Pseudococcus longispinus TARGIONI-TOZZETTI, 1867.
A cikksorozat I. részében vázlatos áttekintést adtunk a pajzstetvekről. Ezek közül külön csoportban bemutattuk a hazai üvegházakban vagy más fűtött épületekben, lakásokban található – elsősorban dísznövényeken élő fajokat. Ezek Magyarországon rendszeresen előfordulhatnak, de nem képesek a szabadban telelni. Ide 33 faj tartozik, közöttük a dolgozat címadó kártevője – a hosszúfarkú viaszospajzstetű – is.
A dolgozat jelen, II. részében bemutatjuk a Viaszos pajzstetvek családját, a Pseudococcus nemet, majd részletesen ismertetjük a hosszúfarkú viaszos pajzstetű (Pseudococcus longispinus) fajt.
A Pseudococcidae – Viaszos pajzstetvek családja (Vándor pajzstetvek)
Angol nyelvű leírásokban és a köznyelvben elterjedten használják a ’mealybug’ nevet.
Világviszonylatban 262 nem, 2060 faj (forrás Scalenet), Európában 51 nem, 217 faj (forrás: Plant Parasites of Europe), Magyarországon a Pseudococcidae család 21 nemében Kozár, F.et al (2013) 102 fajt említ.
A tojásrakó nőstények rendszerint ovális vagy megnyúlt ovális alakúak, olykor közel párhuzamos oldalakkal. A hátoldal általában mérsékelten domború, a hasoldal lapos vagy enyhén homorú. Testük többnyire lágy (tulajdonképpen pajzs nélküli pajzstetvek), a felületüket viaszporból álló váladék fedi, amelyet 3-, 5- és soksejtű mirigyek termelnek. A test szelvényezettsége rendszerint jól látható, néha elmosódott.
A kültakaró többnyire rugalmas, néha a hátoldalon kis kitinlemezkék vannak, ritkán a potroh vége vagy a test (pl. Antonina nem) egész felülete erősen szklerotizált. A test nagysága 1-12 mm között változik, de a fajok többsége a 3-6 mm mérettartományba esik.
Ez a nem és faj hazánkban csak üvegházban ismert, de a családra jellemző fontosabb bélyegeket csak rajta lehet megtalálni. Az ábra az állat hosszanti középvonalának bal oldalán a háti, jobb oldalán pedig a hasi felület fontos azonosító jegyeit mutatja. Az ábra bemutatásával az volt a célunk, hogy a Pseudococcidae család fajainak biztonságos meghatározásokhoz szükséges fontos morfológiai elemeket szemléltessük.
Egyedfejlődésükre jellemző, hogy a nőstény egyedek 3 lárvastádium után érik el a kifejlett állapotot. Ezzel szemben a hím egyedeknek két lárvastádiumuk van, amely után előbáb, báb végül a szárnyas hím imágó fejlődik ki. A hímek szájszervei csökevényesek, nem táplálkoznak, nagyon rövid életűek és a párosodás után elpusztulnak. Az L1 és az L2 stádiumú lárvák az ivarok szerint nem különböztethetők meg. A posztembrionális fejlődés sematikus rajzát az 2. sz. ábrán mutatjuk be.
Az ábra a fejlődési stádiumokat hasi (ventrális) felületükkel felfelé, a lábakkal együtt mutatja, hangsúlyozva, hogy az ebbe a családba tartozó fajok egyedei (a hím előbáb és báb stádiumok kivételével) egész életükben mozgásképesek. Erre utal a család gyakran használt ’vándor pajzstetvek’ társneve is
Az ide sorolt fajok a nyitvatermők és a zárvatermők törzsében nagyon sok növényfajon előfordulnak. Különösen sok faj él lágyszárú növényeken, ezeken belül is a fűféléken.
Itt kell megemlítenünk a családba sorolt – különlegesnek számító – szabadon élő fajt, a málna-viaszos pajzstetűt (Atrococcus bejbienkoi Kozár & Danzig 1976). A fajt a Szerzők mint a tudományra nézve új fajt a magyarországi Velencefürdőről 1976-ban írták le. Különlegessége az elterjedésében rejlik, ugyanis a világon eddig csak két országból – Magyarországról és Oroszországból ismert.
A faj ismételten 2020. augusztus 27-én Szadán (Pest vármegye) egy magánkert tulajdonos kiöregedett málnatöveinek kiásása során került elő. Arról kaptunk értesítést, hogy a gyökereken és a talajrögök között apró fehéres rovarokat láttak mozogni. Mivel kertjükben új telepítést is terveztek, kérték a rovarok meghatározását. A helyszíni és a gyűjtött minták mikroszkópos vizsgálata alapján a fajt málna-viaszos pajzstetűnek határoztuk meg.
