Vajon tudja-e, mi befolyásolja leginkább a talaj szénmegkötő képességét? Jobb-e egy ökológiai gazdaság talaja, mint egy átlagos mezőgazdaságé? Egyáltalán, miért olyan fontos a szénmegkötés, és hogyan kapcsolódik ez a klímaváltozáshoz? Szkeptikus hangok is hallatszanak ezzel kapcsolatban.
Egy maréknyi termőföld
Világszerte, így hazánkban is óriási érdeklődés övezi azokat az ún. karbonprogramokat, amelyek keretében az egyes országok kormányai (vagy egyéb szervezetei) azért fizetnek a gazdáknak, hogy földjeikben megkössék az olyan üvegházhatást okozó gázokat, mint a szén-dioxid, a metán és a dinitrogén-oxid. A legfrissebb kutatások azonban kétségbe vonják, hogy a programtervezetek valóban megfelelnek-e a valóságnak.
„Szinte mindenhol azt hangoztatják, hogy a szén-dioxid megkötése a mezőgazdaság és tágabb értelemben a környezetvédelem Szent Gráljának tekinthető – mondta Ben Palen, az Ag Management Partners vezetője, aki maga is termelő. – A kismértékű fejlesztésekkel nincs is semmi baj, de amit ezek a programok ígérnek, az legtöbbször nem felel meg a valóságnak.”
„Attól tartok, hogy olyan ábrándokba ringatjuk magunkat, amit nem biztos, hogy sikerül valóra váltanunk, és ez a gazdáknak fog visszaütni, ráadásul a végén semmivel sem jutunk előbbre a globális felmelegedést okozó üvegházhatást kiváltó gázok csökkentése felé vezető úton – jelentette ki Gregg Sanford, a Wisconsin-Madison Egyetem agronómiai tanszékének vezető tudósa.”
A hype visszaszorítása
Két évtizeddel ezelőtt Sanford olyan tudományos műveket kezdett el olvasni, amelyek arról szóltak, hogy egyes gazdálkodási rendszerek a talajban lévő szén megkötése révén segíthetnek az éghajlatváltozás elleni küzdelemben.
„Szívesen támogatjuk a termelőket, és folyton olyan dolgokra ösztönözzük őket, amelyek a társadalom javát szolgálják, ugyanakkor nevetséges nyomást gyakorolunk rájuk azzal, hogy rájuk terheljük a felelősséget, amikor azt mondjuk, hogy nekik kell megmenteniük minket a globális problémáktól – hangsúlyozta Sanford. – Szerintem a tudomány nem támasztja alá azt, hogy ha ezeket a módszereket (pl. takarónövények, no-till stb.) alkalmazzuk, akkor mindenhol megkötjük a szenet. Ez néhány esetben megtörténik, máskor viszont nem.”
Ezt igazolják a doktorijának eredményei, valamint az azóta eltelt egy évtizedes kutatás, amelyet Sanford és kollégái végeztek. Az adatok kétségbe vonják a talajművelés csökkentésével járó klimatikus hatásokat, és azt is kérdésessé teszik, hogy a takarónövények adott esetben mennyi szén-dioxidot képesek megkötni.
„Még az olyan bevált gazdálkodási módszerek, mint a no-till és a takarónövények alkalmazása mellett is szénveszteséget tapasztalunk a talaj felső részén, amit elvileg a talajműveléssel optimalizálhatnánk – folytatta Sanford. – Az adatok azonban azt is kimutatták, hogy a szén a talajból akár egy méter mélyből is elvész. Ezek a veszteségek valószínűleg a korábbi növényzet, a jelenlegi gazdálkodás és a megváltozott éghajlati viszonyok kombinációjából adódnak, és sokkal nehezebben változtathatók meg olyan mezőgazdasági gyakorlatokkal, mint a takarónövények vagy a no-till.”
