31℃ 20℃
június 19. Gyárfás, Romuald
Növénytermesztés

Termésnövelés csávázással? Arysta-val ez is lehetséges

Agrofórum Online

Kemény tél és az aszály után vagyunk – nem csoda, hogy a kalászosok terméseredményei is nagy szórást mutatnak. Ehhez pedig a tavalyi évtől jellemzően alacsony terményárak párosulnak, így sok esetben kétségessé válik a jövedelmezőség, egész eddigi munkánk eredményessége.

Az új szezonra készülve sokunknak nem jut eszébe a csávázás, mint eredményjavító technológiai elem. Pedig ez az, amely minden évben észrevétlenül nyújt biztonságos körülményeket a kelő növényeknek, sőt, a jó készítmény választása terméstöbbletet is biztosíthat. Ennek a bizonyítására, az ország több megyéjében végeztünk mellévetéses kísérleteket. Az Arysta csávázószerekkel kezelt magokból kifejlődő növények jól állták a sarat, akár búzában, akár árpában vizsgáltuk az áttelelt tőszámot. Minden esetben magasabb értéket találtunk a konkurens termékekkel csávázott állományhoz képest (1-3. ábra és 1-2. kép). Csávázószereinkkel elérhető optimális tőszám biztosítja legjobban az erőforrások okszerű felhasználását és a várt termésszint elérését.


1. kép Mezőhegyes: a drónfelvétel látványosan adja vissza a jelentős tőszámkülönbséget (Fotó: Tohai Zsolt)


2. kép Jászdózsa: A Rancona i-Mix csávázással dúsabb, erőteljesebb növényállomány érhető el
 

Az ME technológia

Az igazi siker nem akkor jön el, amikor egy meglévő eljárást vagy terméket a konkurenciánál jobb minőségben tudunk nyújtani, hanem amikor újat alkotva oldunk meg egy feladatot. Az Arysta hosszú évek óta foglakozik azzal, hogy a csávázási eljárást fejlessze, a növények, a felhasználó és a környezet számára kedvezőbbé tegye. Ennek eredménye az új elven alapuló formulációs technológia, ami egyedülálló világon.


1. ábra Tőszámvizsgálati eredmények értékelése (2017. március 28., Mezőhegyes)

• Fajta: MV Nádor (őszi búza)
• Vetésidő: 2016. november 24.

Ez az ME technológia, vagyis a mikroemulziós formuláció. A gyártási eljárásban részt vevő részecskéket eddig utolérhetetlenül kicsire – 10 mikron méretűre – sikerült csökkenteni, így az alkotóelemek homogén folyadékként viselkednek. Az áttörést jelentő technológia számtalan igen kedvező, csávázást, kijuttatást, csírázást végigkísérő biológiai, fizikai és környezetvédelmi hatást eredményez. A parányi folyékony hatóanyagcseppek segítségével óriási felületnövekedést érhetünk el, ami egyenletes fedettséget biztosít. A maghéj legrejtettebb redőjébe-zugába bejutó hatóanyagok tökéletes kontakt biztonságot nyújtnak a mag felületén vagy a talajban megbújó fertőző spórák és micélium ellen. A kivételesen egyenletes, gyors, mély penetrációnak köszönhetően az embrió közelébe jutott fertőző képleteknek sincs esélye a károsításra. Ez különösen az Ustilago nemzetségbe tartozó gombák – pl. porüszög (Ustilago nuda, U. nigra) elleni védelemben rendkívül fontos. A gyors és teljes felszívódásnak köszönhetően a hatóanyagok a kelő növényekben is megtalálhatók, képesek a kelés utáni időszakban jelentkező fertőzéseket – pl. az árpa foltbetegségeit (Dreschlera spp.) – is blokkolni.


2. ábra Tőszámvizsgálati eredmények értékelése (2017. április 5., Jászdózsa)

• Fajta: Saturnus
• Vetésidő: 2016. október 26.

Fontos tulajdonság, hogy a készítmények felhasználása során nincs leporlás! Tiszta marad a csávázógép és a vetőgép magládája. Jóval pontosabb az adagolhatóság és a környezetbe sem jut felhasználatlan egészségkárosító csávázópor. Ez a jövőbe mutató technológia jelenleg két készítményünket jellemzi.


3. ábra Tőszámvizsgálati eredmények értékelése (2017. március 29., Magyaratád)

Fajta: Adesso
Vetésidő: 2016. november 2.