10/1 kép: kiásott málnatő a tünetekkel
10/2-4 kép: nőstény imágó dorzális, laterális és ventrális nézete.
A Pseudococcus nem
Világviszonylatban 169 faj (Scalenet), Európában 7 faj (Plant Parasites of Europe) Magyarországon Kozár, F. et al (2013) 4 faj előfordulásáról tudunk, utóbbiakat felsoroljuk. Az egyes latin nevek mögött feltüntetjük a szinonimákat is, ugyanis a régebbi magyar növényvédelmi irodalmakban nem találjuk meg a ma érvényes neveket.
Pseudococcus elisae (Borchsenius, 1947), nincs magyar és szinonim neve;
Hosszúfarkú kósza pajzstetű – Pseudococcus longispinus (Targioni Tozzetti, 1868) (társneve: hosszúfarkú viaszospajzstetű) syn.: Boisduvalia lauri Signoret, 1875, Coccus laurinus Boisduval, 1867, Dactylopius adonidum Auctorum, 1965, Dactylopius hoyae Signoret, 1875, Dactylopius longifilis Comstock, 1881, Dactylopius longispinous Osborn, 1898, Dactylopius longispinus Targioni Tozzetti, 1867, Dactylopius pteridis Signoret, 1875, Oudablis lauri Cockerell, 1896, Planococcus longispinus (Targioni Tozzetti), Pseudococcus adonidum Auctorum, 1965, Pseudococcus adonidum Savescu, 1982, Pseudococcus adonidum Westwood, 1840, Pseudococcus hoyae Fernald, 1903, Pseudococcus laurinus Fernald, 1903, Pseudococcus longispinus Cockerell, 1902, Pseudococcus longispinus Williams & Watson, 1988;
Pseudococcus microadonidum Beardsley, 1966 – nincs magyar és szinonim neve;
Rövidfarkú kósza pajzstetű – Pseudococcus viburni (Signoret, 1875) (társneve: rövidfarkú viaszospajzstetű). syn.: Dactylopius affinis Maskell, 1894, Dactylopius indicus Signoret, 1875, Dactylopius viburni Signoret, 1875, Pseudococcus affinis Ben-Dov, 1994, Pseudococcus affinis Fernald, 1903, Pseudococcus capensis Brain, 1912, Pseudococcus capensis Joubert, 1928, Pseudococcus fathyi Bodenheimer, 1944, Pseudococcus indicus Ben-Dov, 1994, Pseudococcus longispinus subsp. latipes Green, 1917, Pseudococcus malacearum Ferris, 1950, Pseudococcus nicotianae Leonardi, 1913, Pseudococcus obscurus Essig, 1909, Pseudococcus viburni Ben-Dov, 1994, Pseudococcus viburni Fernald, 1903;
A Pseudococcus longispinus és a P. viburni gyakran együtt fordul elő a üvegházakban vagy a lakásokban.
A fajok bemutatásánál elsősorban a szabad szemmel, illetve kézi nagyító lencsével megfigyelhető tulajdonságokra hívjuk fel a figyelmet. Kihagytuk a specialisták számára fontos azonosító bélyegek leírását (lásd az 1. sz. ábrát), mert ezek vizsgálatához mikroszkópra és speciális ismeretekre van szükség, amelyekkel az üvegházi díszkertészek és a dísznövényeket vásárlók (többnyire) nem rendelkeznek.
A hosszúfarkú viaszos pajzstetű
Nevezéktan:
Az első hazai adatok Horváth Gézától (1897), majd Jablonowski Józseftől (1917) származnak.
A kártevő hivatalos magyar neve: hosszúfarkú viaszos pajzstetű. Ez a név utal a faj rendszertani hovatartozására (pajzstetű) és a kifejlett nőstény állat fontos – a felismerést segítő – alaktani tulajdonságára is (hosszúfarkú, viaszos).
Társnevei: a magyar szakirodalomban és a köznyelvben korábban általánosan használt – hosszúfarkú vándor pajzstetű – nevet később felváltotta a hosszúfarkú kósza-pajzstetű név. Mindkét nevet a híres magyar entomológus kutató Jablonowski József (1863-1943) vezette be, utóbbit nyilvánvalóan abból a megfontolásból, hogy a faj egyedeinek egész életén át tartó helyváltoztatása sokkal inkább kószálásnak, mint vándorlásnak nevezhető. Az említett egész életen át tartó helyváltoztatásnak (lásd később) a faj növényállományon belüli elterjedése és a védekezés szempontjából van jelentősége.
