Növénytermesztés

Nem lehet homokra építeni…

Agrofórum Online

Ezzel a bibliai idézettel kezdte Dr. Nagy István agrárminiszter előadását a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács április 23-án tartott küldöttgyűlésén.

A vetőmag ágazatot kősziklára kell építeni – mondta a miniszter. Ez mezőgazdaságunk egyik növekedési tartaléka, stratégiai ágazat. Kősziklára vagyis azokra az elkötelezett szakmailag magas színvonalat képviselő termelőkre kell építeni, akik évtizedek alatt bebizonyították, hogy a magyar vetőmag kiváló minőségű, amit nemzetközileg is elismernek. Nem véletlen az előkelő helyezésünk az exportpiacokon. A mintegy 100 ezer ha-on előállított vetőmag értéke 180-190 Mrd Ft, amelynek 50%-a exportra kerül.

Kifejtette, hogy a GMO mentes termékeknek növekvő piaca van, így a vetőmagnak is. A vetőmag minősége – és ez növeli a vetőmag értékét – döntő hatással van a végtermék, vagyis az áruminőségére is.

Növelni kell a mezőgazdaságban is a hatékonyságot, ehhez pedig új technológiák szükségesek. Idetartozik a precíziós gazdálkodás, az integrált növényvédelem és az előrejelzés is. A klímaváltozás következtében az agrárium egyre hátrányosabb helyzetbe kerül. Sajnálatos, de erre a vízhiányos állapotra kell berendezkednünk,ezért a növénynemesítésnek a szárazságtűrő fajták nemesítését előtérbe kell helyezni, de ezzel együtt sótűrő és a tápanyagokat jobban hasznosító fajtákra van szükség. Fontos feladat és környezetvédelmi érdek is a rezisztens fajták nemesítése, a növényvédő-szer felhasználás csökkentésére. Víztakarékos talajművelést kell folytatni és növelni az öntözött területek nagyságát, amely a kertészeti ágazatokban és a vetőmagtermesztésben elemi szükséglet. Ennek tudatában döntött a kormány a vízszolgáltató állami főművek rekonstrukciójáról, fejlesztéséről, amelyekre tíz éven át évi 17 Mrd forintot biztosít. Az öntözési időszak is meghosszabodott március 1-től október 31-ig.

Cél a jelenlegi 80 ezer ha-ról 200 ezer ha-ra növelni az öntözhető területek nagyságát. Mindezekhez pedig képzett munkaerő kell. Kérdés, hogy tudunk-e életpálya modellt kínálni a fiataloknak? Ez óriási kihívás – mondta a miniszter.
Beszédét azzal zárta, hogy a vetőmagelőállítások ellenőrzésére a szakemberhiány miatt, rendeletmódosítással ismét bevezetésre kerül az átruházott jogkörben végezhető minősítés. A rendelet előreláthatóan május közepén jelenik meg.

*

Ünnepi színfoltja volt a rendezvénynek a szakmai munkát elismerő díj átadása, amelyet több évtizedes munkásságával Ritter József érdemelt ki. A díjat Dr. Nagy István agrárminiszter és Takács Géza elnök adták át.

A program a Szövetség küldöttgyűlésével folytatódott, amelyen Takács Géza a szervezet elnöke részletes beszámolót tartott az elmúlt évi tevékenységről, a rendezvényekről, az ágazatot érintő intézményrendszerrel kapcsolatos anomáliákról és ezzel kapcsolatban az Agrárminisztériummal folyó tárgyalásokról és a kedvezően alakult pénzügyi helyzetről. (A részletek ismertetésére májusi lapszámunkban visszatérünk.)

A Felügyelő Bizottság több szempontból is megvizsgálta a Szövetség működését és mindent jogszerűnek és rendben talált.

*

Több határozat és érdemi hozzászólások után az elnök a küldöttgyűlést berekesztette.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Rémisztő eset kukoricasilózás közben, a kezelő alig hitt a szemének

2026. október 16. 13:10

Kukoricasilózás közben történt rémisztő eset, ám szerencsére az ijedelem végül nagyobb volt, és sikerült megelőzni a Claas Jaguar 1200-as kombájn sérülését.

Miért maradhat egész télen a földben a csicsóka?

2026. október 15. 14:10

A csicsókát ősszel nem muszáj egyszerre felszedni: gumói a földben áttelelhetnek, így akár télen is frissen kerülhetnek az asztalra.

5 tonnás kukorica öntözés nélkül, 74 százalékos megtakarítás a napraforgótermesztésben – egy dél-alföldi gazda idei lenyűgöző eredményei

2026. október 13. 13:10

Minél kevesebb a talajbolygatás, annál kisebb a költség – ennek az állításnak az igazát is bizonyította a regeneratív mezőgazdasági gyakorlatokról szóló szeminárium egyik előadása.

Kukoricavetés 40 km/h sebességgel, egészen elképesztő bravúrt hajtottak végre

2026. október 12. 13:10

Nem is az irdatlan vetési tempó volt a Väderstad és a Valtra közös kísérletének legnagyobb eredménye, hanem az, hogy a magok 95 százalék fölötti pontossággal kerültek a földbe.

Az alapfelszereltségű drónok sokoldalú használatának lehetőségei

2019. január 9. 08:32

35 méter magasan repülve a drón által készített képek 1cm/pixel felbontásúak, így minden egyes növény elkülöníthető a felvételeken

Megbénította a traktorokat a szokatlanul erős geomágneses vihar

2024. május 15. 07:10

Észak-Amerikában a vetési munkálatokat is megzavarta a geomágneses vihar, mert a traktorokat vezérlő navigációs rendszerek működésképtelenné váltak.

Megéri precíziós gazdálkodással foglalkozni? Megéri!

2020. január 21. 04:36

Az általunk használt térinformatikai program segítségével összehasonlítottuk, hogy a változtatott mennyiségű tápanyag-kijuttatás (VRA) a homogén kijuttatással szemben realizálhat-e többlet jövedelmet?

Ötödik magyar-szerb kormányzati csúcstalálkozó - szerb kollégáival tárgyalt Nagy István agrárminiszter

2019. április 21. 09:18

A tárgyalás legfontosabb témái az állat- és növényegészségügyi hatósági együttműködés, az agrár-élelmiszergazdaságra, az agrárdigitalizációra és a precíziós gazdálkodásra, valamint a GMO-mentes mezőgazdaságra vonatkozó együttműködés voltak.