Növényvédelem

A hazai görögdinnye termesztést veszélyeztető baktérium, az Acidovorax citrulli

Agrofórum Online

A hazai szabadföldi zöldségtermesztés egyik kiemelkedő ágazata a görögdinnye termesztés. A termesztéstechnológia fejlődése, az intenzív termesztés és a betegség ellenállósággal rendelkező új fajták szerepe kiemelkedően fontos abban, hogy a termelők első osztályú árut tudjanak előállítani a hazai és a nemzetközi piacra (Németország, Lengyelország, Csehország) egyaránt. A görög-, illetve a sárgadinnye fajták is számos vírusos, baktériumos és gombás betegségre lehetnek fogékonyak, melyek évről évre megjelenhetnek a termőterületeken és ezzel megnehezítik a termesztést.

Magyarországon a dinnye termésrothadás betegsége (kórokozója: Acidovorax citrulli) először 2007 nyarán jelent meg, súlyos károkat okozott a Békés megyei dinnyeterületeken, több hektár teljes pusztulását eredményezte. Az érintett ültetvényekben ’Crisby’ fajtájú érőfélben lévő terméseken 100%-os kártételt tapasztaltak. A terméseken növekvő, vizenyős, sötét, szabálytalan szélű elszíneződések jelentek meg. Később a héj felrepedt, a termések rothadásnak indultak. A tünetek hirtelen, egyik napról a másikra jelentek meg a betakarítás előtt álló görögdinnyén és igen gyorsan terjedtek. A tünetek egyértelműen baktériumos betegségre utaltak. Hazánkba a kórokozó török import oltott palántákkal került be.

Majd 2016 nyarán egy Fejér megyei termesztőtől származó görögdinnyéken újabb, az acidovorax-os betegségre jellemző tüneteket észleltünk (1. kép). A termések felületén vizenyős foltok jelentek meg, amelyek idővel barnultak, beszáradtak és berepedeztek. A termések belseje vizenyős volt, elfolyósodott, elrothadt. Mivel a tünetek hasonlítottak a majdnem 10 évvel ezelőtt tapasztalt tünetekre, így feltételeztük, hogy hazánkban az Acidovorax citrulli baktériumfaj okozhat megint jelentős gazdasági kárt a görögdinnye termesztésben.

Mindkét esetben a klasszikus (morfológiai és biokémiai) bakteriológiai vizsgálatokat követően molekuláris módszerrel is azonosítottuk a kórokozót a Szent István Egyetem, Kertészettudományi Kar, Növénykórtani Tanszék laboratóriumában. Hazánkban 2016-ban újra bizonyítottuk az Acidovorax citrulli baktériumfaj újabb megjelenését, előfordulását görögdinnye termésén és elsőként mutattuk ki a kórokozót fertőzött dinnyék magjából is. 2016-ban feltételezhetően Kínából származó fertőzött szaporítóanyaggal (maggal) kerülhetett Magyarországra a kórokozó, mely jelentős termésveszteséget és anyagi kárt okozott a termesztőknek.

1. kép Acidovorax citrulli okozta tünetek görögdinnye termésén (Fotók. Balázs G., Végh A., 2016)

Tünetek

Az Acidovorax citrulli melegkedvelő baktériumfaj, a kórokozó számára a meleg, nedves, párás időjárás a legkedvezőbb. Optimális hőmérsékleti igénye 35 oC, de 41 oC-on is jól fejlődik. Ilyen körülmények között olyan gyorsan terjed, hogy néhány beteg növény a teljes növényállományt pusztulását okozhatja rövid időn belül.

A jellegzetes tünetek alapján könnyen felismerhető a betegség (2. kép). A palánta sziklevelein vizenyős foltok jelennek meg, melyek később barna, szegletes, nekrotikus foltokká alakulnak. Az újonnan fejlődött lombleveleken a sziklevelekhez hasonlóan, barna, erekkel határolt szegletes nekrotikus foltok figyelhetőek meg. Súlyos fertőzés esetén a növény már palántakorban elpusztul. A kórokozó okozta tünetek minden növényi részen láthatóak, de az igazán szembetűnő tünetek a termésen jelennek meg.