Mivel a faj az egész Földön előfordul ezért a nemzeti köznyelvekben használt néhány elnevezést is felsorolunk. Ezen köznyelvi nevek magyar fordításaiban is visszatükröződnek azok a névrészletek, amelyek a faj morfológiájával és élőhelyével kapcsolatosak.
- angol: long tailed mealybug – hosszúfarkú lisztes pajzstetű
- dán: langfrynste uldlus – hosszúszőrű vattatetű
- francia: cochenille des serres – üvegházi pajzstetű
- héber: kimhit aruqat zanav – hosszútüskés pajzstetű
- japán: nagao-kona-kaigaramushi – nagao vattapajzstetű
- német: Langdornige schmierlaus – hosszútüskés lisztes pajzstetű
- norvég: langfrynset ull-lus hosszúszőrű vattatetű
- spanyol: Chanchito blanco de Cola larga – hosszúfarkú fehér pajzstetű
- spanyol: Cochinilla algodonosa de los invernáculos – üvegházi vattapajzstetű
- spanyol: Cochinilla harinosa de los invernáculos – üvegházi lisztes pajzstetű
- spanyol: piojo harinoso del aguacate – avokádó lisztes pajzstetű
Származása, elterjedése:
A faj pontos származási helye nem tisztázott, de az irodalmi források tanulmányozása során találtunk olyan feltételezést mely szerint Ausztráliából származhat és innen terjedt el minden kontinensre. A legtöbb forrás szerint elsősorban a trópusi és szubtrópusi területek kártevője, ahol szabadon él és szaporodik.
A Catalogue of Life (rövidítve COL) elterjedési területként 78 országot nevesít.
A Scalenet 140 országot sorol fel.
A Commonwealth Agricultural Bureaux International (CABI) az alábbi világtérképén narancsvörös színnel jelölte az elterjedési területet, hangsúlyozva, hogy a térképet az általuk legmegbízhatóbbnak tartott publikációk alapján állították össze.
Koreai laboratóriumi vizsgálatok szerint a hosszúfarkú viaszos pajzstetű nőstény lárvái a 32 °C-on 39,0 nap alatt fejlődtek ki, ez volt a legrövidebb idő, míg a 16 °C-on 361,4 nap volt a leghosszabb. A hím lárvák esetében a 32 °C-on 34,1 nap volt a legrövidebb fejlődési idő, míg 20 °C-on 80,8 nap volt a leghosszabb. A 14 °C-on egyik nemnél sem figyeltek meg normális fejlődést. Az optimális fejlődési hőmérséklete 32 °C-nak tekinthető.
Az előzőekben ismertetett hőmérsékleti igény az oka, hogy a mérsékelt övi térségekben – így Magyarországon is – a faj csak a fűtött termesztőberendezések, épületek, lakások közel állandó hőmérséklete és páratartalma mellett képes szaporodni és fennmaradni.
A fentiek miatt cikkünk további részében nem térünk ki a fajjal kapcsolatos szabadföldi ismeretekre és vonatkozásokra, azokat csak – néhány (szükségesnek ítélt) helyen – futólag érintjük.
Gazdanövények, gazdasági jelentősége:
Szélsőségesen polifág faj, a Scalenet világszinten összesített gazdanövénylistája 105 növénycsalád 233 nemzetségébe tartozó 300-nál több fajt említ.
A mérsékelt klíma üvegházaiban gyakori gazdanövényei az Aglaonema, Begonia, Cissus, Clivia, Codiaeum, Coleus, Cordyline, Cycas, Dieffenbachia, Dracena, Ficus, Monstera, Nolina, Phalaenopsis, Philodendron, Schefflera, Scindapsus, Syngonium fajok, de ide tartoznak a bromélia-,kaktusz-, orchidea-, páfrány-, és a pálmafélék gyűjtőcsoportjaiba tartozó fajok is. Valószínű, hogy a nem említettek fajok és csoportok felsorolása az előzőnél hosszabb lenne.
Leírás:
Mivel a hosszúfarkú és a rövidfarkú pajzstetű az üvegházakban és a lakások dísznövényein egyszerre is előfordulnak, ezért a két fajt egy összehasonlító képen is bemutatjuk. A képeken az egyedek nem méretarányosak. Az általunk készített fényképek (Eredeti felírással jelölve) egy része helyszíni felvétel, a közelképeket a levélminták mikroszkópos vizsgálata során készítettük.
