Az őszi káposztarepce (Brassica napus ssp. oleifera) Európa legjelentősebb és a világ egyik legfontosabb növényiolaj-forrása. Termesztésének volumene az ezredfordulótól rohamos, más kultúrákhoz nem hasonlítható növekedést mutatott egészen 2019-ig, az utóbbi pár évben viszont klimatológiai, piaci tényezőkre visszavezethetően több mint százezer hektáros visszaesést könyvelhetett el Magyarországon.
A korábban extenzív termesztéstechnológiájú, jól alkalmazkodó kultúrának tartott növény napjainkra az egyik, ha nem a legintenzívebb szántóföldi ágazattá nőtte ki magát. A vegetációban elvégzett növényvédelmi kezelések száma meghaladhatja a tízet.
A repce eredményes termesztése megköveteli a gyomirtást, a kórokozók elleni őszi és tavaszi védelmet, az akár 3-4 alkalommal is beiktatott rovarölő permetezéseket, a megismételt morforegulátoros kezeléseket, a megosztott tavaszi fejtrágyázásokat és a vegetáció végére időzített becőragasztást, illetve állományszárítási beavatkozásokat. A felvázolt technológiai elemek száma és szükségessége egyértelműen alátámasztja e növény termesztésének intenzív jellegét.
Látható, hogy a gazdaságos repcetermesztéshez a megfelelő agrotechnikai háttér biztosítása mellett alapvetően hozzátartoznak a kártevőkkel szembeni védekezések. Összességében minden Kárpát-medencében termesztett szántóföldi kultúrát figyelembe véve a leginkább rovarlátogatott növényünk a repce.
Minden vegetációs stádiumában említhető legalább egy, de inkább több, szakosodott, veszélyes kártételeket kiváltó kártevője. Ez a tény a növény géncentrumának elhelyezkedésével és biológiai sajátságaival egyaránt magyarázható.
Eurázsiai származású növényként területünkön őshonos fajok károsítják a repcét. Elmondható, hogy napjainkig e kultúra hazai kártevőfaunáját idegenhonos, specialista (mono-, oligofág) élőlény nem gyarapította.
A repce által nyújtott erőforrások összességei, a herbivorok (növényevők) számára kiaknázható ún. ökológiai fülkék jelenleg foglaltak, s birtoklásukért is jelentős harc folyik. Ez a magyarázata, hogy idegenhonos fajt nem regisztráltak állományában hazánkban, Európában. Inváziós fajnak kell lennie a talpán annak, aki új terítéket tud kiharcolni ennél az asztalnál.
Beltartalom és vonzerő
A repce és számos keresztesvirágú (Brassicaceae) rokonára igaz az egyéb növénycsaládok esetében nem tapasztalt unikális szervesanyag-összetétel, mely leginkább magas kéntartalmú aminosav-összetételére vezethető vissza. E növényfajokra jellemző a magas izotiocianát tartalom, mely szúrós szagot, csípős ízt kölcsönöz e növénynek.
Különböző, termesztett szaporítóanyagai erukasav- és glükozinolát-tartalmuk alapján csoportosíthatók is. A tripla nullás minimális erukasav- és glükozinolát-tartalommal, a dupla nullás alacsony erukasav- és glükozinolát-tartalommal, a nullás alacsony erukasav-tartalommal bír.
E nemesítési törekvések legjobb példája a Canola repcék kinemesítése. A kanadai nemesítők „kivonták” a repcéből az erukasavat és a glükozinolátot, és a „Canadian”, valamint az „oil” szavak összetétéből született az e repcéket leíró „Canola” elnevezés. A hagyományos repce-szaporítóanyagok viszont még mindig ipari nyersanyagként kerülhetnek csupán felhasználásra, mely magas erukasav- és glükozinolát-tartalmukkal magyarázható.
Bár a repce nem tipikus takarmánynövény, mégis erukasav-, csersav-, glükozinolát-tartalma a takarmányozás szempontjából meghatározó tényezők, mivel rontják a takarmány ízletességét, a táplálóanyagok emészthetőségét és negatív hatással vannak a létfontosságú szervek állapotára is.
A jó minőségű repcék magjában a glükozinolát-tartalom 20-30 µmol/g. Étkezési célokra csak az alacsony erukasav-tartalmú olajat lehet felhasználni. Sikeres nemesítési programok eredményeként az erukasav-tartalmat sikerült 40 százalékról teljesen felszámolni, eltűntetni, illetve a linolsavat 15 százalékról 20 százalékra, illetve a linolénsavat 8 százalékról 12 százalékra növelni az összes zsírsavmennyiséghez viszonyítva.
Természetesen e megváltozott összetételű növények adaptív képességeikből vesztve nagyobb kártevőnyomásnak is vannak kitéve.
Dr. Keszthelyi Sándor, Gerbovits Bálint
MATE, Növénytermesztési-tudományok Intézete, Kaposvári Campus
A cikk teljes terjedelmében az Agrofórum újság 2024. februári Extra számában olvasható.
