

Klímastabil, kiemelkedő olajtartalmú repcehibridek

2021. július 1. 06:55

A RAPOOL jövőbe mutató válasza a fokozódó termelési kockázatokra.

Bővítettük új generációs hibridjeink körét

2021. július 2. 11:36

A technológiai és a klímaváltozás hatásainak ellensúlyozására bevezetett hibridjeink számát idén tovább növeltük annak érdekében, hogy az ország egész területére rendelkezésre álljanak a jövedelmező termesztésre a változó körülmények ellenére alkalmas repcék.

Lapozza át a SAATEN-UNION tavaszi fajtakatalógusát!

2020. december 19. 06:37

Változatos és alkalmazkodó fajtáinkkal – kukorica, napraforgó, szója, borsó, tavaszi árpa, zab – biztos alapokról indíthatja a tavaszi vetésű növények termesztését.

Uniós vetőmagrendelet: több jogot akarnak a gazdálkodók

2024. december 18. 13:10

Az uniós vetőmagrendelet módosítása miatt 139 szervezet nyílt levélben követel több jogot a gazdáknak a nemesítésben és forgalmazásban.