A 2/1 képen (készült: Budapest, egy középület bejárati csarnokában, 2024.08.10.-én) a hosszúfarkú viaszos pajzstetű nőstény imágója látható. A nőstények teste 3-5 mm hosszúságú, szélességük 2-3 mm, nyújtott elliptikus alakúak, szürkés pirosas színűek. Testük oldalsó szélein, arra merőlegesen álló 2 X 17 pár viasz-nyúlvány helyezkedik el.
A 2/2 képen a rövidfarkú viaszos pajzstetű nőstény imágója látható.
Az élő kifejlett nőstény 2,5-5 mm hosszú, viszonylag lapos, tojásdad alakú, a teste rózsaszínes, de felülete fehér lisztes viasszal van bevonva; a test szélein 17 pár kiálló, vékony, fehér viaszszál található, amelyek gyakran rendezetlennek tűnnek. A leghátsó egy vagy két pár szegélyszál a leghosszabb, a testhossz 20-50%-ával megegyező hosszúságú. A test peremén lévő viaszos szálak hossza – a ’hosszúfarkú’ fajjal összehasonlítva – annak csak egy kis részét teszi ki. Az antennák és a lábak viszonylag rövidek, sárgák; szárnyak nincsenek. A kifejlett nőstény éretten fehér viaszos szálakból álló petezsákot választ ki a potroha alatt és mögött, amelybe sárga petéket rak. (lásd az ’a’ és a ’b’ képet, Forrás: ITT.)
A némileg hasonló Planococcus citri nőstényei 1,6-3,2 mm nagyságúak, színük narancsos rózsaszín, amelyet lisztes fehér viaszréteg borít, kivéve egy hosszanti csíkot a test középvonalán. A viaszréteg 18 pár rövid oldalsó szálban nyúlik ki. (lásd a 9/2 képen)
A test anális végén levő (17.) viasz-szál nyúlványpár hossza elérheti a test hosszúságának több mint 2X-ét is, de az oldalsók ennél jóval rövidebbek, megközelítőleg a test szélességének 50-100%-át teszik ki (lásd a keretezett részen). Ezek a viasz-szálak részben vagy egészben könnyen letörhetnek, ezért az egyes példányokon rövidebbeket és/vagy kevesebb számút is találhatunk.
A befoglaló képen a nőstény imágó jobb oldalán 2 db vöröses színű L1-es stádiumú lárva is látható, még egészen rövid farki viasz-szálakkal.
Megjegyezzük, hogy többször is láttunk törésmentesen elgörbült viasz-szálú egyedeket is.
A ritkán látható nézőpontból készített közelképünkön két fontos érdekesség is megfigyelhető.
1. A jól látható lábaknak a kártevő minden fejlődési stádiumára jellemző mozgásképességnek (vándorpajzstetű, kósza pajzstetű) meghatározó szerepe van az üvegházban (egyéb fűtött beltérben) az elterjedésben és a védekezési módszerek kialakításában is.
2. A 16. és a 17. pár viasz-szálakat az állat nyugalmi állapotban a test folytatásában a növény felszínén tartja. Amikor fenyegetve érzi magát, akkor a potrohvéget a szálakkal együtt hirtelen mozdulattal felemeli. (lásd a képen) egyúttal képes a végső viasz-szálak ’terpesztését’ megváltoztatni.
Az angol nyelvű szakirodalom a potroh felemelését „abdominal flipping”-nek nevezi. Ez egy védekező mozdulat, amelyet a viaszos pajzstetvek használnak a ragadozók támadásának elhárítására. Ennek során a szekréciós nyílásokon pl. a potroh 6. szelvényén a hemolimfából származó reflexvérzés is megjelenhet. Saját vizsgálataink során nem találkoztunk a reflexvérzés jelenségével, de azt megfigyeltük, hogy a mesterséges ingerlésekre az állat különböző mértékű ’emeléssel’ reagált, majd egy idő múlva alig volt válaszreakció, az állat ’elfáradt’.
A keretezett képrészen az imágó és az L1-L2 lárvák testméreteit hasonlíthatjuk össze. A képet Budapesten, egy középület bejárati csarnokában, 2024.08.10.-én szobai futóka – Epipremnum (Scindapus) aureum gazdanövényről készítettük.
