Növényvédelem
Fizetett tartalom

Színre lép az új generáció: Ascra Xpro

Bayer Crop Science

Új korszak kezdetéhez érkezett a magyarországi kalászos gabona termesztés: változik (csökken!) a kalászosok súlya a vetésforgóban, növekszik a termesztés intenzitása és növekednek a termésátlagok is.

Annak érdekében, hogy a megváltozott piaci környezetben is megőrizzük versenyképességünket, felül kell bírálni a termesztéstechnológiánk elemeit és ahol szükséges újítanunk kell. Az innováció talán a betegségek elleni védelem területén a leglátványosabb – az elkövetkező pár évben új kalászos fungicidek sora fog elérhetővé válni a gazdálkodók részére.

Új hatóanyagok a kalászosok kórokozói ellen

A Bayleton és a triadimefon hatóanyag bevezetése óta eltelt több mint 40 évben a Bayer céltudatos kutatási programjának eredményeként számos gombaölő hatóanyag került piacra, és vált a világ növényvédelmének meghatározó elemévé (pl. triadimenol, tebukonazol, protiokonazol stb.). A fejlődés itt nem állt meg, mert a megszűnő hatóanyagok helyett egy új hatóanyag csoport (az ún. SDHI – szukcinát-dehidrogenáz inhibítorok vagy gátlók) tagjai veszik fel a versenyt a kórokozókkal, amelyekről elmondható, hogy ők fogják képezni a jövőben a gabona gombaölő szerek gerincét.

Ezen fungicid hatóanyagok első tagja a Bayerben a pirazol-karboxamidok közé tartozó bixafén volt, amely 2011 óta számos Európai országban – 2012-től pedig Magyarországon is, a tebukonazolal kombinációban – Zantara néven került engedélyezésre. A bixafén hatásmódja a gombák mitokondriális légzési láncában a Komplex II részét képező szukcinát-dehidrogenáz enzim gátlásán alapszik. Ez különbözik mind az azolok, mind a strobilurinok hatásmódjától, ezért a bixafén a rezisztencia (elsősorban a strobilurin rezisztens szeptóriás betegségek) elleni küzdelem kiváló eszközévé lépett elő. A bixafén valamennyi fontos levélbetegség ellen hatékony. A jelenlegi hatóanyagoknál sokkal erőteljesebben hat búzában a szeptóriás foltosság és a vörösrozsda, árpában a hálózatos foltosság, a rinhospórium, sőt a ramuláriás betegség ellen is.

A Bayer Crop Science magyarországi kínálatában 2019-től elérhető lesz egy új kalászos gombaölő készítmény az Ascra Xpro is, amely a bixafén mellett egy második SDHI hatóanyagot – a fluopiramot és egy triazol molekulát, a protiokonazolt is tartalmazza. A fluopiram az SDHI csoporton belül egy új kémiai osztályba (piridinil-etil-benzamidok) tartozó felszívódó hatóanyag. Mindkét SDHI hatóanyag gombaölő hatása a kórokozók életműködésének csaknem minden fázisát érinti: elmarad a spórák csírázása és gátolt a spóratömlő megnyúlása a levél felszínén, továbbá az apresszóriumok képződése leáll ezért a gomba nem képes behatolni a növényi szövetekbe.

A két új SDHI hatóanyagot jól kiegészíti a protiokonazol, amely hatásmódja szerint a az azol-csoportba tartozó gombaölő hatóanyag. A protiokonazol a gombák ergoszterol-bioszintézisét gátolva károsítja azok membránrendszerét, és megzavarja a kórokozók sejtfalának működését.

Mindhárom hatóanyag felszívódó tulajdonságú! A fluopiram az, amelyik a legyorsabban transzlokálódik a növénybe való bejutást követően, biztosítva a szinte azonnali kuratív hatást, míg a bixafén és a protiokonazol viszonylag lassabban mozog a növény belsejében hozzájárulva a kifejlődő fertőzés blokkolásához és a tartamhatáshoz. A két különböző hatásmód és mozgás jól kiegészíti egymást. Ezáltal az Ascra Xpro hatékonyan akadályozza a spórák csírázását (megelőző, illetve védő hatás), gátolja a csíratömlő és a tapadószervek kialakulását és zavarja a sejtek közötti micélium- növekedést (gyógyító, ill. kuratív hatás). Az eredmény egészséges, erős, nagy terméspotenciállal rendelkező gabona állomány. A jól összeállított fungicid búzában való alkalmazása sok kísérlet átlagában 0,35 t/ha terméstöbbletet eredményezett a standard készítményekhez képest.

Az Ascra Xpro az alábbi betegségek ellen alkalmazható kiváló eredménnyel: búza szártőbetegségek, lisztharmat, rozsdabetegségek, szeptóriás és pirenofórás levélfoltosság és kalászfuzáriózis, árpa lisztharmat, rinhospórium, hálózatos és barna foltosság, törperozsda, ramuláriás foltosság és élettani foltosság, rozs és tritikálé lisztharmat, vörösrozsda és rinhospórium.

Az új gombaölő készítményünk az Xpro termékcsalád legújabb tagja, amelyek új, szabadalmaztatott EC tipusú formulációval rendelkeznek. Az Xpro termékek kijuttatásakor a permetcseppek a levélen azonnal szétterülnek és belesimulnak a felszínbe kiváló tapadást és terülést biztosítva. Így nincs veszteség a permetcseppek lepattanása miatt, a hatóanyagok felszívódása nagy felületen azonnal megindul. A hatóanyagok igen gyorsan (15-30 perc) bekerülnek az epidermisz viaszrétegébe, ahol UV-fénytől és esőtől védett helyzetben vannak.

