Növényvédelem

Az árvakelés növényvédelmi kockázatai

Agrofórum Online

Az ápolatlan tarlón kialakuló árvakelés számos növényegészségügyi kockázatot rejthet magában.

Nincs ez másképp annak a Domony határában elterülő árpa árvakelésnek az esetében sem, amelyet tavasszal már szemrevételeztünk Hertelendy Péter növényorvossal. A helyzet akkor sem volt rózsás, de ez alkalommal növényegészségügyi esettanulmányunk még színesebb körképet fest, ha szabad így fogalmaznunk.

A rendkívül dús, 30-40 cm magasságú árvakelés az avatatlan szem számára szinte olyan, mintha szánt szándékkal vetették volna. Csak a szakember látja, hogy a sorok hiányoznak. De még a laikusnak is feltűnhet a levéltünetek mértéke, és jellegzetességei, melyek legalább három kórokozó jelenlétét sejtetik a táblán.

Nemcsak kórtani, hanem rovartani növényvédelmi aspektusa is van azonban az ilyen magára hagyott állományoknak, és nem ,,saját magára” nézve. Ez a növényzet a környező gazdálkodók, gabona-, árpatermesztők számára fertőzési forrásként fogja majd gyarapítani a növényvédelmi kezelésekre fordítandó költségeket, és a legrosszabb hír, hogy az intenzíven fertőzött állomány megmentésére már semmilyen lehetőségünk nincs. A megsemmisítése sem egyszerű, hiszen a túlzott zöldtömeg további költségek megfizetését vonja maga után.

Reméljük, hogy soron következő videónk a ,,Tábla széléről” hasznos információkkal szolgál a téma iránt érdeklődők számára.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A mezei pocok még mindig problémát okoz

2025. január 28. 14:40

A mezeipocok-populáció mérete az idei év tavaszán összességében némileg kisebb, mint az elmúlt év első hónapjaiban.

A kukorica és az aflatoxin

2025. január 28. 07:10

Problémát jelent, hogy a növényállományt a mikotoxinokat termelő gyengültségi (diszpozíciós) kórokozók is jóval könnyebben támadták meg.

A gubacsokról – 1. rész

2025. január 24. 13:10

A gubacsképződés folyamatai sok szempontból bonyolultak, részben feltáratlanok és sokszor ellentmondásosak.

Eltérő alapművelések és állománypermetezések hatása a kukorica növényegészségügyi állapotára

2025. január 23. 08:10

A mikotoxikózisokat előidéző mikrogombafajok főként a legyengült, sérült és stressz által sújtott növényeket támadják sikerrel.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: végezzünk regulátoros szabályozást az őszi káposztarepcén!

2022. október 5. 07:36

A sürgető feladat most a regulátoros növekedésszabályozás elvégzése, nehogy a zavartalan növekedés veszélyeztesse a növények télállóságát.

Parlagfű: mikor és hogyan védekezzünk ellene?

2019. május 25. 15:36

Ma már nem kétséges, hogy a parlagfű elleni védekezés csak kaszálással nem oldható meg. Az összeállításban választ találnak arra a kérdésre, hogy miért szaporodott el a parlagfű, továbbá melyek a hatékony védekezés sarokkövei.

Tovább folytatódik a kukoricamoly rajzása és már a napraforgó szárbetegségei is megjelentek

2018. június 12. 10:46

A mostani időjárási környezetben a kártevők és kórokozók egyaránt megtalálják biológiai igényüket a gyors felszaporodáshoz.

A pepino

2018. október 12. 03:34

A pepino az Andok mérsékeltebb időjárású, felvidéki térségéből származó zöldségfaj. Kereskedelmi és fogyasztási szempontból nem is zöldségnek, hanem a sárga- és a görögdinnyéhez hasonlóan inkább gyümölcsnek számít, így hazánkban trópusi gyümölcskülönlegességek között szerepel.