Alul, középen egy kifejlett nőstény található dorzális nézetben. A test szelvényezettsége a viaszpor alatt is szembetűnő. Határozottan elkülöníthetők a csápokat hordozó fej (balra), az elő-, közép- és utótor szélesebb, és a potroh szelvényeinek keskenyebb hátlemezei. A test két oldalának peremén elhelyezkedő viasz-szálak (17 pár) közül néhány letörött. A hátulsó potrohszelvényeken lévő viasz-szálak egyre hosszabbak, és az utolsó (a 17. pár) a leghosszabb. A háti nézeten- a viasz-szálak között- csak az 1. és a 3. pár láb lábszárainak részletei látszanak.
Jobbra fent egy L1-stádumú lárva látható dorzális nézetben. Ezt a stádiumot – intenzív mozgása miatt – az angol nyelvű irodalom’crawler’-nek (mászó lárvának) nevezi. Viaszbevonat nincs, de a ’hosszúfarkú’ magyar nevét adó 17. pár viasz-szál kezdeményei már láthatók.
Balra fent egy L2-es lárva hasi (ventrális) felületét mutatjuk. Mindhárom lábpár teljes egészében, valamint a viasz-szálak már jól észlelhetők. Teste mintegy 2X nagyobb az L1 méreténél.
A nőstény lárvák alapvető testfelépítése az egyes lárvastádiumokban nem változik meg
Az elülső (feji) testvég a képeken felül látható. A test anális végén a viasznyúlványok letörtek.
A 6/1 képrészen a nőstény dorzális, a 6/2 részen pedig a ventrális felülete látható. A hasi oldalon a viaszpor lényegesen kevesebb. A csápok a szemek közelében erednek, alatta a háromszögletű résznél található a szipóka. A nőstény egyedek (lárvák és imágók) egész életükben táplálkoznak és a növények felületén kószálnak. Néhány levélen megfigyeltük a nőstény imágók mozgását, amely jóval lassabbnak bizonyult, mint az L2-es fejlődési stádiumú lárváké.
Egy L2-es lárva mozgását 5 db önálló digitális képen rögzítettük, majd egy speciális képkezelési eljárással egy képpé montíroztuk.
A montírozás révén a helyváltoztatás fényképezett fázisai egyszerre láthatók. A rögzítés kezdetén a lárva helyzetét az 1., az utolsót az 5. számmal jelöltük. A fényképezett lárva meglepő mozgékonyságot mutatott, ami a beltéri növények közti gyors elterjedésének egyik legfontosabb tényezője.
Az eredeti felvételt balra elforgattuk és annak egy részét mutatjuk be.
A hímek posztembrionális fejlődésének 5 stádiuma van: L1, L2, előbáb, báb, imágó. Ezek közül csak az L1, L2 stádiumok táplálkoznak. Az előbáb stádiumban az egyedek elveszítik szájszerveiket. Az imágók apró szúnyogszerű rovarok, testük karcsú, kb. 1.5-2 mm hosszúak, a potrohuk végén 2 hosszú viasz-szál van, közöttük a párzókészülék található. Élettartamuk rövid, néhány napig élnek.
Életmód:
A faj életmódja azonos a cikksorozat előző részében a Pseudococcidae családnál leírtakkal, lásd ott.
A fejlődési szakaszok hossza hőmérsékletfüggő. 21 °C-on a fejlődés körülbelül egy hónapig tart mindkét nem esetében., üvegházban, lakásban évente 6-8 nemzedék fejlődik ki.
A nőstények 2-3 hónapig élnek.
Laboratóriumi kísérletekkel megerősítették, hogy a Pseudococcus longispinus (Targioni Tozzetti), Pseudococcus viburni (Signoret) nőstényeinek párosodnia kell ahhoz, hogy életképes utódokat hozzanak létre.
A hosszúfarkú gyapjastetű nem hoz létre petezsákot, de jellemző rá, hogy a nőstények a számukra kedvezőnek talált helyeken fehér vattacsomóhoz hasonlító, sűrűbb vagy ritkább, határozottabb vagy elmosódó szélű, viasz-szálakból álló szövedéket választanak ki maguk körül, mely alatt lerakják a petéket.
A befoglaló képen (balra) két határozott szélű, a nőstények testméretéhez igazodó ’viaszgyapjú’ alatt rejtőzködő nőstények találhatók.
A keretezett 9/1 belső képen egy részlegesen megbontott szövedék alatt elhelyezkedő nőstény, a 9/2 részleten pedig a szövedéket alkotó viasz-szálak láthatók nagyobb felbontásban.