Sanford 2009-ben kezdte el analizálni a lucernából származó archív talajmintákat:
„Mindenhol csökkenést tapasztaltunk a talaj szén-dioxid-kibocsátásában a gabonafélék esetében, a gazdálkodástól függetlenül (pl. hagyományos, bio, szántóföldi termesztés, no-till, takarónövények). A tejtermelő és takarmányozási vetésforgóinkban szintén veszteségek keletkeztek, bár lassabb ütemben, ami valószínűleg a talajművelés, a trágyakijuttatás és a mélyen gyökerező évelő növények csökkentésének köszönhető.”
Csak a legelőrendszereikben – legyen az rotációs legelő, szántóföldi legelő, CRP vagy ártéri legelő – tudják dokumentálni a szénmegkötést a felszíni talajokban. Sanford szerint azonban sok esetben még mindig megfigyelhető a szénveszteség a mélyben.
Az eredmények változhatnak
Sanford szerint a talajban történő szénmegkötéssel kapcsolatban az egyik fenntartás az, hogy vannak olyan helyek, ahol bizonyos típusú földművelés képes a talaj szénkészletének építésére, de az eredmények eltérőek lehetnek.
„Vannak olyan területek, ahol a legnagyobb erőfeszítéseink ellenére is folyamatosan szenet veszítünk, egyszerűen azért, mert a szerves anyagok mikrobiális forgalma miatt a talajból szén-dioxid formájában kiáramló mennyiség meghaladja a visszajuttatott maradványszén mennyiségét – magyarázta. – Ez pedig azért válik egyre bonyolultabbá, mert az éghajlat egyre melegebbé válik, ami felgyorsítja a talaj szervesanyag-forgalmának folyamatát.”
Anna Cates, a Minnesotai Egyetem tanácsadó professzorának asszisztense szerint a szén maximalizálásával kapcsolatban a gazdálkodók számára az a fontos, hogy képesek-e a szén más funkciókat segítő hatását maximalizálni:
„Vajon képesek-e a talajszerkezetet felépítő szerves anyagok mennyiségét maximalizálni? Fel lehet-e mérni, hogy a szerves anyagok mennyi szerves tápanyagot szolgáltatnak a növények számára?”
Átfogó változásra van szükség
A talaj szerves anyagainak növelésére elsősorban a növényi biomassza hozzáadásával van lehetőség, ugyanakkor a talaj bolygatásának mérséklésével megakadályozható, hogy a talajban jelen lévő szénből minél több kerüljön CO2-ként a levegőbe. Sanford úgy véli, hogy ahhoz, hogy a talaj szén-dioxid-kibocsátására jelentős hatást lehessen gyakorolni, és azt a klímaváltozás mérséklésének eszközeként lehessen felhasználni, a mezőgazdaságban átfogó változásra van szükség.
„A legtöbb vidéket valaha szinte teljes egészében ligetek és magasfüvű rétek borították, mélyen gyökerező évelő növényekkel, legelésző állatokkal és rendszeres erdőtüzekkel. Évezredeken keresztül ezek a területek hozták létre azokat a termékeny, szénben gazdag talajokat, amelyeken ma olyan egynyári növényeket termesztünk, mint például a kukorica vagy a búza. Hosszú időbe telt, amíg ezek a mélyről táplálkozó, sokszínű és állandóan megújuló földek felhalmozták a szén-dioxidot – hangsúlyozta. – Azok az egynyári termesztésű növények, amelyekkel felváltottuk a mezőket, kevesebb energiát fordítanak a gyökerek biomasszájára, mivel a gabona termesztésére összpontosítanak. Emellett minden évben vannak olyan hosszabb időszakok, amikor semmi sem fedi a talajt, még akkor sem, ha az nincs megművelve.”
Ha ezeket a talajadottságokat a rétek hozták létre, nem kellene megfontolnunk, hogy a saját termesztési rendszereinkben is utánozzuk őket? Ezt a kérdést már nem csak Sanford, de egyre többen feszegetik.
„Ahhoz, hogy a modern világ talajai a lehető legjobban hasonlítsanak azokra a magasfüves mezőkre, amelyek képesek voltak stabilizálni vagy felhalmozni a szenet, át kell állnunk az egynyári szántóföldi növények által dominált gazdálkodási rendszerekről azokra a rendszerekre, amelyekben az évelő növények, az évelő takarmánynövények vagy a fűfélék dominálnak, illetve kizárólag rájuk épülnek – jelentette ki Sanford. – Ez a legjobb reményünk a szén-dioxid megkötésére, de ez egy hatalmas és nehezen kivitelezhető változás.”
