Növénytermesztés

SAATEN-UNION-szójafajták: hazai igényekre tervezett megoldások

Hazánkban a szója termesztése kihívásokkal teli feladat, de az egész országban megtalálhatóak azok az ökológiai feltételek, amelyek között kellő szaktudás birtokában érdemes szóját vetni.

A kultúrához kapcsolódó döntéseink során érdemes mérlegelni azt a tényt is, hogy a maghüvelyesek – így a szója – termesztése a piacos árualap előállításán túl számos hozzáadott értékkel jellemezhető. Hiszen a nagy kultúráinkhoz képest a pillangósok mérsékeltebb ráfordítást igényelnek, tápanyagot hagynak vissza a talajban, és gyorsan bomló szalmájuk beművelésével kiváló talajszerkezet alakítható ki. A kalászosokban és kukoricában domináns hazai vetésszerkezetben az egyszikű gyomok évről évre erőteljesen felszaporodnak, ezeket a kétszikű kultúrákban könnyebb és olcsóbb féken tartani. Sőt, ezek a hüvelyesek kiváló őszi kalászos-előveteménynek számítanak, hiszen kedvező agronómiai hatásuknak köszönhetően az utónövényben – rendszerint őszi kalászosban – mérhetően növelik a termés mennyiségi és minőségi kilátásait. A SAATEN-UNION célja, hogy valamennyi meghatározó szántóföldi kultúrában – így a szója esetében is – gyakorlati tapasztalatok alapján összeállított, a hazai körülményekhez és termesztési elvárásokhoz jól adaptálódó fajtaválasztékot biztosítson. Ebben a munkában törekszünk a biztonságos és profitorientált gazdálkodást lehetővé tevő fajták és hibridek nemesítésére, amelyek alkalmasak az egészséges vetésforgó kialakítására. Ennek köszönhetően a gazdálkodók az ismert és jól bevált fajtákon túl a termőhelyi sajátosságoknak megfelelő adottságú szójafajtákkal találkozhatnak cégünk rendszeresen frissülő portfóliójában.

Ajánlatunkban az idei szezon újdonságai a POCAHONTAS és a PAULA fajták. A POCAHONTAS igen korai szóját azoknak a termelőknek ajánljuk a figyelmébe, akik a hagyományos termesztéstechnológiákba jól illeszkedő, korán betakarítható, fő- és akár másodvetésre is alkalmas, nagy hozamú fajtát részesítenek előnyben a gazdaságuk vetésszerkezetének kialakítása során. A 105-110 napos tenyészidő országszerte – a közép- és észak-magyarországi régiókban is – lehetővé teszi, hogy a szója értékes előveteménye legyen a kalászosoknak. Ez a determinált fajtatípus kis-közepes növénymagassággal rendelkezik, és adottságainak köszönhetően gabona- vagy dupla gabonasortávon 65-70 növény/m2-es tőszám alkalmazásával a 4,0 t/ha, vagy azt meghaladó hozamok elérését is képes biztosítani.

A kompakt felépítésű PAULA kiemelkedően jól kompenzálja a szélsőséges termőhelyi adottságokat és a szójatáblákon olykor ebből eredő tőszámhiányos állapotot. Ez az új fajta tehát a legváltozatosabb termesztési körülmények között is felhasználható és a termesztése jövedelmező. A korai éréscsoport első felébe tartozó, 115-120 napos tenyész­idejű PAULA fajtára az ország egész területén magabiztosan alapozhatunk. Ez a strapabíró szója kiváló termékenyülési viszonyokkal jellemezhető, aminek eredményeképpen növényenként csokros elrendeződésben nagy hüvelyszámmal találkozhatunk. Termesztését 55-60 növény/m2-es tőszám megcélzásával, gabona- és dupla gabona-, esetenként akár 45 cm-es sortávon javasolt megszervezni. A PAULA ilyen körülmények között stabilan 4,5 t/ha-os hozamra képes, így egyszerre képes kiváló mennyiséget és magas minőséget szolgáltatni.

A portfólió meghatározó fajtája a középkorai ANANDA, amely koraisága ellenére a középérésűek kimagasló termőképességével rendelkezik. Versenyképes termésszintjét évek óta bizonyítja a legnagyobb hozamot biztosító, hagyományosan szójatermesztésre alkalmas régiókban, kiváló évjárat-stabilitás mellett. Középmagas, homogén, rövid szárközű, mérsékelten elágazó, úgynevezett féldeterminált típusú, egyenletesen virágzó és érő, egészséges hüvelyekkel gazdagon berakódott növényállománya kiváló állóképességű, veszteségektől mentesen betakarítható. Az ANANDA kompenzációs képessége legendás, így termesztését 45-50 növény/m2-es tőszámmal, döntően dupla gabona-, de akár 75 cm-es sortáv alkalmazásával is tervezhetjük.