A peték szalmasárga színűek és közvetlenül a lerakás után kikelhetnek, ami néhány megfigyelőt arra késztetett, hogy tévesen azt feltételezzék, hogy a nőstény élő utódokat szül. A lárvák kikelése után egy ideig a szövedék alatt maradnak, majd annak környezetében szétmásznak. Ha a hőmérséklet nagyon meleg vagy hűvös, kevesebb petét rak le a nőstény. Laboratóriumi körülmények között egy nőstény 20–240 db petét rak. A fehér viaszos szövedékcsomók a fertőzés tüneteinek vizuális észlelését is segítik.
A fiatal pajzstetvek előnyben részesítik a növekedési csúcsot táplálkozási célból, ezért fontos a növények rendszeres ellenőrzése a dugványok levétele előtt.
A képpel kapcsolatban megjegyezzük, hogy a tulajdonos a vegyszeres védekezés előtt a növényeket erősen csonkolta annak érdekében, hogy a pajzstetű-tömeg eltávolítása és hozzáférhetőség javítása révén a kémiai növényvédelem hatékonyabb legyen. A levágott növényi részeket az üvegháztól távolabb elásással semmisítették meg.
Ajánlott védekezési eljárások:
Agrotechnikai védekezés, megelőzés:
- A környezeti feltételek előzetes vizsgálata: olyan növények termesztésére vagy tartására szabad vállalkozni, amelyeknek a környezeti igényeit (talaj pH, tápanyag, hőmérséklet, fény, páratartalom) ki tudjuk elégíteni. A rossz feltételek között sínylődő növények, elveszítik díszítő értéküket és a kártevők és betegségek tovább súlyosbíthatják az állapotukat.
- A vásárlásra kiválasztott növények (szaporítóanyag vagy kész dísznövények) ellenőrzése: Az ellenőrzés során használjunk kézi nagyítót. Alaposan vizsgáljuk át a növények föld feletti részeit, a levelek felső és alsó oldalát, – különös tekintettel a fonáki erek mentén, az érzugokat, – a levélhüvelyeket. Amennyiben fertőzésre utaló jeleket találunk, pl. fehéres ’vattacsomók’, letörött viasz-szálak, mézharmat, élő vagy holt- bármely fejlődési stádiumba tartozó egyedek, akkor azokat a növényeket ne vásároljuk meg.
- Fertőzött növényekből ne készítsünk szaporítóanyagot, csak ’tiszta’ anyanövényeket használjunk.
- Vizsgáljuk át a csomagolóanyagot is: A fajra jellemző ’kószálás’ kiterjed a termesztő berendezések beépített és mobil egységeire, kötözőanyagokra, burkolatokra is, ahol hosszabb ideig is életben maradhatnak. Saját megfigyelésünk szerint a hervadó növényeken táplálkozó egyedek – a testfolyadék vesztése elleni védekezésül – vastagabb viaszréteget választanak ki maguk körül.
- A használt cserepeket, alátéteteket, ládákat csak fertőtlenítés után szabad felhasználni.
- A megvásárolt növények elkülönített – (karantén) tartása, és megfigyelése. 20-21 °C-on egy nemzedék kifejlődésének ideje kb. 1 hónap, ezért közel ennyi időt javasolunk a növények karanténban tartására. Lakásban egy-egy cserepes növény karanténba helyezése viszonylag könnyen megoldható. Az egyes növényeket egymástól olyan távolságban kell elhelyezni, hogy a levelek, hajtások ne érintkezzenek a szomszédos növényekkel, mert a mozgékony alakok könnyen átmászhatnak.
- A kertészetekben a fertőzött területek ill. a ’karanténba’ helyezett növények agrotechikai kezeléseit mindig utoljára végezzék el. Az ott viselt ruhákat, lábbeliket, eszközöket csak fertőtlenítés után használják a ’mentes’ állományban. A karanténban elhelyezett növényeket minél kevesebb személy kezelje.
- A termesztés ill. tartás alatt folyamatosan ellenőrizzük a meglévő növényállományunkat. Figyeljük a hangyák jelenlétét, mert ez utalhat a pajzstetvek jelenlétére. A gócpontokat eredményesebben tudjuk felszámolni, mint egy egész növényállomány mentesítését. Gyakorló kertészek ajánlják a lokálisan fertőzött növényrészek lemetszését, amelyet a helyszínen műanyag zsákba téve (szétszóródás veszélye) a létesítménytől távolabb érdemes elásni.
