Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Kipergés-ellenálló repcék

A RAPOOL hibridjeivel ütemezhető a betakarítás, elkerülhető a deszikkálás, maximalizálható a terméspotenciál.

Az aratás előtt növekvő feszültség tölti el a repcetermesztőket, különösen, ha az időjárási prognózisok kedvezőtlen körülményeket jeleznek előre, vagy éppen a deszikkáláshoz felhasználható hatóanyagok jelentős szűkülésével kell számolni. Számos nemzetközi kísérlet igazolja, hogy a termelők sokszor a túl korai betakarítás és – általában ennek előzményeként – a túl korai deszikkálás mellett döntenek, pedig ameddig a becők nem száradnak el, addig folyamatos a szárazanyag-beépülés a magokba. A RAPOOL több kísérletsorozatban is azt tapasztalta, hogy a napokkal későbbi betakarítás mázsákban mérhető többlettermést produkált még esős és szeles időjárási körülmények között is.

A későbbi betakarításhoz köthető magasabb hozamok részben a becők hosszabb ideig tartó asszimilációjára, részben a repceszalma kedvezőbb, szárazabb állapotára vezethetők vissza, nem utolsósorban pedig az újabb hibridekben fellelhető nagyobb kipergés-ellenállóságra. Az ilyen állományok jobb betakaríthatósága mellett csökken a kombájnokban a cséplési veszteség, mivel kisebb a veszélye, hogy a szalmához tapadó repcemagok egy része is visszakerül a talajra. Az időjárási körülményeket és az érési állapotot mérlegelve a betakarítás időpontja néhány nappal elhalasztható, hogy az állományokban rejlő maximális terméspotenciál a jobb betakaríthatósággal kiaknázható legyen, érdemi veszteség nélkül (1–2. kép).

A biológiailag éretté vált káposztarepce becői abban az esetben nyílnak fel, ha a külső erőhatások (ide értve a fizikai hatásokat, mint a szél vagy jégverés) nagyobbak lesznek a két termésfalat rögzítő erőnél. Hagyományos hibridek esetén a növények öregedése és száradása fokozza ennek kockázatát, ugyanis a becőfalak összehúzódnak, a termésfalat és az álválaszfalat (replum) összetartó varratban a sejtek eltávolodnak egymástól, és a becő felnyílik. A kipergés-ellenálló hibridekben a varrat szinte észrevehetetlen, a becők felnyitásához nagyobb erőre van szükség (1. ábra).

Deszikkálással a repce betakarítása jobban tervezhető, ám a helyes időpontjának meghatározása komoly szakmai kihívás, túl korán alkalmazva a betakarított termés mennyisége jelentősen elmaradhat az állomány valós potenciáljától. A deszikkálás nem szükségszerűen része az eredményes repcetermesztési technológiának. A RAPOOL számos kísérletben vizsgálta, hogy melyek azok a hibridek, amelyek deszikkálás nélkül is helytállnak a magyarországi klimatikus viszonyok között.

Az egyik teszt során a becők termésfalait húzták szét, és mérték a felnyitáshoz szükséges erő nagyságát (3. kép). Egy másik tesztben az érett becőket egy gumilabdákkal töltött rázóedénybe helyezték, majd minden edényt egységes erővel megráztak (4. kép). A rázást követően megszámolták a kipergett magokat, és indexálták a kapott eredményeket. A két teszt eredményeit a lenti grafikonon ábrázoltuk (2. ábra). A tesztek során a DARIOT, FRANKLIN, DYNAMIC és DUKE hibridjeink kifejezetten jól szerepeltek, bizonyítva ezzel kipergés-ellenállóságukat.

A szélsőséges időjárás és a deszikkáláshoz felhasználható készítmények körének szűkülése miatt talán soha nem volt annyira fontos a repcehibridek hozamstabilitása, mint most. Természetesen a kipergés-ellenállóság sem nyújt teljes körű védelmet a szélsőséges időjárással és a fizikai behatásokkal szemben, de a DARIOT, FRANKLIN, DYNAMIC és DUKE hibridek alkalmazása nagyobb biztonságot ad a hagyományos hibrideknél.

A RAPOOL repcevetőmag-katalógusa letölthető ide kattintva.

Pálffy András
termékfejlesztő
RAPOOL Hungária Kft.
www.rapool.hu

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Cukorrépa Napon a KWS csapata!

2026. október 16. 10:10

2026. július 1-től a KWS Magyarország Kft. látja el a KWS cukorrépa vetőmag portfóliójának képviseletét, így nagy örömmel vettünk részt teljes szaktanácsadó csapatunkkal a Magyar Cukor Zrt. által rendezett Cukorrépa Bemutató Szakmai Napon Enyingen.

Szabolcsban még gazdaságosan tudtak kukoricát termeszteni + VIDEÓ

2026. október 11. 04:58

Rendkívül alacsony terméseredményekkel zárják a kukoricatermesztők az évet. Ahol van lehetőség öntözésre, még gazdaságosan termeszthető a kukorica.

Melegkedvelő, különleges kultúra: mit érdemes tudni a földimogyoróról?

2026. október 6. 07:10

Virágai a felszínen nyílnak, termése mégis a föld alatt fejlődik. Megmutatjuk, milyen feltételeket igényel a földimogyoró.

Gyomos szója aratás előtt: mikor lehet még beavatkozni?

2026. szeptember 30. 11:10

A gyomos szója komolyan megnehezítheti az aratást, de a betakarítás előtti kezelésnél az időzítésen és az engedélyezésen sok múlik.

A kukorica genetikai potenciálja így alakul át nyereséggé

2026. február 13. 14:10

A termőhelyhez alkalmazkodó hibridtulajdonságokra és technológiai fegyelemre együttesen van szükség a sikeres termesztéshez.

SAATEN-UNION – élenjáró teljesítmény

2018. március 3. 12:00

Napraforgó vetőmag – akár rovarölő szerrel csávázva is!

Az Agromag vetőmagok kiszállítása zökkenőmentes

2020. április 7. 10:02

Az országban és világszerte is kialakult járványhelyzetben sokan Önök közül attól tarthatnak, hogy vetőmagrendeléseik nem kerülnek időben leszállításra és emiatt késhetnek a tavaszi mezőgazdasági munkákkal.

Korszerű szójafajták, megalapozott döntések

2025. november 20. 11:10

A hazai termelők zöme rendelkezik olyan adottságú földterülettel, ahol a szója megfelelően fejlődik.