 

A bixafén és a fluopiram is jelentős élettani hatásokkal rendelkezik. A levelek vitalitását a strobilurinoknál megismertnél is jelentősebben befolyásolják. Hatásukra nő a klorofill sűrűsége a sejtekben. Növelik a fotoszintézis és a légzés intenzitását, és megakadályozzák a levelek korai elöregedését. A „zöldítő hatás” mellett – a fokozott asszimiláció hatására – a zászlóslevelek hossza és szélessége is szignifikánsan nő – amint azt a Zantarát felhasználó termelők is tapasztalják már évek óta. A nagyobb és tovább működő asszimilációs felület a napenergiát nagyobb termés formájában jeleníti meg. Az Ascra Xpro mindhárom hatóanyaga stressz-helyzetekben is segíti a növényt. Az intenzívebb működés hatására a kezelt levelek és kalászok hőmérséklete jelentősen alacsonyabb, így a növény a hő-stresszt jobban képes elviselni. Hatására a légzőnyílások mozgása felgyorsul, szárazságban előbb bezáródnak, így a kezelt növények könnyebben és veszteség nélkül átvészelik a szárazság-stresszt.

A pozitív élettani hatások, a jobb stressztűrés és fokozott asszimiláció eredményeként nő a kalászonkénti szemszám és az ezerszem tömeg. Mindez nagyobb és jobb minőségű termést jelenthet a gazda számára. A bonni egyetem kutatóinak kísérletsorozata világosan bemutatta, hogy a bixafén készítmények betegségmentes környezetben is növelik a termést a kezeletlenhez és a standard készítményekhez képest.

Felhasználási javaslat

Számos kísérletben igazolást nyert, hogy a kalászosok végső terméseredménye (több mint 70%-ban) a felső két levéltől és azok egészségi állapotától függ. Az egészséges és hibátlanul fotoszintetizáló levelek képesek biztosítani a lehető legmagasabb termést. Az Ascra Xpro felhasználása búzában, árpában, rozsban és tritikáléban engedélyezett. Alkalmazása intenzívebb technológiában javasolt elsősorban a zászlóslevél kiterülése környékére időzítve, levélbetegségek ellen és termésfokozásra. Nagy dózisban kalászfuzáriózis ellen is jó hatékonyságú, de nagy fertőzésveszély esetén a fuzáriózis ellen a Prosaro felhasználása indokolt.

Búzában (valamint intenzív rozs vagy intenzív tritikálé kultúrában) 0,9-1,5 l/ha a javasolt dózis. Levélbetegségek elleni kezelésre a zászlóslevél kiterülés és kalászolás kezdete között 1,2 l/ha dózisban javasolt. Az élettani hatások ekkor is kiválóan érvényre jutnak.

Árpában 0,7-1,2 l/ha dózisban levélbetegségek ellen javasolt. A kezelés már akár 2-nóduszos állapotban is elvégezhető, de a zöldítő hatáshoz a zászlóslevél kiterülése a megfelelő stádium.

Ajánlás

Kalászos gabonatermesztésünk esélye az egészséges, megfelelő paraméterekkel rendelkező minőségi termény előállítása. Ehhez intenzív termesztéstechnológiára van szükség, amely magában foglalja a hatékony, korszerű fungicidek okszerű alkalmazását is. Az Ascra Xpro, a Bayer új kalászos gombaölő szere, a betegségek elleni kiváló védelem mellett egyedülálló módon hat a termést meghatározó élettani folyamatokra is, alkalmazása így garantálja a jó termést és a kiváló minőséget.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Repcében jártunk: mit fog a sárga ragacslap télvíz idején?

2025. február 15. 09:10

Télen sem alszanak a repce kártevői. A melegebb napokon már februárban elkezdődött a rovarok betelepedése. Fókuszban az ormányosok.

Januári tavasz után februári tél – milyen következményei lehetnek?

2025. február 13. 08:10

A különféle szántóföldi és kertészeti kultúrák, amelyeket kinn a földeken ér a tél, sok esetben felkészültek a zimankós téli időjárásra.

A mezei pocok télen sem lazsál

2025. február 12. 17:10

A mezei pocok hazánk egyik szélsőségesen polifág kártevője, és a jószág télen sem lazsál a repceföldön sem.

Fel kell készülni az őszi sereghernyó hazai megjelenésére

2025. február 12. 08:10

Rendszeresen vándorol, akár több száz kilométer megtételére képes, amihez feltehetően a szél is nagymértékben hozzájárul.

A szója kártevői és az ellenük való védekezés

2023. szeptember 15. 17:10

A szója terméspotenciáljának védelme érdekében a gazdálkodóknak rendszeresen ellenőrizniük kell a növényállományukat, és szükség esetén megfelelő megelőző és kezelési intézkedéseket kell alkalmazniuk a szója kórokozóival és kártevőivel szemben.

Hamarosan megjelennek a virágbimbók a parlagfüvön – Védekezzünk ellene!

Az Alföld észak-keleti részén a természetes vegetáció és kultúrnövények az erős aszálytól szenvednek.

Hogyan folytassuk a szilva növényvédelmét a virágzás utáni időszakban?

2022. május 14. 04:36

Hogyan folytassam a szilva növényvédelmét a virágzás utáni időszakot követően a termések éréséig?

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: erősödött a moníliás gyümölcsfertőzés

2022. augusztus 31. 09:15

Az elmúlt időszak változékonyabb időjárása kissé emelte a talajok nedvességtartalmát.