Rancona 15 ME

Az első készítmény, melynek sikere a mikroemulziós eljáráshoz fűződik, a Rancona 15 ME. Mindössze 15 g ipkonazol hatóanyagot tartalmaz, amely kis mennyisége dacára kiválóan teljesít a különböző, vetőmagot támadó gombák ellen. A formulációnak köszönhetően kiváló kontakt hatása van, de könnyen és gyorsan a mag belsejébe is képes beszívódni, így kontakt felszíni és mélyhatása is van. Kiemelkedő a porüszög és a különböző fuzárium fajok elleni védelmi képessége.
Az ipkonazol a legújabb generációs triazolok közé tartozik. A többi hasonló hatóanyaghoz képest hideg körülmények között sem veszít hatékonyságából és nincs semmilyen csírázást gátló, retardáló hatása (4. ábra).


4. ábra A Rancona 15 ME még kétszeres dózisban sem káros a csíraképességre

Őszi búzában, rozsban, tritikáléban 1,0 liter, míg őszi és tavaszi árpában és zabban 1,33 l/vetőmagtonna dózissal. Az emelt dózissal az pirenofórás betegségek elleni védelem is biztosított. Hatékonyságával, könnyű kezelhetőségével a Rancona 15 ME kitűnő választás az árérzékeny felhasználók számára.

Rancona i-MIX

A Rancona i-MIX kombinált hatóanyagú készítmény a fungicid csávázószerpiac egyik legmagasabb koncentrációjú csávázószere. A hatóanyagok és a mikroemulzós technológia kombinációja kivételes minőséget képvisel. Az ipkonazol a Rancona i-MIX-ben 1/3-dal nagyobb töménységben van jelen. A megerősített, fuzárium és üszöggombák elleni hatékonyság mellett a szeptória ellen is kiváló preventív és kuratív védelmet kínál (5. ábra).


5. ábra Készítményeink a fuzárium fajok ellen kiemelkedő hatékonyságúak

Imazalil-tartalma egyedülállóan magas, több 10%-kal magasabb a konkurens termékhez képest.
Az 50 g/l hatóanyag tökéletes védelmet ad az árpában nagy gyakorisággal megjelenő, a búzában is egyre jelentősebb pirenofórás levélbetegségek ellen. A maghéjon könnyedén átjutni képes lokálszisztémikus hatóanyag az ipkonazol kontakt és a mag belsejében kifejtett hatását egyaránt felerősíti. A készítmény hatóanyagainak szinergista hatását a széles gombaspektrum is bizonyítja. A Rancona i-MIX mind a vetőmagban megbújó, mind a mag felszínéről vagy a talajból támadó gombafajok ellen hatásos védelmet biztosít. Nagy előnye, hogy ugyan hatóanyagai a triazol csoport tagjai, alkalmazása során nincs semmilyen csírázást gátló, retardáló hatás (6. ábra). A mikoemulziós formulációnak köszönhetően ez a készítmény is kiváló tulajdonságokkal rendelkezik. Nem porlik le a vetőmag felszínéről, a csávázott vetőmag könnyen kezelhető. Dózisa egységesen 1,0 l/vetőmagtonna.


6. ábra A Vitavax és a Rancona i-Mix a legmagasabb növényszámot biztosítja

Fontos tudni, hogy a Rancona 15 ME és a Rancona i-Mix engedélyokirata már a teljes kalászos fajkörre érvényes, beleértve a rozsot, tritikálét, őszi és tavaszi zabot is. Az AKG programokban nem esnek korlátozás alá, bátran felhasználhatóak, bármely előíráscsoportban is nyertünk pályázatot.

Vitavax 2000

A Vitavax 2000 készítményről sokat és sokszor írtunk, beszéltünk. Több mint két évtizedes felhasználói tapasztalat emelte a dobogó legmagasabb fokára, Önök tették a legnagyobb mennyiségben felhasznált csávázószer készítménnyé. Sikerének kulcsa kiváló hatóanyag összetételében, kontakt és felszívódó hatásmódjában, az egymást segítő hatású hatóanyagok magas koncentrációjában rejlik: 200 g thiram és 200 g karboxin literenként, ami 1000 g hatóanyag mennyiséget jelent egyetlen vetőmagtonnára!

A karboxin csírázást serkentő hatása már sok szélsőséges helyzetben volt segítségünkre. Akár túl mélyre vagy sekélyre vetettünk, nagyon megkéstünk és hideg talajba, kukorica után kellett „begyötörni” a magot a talajba. A thiram hatóanyag alacsony hőmérsékleten sem veszít hatékonyságából, így a fuzáriumok elleni védelem alapvető eszköze (5. ábra).

Ha megkésünk a vetéssel, mindenképp támaszkodjunk a Vitavax segítségére!