- Fertőzés esetén fontos a pajzstetű egyedek fejlettségének vizsgálata: az L1-L2 stádiumban lévő egyedek ellen kell elsősorban védekezni, mert a testüket fedő viaszrétegük vékonyabb, kevésbé ellenállók, mozgékonyságuk miatt hamarabb kontaktusba kerülnek a már védett felületekkel.
Rovarölő szerek:
A fizikai érintkezés révén ható ’rovarölő szerek’, önmagukban alkalmazva korlátozott hatékonyságúak, a kívánt hatás eléréséhez általában több kezelés szükséges, de, a kémiai védekezések előtt alkalmazva, a ’viasztalanítás’ révén fokozhatják azok hatékonyságát
- hatóanyag: káliszappan, készítménye: Biosol Káliszappan, III. kategóriás növényápoló szer, növényvédő szernek nem minősülő készítmény Munkaegészségügyi várakozási idő (a továbbiakban m.v.i): 0 nap, kijuttatható ecseteléssel, kefével, törlőkendővel, kézi permetezővel.
- hatóanyag: maltodextrin, készítménye Eradicoat Max, II. kategóriás, m.v.i.:0 nap
- hatóanyag: C7-C18 zsírsavak kálium-sója, készítménye: FLIPPER, II. kategóriás. m.v.i.:0 nap
Növényi eredetű termékek: rövid hatástartamú, gyorsan lebomló anyagok
- hatóanyag: azadiraktin, készítménye NeemAzal-T/S, III. kategóriás, m.v.i.: 0 nap
- hatóanyag: narancsolaj, készítménye: Oroganic, III. kategóriás, m.v.i.:0 nap
- hatóanyag: levendulaolaj + citromolaj, DU-OL, III. kategóriás, m.v.i.:0 nap
Az említett hatóanyagokkal végzett kezelések után néhány nappal gyenge vízsugaras öblítéssel eltávolíthatjuk az elpusztult egyedeket és a viaszos vattaszerű csomókat. Az így megtisztított növényeken sokkal könnyebb az új fertőzések észlelése.
Hagyományos rovarölő szerek
- hatóanyag: acetamiprid, készítménye Mospilan 20 SG, III. kategóriás, felszívódó, m.v.i.: 0 nap
- hatóanyag: cipermetrin, készítménye Cyperkill Max, II. kategórás, kontakt, m.v.i.: 0 nap
Az előzőekben felsorolt hatóanyagok és készítmények az engedélyezett növényvédő szerek hivatalos adatbázisában (ENIR – lekérdezés: 2024.10.19.) megtalálhatók.
A hosszúfarkú kósza pajzstetű nagyon sok beltéri dísznövényt megtámadhat. A felsorolt hatóanyagok-készítmények töménységtől függő fitotoxicitása az egyes gazdanövényeken különböző lehet, ezért saját tapasztalatok hiányában érdemes néhány levélen próbakezelést, majd 2-3 nappal később utóellenőrzést végezni.
Tömegtenyésztett/forgalmazott természetes ellenségek:
ragadozók:
Biobest ragadozó katicabogár Cryptolaemus montrouzeri
Számos irodalom javasolja a Magyarországon is élő Chrysoperla carnea – közönséges fátyolka faj betelepítését, de az engedélyezett növényvédő szerek hivatalos adatbázisában (ENIR – lekérdezés: 2024.10.19.) ilyen kereskedelmi készítményt nem találtunk.
Paraziták: lásd a Chrysoperla carnea fajnál leírtakat.
Új-Zélandon és Izraelben szabadföldi körülmények között kimutatták, hogy a viaszos pajzstetvek kolóniáiban a leggyakoribb természetes ellenségek a gubacsszúnyogok (Diptera > Cecidomyiidae), de ezeknek a viaszos pajzstetű-populációkra gyakorolt hatását még alig értékelték.
A gubacsszúnyogok lárvái lehetnek fitofágok/növényfogyasztók, növényi bomló anyagokkal táplálkozók/fitoszaprofágok, gombafogyasztók/micellofágok és ragadozó életmódúak/predátorok.
A ragadozó életmódot világszerte mintegy 33 gubacsszúnyog nemzetségben mutatták ki. Ide tartoznak pl. az Arthrocnodax, a Diadiplosis, a Dicrodiplosis, a Lestodiplosis, a Trisopsis nemzetségek.
A legismertebb ragadozó gubacsszúnyogok az Aphidoletes aphidimyza és a Feltiella acarisuga, amelyeket kereskedelmi forgalomban állítanak elő levéltetvek és takácsatkák elleni használatra.