A hipotézis tesztelésére a kutatók néhány nagy parcellában összefüggő vizsgálatokat végeztek. A kísérlet során az egyik oldalon egyszerűen csökkentették a talajművelést vagy fedőnövényeket használtak. A másik oldalon csökkentették a talajművelést, takarónövényeket és trágyát adtak hozzá, és megpróbálták változatosabbá tenni a vetésforgót. Most, hogy a negyedik szezon felé haladnak, nyomon követik a talajban jelentkező változásokat, és csak most kezdik el az adatok kiértékelését.
Palen szerint ígéretes az a megközelítés, amely a növénytermesztést és a sertésgazdálkodást egyaránt magában foglalja. Jelenleg egy olyan projektben dolgozik, amely a hagyományos műtrágyát sertéstrágyával helyettesíti:
„Remélhetőleg karbonsemleges gabonát sikerül termesztenünk, amit a sertésekkel etetünk, majd azokat karbonsemleges sertéshúsként lehet értékesíteni, így létrehozunk egy zárt rendszerű folyamatot – magyarázta Palen. – Rengeteg lehetőség van a karbon kibocsátási pontok megszerzésére azáltal, hogy lecseréljük a hagyományos műtrágyát, de azzal is, hogy kivonjuk a metánt a sertéstrágyából.”
Egészséges szkepticizmus
Mint minden új koncepció esetén, a talaj szénmegkötő képességével kapcsolatos egészséges szkepticizmus hasznos lehet.
„A mi területeinken található a világ egyik leggazdagabb szervesanyag-tartalmú talaja, így azt nehéz lesz feljavítani – vélekedett Jodi DeJong-Hughes, a Minnesotai Egyetem talaj- és vízminőségi oktatója. – Azt szoktam mondani a gazdáknak, hogy a szervesanyag-építés lassú folyamat, és bár nem tudom, hogy a szénpiaci ajánlatok segítenek-e nekik, a talajművelés csökkentése és a takarónövények hozzáadása jót tesz a talajnak.”
DeJong-Hughes szerint a fosszilis tüzelőanyagokkal kapcsolatban is elmulasztunk egy lehetőséget:
„Tudjuk, hogy mennyi szén-dioxidot bocsát ki a gázolaj. A talajban megkötött szenet azonban nehezebb számszerűsíteni – mondta. – A támogatási programokban fizetnek a szén megkötéséért, ugyanakkor a gázolajjal nem bocsátanak ki szén-dioxidot, hiszen a gazdálkodó kevesebbet járja át a földet a talajművelés folyamán.”
Palen arra is felhívja a figyelmet, hogy bizonyos biostimulánsok alkalmazásával a műtrágyák mennyiségének csökkentése révén lehetőség van karbon kreditek szerzésére. Azt javasolja többek között, hogy a nitrogénfelhasználás tekintetében helyi vagy regionális szinten határozzanak meg referenciaértékeket, és a gazdák a referenciapont vagy referenciaérték alapján történő felhasználás csökkentésének bizonyításával szerezhessenek karbon krediteket.
„Ez a fajta megközelítés nagyobb átláthatóságot és legitimitást biztosíthat a szén-dioxid-kibocsátási kreditek vásárlói és eladói számára egyaránt” – vélekedett.
Kevin Bahr kezdetben a szén-dioxid-program ellenzői közé tartozott. Ahogy azonban egyre többet tudott meg ezekről a karbonprogramokról, úgy tűnt, hogy érdemes neki is kipróbálni, így 2021-ben csatlakozott a kezdeményezéshez. Bahr földje diverzifikált, lucernát, kukoricát, gabonát termeszt, és tehenet tenyészt. Talajai a kiváló minőségű fekete földtől a homokos vályogig váltakoznak.
