Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Natural Force – a méhkímélő biostimulátor

KITE Zrt.

Ha vannak szántóföldi kultúrák, ahol a lombtrágyázás és a biostimulátorok használata ma már elfogadott gyakorlat, akkor azok az olajos növényeink. Az őszi káposztarepce hordozza talán az egyik legnagyobb termelési kockázatot, mert komoly ráfordítást igényel a vegetáció során, a megtérülés azonban 3 tonna alatt kétséges. Többek között ezért sem engedhetjük meg, hogy – a vetésforgóban egyébként fontos szerepet betöltő repce esetében – hibákat kövessünk el.

Fejlődéstámogatás élettani alapokon

Sokáig azt gondoltuk, hogy a rendkívül jó genetikával rendelkező hibridek és a kifinomult növényvédelmi technológia a siker záloga. A genetikai terméspotenciálok az évek során egyre magasabbra emelkedtek, és ma már nem elképzelhetetlen az akár 5-7 tonna feletti repcetermés sem. Ahhoz, hogy növényeinkből kihozzuk a maximumot, már nem elegendőek a jól bevált technológiai elemek, szükségünk van egy kis pluszra. Olyan technológiai elemekre, amelyek amellett, hogy javítják a makro-, mezo- és mikroelemek felvételét és hasznosulását, képesek a növény saját anyagcseréjét (pl.: fotoszintézis, olajok anyagcseréje stb.) is fokozni, közelítve a már említett genetikai potenciált. Ilyen anyagok a biostimulátorok vagy más néven növénykondícionáló készítmények, melyek helyes felhasználása megkíván élettani alapismereteket.

A biostimulátorok esetében fokozottan hangsúlyos a kijuttatás ideje és a növény fenológiájának összhangja. A nem kellő időben való kijuttatás, hatástalanságot eredményezhet vagy káros. Az elvárt hatás csak a gyártó vagy forgalmazó ajánlásai betartása mellett várható el.

A piacon a választék rendkívül széles, azonban nem mindegy, hogy melyik terméket választjuk. A megfelelő termék kiválasztásakor meg kell határozni az elérni kívánt célt. Legtöbbször ez a legnehezebb, főleg a repce esetében, ahol a termés mennyisége mellett fontos az olajtartalom is. E kettős követelmény hívta életre azt a terméket, amelyet a KITE immáron harmadik éve forgalmaz nagy sikerrel.

Unikális tulajdonságok – a természetes erő

A termék a Natural Force, amely kiemelkedően magas (47%) aminosav-tartalommal rendelkező biostimulátor. A növényi eredetű aminosav-tartalom nagy része kifejezetten értékes, egyedi gyártástechnológián alapuló, úgynevezett szabad aminosav. Ennek kézzelfogható előnye, hogy a növény készen kapja az életfolyamataihoz szükséges építőköveket, így energiáit a termés és az olajtartalom növelésére tudja fordítani. A gyártás során vitaminok és növényi hormonok is keletkeznek, melyek tovább növelik a termék biostimulátor hatását. 

A Natural Force a KITE saját kísérleteiben, különböző növénykultúrákban, eltérő termőhelyi körülmények és évjáratok mellett is kiemelkedő terméstöbbletet eredményezett. A kezelési javaslatunk az intenzív vegetatív növekedés csúcsán és/vagy annak generatív szakaszba való fordulásakor, mellyel a termés mennyisége mellett annak minősége is javítható.

Barátságban a méhekkel

A mai gyakorlat azt mutatja, hogy a gazdálkodók a legritkább esetben juttatnak ki lombtrágyát vagy biostimulátort önállóan, gazdaságossági szempontok alapján összekötik valamilyen növényvédelmi kezeléssel. Repce esetében ez leggyakrabban rovarölő szeres kombinációt jelent. A Natural Force a keverhetőség tekintetében kiemelkedő tulajdonságokkal bír, ebből következően növényvédelmi kezelésekkel könnyen összekapcsolható.

Amennyiben a rovarölő szeres kezelést a virágzásban engedélyezett termékkel hajtjuk végre, abban az esetben a kombinációs partnerként használt biostimulátornak is hasonló tulajdonságokkal kell rendelkeznie. A méhek védelme érdekében csak és kizárólag méhekre nem veszélyes készítménnyel végezhető a kezelés. Sokan nem tudják, de számos növénykondícionáló készítmény is korlátozással rendelkezik, tehát virágzó kultúrában nem alkalmazható. A Natural Force ellenben akkreditált laboratórium által bevizsgáltan semmilyen negatív hatással nincs a beporzást végző rovarokra, így teljes virágzásban is korlátozás nélkül használható.

Bővebb információért keresse bizalommal területileg illetékes szaktanácsadó kollégáinkat!

https://www.kite.hu/kapcsolat

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Cukorrépa Napon a KWS csapata!

2026. október 16. 10:10

2026. július 1-től a KWS Magyarország Kft. látja el a KWS cukorrépa vetőmag portfóliójának képviseletét, így nagy örömmel vettünk részt teljes szaktanácsadó csapatunkkal a Magyar Cukor Zrt. által rendezett Cukorrépa Bemutató Szakmai Napon Enyingen.

Szabolcsban még gazdaságosan tudtak kukoricát termeszteni + VIDEÓ

2026. október 11. 04:58

Rendkívül alacsony terméseredményekkel zárják a kukoricatermesztők az évet. Ahol van lehetőség öntözésre, még gazdaságosan termeszthető a kukorica.

Melegkedvelő, különleges kultúra: mit érdemes tudni a földimogyoróról?

2026. október 6. 07:10

Virágai a felszínen nyílnak, termése mégis a föld alatt fejlődik. Megmutatjuk, milyen feltételeket igényel a földimogyoró.

Gyomos szója aratás előtt: mikor lehet még beavatkozni?

2026. szeptember 30. 11:10

A gyomos szója komolyan megnehezítheti az aratást, de a betakarítás előtti kezelésnél az időzítésen és az engedélyezésen sok múlik.

Tetemes a kukoricamoly és a gyapottok bagolylepke kártétele

2019. szeptember 24. 09:03

A tartós szárazság felgyorsította a kukorica érési folyamatait, így a korai érésű hibridek aratása is megkezdődhet.

Az erős exportkereslet hatására drágult a szójabab

2023. augusztus 11. 07:11

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, ám a repce árszintje emelkedett.

A várhatóan száraz amerikai időjárás miatt emelkedtek az árak

2023. augusztus 18. 11:40

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, ám a repce értéke növekedett.

Hosszú távon aggodalomra ad okot a vetési jelentés

2021. július 2. 06:35

Európában folytatódott a jó a hangulat az agrárpiacokon, de a tengerentúlon már inkább az enyhe mínuszok voltak a jellemzőek.