A selyemfényű puszpángmoly

A faj pontos rendszertani helyét mindössze néhány éve tisztázták, azt megelőzően különböző nemzetségekbe (pl. Palpita, Diaphania, Glyphodes) sorolva bukkant fel az egyes forrásokban. Ennek ismerete hasznos lehet, amennyiben a fajjal kapcsolatban külföldi szakirodalomból vagy internetes oldalakról kívánunk információkat gyűjteni. A C. perspectalisról szóló első hazai hírekben, majd később megjelenő anyagokban buxusmoly, puszpáng-tűzmoly, illetve puszpáng-ilonca néven is találkozhatunk vele, mindazonáltal gyakorlati szempontból talán egyik „legbeszédesebb”, egyúttal széleskörűen használt elnevezése a selyemfényű puszpángmoly. Közismert angol neve: box tree moth.

Elterjedés

Az eredetileg kelet-ázsiai elterjedésű selyemfényű puszpángmolyt Európában a 2000-es évek közepén találták meg először Rajna menti kikötővel rendelkező településeken, például a német–francia–svájci hármas határnál fekvő Weil am Rheinben is. A kontinens közepén való váratlan megjelenésének oka minden bizonnyal a véletlenszerű behurcolás volt. Ennek módja – W. Billen kolléga véleménye szerint – egyfelől Kínából „potyautasként”, nagy konténerekbe rakodott gránitszállítmányokkal együtt a tengereken átutazó, majd a

Rajnán felhajózott egyedek érkezése, másrészt pedig a Kínában rendkívül olcsón előállított – és esetenként a selyemfényű puszpángmoly által károsított – növényanyag importja lehetett. Előbbi feltételezés mögött az áll, hogy a Kínából bejövő gránit helyi kitermelése többek között olyan régiókban is történik, ahol buxusok mind őshonos, mind telepített állományként megtalálhatóak, így a kitermelt gránit éjszakai reflektorfény mellett történő konténerekbe rakodása során – más szervezetek mellett – a selyemfényű puszpángmoly is bejuthat(ott) a rakterekbe.

A selyemfényű puszpángmoly mára részben saját erejéből, részben pedig a szaporítóanyag-kereskedelem révén széleskörűen elterjedt Európában. Ma már olyan országot lenne nehezebb mondani kontinensünkön, ahol még nem fordul elő. Egy, a CLIMEX^® szoftver segítségével készített és 2013-ban publikált bioklimatikus modell alapján valószínűsíthető, hogy a faj megtelepedésére Európa csupán azon északi, illetve magas hegyvidéki régiói nem (lesznek) alkalmasak, ahol a számítások alapján évi egy nemzedék kifejlődéséhez sem áll rendelkezésre a szükséges hőösszeg.

Napjainkra sajnálatos módon beigazolódott az az előrejelzés is, miszerint hazánk ökológiai adottságai megfelelőek a faj számára. Az első, 2010–11. évi, nyugat-magyarországi észleléseket követő években a selyemfényű puszpángmoly rohamosan terjedt szét az országban. Mivel faiskolából is előkerültek egyedei (lárvák a buxuson), a fertőzött szaporítóanyag lehetséges szerepe a faj felgyorsított ütemű terjedésében mindenképpen említésre méltó.

Leírás

A kb. 4 cm szárnyfesztávolságú lepke többféle színváltozatban fordul elő. A címben is szereplő magyar név a fehér, enyhén lilásan irizáló szárnyú formára utal, ahol a szárnyak aranyosan csillogó barna szegéllyel határoltak (1. kép).

Nem ritka azonban a szinte teljesen barna szárnyú (melanisztikus) változat sem (2. kép). Mindegyik forma esetében jellegzetes bélyeg az első pár szárny elülső szegélyének közepe táján megfigyelhető fehér, félhold alakú foltocska.

A gyakran a levelek fonákjára rakott ovális-kerekded, lapos, halványsárga, egyenként kb. 1 mm átmérőjű tojások 5–20-as csomókban helyezkednek el, és cseréptetőszerűen átfedik egymást (3. kép). Fejlődésük előrehaladtával, a keléshez közeledve, a tojásokban fekete pont formájában láthatóvá válik a kis lárva fejtokja.