Először apró, pár milliméteres sötétzöld-barna foltok jelennek meg a héjon, a fertőzés ilyenkor még csak alig észrevehető, amelyek gyorsan növekszenek, szélük szabálytalan, és akár egy hét alatt kiterjedhetnek az egész termésre, felrepedhetnek, illetve baktérium nyálkacsepp is megjelenhet rajta. Érésig a fertőzés igen súlyosan károsíthatja a termést. A héj alatti zöld rész először vizenyős lesz, majd barnul. A felületről a gyümölcshúsba húzódik a kórokozó, ahol lágyrothadást idéz elő, ahol másodlagosan megtelepedhetnek egyéb rothadást okozó baktériumok és gombák is.

A termés értéktelenné, eladhatatlanná válik. Sajnos előfordulhat, hogy a tüneteket palántakorban egyáltalán nem vagy alig tapasztaljuk, és eddigi hazai megfigyelések alapján csak az értékesítéskor okoz jelentős kárt a termésen, amikor már késő. A kórokozó gazdanövény nélkül csupán pár hétig marad életképes, viszont a fertőzött magokból a következő évben beteg növények fejlődnek. A baktérium elsődleges inokulum forrása a fertőzött mag, melyből fertőzött csíranövény fejlődik.

2. kép Acidovorax citrulli okozta tünetek görögdinnye sziklevelén, lomblevelén, termésén (Fotók. Aradi A., 2012, Tóth A., 2017, Végh A., 2017)

Gazdanövénykör

A kórokozó széles gazdanövénykörrel rendelkezik, többek között azonosították már sárgadinnyéről, görögdinnyéről, tökfélékről, uborkáról, paprikáról és bételborsról is. Hazánkban mesterséges fertőzés keretében bizonyítottuk, hogy a kórokozó képes fertőzni a görögdinnyét, kígyó- és berakóuborkát, paprikát, patisszont és a cukkínit is (3. kép). A 2007-ben izolált baktérium törzs a sárgadinnyét nem fertőzte, azonban a 2016-ban izolált törzs a mesterséges fertőzés során a görögdinnye mellett a sárgadinnyét is képes volt fertőzni (4. kép).

3. kép Mesterségesen fertőzött főzőtök, csillagtök, cukkíni és sárgadinnye termések (Fotó: Tóth, 2017)

4. kép Acidovorax citrulli okozta tünetek görög-és sárgadinnye terméseken

A szakirodalom szerint két csoportba lehet sorolni az Acidovorax citrulli izolátumokat a gazdanövénykör alapján. Az első (I) csoportba azok az izolátumok tartoznak, amelyek a sárgadinnyét és egyéb kabakos növényeket fertőznek. A második (II) csoportba sorolják azokat az izolátumokat, amelyek csak a görögdinnyén képesek fertőzést okozni. Azonban a baktérium csoportok elkülönítése során megállapíthatjuk, hogy a 2016-ban izolált izolátumok a korábbi előfordulásokhoz képest a görögdinnyén és a kabakosokon kívül a sárgadinnyét is egyaránt agresszíven fertőzik, melyek a korábbi csoportosítás szerint egyik csoportba sem tartoznak, így egy új csoport (III) elkülönítését is eredményezi.

Védekezés

Fontos a betegség elleni védekezés. Sajnos a növénypatogén baktériumok elleni védekezési lehetőségeink korlátozottak. Megoldást elsősorban a megelőzés jelenthet, higiéniai szabályok betartása, egészséges szaporítóanyag (mag, palánta) használat. Fontos, hogy a palántákat már kiültetés előtt folyamatosan megfigyeljük, és amelyiknél fertőzést gyanítunk, azt a növényt azonnal el kell távolítani és meg kell semmisíteni.

Ha a már kiültetett palántákon észleljük a tüneteket, réztartalmú növényvédő szerekkel permetezhetünk az érés kezdetéig, érdemes az egész állományt is kezelni megelőzésként. A fajtaválasztás is egy megoldás lehet a kórokozó elleni védekezés során. Megkezdtük görög- és sárgadinnye fajták, egyéb kabakosok fajtafogékonysági vizsgálatait, mely lehetőséget adhat hazánkban, a jövőben, a termesztőknek egy esetleges járványszerű fellépés esetén ellenálló/toleráns fajta termesztésbe vonására. Fertőzés esetén minden tárgyat, ami kapcsolatba került a beteg, vagy csak gyanús növényekkel, fertőtleníteni kell.

