A szántóföldi növénytermesztésre meglehetősen sok veszély leselkedik a talajból. Különböző rovarok, fonálférgek és parazita talajgombák sokasága áll készen arra, hogy a kultúrnövények elpusztításával kivegye a még meg sem termelt bevételt a gazdálkodók zsebéből. A talajból támadó ellenségek elleni küzdelem egyik lehetséges módja a talajfertőtlenítés, amely némileg megújult, „zöldebb” formában napjainkban ismét egyre növekvő jelentőségre tesz szert.
Szántóföldi kártevők
A növényeket (tág térállásuk miatt döntően a kapás kultúrákat) a szántóföldön veszélyeztető rovarok közül igazság szerint két károsítót érdemes kiemelni. Az egyik a drótférgek társasága, a másik pedig egy invazív monofág károsító, az amerikai kukoricabogár (Diabrotica virgifera virgifera).
A drótférgek a pattanóbogarak (Elateridae spp.) lárvái, és gyakorlatilag szinte minden talajunkban jelen vannak. Szélsőségesen polifágok, sőt egyes fajaik pantofágnak tekinthetők, hiszen elhalt növényi maradványoktól kezdve az élő növényi részeken át idősebb korukban akár részben ragadozó életmódot is folytathatnak. Kártételüket a gyökérzet elrágásával okozzák, de (kukorica esetében ez eléggé gyakori) a szár alsó szakaszába is belerágnak. Kártételük nyomán az elvetett magokból vagy ki sem kelnek a csíranövények, vagy pedig pár leveles korukban elszáradnak, elpusztulnak.
A drótférgeknél is érvényes a fiatalkori károsítókra vonatkozó szabály, mely szerint akkor van nagy kártétel, ha kicsinyke növény találkozik sok, vagy nagyméretű károsítóval. Jelen esetben a növény kis mérete adott, a károsítók mérete és mennyisége ugyanakkor az adott talaj fertőzöttségétől függ.
Az amerikai kukoricabogár is a gyökérzetet támadja meg, csak a kukoricán tud táplálkozni. Pete alakban telel a talajban és a lárvák május-június folyamán a gyökereket eleinte kívülről rágják, később azok belsejét szétrágva károsítanak. Kártételük nyomán a kukorica ritkán pusztul ki (mivel már jóval nagyobb, 8-10 leveles növény találkozik a károsítókkal), de a támasztó gyökerek elpusztítása miatt kidől, vagy görbén, féloldalasan növekszik. Életmódjából adódóan ez a kártevő erősen monokultúra kedvelő, ugyanakkor a kifejlett bogarak nagyon mozgékonyak, jól repülnek, így szinte mindenhová eljutnak.
A drótférgek és a kukoricabogár ellen a talajfertőtlenítés kellően hatékony tud lenni. Sajnos, vagy szerencsére a pár évtizede még igencsak széles talajfertőtlenítő szer és hatóanyag kínálatból mára csak egy enyhén gázosodó szintetikus piretroid, a teflutrin maradt. Igencsak jó lenne más, eltérő kémiai csoportba tartozó készítmény is a rezisztencia kialakulásának veszélye miatt. Ugyanakkor környezetvédelmi szempontokból és humánegészségügyi szempontokból előnyös az, hogy a korábbi szerves foszforsavészter és inszekticid karbamát hatóanyagú szerek betiltásra kerültek.
A talajlakó kártevők ellen végzett talajfertőtlenítést döntően a vetéssel egymenetben végezzük el. Fontos az egyenletes kijuttatás és az is, hogy a készítményt a jelen levő károsítónak megfelelően juttassuk ki a vetőbarázdába. (A kukoricabogár csak a gyökeret támadja, míg a drótférgek a szárat is!)
Elég sok olyan készítmény is van forgalomban, amelyek az inszekticid hatóanyag mellett teljes dózisú starter műtrágyát is tartalmaznak. A koncepció meglehetősen jól látható: minél jobban felerősítjük a fiatal növények kezdeti növekedését, azok annál hamarabb „kinőhetnek a kártevők fogai alól”. Arra érdemes figyelni, hogy a starter tápanyag-kijuttatás csak akkor lehet eredményes, ha azt a növény fel is tudja venni. Porszáraz talajban a starter trágyázás nem fog működni, sőt esetleg némi fitotoxicitást is okozhat.