Tudomásunk szerint világviszonylatban négy gubacsszúnyog nemzetség (Diadiplosis, Dicrodiplosis, Triommata és Megommata) specializálódott a viaszos pajzstetvekre.
Izraelben (2016) öt ragadozó gubacsszúnyog fajt azonosítottak viaszos pajzstetű kolóniákból öt különböző mezőgazdasági kultúrában. Ezek közül három faj, a Diadiplosis donaldi, Diadiplosis multifila, és Dicrodiplosis manihoti viaszos pajzstetű specialista ragadozók, míg egy Lestodiplosis faj és a Trisopsis tyroglyphi generalistáknak tekinthetők, amelyek alkalmilag táplálkoznak viaszos pajzstetveken.
A PESI (Pan-European Species Directories Infrastructure) adatbázisa szerint (lekérdezés: 2024.10.20.) a felsoroltak közül Európában csak a Dicrodiplosis nem fordul elő két fajjal – D. fasciata KIEFFER, 1895 (Franciaország), és a D. pseudococci FELT, 1914 (Spanyolország). Megjegyezzük, hogy ez az adatbázis a fajok tápnövényeiről nem tartalmaz ismereteket.
A hosszúfarkú viaszos pajzstetűvel kapcsolatos magyar szakirodalomban nem találtunk említést a gubacsszúnyogok családjába tartozó ragadozókról.
A MATE, Budai Arborétum üvegházában egy agancspáfrány (Platycerum bifurcatum) fertőzött levélszeletének mikroszkópi fényképezése során érdekes tüneteket észleltünk.
Egy hosszúfarkú viaszos pajzstetű nőstény ’gyapjúszövedéke’ alatt kerestünk lárvákat, ezért a nőstényt a bal oldalánál (a 12/1 képen alul középen) egy preparáló tűvel felemeltük. Az emelés mozzanatait a 12/2-3 képek mutatják. A felemelés csak részben sikerült (12/3 kép), ugyanis nőstényt a növénybe szúrt szipókája rögzítette a levélfonákhoz. A felemelt nőstény alatt egy eddig nem látott lárvát találtunk (12/4 kép).
A sárgásvörös lárvát a fő morfológiai jegyek alapján a gubacsszúnyogok (Cecidomyiidae) családba tartozónak gondoljuk. A megtalálás körülményei további vizsgálatok szükségességét jelzik.
A lárva mellett látható két azonosítatlan atka több egyedét megtaláltuk a vizsgált növényeken.
A Magyarországon szabadban élő pajzstetvek parazitáinak tevékenységével erdőkben, parkok, zöldterületek növényein gyakrabban találkozhatunk. A dolgozat zárásaként bemutatjuk a tölgyeken gyakran előforduló tölgy teknős pajzstetű (Parthenolecanium rufulum) egy – Hymenoptera rend Encyrtidae családjába tartozó – parazitoidját.
A tölgy teknőspajzstetűt ugyanazon a tölgyfán, 2024. április 12.-e és június 21.-e között 5 alkalommal szemléztük és fényképeztük. A bemutatott fényképek a vizsgálatsorozat 4. szemléje (2024. 05. 16.) során gyűjtött pajzstetves vesszők (14/1 kép) további 3 napos beltéri kontrollja (izolált megfigyelő dobozban) után készültek.
Az imágók (14/4 kép) a 3. napon – 2024.05.19-én – hagyták el a pajzsokat. Az imágók kirajzása után a „röplyuk” nélküli pajzsokat leválasztottuk a vesszőkről és a pajzsok alatt megtaláltuk a parazita lárváit (14/2 kép) és bábjait (14/3 kép). (Encyrtus sp.)
A felhasznált fényképek a kártevők gyűjteményes fényképezése során (5K rendszer) készültek, az egyéb források a képek alatt kerültek megnevezésre.
Köszönetnyilvánítás:
Köszönettel tartozom Dr. Honfi Péter tanszékvezető úrnak és Sütöriné dr. Diószegi Magdolna docens asszonynak (MATE TTDI Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Tanszék), hogy lehetővé tették a Budai Arborétum üvegházának meglátogatását és a fényképek készítését. Külön szeretném megköszönni Dr. Mosonyi István Dániel adjunktus úrnak, hogy a helyszíni vizsgálatok során részletes tájékoztatást adott az üvegházi növényekről, valamint segítséget nyújtott a fertőzött levélrészek gyűjtésében.