A fertőzött növénymaradványokat össze kell gyűjteni és megsemmisíteni. Mivel a kórokozó mechanikai úton, vízcseppek segítségével is terjedhet, ezért esőztető öntözés helyett csepegtető rendszerűt alkalmazzunk. Ha kellő elővigyázatossággal telepítünk és az ültetvényt rendszeresen figyelemmel kísérjük, minden nagyobb kár elkerülhető, és egészséges termést takaríthatunk be. A baktérium elleni védekezés során csak a különböző védekezési módszerek (egészséges szaporítóanyag, higiénia, agrotechnika, kémiai védekezés, rezisztens és toleráns fajták) integrált alkalmazása hozhat eredményt.

Ami viszont fontos tény, hogy 2007-ben fertőzött török import palántával, 2016-ban feltételezhetően fertőzött kínai maggal kerülhetett Magyarországra a kórokozó, mely jelentős kárt okozott a termesztőknek. A kórokozó egyéb kabakosokat, sőt a burgonyafélék családjába tartozó növényfajokat is képes fertőzni, így jelentősen veszélyeztetheti a jövőben, a hazai zöldségtermesztést, ezért fokozottan figyeljünk a szaporítóanyag ellenőrzésére, nyomon követhetőségére, valamint a tünetek korai felismerésére.

Dr. Karacs-Végh Anita, Szent István Egyetem, Kertészettudományi Kar, Növénykórtani Tanszék

A kutatást a NAIK-Agrártehetség Program Kitüntető Pályázat, Fiatal Kutató Kategória Pályázat támogatja.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Veszélyes raktári kártevők: a zsizsikek

2024. december 16. 07:10

A zsizsikek alapvetően a szemes termények károsítói, a fő kártételt a lárvák okozzák, amelyek a szemek belsejében élnek és táplálkoznak.

A napraforgó olajtartalmát befolyásoló poloskafajok jelentősége

2024. december 10. 16:10

Számos poloskafaj jelenléte kíséri végig a napraforgó szikleveles állapotától egészen a kaszatérésig a növény fejlődését.

Vetőmagvédelem a kezdetektől – Interjú Monika Joss-sal, Corteva Agriscience

2024. december 9. 12:40

A gazdálkodó számára kiemelkedően fontos, hogy a csírázás és a kezdet fejlődési fázisában megvédje a növényt a kedvezőtlen hatásoktól.

Visszatekintő: megjelent a parlagfű-olajosbogár Magyarországon! Áldás vagy átok a napraforgó-termesztésben?

2024. december 9. 09:40

Az országos szántóföldi gyomfelvételezések a kapás kultúrákban a parlagfüvet jelölik meg hazánk legelterjedtebb, legtöbb gondot okozó gyomnövényeként.

Júniusra beérhetnek a dinnyék Baranyában

2019. április 6. 14:16

A következő hetekben kezdik az ormánsági gazdák kiültetni a fóliaalagutakba a dinnyepalántákat, az első gyümölcsök már június végére beérhetnek – írta az Új Dunántúli Napló.

Dinnyeföldön késeltek a napszámosok

2018. július 27. 13:33

A 49 éves román állampolgárt, F. Vasiliét a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya életveszélyt okozó testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette.

Kóstolásra is várnak az ópusztaszeri dinnyenapon

2022. augusztus 5. 11:34

Dinnyenapot és a népi halászat hagyományait bemutató tematikus programokat is rendeznek szombaton az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, a vendégek kóstolhatnak a finom magyar dinnyéből, és kiderül, ki tudja legpontosabban megsaccolni egy méretesebb termés súlyát.

Kampány indult a magyar dinnye fogyasztásának növelésére

2018. június 25. 13:39

Az elmúlt évek promóciós kampányainak sikerét bizonyítja a hazai fogyasztás növekedése: míg az éves dinnyefogyasztás 10 éve fejenként 8-9 kilogramm volt, mostanra 13-15 kilogramm körül mozog.