„Bár a szén-dioxidról beszélünk, ez a program inkább a talaj egészségéről szól, ami nem megy egyik napról a másikra – mondta. – Azért használok olyan módszereket, mint a no-till és a takarónövények, mert ezek a legjobbak a talaj számára; a karbon kredit összege csupán olyan, mint a hab a tortán. Ez a jutalom, amiért úgy törődöm a földemmel, ahogyan kell.”
A kifizetés attól függ, hogy mekkora a tárolt szénmennyiség, amelyet statisztikai modellezés és talajminták segítségével számszerűsítenek. A termelőknek hektáronkénti X összeget fizetnek (ez az összeg országonként és szervezetenként változik) minden egyes tonna lekötött szén-dioxid után, ami a vetésforgótól függően évről évre változhat.
A program megismerése érdekében Bahr csupán a saját földjei egy részét regisztrálta a programba:
„Néhány földemhez nem igazán illeszkedtek az elvárások, de voltak olyanok, amelyekhez azonban nagyon is – mondta Bahr. – Folytatjuk a területi felmérést, és ha elégedett leszek az eredménnyel, akkor fontolóra veszem, hogy további földterületeket adjak a programhoz.”
A szénalapú gazdálkodással kapcsolatos vélemények felmérése
A karbonprogram szervezői nemrégiben 50 gazdát kerestek fel, hogy megtudják, miként viszonyulnak a karbongazdálkodáshoz. A legbeszédesebb kérés az volt, hogy a gazdák egy 1-től 10-ig terjedő skálán értékeljék a szén-dioxid-piacot (a 10-es érték a kedvező pénzügyi és környezeti előnyökkel járó lehetőséget jelentette). Az átlagos válasz kicsivel több mint 3-as volt.
Az alacsony értékelést az alábbi szempontok eredményezték:
a) az évek óta alkalmazott bevált módszerek elismerésének hiánya;
b) hogy nincs világosan meghatározott szabályrendszer és a szerződések megfogalmazása pontatlan (sokak szerint szándékosan ködösített);
c) túl sok papírmunkával jár;
d) a helyspecifikus feltételek miatt egyes módszerek megváltoztatása gyakorlati nehézségekbe ütközik.
Mi a tanulság?
A szén-dioxid-piacokról szóló viták során Anna Cates szerint a gazdálkodóknak nemcsak a talajfunkcióikra kell odafigyelniük, hanem a szerződéseket is ellenőrizniük kell, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy nem rájuk hárul majd a fizetési kötelezettség, ha a talaj széntartalma mégsem emelkedik.
„Ha csatlakozni szeretne egy szén-dioxid-piachoz, győződjön meg arról, hogy megértette, mivel jár, ha a mintavétel során kiderül, hogy a földje nem kötötte meg a szenet, ami akár önhibáján kívül is bekövetkezhet – hangsúlyozta. – Lehet, hogy kiváló takarónövényeket termesztett. Lehet, hogy eredményesen termesztett kukoricát és szóját, de mégsem látja, hogy a szervesanyag-szám felfelé mozdulna.”
Minél magasabb a szerves anyag, annál nehezebb javítani rajta. Jodi DeJong-Hughes, a University of Minnesota Extension talaj- és vízminőségi szakértője szerint, ha a szerves anyag mennyisége 4% fölött van, akkor nagyon sokáig fog tartani, amíg a talajban több szén-dioxid képződik. Arról is beszélt, hogy azt szeretné, ha a gazdáknak inkább a tevékenységük alapján szerint fizetnének, nem pedig szerződés végéig elért szén-dioxid-szint után.
„Végeredményben a no-till, a takarónövények és az állattartás integrálása fantasztikus módszerek, amelyek olyan sok jótékony hatással vannak a gazdaságra, hogy a hangsúlyt inkább ezekre kellene helyezni. A szén-dioxid pedig egy olyan fantasztikus elem, ami mindezekkel együtt járhat”
– jelentette ki Gregg Sanford, a Wisconsin-Madison Egyetem agronómiai tanszékének vezető kutatója.
(Fotó: Artur Pawlak/Pixabay)