Tendenciatörő szójafajtánk a CORALINE, amelyben az igen korai-korai érésidő meglepően nagy és stabil termőképességgel párosul. Az érésidőből fakadó agronómiai előnyöknek köszönhetően kiváló előveteménye a szeptemberi vetésű őszi gabonáknak. Öntözött körülmények között akár másodvetésben is eredményesen termeszthető. A fajta kiváló állóképessége a termés megtartásának és dinamikus betakaríthatóságának záloga.

A koraiak közül az egyik legkorábban betakarítható, ennek megfelelően az egész ország területén termeszthető szójánk a YAKARI, meglepően nagy termőképességgel. A determinált növekedésű, kiváló állóképességű növények a talajviszonyokra nem érzékenyek, és kifejezetten egészséges állományt képeznek. A betakarított termést pedig magas fehérjetartalom, igen jó ProFat-mutató jellemzi.

Az ARABELLA középkorai érésidejű – 125-130 napos tenyészidejű –, így tapasztalataink szerint döntően az ország középső és déli megyéiben biztosíthat ki­emelkedő jövedelmezőséget. Az ARABELLA árumagja rendszerint átlagon felüli ezerszemtömegű, jó ProFat-mutatókkal rendelkező, kiemelkedően piacos tétel. A fajta zöld száron érik, hiszen míg a sötétbarnára színeződő hüvelyekben már betakarításra alkalmas szemek vannak, a növényeken még mindig jelen van a teljes lombozat 5-10 százaléka, ami így a kései gyomelnyomó képességet fokozza. A tenyészidőszak végén így nem jellemző a betakarítást olykor megnehezítő másodlagos felgyomosodás, továbbá maximálisan biztosított a szemek jó beltartalmi értéke és kitelése. A növények kompenzációs képessége kiváló, ezért tőszámreakció-vizsgálataink alapján négyzetméterenként 50-55 növény termesztését javasoljuk dupla gabona- vagy 45 cm-es sortávon. A megfelelő fajta választása meghatározó jelentőségű a termelés szempontjából, és minden esetben bizalmi kérdés. Válasszon szóját és ezzel együtt a gyakorlatban jól hasznosítható fajtaadottságokkal rendelkező megoldást a SAATEN-UNION ajánlatából annak érdekében, hogy a termelés eredménye és sikere közös élményünk legyen. Mindezt a gombaölő szerrel csávázott és oltóanyaggal kezelt, hazánkban előállított és feldolgozott minőségi vetőmag is garantálja.

Varga Gábor
termékfejlesztő
SAATEN-UNION Hungária Kft.
www.saaten-union.hu

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kockázatkezelés a KWS csapatával!

2025. szeptember 4. 17:10

Tápon mutatta be a KWS a kockázatkezelésre épülő vetésszerkezet előnyeit, új hibridjeit és portfólióbővítését a gazdálkodóknak.

Újra reneszánszát élheti a repce Magyarországon

2025. augusztus 29. 11:20

A RUNNER repcék akár egy hónappal később vethetők, mint a hagyományos hibridek, és versenyképes hozammal hamarabb betakaríthatók.

Ki látott már ilyet: októberben repcét vetni?!

2025. augusztus 29. 11:10

Pedig a hír igaz. A RAPOOL innovációja, a RUNNER szegmens hibridjei megkésve, sőt akár októberben vetve is jövedelmezően termeszthetők.

Forradalmi védelem repcének – gyorsabb kelés, erősebb növények!

2025. augusztus 28. 14:10

A Corteva új megoldásai a repce korai fejlődését és a kártevők elleni védelmét erősítik, segítve a gazdákat a biztosabb termés elérésében.

Ismét hibridbúzák végeztek az élen

2020. szeptember 2. 13:44

Itt vannak a GOSZ–VSZT–NAK Őszi Búza Posztregisztrációs Fajtakísérlet friss eredményei.

Új generációs repcék: TEMPTATION

2022. július 25. 13:56

Kimagasló terméspotenciál jellemzi.

RAPOOL-repcék: TEMPTATION

2021. július 22. 10:49

A TEMPTATION hibridet azoknak ajánljuk, akik kötöttebb talajokon, legalább közepes technológiai színvonalon gazdálkodnak, és stabilan magas hozamra törekszenek még szélsőséges évjáratban is.

Kerti kalendárium - évkezdési teendők a házikertben

2020. január 11. 06:38

Tekintsük át a januári és februári kerti teendőinket, amelyek szükségszerű elvégzése jelentősen megkönnyíti az év további részében a dolgunkat.