Utolsó részéhez érkeztünk sorozatunk őszi káposztarepcével foglalkozó szakaszának, amelyben az előző évi szezonban tapasztalt, élettani jellegű tüneteket igyekszem bemutatni. Ahogyan azt én láttam!
A repcében jellemzően élettani eredetű tüneteket tápanyaghiánnyal összefüggésben, valamint időjárási hatások következményeképpen láthatunk. Ez utóbbi csoportba tartozókkal találkoztam én magam is.
Csapadékos ősz, víznyomásos tünetek
2020 ősze, pontosabban a szeptember vége, valamint az októberi hónap egésze a sokéves átlagnál csapadékosabb volt. Ennek hatására a kötöttebb talajú területeken, a mélyebb fekvésű táblákon, táblarészeken, de még az is lehet, hogy rossz talajművelésben részesített, tömörödött területeken vízállások alakultak ki (1. kép).
A repce ezt, hasonlóan sok más szántóföldi növényünkhöz, rosszul viseli, gyorsan lereagálja az ilyen viszonyokat. Az érintett növények antociánosodnak, lilulnak, gyökérzetük elhal (2. kép), leveleik pusztulnak, rosszabb esetben maguk a növények is elpusztulnak, az állomány kiritkul, vagy foltokban kipusztul. Sok esetben ezek a károsított táblafoltok olyan nagy kiterjedésűek, amelyek miatt már nem érdemes megtartani az állományt, mivel nem várható, hogy a termesztés jövedelmező lesz. Ez történt azon a táblán is, amelyen a képek készültek, végül kiművelésre került.
Fagy, fagy és fagy
Azt gondolom, harcedzett repcetermesztők sem biztos, hogy emlékeznek olyan évre, amikor két különböző fenológiai állapotban kétszeri, erős fagyhatás érte az állományukat. 2021-ben azonban ez történt.
Az őszi búzánál már említett erős fagy, amely február második dekádjában érte az állományokat, a repcetáblákon is erőteljes tüneteket okozott. Helyenként a levélzet nagy része mutatott fagyásos tüneteket (3. kép), amelyek később az érintett levelek, vagy levélrészek pusztulását, leszáradás okozta.
Ennek volt köszönhető, hogy február végére, március elejére inkább fakó sárgák voltak a repcetábláink, mintsem zöldek (4. kép). Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a fagyhatás csak a leveleket érte, de egyáltalán nem károsította a növények tenyészőcsúcsi részét (5. kép).
Ezért, bár az általános stresszhatás miatt bizonyára hatással volt a termés mennyiségére, azonban kiugró kárt nem okozott.
Február második dekádját követően április első napjaiban ismételten fagyhatás érte a repcetáblákat. Az országban sok helyen mértek -5 °C alatti hőmérsékleti értékeket, amelyek már szárbaindult állományokat találtak.
A hatás már első látásra is szembetűnő volt, a fagy által érintett területeken a főszár elhajlott (6. kép), azon kisebb nagyobb repedések, hasadások alakultak ki (7. kép). Ilyen, vagy ehhez hasonló tünetek más körülmények között is kialakulhatnak. Előfordulhat, hogy a rendkívül intenzív, robbanásszerű növekedés váltja ki a szár felrepedését, de a fagyhatást követően rövid időn belül megjelenő repedések biztosan az alacsony hőmérséklettel vannak összefüggésben. A szár sérülése mögött rovarkártétel is állhat, amikor a tünetek a nagy repceormányos kártétele miatt alakulnak ki. Ilyen esetekben azonban a szár erősen torzul, „S” alakot vehet fel, ha ilyet nem tapasztalunk a vizsgált növényen, akkor biztosak lehetünk abban, hogy nem e kártevő felelős a tünetekért.
A fagyhatás miatt felrepedt szár általában nem okoz komolyabb problémát, a sebzések gond nélkül beforrnak, azonban előfordulhat, hogy a repedés mentén a szár szétnyílik (8. kép), jelentősen rontva a főszár stabilitását. Hozzá kell tenni, hogy technológiai hiba is növelheti a fagy miatti szárrepedés veszélyét. Az egyik, repcében engedélyezett – hormonhatású – gyomirtó hatóanyag használata fokozhatja annak valószínűségét, de csakis abban az esetben, amikor kijuttatása késve, sőt, nagyon megkésve történik. Amennyiben azt az előírt technológia szerint a virágbimbók megjelenéséig juttatjuk ki, nem kell tartanunk semmiféle problémától, de egy már szárbaindult állományban felhasználva mi magunk is okozhatunk kárt saját növényeinkben, ha szerencsétlenségünkre a kijuttatást követően fagy érkezik.
Sorozatunk következő része már a napraforgóval foglalkozik, az abban egyre gyakrabban jelentkező és egyre nagyobb méreteket öltő, az alföldi körülmények között előforduló vadkárral.
