Az almatermésűek növényvédelmi stratégiája évről évre egyre komplexebb kihívás. Előzményként; a vegetáció kezdetén – március 19. és 24. között – az ültetvényeknek el kellett viselni egy komolyabb lehűlést, melynek közvetlen hatása az almástermésűeket kevésbé érintette.
Nem bizonyító erejű, de az évközi károsító helyzet alakulását sem igen befolyásolta, hacsak nem próbálunk mindenképpen összefüggést feltételezni a mérsékeltebb lisztharmat, almafa-varasodás fertőzésveszély, ill. a takácsatkák gyengébb populációs nyomása okán.
A korai kilombosodás időszakában még tartott a télvégi csapadék hajlam. Azonban április elejétől, május közepéig, hosszú száraz periódus következett, ami – a korai aszkospóra szóródás és első tünetek hatványozott megjelenése ellenére – „szerencsére” nem vezetett epidémia kialakulásához. A még kritikusnak tekinthető időszakban – június közepéig – ismétlődő infekciók potenciát jelentettek a kórokozónak, de a permetezések ritmusa (permetezési forduló) jól lekövette a hajlamosító időjárási tényezőket (pl. eső gyakorisága).
Az előző éveknél konszolidáltabb lisztharmat helyzet, akár a célzott védekezéseknek is betudható. Viszont mérsékeltebb speciális fungicid alkalmazás mellett is, helyrebillenni látszik az 2015-ös év előtti normál, kezelhető fertőzöttségi szint.
Tanulságos az utóbbi évek fertőzésdinamikája. A „tankönyvi” hajlamosító tényezők mellet, a növényállomány fiziológiai állapota (2015 aszály, hőség napok) a fogékonyság vagy az ellenállóság átértékelését is felvetette. Toleránsnak ismert/tudott fajták, fajtakörök időszakosan a kórokozó célpontjaivá váltak.
Mint azt korábban említettem, a takácsatka populáció általában nem érte el az előző évek helyenként „totális” szintjét. A márciusi fagy feltételezett, de nem igazolható korlátozása mellett, inkább a „hűvösebb” koranyár csökkentette a felszaporodás lehetőségét.
A levéltetű populáció tökéletesen lekövette az időjárás számára kedvező/kedvezőtlen változását. A vegetáció első szakaszának száraz jellege nem kedvezett a felszaporodásnak, viszont egy kb. három hétig tartó, rendkívül párás időszak általános gradációt okozott, nem csak almástermésűekben. A folyamatnak ismét környezeti változás vetett véget. Az augusztusi szárazság, magas hőmérséklettel gyakorlatilag a populációk összeomlásához vezetett.
A gyümölcsmolyok legfőbb reprezentánsa az utóbbi években, az almamoly. Már szinte megszokott, hogy rajzása a virágzástól kezdődik és nyárvégéig tart, a klasszikus két nemzedék határozott elkülöníthetősége nélkül. Némi változást hozott a rajzásdinamikában a vélhetően időjárási sajátosság. Az első nemzedék határozottabb rajzáscsúcsot produkált és a folytonosság inkább a második elhúzódó, ill. vélhetően egy csonka harmadik kifejlődésében nyilvánult meg.
Az ország egyes termőkörzeteiben évekkel ezelőtt meghatározó sodrómoly fajok (ideértve az almailoncát is) tapasztalatok szerint teljesen eltűntek a kártevő faunából. Nem kis meglepetésre, az É-K magyarországi termőtáj egy ültetvényében, a korábbi időszakra emlékeztető népességgel, ill. kártétellel szembesülhettünk. Faji meghatározás nem történt, de úgy tűnik, nem lehet kidobni a „cefrecsapdákat”.
A vértetű helyzet kezelése, a termelők jó döntésén és az ehhez szükséges információk birtoklásán múlik. Szélsőséges vélemény, a más kártevők áttelelő alakjai ellen hatásos bárminemű lemosó permetezésnek, a vértetű elleni nagyobb fokú hatékonyságot tulajdonítani. Felszaporodáshoz vezetett ismételten azokban az ültetvényekben, ahol rutinszerűen alkalmaztak „mellék” hatással bíró inszekticideket.
Jól működött a pirimicarb és a klórpirifosz-metil, mértéktartó használatára épülő védekezési stratégia.
Az általános környezeti tényezők mellett, az idős, nem tökéletes védettségű (esetenként elhanyagolt) és a gondozott, árutermelő ültetvények együttes léte, szomszédsága most már aggasztóvá tette a kaliforniai pajzstetű populáció generálódását.
A lemosó permetezések indítéka jobbára ez a kártevő. A hatékonyságtól függetlenül (hiszen a spontán betelepülés feltételei adottak), az évközi kezelések mikéntje „kemény dió”.
Nincs megfelelő, a termelők számára elérhető, birtokolható szignalizációs módszer (hímrajzás, lárva migráció). Talán hiányzik az elfogadása egy védekezési stratégiának, aminek egyes elemei nem tökéletesek, de rendszerben történő alkalmazásuk legalább gátolná a rövidtávon csak gyümölcskártételt, majd az ültetvény létét is veszélyeztető kártevőt.