A fiatal, néhány napos hernyó zöldessárga színű, hamar sötétbarna sávok jelennek meg rajta (4. kép).

Az idős lárva zöldes alapszínén a hosszirányú csíkozottság fekete és fehér sávok formájában tűnik fel, valamint fekete, fehér szegélyű pontsorok válnak láthatóvá a testén. Fejtokja mindvégig fekete marad (5. kép). A kifejlett lárva kb. 4 cm hosszúságú.

A növényen, szövedékben megbújó fedett báb kb. 1,5–2 cm hosszú. Színezete kezdetben a hernyóéra emlékeztet, később, a lepke kifejlődéséhez közeledve viszont ahhoz hasonló megjelenésű lesz (6. kép). A fejlett báb alapján már megállapítható, hogy a rövidesen előbújó lepke melyik színváltozatot fogja képviselni, illetve némi gyakorlattal a neme is meghatározható.

Életmód és kártétel

A selyemfényű puszpángmolynak Európában több nemzedéke is kifejlődhet. Míg Északnyugat-Svájcban két, addig Észak-Olaszországban három generáció kialakulásáról számoltak be. Hazai viszonyaink között az eddigi vizsgálatok, rajzásmegfigyelési adatok alapján két teljes generációja biztosan képes kifejlődni, és ezen túl, a környezeti körülményektől függően, egy harmadik nemzedék is kialakulhat.

A telet néhány összeszőtt levél között, kis gubóban, fiatal lárva stádiumban tölti a buxusbokron (7,8. kép).

Ezeket a levélfészkeket elsőre nem könnyű észrevenni a növényen, célzott kereséssel azonban előbb-utóbb felfedezhetők. Az áttelelt hernyók kora tavasszal, már március közepén előbújhatnak rejtekhelyükről. A lárvák serényen fogyasztják a leveleket, mely először levélszíni hámozgatás formájában tűnik fel (9. kép).

A növekvő hernyók mohó táplálkozása nyomán megrágott levelek, granulátumszerű ürülékkel beszórt szövedék, fokozatosan lekopaszított, esetenként megrágott kérgű hajtások válnak láthatóvá (10. kép).

Megfelelő védekezés hiányában idővel súlyos lombvesztés, akár tarrágás is előfordulhat (11. kép).

Bár a tapasztalatok alapján még a jelentősen károsított buxusok is képesek regenerálódni, ismételt támadások esetén – amennyiben nem történnek hatékony védekezési intézkedések – biztosra vehető a növények pusztulása. Új betelepedést követően a tömött bokroknak gyakran az alsó részén kialakuló tünetek kezdetben könnyen elkerülhetik a figyelmet, így a később „váratlanul” feltűnő, erős lombvesztés még ijesztőbb – és nem utolsósorban nehezebben kezelhető – lehet.

Magyarországi megfigyelések alapján az első lepkék tavasz végén, nyár elején (május–június) jelennek meg. Este aktívak, fényre jól repülnek, így kültéri fényforrások közelében, de a nyitott ablakon berepülve akár szobai lámpák körül is felbukkanhatnak (12. kép). Nappal nehezen vehetők észre. A rajzó imágók utódjainak kártételére, azaz a második „rágási hullámra” – egy korábban már károsított és nem (megfelelően) kezelt buxusállomány esetében – június hónapban lehet számítani (míg új betelepedés esetében ez idő tájt várható potenciálisan a legkorábban károsítás az adott évben). A vegetációs periódus második felében, július végétől, augusztus elejétől megjelenő lepkék utódjai további súlyos kártételek okozói lehetnek.

A selyemfényű puszpángmoly Európában, így Magyarországon is eddig csak a Buxus nemzetségbe tartozó fajokon, illetve azok fajtáin okozott károkat. Bár vannak adatok arra vonatkozóan, hogy bizonyos más növényfajokat is megtámadhat, kontinensünkön erre a megjelenését követő szétterjedése, illetve a sorozatos újabb, a legkülönfélébb környezeti viszonyok között és változatosabbnál változatosabb növényállományokban (természetes erdei társulások, közparkok, temetők, kiskertek stb.) észlelt megjelenése ellenére eddig nem volt bizonyító erejű, meggyőző példa.

