Növényvédelem
Fizetett tartalom

A virágvédelem a virágzás előtt kezdődik!

Bayer Crop Science

A repce szempontjából a virágvédelem nem a virágzáskori fenológiában történik. Minden egyes permetezés, amit a virágzás előtti időszakban hajtunk végre, meghatározza a kialakult virágzatot, mellyel terméshozamunkat is determináljuk.

A repcefénybogár a zöldbimbós állapotban számít a legnagyobb ellenségünknek, azonban a március elején tapasztalt enyhe időjárásnak köszönhetően már előfordulhat a repcetábláinkon.

A kártételt nem a korai fenológiában okozza, hanem a bimbók megjelenésekor végzett érési táplálkozásával. Berág a virágbimbóba, hogy hozzáférjen a porzókhoz, melynek következtében a virág és becő nem tud kifejlődni a későbbiekben.

Az ebben a fenológiai állapotban történő védekezésben az idei szezontól a Sivanto Energy áll rendelkezésünkre, mely két hatóanyagának (flupiradifuron és deltametrin) együttes alkalmazása révén biztosítja a megfelelő védelmet.

2025-től engedélyokirata módosult, ennek köszönhetően lehetővé vált a tavaszi időszakban a két alkalommal való kijuttatása egészen zöldbimbós állapotig.

Fontos eleme a rezisztencia-menedzsmentnek is, hiszen ahhoz, hogy a későbbiekben is sikeresen tudjunk védekezni a kártevőkkel szemben, kerülnünk kell ugyanazon hatóanyagok folyamatos használatát.

A virágzás megkezdésétől figyelmet kell fordítanunk a repcebecő-ormányosra, és ahogy haladunk előre a fenológiában úgy válik egyre meghatározóbbá, továbbá a repcebecő-gubacsszúnyog megjelenésére is számítani kell a teljes virágzás időszakában. Ezen kártevők ellen a legnagyobb kihívás a védekezés, hiszen itt korlátozottan állnak rendelkezésre készítmények és hatóanyagok egyaránt.

A Bayer portfóliójából a Roslix alkalmazható a fenti kártevők ellen, mely egy folyékony acetamiprid készítmény.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a tavaszi időszakban számolni kellett egy hűvösebb periódussal, melynek következtében az említett kártevők rajzása elhúzódott, ezzel is nehezítve az ellenük való védekezést, így a permetezések pontos idejének meghatározásánál a rajzási dinamikát is figyelembe kell venni.

A virágok kinyílásakor a gombaölő szeres kezelések kerülnek előtérbe. Bár a legtöbb gombaölő készítmény rugalmasan alkalmazható a virágzásnál, kiemelten fontos a megfelelő termék kijuttatása. A szklerotínia és az alternária a két legjelentősebb kórokozója a repcének és a védekezés is ezen károsítók ellen történik elsődlegesen.

A Propulse mindkét kórokozóval szemben kiváló hatékonysággal bír, viszont széles hatásspektrumának köszönhetően, más betegségekkel szemben is hatékonyan tud fellépni.

A legoptimálisabb időszak a kijuttatásra, amikor a vezérhajtáson található virágok első szirmai lehullanak és a repce levelén megtapadva, ott nedvesség hatására bomlásnak indulva fertőzési pontot hoznak létre a kórokozóknak.

A Propulse ebben az időpontban alkalmazva hosszú preventív, valamint jó kuratív és eradikatív hatásával védi állományunkat.

Bayer növényvédelmi technológia őszi káposztarepce kórokozók és kártevők elleni védelmére a tavaszi időszakban
1. ábra: Bayer növényvédelmi technológia őszi káposztarepce kórokozók és kártevők elleni védelmére a tavaszi időszakban (Figyelem! A Decis Forte és a Roslix virágzásban csak méhkímélő technológiával juttatható ki!)

Gombaölő tulajdonságán túl a Propulse a kultúrnövény számos élettani folyamatára is kedvező hatást gyakorol, ami a jelenlegi szélsőséges időjárási körülményeket figyelme véve fontos szempont a termesztés során.

Hatóanyagai javítják a növény stresszhatásokkal szembeni tűrőképességét és fokozzák a fotoszintetikus aktivitást, melynek következtében pozitívan tudjuk befolyásolni a növények egészségi állapotát.

Bayer Crop Science

További információ: agro.bayer.co.hu

(Kiemelt kép forrása: Bayer Crop Science.)

Lesz-e gond tavasszal a gabonalisztharmattal?

2026. január 16. 07:10

A gabonalisztharmat idén kevésbé fenyeget korai járvánnyal, de a tünetek megfigyelése továbbra is kulcsfontosságú.

Takácsatka-invázió: hogyan állítsuk meg időben?

2026. január 15. 07:10

Pókhálós levelek, sárguló hajtások? A takácsatkák gyorsan pusztítanak – szakmailag megalapozott megoldásokkal védekezhetünk.

Lesz-e idén sárgarozsda? Meglepő válasz 2026-ra

2026. január 14. 07:10

Eltűnt az áttelelt sárgarozsda Magyarországról? Az idei szezon meglepően kedvezően indul a búzatermesztőknek.

A téli fagy hatásai: így pusztulhat el az őszi vetés

2026. január 12. 08:10

A téli fagy nem egyformán veszélyes: elfagyás, kifagyás és felfagyás is fenyegetheti az őszi vetéseket.

Az őszi káposztarepce tápanyagutánpótlása és kondicionálása 2020 őszén

2020. október 8. 06:05

A bór fontos szerepet játszik az olajos növények, így az őszi káposztarepce anyagcseréjében is. Részt vesz a sejtfal bioszintézisében, a szénhidrát-anyagcserében, a sejtosztódásban és megnyúlásban, így a gyökérképzésre is kihatással van.

Ez már igazi növényvédelmi szezon a szántókon és a gyümölcsösökben is

2018. április 20. 06:54

A meleg idő országszerte robbanásszerűen virágba borította az őszi káposztarepce táblákat és a gyümölcsös kerteket. A természet igyekszik behozni lemaradását.

Kockázatok és nehézségek a repce tavaszi klórpirifoszos kezelésének időzítésében

2019. február 26. 09:44

Az őszi káposztarepce tavaszi növényvédő szeres kezelései során gyakran használunk olyan rovarölő szert, ami a méhekre mérsékelten, vagy éppen kifejezetten veszélyes. Ezeknek a készítményeknek az engedélyokirata a kijuttatás legutolsó időpontját is meghatározza.

Itt az ideje az első adag fejtrágya kiszórásának!

2020. február 12. 05:33

A kora tavaszi fejtrágyázás halaszthatatlan megkezdése mellett fel kell hívni a figyelmet a növényvédelmi problémákra is.