27℃ 19℃
július 7. Apollónia, Vilibald, Bene
Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Hogyan támogatja a Climate FieldView a mezőgazdaságban a döntéshozatalt?

Bayer Crop Science

A folyamatos innováció – a genetika, a technológia, a gépesítés fejlődésének üteme – olyan szintre lépett korunk mezőgazdaságában, amely már az űrtechnológiával vetekszik. Ez részben megalapozza, részben bonyolítja a döntéshozatalt. Egy felmérés szerint a mezőgazdaságban legalább 40 különböző döntést kell meghoznunk növényfajonként. Döntéseket hozni könnyű, jó döntéseket hozni csak akkor könnyebb, ha van mi alapján.

Minden adat egy felületen

A digitalizált mezőgazdaság segít bennünket, hogy adott esetben kevesebb energiaráfordítással többet tudjunk termelni – akár minden hektáron, hiszen láttatja mindazt, ami az emberi szem számára láthatatlan. A dokumentációnak köszönhetően az alkalmazott technológiai lépések historikusan ellenőrizhetővé, az összefüggések értelmezhetővé válnak. A hozamot optimalizáló és a profitot maximalizáló agronómiai döntések hatásának figyelemmel kísérése egyetlen felületen áll össze: ez pedig a FieldView.

A Climate FieldView fiókjának létrehozása után automatikusan rendelkezésére bocsájtjuk a rendszerben regisztrált tábláihoz tartozó műholdas:

  • vegetációs térképeket (NDVI), amivel a fenológiai állapotra tud következtetni, illetve segít a betakarítás időzítésében, a kelés, és a korai fejlődés állapotát diagnosztizálja
  • monitoring térképeket, ami a biomassza állapotát mutatja, így többek között az egészségi állapotra, a potenciál zónákra, a növényi kondícióra és gyomosodásra lehet következtetni
  • vízhasználati térképeket, ami egy algoritmus alapján láttatja a táblán belül a terület vízhasználatát, ezáltal nyújt lehetőséget az aszálystressz prognosztizálására, illetve az öntözés támogatására

átlagosan 4-6 napos rendszerességgel (felhőborítottság függvényében), visszamenőleg 2016 elejéig is.

A legfrissebb térképekről e-mailt küld a rendszer, hogy a lehető leghamarabb értesüljön a táblán belüli változásokról, időben be tudjon avatkozni, elkerülve a termésdepressziót.

Ezen információkat kiegészítve a munka- és erőgépekből érkező adatainkkal, egészen átfogó képet kaphatunk az alkalmazott technológiánk és termesztési környezetünk termésre gyakorolt hatásairól.

Mivel minden – a gépek által dokumentált adataink, műholdképek, drónfelvételek, talajszkennelt adatok – historikus rendben egyetlen felületen rendelekezésre állnak, így azokat hiteles információvá alakítva minden jelenleg forgalomban lévő monitortípusnak megfelelő formátumú kijuttatási tervet készíthetünk. Néhány kattintással mi saját magunk, legyen szó akár változó dózisú vetési-, permetezési-, tápanyagutánpótlási kijuttatásról minden növénykultúránk esetében (ahol a vetési terv készítése esetén a területpotenciálnak és hibridnek megfelelő DEKALB vetőmagnormát automatikusan felkínálja a rendszer.

A misztikus „Pogácsa”

Az adatok FieldView fiókunkba való kerülése természetesen megtörténhet manuálisan (pendrive importálás), viszont sokkal biztonságosabb és kényelmesebb az a Bluetooth kapcsolaton alapuló automatikus adatmentés, amelyet a FieldView Drive biztosít számunkra. Ez az eszköz egyetlen mozdulattal csatlakoztatható a CAN, vagy diagnosztikai port-ra, majd az iPad-del Bluetooth-on keresztül csatlakoztatva egyszerűen beüzemelhető. Mivel egyirányú kommunikációval rendelkezik, nem vezérel, nem módosít, egyetlen funkciója, hogy az adatainkat automatikusan továbbítsa felhő alapú tárolónkba, megakadályozva az adatvesztést, megteremtve a távoli nézet lehetőségét.

Miért a FieldView?

A piacon elérhető agrár-szoftverek, a helyspecifikus (precíziós) gazdálkodással összefüggésbe hozható szolgáltatások száma napról napra növekszik, melyek között vannak átfedések és kisebb-nagyobb különbségek. Ezek között kedvünkre válogathatunk aszerint, hogy melyik szolgálja leginkább céljainkat.