Például a külföldi szakirodalomban tápnövényként megemlített japán kecskerágóról (Euonymus japonicus) sem igazolódott eddig, hogy a kártevő valóban kedvelné. Ezt erősíti meg a 13. képen látható „élethelyzet” is. A faj tápnövénykörén kívül eső növényfajokon észlelt rágás kapcsán nyilvánvalóan a valamilyen okból éhező hernyók kényszertáplálkozásáról van szó. Ennek során több mindent megkóstolhatnak a megfelelő táplálékforrás után kutatva.

Védekezés

A selyemfényű puszpángmoly elleni védekezés alapja a megelőzés: kizárólag egészséges, a kártevőtől mentes szaporítóanyagot szabad forgalmazni, vásárolni, ültetni. A lepke saját erejéből történő, természetes terjedése éves viszonylatban meg sem közelíti azt a távolságot, amilyen messzire a tojások, lárvák vagy/és bábok elhurcolhatók a növényekkel. Még izoláltnak vélt településeken, kertekben (értsd: ahol a tágabb környezetben nincsenek buxusok) is felbukkanhat, és azt követően hihetetlenül látványos módon tarolhat a kártevő, ha károsított növényanyag kerül be az előzőleg a kártevőtől mentes területre.

Sajnos, mivel a magyarországi megjelenését követően nem sikerült kordában tartani a fajt, és azóta is újabb és újabb helyeken bukkan fel, egyre kisebb esély van arra, hogy pusztán az egészséges buxusok ültetése bárhol tartós megoldást fog jelenteni a problémára.

Ha már megjelent a kártevő, a védekezés lehetőségeit illetően kiskertekben – és elsősorban még kis egyedszám, enyhe kártétel esetén – a károsított részek eltávolítása, a lárvák, bábok leszedegetése szóba jöhet. Értelemszerűen ez méretesebb növények, nagyobb állományok, sövények esetében munkaigényessége miatt önmagában nem járható út.

A kémiai védekezés módjai és hatékonysága kapcsán rendkívül vegyes véleményeket lehet hallani, amióta a kártevő széleskörűen elterjedt az országban. Még olyan extrém tanácsok is megfogalmazódtak, miszerint néhány naponta(!) permetezni kell a növényeket. Nyilvánvalóan ez utóbbi javaslat számos okból nem követendő, az viszont tény, hogy a kártevő betelepedése esetén a növényvédő szeres védekezés – okszerű ismétléssel – praktikusan nem kerülhető el. A megfelelő időben, hatóanyaggal és technikával végzett kezelés jó eredményt adhat, azaz, ha korán felismerjük a kártételt, a buxusok megvédhetők.

Az időzítés kapcsán a kártevő életmódjánál már jelzett tavaszi, illetve nyári időszakokra kell fókuszálni oly módon, hogy a készítményekkel elsősorban a fiatal, a telelőhelyükről előbújó, illetve a nyár folyamán a tojásokból kelő lárvákat (lásd 4. kép) kell igyekezni megcélozni. Ehhez a buxusbokrok, -sövények rendszeres vizsgálata, folyamatos szemmel tartása szükséges.

Ugyan az áttelelő hernyók elleni tavaszi védekezés időzítését az imágók csapdázása nem segíti, az adott esetben már májustól, majd a vegetáció további részében ismételten rajzó lepkék észleléséhez – és ezek alapján a védekezések idejének tervezéséhez – a fénycsapdákon túlmenően szexferomoncsapda is használható. A csalétek egyelőre csak külföldről szerezhető be. Csapdatestnek a varsás típusok megfelelőek, így pl. az Unitrap (Universal Moth Trap) (14. kép) vagy akár a hazánkban is kapható Csalomon^® VARL. Tapasztalataink alapján a ragacsos lappal ellátott delta csapdák nem alkalmasak a kártevő csapdázására, rajzásmegfigyelésére.

A kémiai rovarölő szerek közül számos készítmény jó eredményt adott, illetve adhat a lárvák ellen. Számításba vehetők pl. a kitinszintézis-gátlók köréből a diflubenzuron, a piretroidok közül a deltametrin, az oxadiazinok csoportjából az indoxakarb, a neonikotinoidok közül pedig az acetamiprid hatóanyagú inszekticidek. Azonban bármelyik itt jelzett hatóanyagú és az adott körülmények között felhasználásra engedélyezett szert is választjuk, ismerni kell annak hatásmódját, mely a védekezés eredményességének egyik kulcsa.