Csomagajánlatunk

A változó klíma- és technológiai adottságok következtében a vírusvektorok (levéltetűfajok és kabócák) és egyes talajlakó generalista lárvakártevők (drótféreg) masszív és nehezen felmérhető felszaporodása felértékelte a megelőző inszekticides védekezés jelentőségét. Ennek a védekezési igénynek technológiai csomagunk remek megoldást nyújt (1. táblázat).


1. táblázat Az Arysta csávázószer csomagjainak főbb jellemzői

  csomagunk 25 vetőmagtonna csávázására alkalmas. Gomba- és rovarkárosító szervezetek elleni együttes védekezésre került kialakításra. A Rancona i-Mix kivételes kórokozók elleni hatásosságát a Matrero 600 FS magas, 600 g/l koncentrációjú imidakloprid hatóanyaga egészíti ki. Éppúgy hatásos a levélen károsító levéltetű és kabócafajok ellen, mint a talajban lakó drótférgek és csócsároló lárva ellen.

A csomagajánlat az összetevők kiváló tulajdonságainak köszönhetően egyedülálló megoldást jelent a csávázószerpiacon.

Signal 300 ES

Signal 300 ES rovarölő csávázószerünk a csócsároló lárvája és más talajlakó kártevők pl. drótférgek, pajorok ellen biztosít hatékony védelmet kalászosokban.

Ott, ahol kalászos elővetemény után ismét kalászos következik a Signal kiváló megoldás, az állománykezelésnél jóval hatékonyabb és – ami igen fontos 2017-ben is – jóval olcsóbb megoldást kínál.

*

Az Arysta minden felhasználói igényt képes széles készítménypalettájával kielégíteni. Aki több hatóanyagos, akár rovarölő szerrel kiegészített terméket keres, az kínálatunkban megtalálja, éppúgy, mint az egyszerűbb megoldásokat. Elkötelezett szaktanácsadói csapatunk országszerte segítségükre van a megfelelő készítmény kiválasztásában.

Eredményes csávázást, kiváló őszi szezont kíván az Arysta csapata!

Vados Csaba csávázószer-termékfelelős

Arysta LifeScience Magyarország Kft.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fenntartható termesztéstechnológiai megoldások repcében – online bemutató

2025. június 18. 12:10

Hibridválasztástól a drónos növényvizsgálatig – a repcetermesztés kulcslépései a KITE tiszavasvári bemutatóján.

A búza levélrozsdája: már elkéstünk a védekezéssel + videó

2025. június 17. 16:10

A búza levélrozsdája kifejezetten az érzékeny gabonák esetében okozhat problémát.

Fenntartható termesztéstechnológiai megoldások kalászosokban

2025. június 17. 12:10

Fenntartható megoldások, új fajták és precíziós technológiák a KITE kalászosokra fókuszáló online bemutatóján.

Stratégia, innováció és fenntarthatóság – a KITE vezetői egy asztalnál

2025. június 17. 08:20

A KITE online bemutatóján a vezetők beszélnek jövőről, innovációról és fenntarthatóságról – podcasttal indul a programsorozat.

A megelőzés automatikus termésmentés is!

2018. április 27. 07:16

A kalászos növényvédelmet meghatározza a termesztési cél, az évjárat és a helyi sajátosságok.  A fajta fogékonysága pedig meghatározza a stratégiát.

Színre lép az új generáció: Ascra Xpro

2019. január 16. 06:36

Új korszak kezdetéhez érkezett a magyarországi kalászos gabona termesztés: változik (csökken!) a kalászosok súlya a vetésforgóban, növekszik a termesztés intenzitása és növekednek a termésátlagok is.

Búzát termeszteni pedig kell! Akkor csináljuk jól és hatékonyan!

2020. szeptember 8. 14:07

A magyarországi vetésszerkezet kihagyhatatlan része a búza. Lehet csökkenteni, más kalászosra cserélni, de azért a búza mindig ott lesz a vetésszerkezet legfontosabb tagjai között. Ha nem lehet kihagyni, akkor az a cél, hogy minél gazdaságosabban, eredményesebben termesszük. Egy pár gondolat a sikeres technológiához tápanyagellátási oldalról közelítve.

Rejtélyes tünetek a kalászos növények levelein

2019. április 11. 14:34

Már az őszi gabonák vetésekor is csapadékhiány volt a földeken, a vetés se ideális talajállapotban történt, és ez hatással volt a növények kelésére, kezdeti fejlődésére. A téli csapadék mennyisége nem pótolta a talajból hiányzó vízkészletet. Az őszi-téli időszak szokásos nitrogénmennyiségének 50-60 %-át vették csak fel az első fejtrágya előtti időszakban a növények.