Talajból fertőző kórokozók
A talajaink nemcsak állati károsítók útján képesek veszélyeztetni a beléjük vetett kultúrnövényeket, hanem egyes parazita gombák által is. Erre a legjobb példa az egyébként is „beteg” növény hírében álló napraforgó, amelynek két igencsak veszélyes betegsége, a fehérpenészes rothadás (Sclerotínia sclerotiorum), valamint a hamuszürke szártőkorhadás (Macrophomina phaseolina) is a talajból támad.
A fehérpenészes betegség két fertőzési módon is elérheti a napraforgót. A micéliumok útján történő fertőzés szártőrothadást eredményez, amely a növény elfonnyadását és pusztulását okozza. A micéliumos fertőzés a talajban levő kitartó képletekből, a szkleróciumokból indul ki és jellemző rá, hogy a levélzetre kijuttatott fungicidekkel egyáltalán nem kontrollálható. A szkleróciumok a talaj felszínéhez közel árnyékos körülmények között apothéciumokat fejleszthetnek és csapadékhullás után az innen kilökődő aszkospórák képesek a szárat, vagy akár a tányért is elrohasztani. Fungicidekkel csak ez ellen az ivaros úton történő fertőzés ellen védekezhetünk.
A hamuszürke szártőkorhadás kórokozója a fehérpenészhez hasonlóan szélsőségesen polifág gomba. Trópusi eredetű faj, így jellemzően melegkedvelő. A fertőzést a talajban levő rendkívül apró, de sokáig, akár 20 évig is életképes mikroszkleróciumokból induló micéliumok hajtják végre még május-június folyamán, de a tünetek csak a kaszattelítődés idején, a nyári hőségben jelentkeznek a növények fonnyadása, majd elszáradása formájában.
Ez ellen a gomba ellen sem lehet levélre kijuttatott fungicidekkel védekezni és a fungicides csávázás is csak gyenge, részleges hatású. Ugyanakkor mindkét kórokozó olyan jelentőségű, hogy ellenük mindenképpen szükséges valamilyen módon hatékony védelmet biztosítani.
A védelem egyik lehetséges módja a rezisztens hibridek alkalmazása. Ez a fehérpenészes betegség esetében viszonylag jól is működik, de a hamuszürke szártőkorhadás ellen nagyon kicsik az egyes hibridek fertőzöttségében fellelhető különbségek.
Ugyanakkor az utóbbi néhány évben szerencsére nagymértékben elterjedtek az olyan, élő mikrobákat tartalmazó készítmények, amelyek mindkét kórokozó ellen eredményesen használhatók. Várhatóan ez lesz az elkövetkező évek során a talajból fertőző, szkleróciumokkal fennmaradó parazita gombák elleni védekezés elsődleges módja.
Ugyanakkor tudni kell, hogy ezek a talajban élő mikrobák nem igazán díjazzák a hagyományos növényvédő szerek társaságát, így azokkal együtt nem juttathatók ki. Ráadásul nem árt arra is ügyelni, hogy ezeket a mikrobákat olyan talajra juttassuk ki, amely azok számára ténylegesen élettérként működhet. Kiszáradt, rögös talajra ne juttassuk ki ezeket a készítményeket, mert ilyen közegben a kórokozók parazitálása, elpusztítása helyett a saját életben maradásukért kell, hogy küzdjenek! Talajban élő mikrobákról lévén szó a kijuttatás után lehetőleg azonnal dolgozzuk is be ezeket a készítményeket. Sem a napsütést, sem a beszáradást nem kedvelik.
A talajból támadó növénypatogén kórokozók elleni biológiai hadviselés nem csodaszer, nem fogja egyik hétről a másikra megoldani a problémát. Pár év viszonylatában ugyanakkor képes drasztikus mértékben visszavetni ezen kórokozók populációját. Ehhez természetesen az is szükséges, hogy azokat az alapvető agrotechnikai szabályokat, mint pl. a legalább 4 éves visszavetési időszak a napraforgó esetében mindenképpen tartsuk be!
Hertelendy Péter
Her – Ba Kft.