A diflubenzuron például viszonylag lassúbb (nem taglózó) hatású, és jellemzően a fiatal, táplálkozó lárvák ellen lesz hatékony, továbbá nem mozog a növényben, viszont lipofilitása növeli tartamhatását; a deltametrin a hernyókra taglózó hatású, azonban nem kíméli a hasznos rovarokat sem, érintő- és gyomorméreg is, de a növénybe nem jut be, és magasabb hőmérsékleten rövidebb ideig hat; az indoxakarb elsősorban a fiatal lárvák (illetve már a tojásban fejlődő embriók) ellen bevethető gyomorméreg, de érintő hatása is van, szubletális dózisban gátolja a táplálkozást, a hajtásokban ugyan nem szállítódik, de lipofilitás (így transzlaminaritás) jellemzi, továbbá hatása korrelál a hőmérséklet emelkedésével; az acetamiprid pedig érintő- és gyomorméreg, és felületi hatása mellett – az előbbi hatóanyagokhoz képest felszívódó is, tehát mozog (akropetálisan) a növényben, így a gyakran rejtve, illetve szövedék védelmében megbújó lárvák ellen hatékonyabb védelmet adhat. Az itt felsorolt hatóanyagú rovarölő szerek önmagukban vagy kombinációban is kijuttathatók.

A permetléhez tapadásfokozó hozzáadása javasolt. Egy dél-budai kerületben, 2015-ben, acetamiprid és tapadásfokozó használatával, összesen hat kezeléssel (kétszer az áttelelt, növekvő lárvák, illetve kétszer a nyár elején rajzó lepkék utódjai ellen, valamint még további két alkalommal, augusztus–szeptemberben) nagyon jó eredményt értek el a közterületi állományok megóvásában.

A kezelések száma viszont még akár ehhez képest is csökkenthető: egyes tapasztalatok alapján egy tavaszi (március) és egy kora nyári (június) permetezés a fiatal lárvák ellen Dimilin és tapadásfokozó használatával szintén kiváló eredményt adhat. Nem mindegy tehát, hogy kétnaponkénti vagy évenként kétszeri kezelésről beszélünk… Természetesen a kezelések pontos idejét és számát számos tényező befolyásolhatja, ezeket az adott helyzet ismeretében kell meghatározni.

A biológiai növényvédő szerek közül a Bacillus thuringiensis var. kurstaki hatóanyagú biopreparátumok adhatnak eredményt. A készítményt akkor érdemes kijuttatni, ha a populáció nagy része táplálkozó, fiatal lárva stádiumban van, és sűrű szövedék nem borítja még a bokorrészeket. Nagyon fontos, hogy a kezelt lombfelületből a hernyóknak fogyasztaniuk kell, máskülönben a kezelés nem lesz hatékony. Megemlítendő még a preparátum UV-érzékenysége is, amely miatt a permetezést követő hosszabb hatása nem várható. Szelektivitása viszont kiemelendő, a lepkehernyókon kívül más élő szervezetre nem jelent veszélyt.

A selyemfényű puszpángmoly ellen kipróbált anyagok kapcsán megemlíthető még, hogy egy szlovén cég ún. agrohomeopátiás készítményt is ajánl a probléma kezelésére. Annak ellenére, hogy a gyártó a pontos összetételt üzleti titokként kezeli, a készítmény Szlovéniában a kártevő ellen felhasználásra engedélyezett, és kereskedelmi forgalomban kapható.

A sikeres védekezés kapcsán hangsúlyos szerepet kap a kivitelezés módja is. Nagyon fontos, hogy a permetlével a növények teljes lombozatán jó fedettséget kell elérni, azaz – tekintve, hogy a bokrok, sövények gyakran meglehetősen sűrűk, tömöttek – nagy nyomással célszerű a permetlevet kijuttatni. Ehhez javasolt a motoros permetezők használata. Nem megfelelő fedettség esetén pl. a bokrok belsejében megbújó, illetve szövedékkel védett egyedek jó eséllyel túlélhetik a kezelést.