A FieldView-nak köszönhetően:

  • egyetlen felületen tárolhatja, ellenőrizheti, elemezheti adatait (online felület) asztali számítógépen, vagy akár okos eszközein is bárhol-bármikor
  • a távoli nézetnek (Remote View) köszönhetően valós időben követheti a területein folyó műveletek alakulását, a munkaműveletek minőségét, az inputanyagok kijuttatását, a termésadatokat okos eszközein bárhol-bármikor
  • önálló döntéseket hozhat a saját adatai alapján (nincs szükség szaktanácsadási hálózat igénybevételére)
  • könnyen kezelhető, áttekinthető, felhasználóbarát felület (kijuttatási tervek készítése és a hozamok elemzése nem igényel különösebb informatikai tudást)
  • automatikusan elérhető, területpotenciálnak és a választott hibridnek megfelelő DEKALB tőszám-információk
  • gyártótól független kompatibilitás a munka- és erőgépekkel, illetve más szoftverekkel (pl.: MyJD).

Mire van szükségem, ha szeretném kipróbálni?

Elsősorban elhatározásra, érdeklődésre az agrár digitalizáció és vagy a helyspecifikus gazdálkodás irányába. A rendszer, a legtöbb piacon elérhető ISOBUS kapcsolattal rendelkező munka- és erőgép konstrukcióval kompatibilis. Minden funkció zökkenőmentes használatához internet elérhetőséggel rendelkező IOS alapú okos eszközre van szükség (iPad). Bayer termékek (növényvédőszer és/vagy vetőmag) vásárlásával a FieldView rendszert egy éven keresztül teljesen térítésmentesen és kötelezettségek nélkül kipróbálhatja, élvezve annak minden előnyét korlátozások nélkül. Szakmai csapatunk az Ön rendelkezésére áll.

Hajdu Attila
Tel.: +36 20 413 8393

További információért keresse fel weboldalunkat!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megvan a megoldás a repcetermesztés kihívásaira

2025. július 4. 11:10

A repcetermesztés új korszakba lépett: a RAPOOL hibridjei stabil termést és nagyobb rugalmasságot kínálnak a változó körülményekhez.

Hyvido Neo- vírusrezisztens hibrid árpák a Syngenta-tól

2025. július 3. 13:10

A gabonákat támadó vírusok esetében az enyhe telek is közrejátszanak abban, hogy növekszik a vírusnyomás az ősziárpa-állományokban.

Csavarja fel a gabonatermelés hatékonyságát hibridekkel!

2025. július 2. 14:10

Termésstabilitás és precíziós technológia: a nyerő páros.

A repce nem tűnik el, csupán alkalmazkodik

2025. július 1. 18:10

Az utóbbi években az európai repcetermesztés komoly kihívásokkal szembesült. A megoldás a hatékony nemesítésben és technológiában van.

Huszár 4.0 = Huszár Aktív Plusz

2021. március 25. 09:25

A jodoszulfuron hatóanyagú Huszár WG Magyarországon 2001-től volt forgalomban. Kiváló hatékonyságot biztosított a fontos egy- és kétszikű kalászos gyomok ellen. A készítmény széfenert (mefenpir-dietil) is tartalmazott, így tökéletesen kultúrnövény kímélő volt.

Két évtizedes tapasztalattal a kukorica gyomirtásban

2022. június 7. 05:34

Megjelenésekor formulációja igazi újdonságnak számított. Az olajos diszperzió egyedi, gyors felszívódást biztosít a terméknek, a hazai piacon az első, 2 órás esőállósággal rendelkező gyomirtó szer lett.

Rugalmas és stabil élelmiszer-ellátó rendszer

2020. október 20. 11:13

Az elmúlt évtizedekben a globális élelmiszer-ellátó rendszer fejlesztése során elsődleges szempontként a költséghatékonyság és kereskedelmi szempontok optimalizálása állt. A COVID-19 megjelenése alapvető változást hozott, a jövőben megkerülhetetlen, új kritériumoknak kell megfelelni: a rugalmasság és a megfelelő szintű alkalmazkodóképesség kialakítása szintén prioritássá vált.

A glifozát egy évvel tovább használható az EU-ban

2022. november 16. 07:36

Az Európai Bizottság úgy döntött, hogy 2023. december 15-ig meghosszabbítja a gyomirtó ideiglenes engedélyezését.