Amennyiben hatékony védekezés hiányában a puszpáng súlyosan károsodott (tarrágás), még mindig nem reménytelen a helyzet. Ilyenkor érdemes megvizsgálni, hogy a lekopaszított hajtások kívülről mennyire épek, illetve van-e még élet bennük (megtörve a szállítónyalábok még egészségesnek tűnnek-e). Amennyiben igen, akkor várhatóan ki fog hajtani. Mindamellett a metszést jól tűrő buxus – akár erősebben, az idősebb részekig is – visszavágható, ez esetben a nyesedék megsemmisítendő.

Természetesen az újonnan fakadó hajtásokból az eredeti forma kialakításához akár évekre is szükség lehet, ami alatt a fentiekben bemutatott, okszerű védelem, továbbá mindennemű, a növények kondícióját javító, erősítő beavatkozás (pl. megfelelő öntözés, tápanyag-utánpótlás és szükség szerint a különböző kórokozók elleni védelem) nem nélkülözhető. Ha viszont a lerágott szárak már többségükben elszáradtak, pattanva törnek, a szállítószövetek belül megbarnultak, elhaltak, akkor valóban érdemes elgondolkodni a növények cseréjén vagy más sövénynövények ültetésén. Utóbbi különösen akkor jöhet számításba, ha nincs mód vagy türelem a buxusok kártevővel szembeni, megfigyelésre alapozott, szükségszerűen ismételt kezelésére.

A Buxus helyettesítése nem könnyű feladat, hiszen számos olyan tulajdonsága van, amely miatt a kertészetben, kertépítészetben nagy népszerűségnek örvend: jól formálható, nyírható, örökzöld, nem túl igényes a környezeti körülményekre, nem szúrós, és viszonylag kevés károsítója van (volt). Ha minden tekintetben ugyan nem is azonosak, azaz nem tökéletes „buxuspótlók”, valamint nekik is meglehetnek a maguk problémái, azért gyakorlati szempontból javasolható, örökzöld vagy lombhullató (akár virágos) sövény nevelésére alkalmas növények lehetnek például a következő nemzetségek, fajok, hibridek, illetve egyes fajtáik: tiszafák (Taxus) (15. kép) hímivarú példányai, széleslevelű vagy télizöld fagyal (Ligustrum ovalifolium), turkesztáni szil (Ulmus pumila), mezei juhar (Acer campestre), közönséges gyertyán (Carpinus betulus), közönséges gyöngyvessző (Spiraea × vanhouttei) vagy az aranyfa (Forsythia). A sor még folytatható lenne számos növényfajjal, de azért reménykedjünk benne, és próbáljunk tenni is annak érdekében, hogy ne a növénycsere jelentse a selyemfényű puszpángmoly okozta, kontinensszintű probléma megoldását.

 Köszönetnyilvánítás

 Szeretnék köszönetet mondani Dr. Haltrich Attilának, Fazekas Imrének, Dr. Molnár Béla Péternek, Marczika Andrásné Dr. Sörös Csillának, Tichy Juditnak, Dr. Pénzes Bélának, Both Gyulának, Zsigó Györgynek és Sütöriné Dr. Diószegi Magdolnának a kézirat készítése során adott hasznos tanácsaikért, illetve tapasztalataik megosztásáért.

 Ajánlott weboldalak, kapcsolódó irodalom

• http://emevi.emk.nyme.hu/index.php/22553/?&L=1
• http://fera.co.uk/news/resources/documents/pests-disease-boxTreeCaterpillar2011.pdf
• http://www.cabi.org/isc/datasheet/118433
• Nacambo, S., Leuthardt, F. L. G., Wan, H., Li, H., Haye, T., Baur, B., Weiss, R. M., Kenis, M. (2014): Development characteristics of the box-tree moth Cydalima perspectalis and its potential distribution in Europe. Journal of Applied Entomology, 138 (1–2): 14–26. DOI: 10.1111/jen.12078

 A cikkben található növényvédő szerekre vonatkozó információk tájékoztatásul szolgálnak, az aktuálisan engedélyezett készítmények engedélyokiratai a Nébih Növényvédő szerek adatbázisában érhetők el.