A dióburok-fúrólégyről számos tanulmány született az elmúlt időszakban, az ellene való védekezés összetett feladat és próbára teszi a rutinos növényorvosokat is. A diótermesztés mint fontos eleme a hazai gyümölcstermesztésnek egyre nehezebben védhető meg a különböző károsítókkal szemben.
Azonban semmi sem lehetetlen, és ha időben felkészülünk a kártevő elleni védekezésre, sikeresen óvhatjuk meg a termés egy jelentős részét. Sokszor lehet hallani az idősebb generációtól, hogy „régen nem is kellett semmivel sem kezelni a diót, mégis megtermett”.
Ez részben igaz is lehet, de az elmúlt évtizedek olyan mértékű változást hoztak a mikroklímában, hogy újraírták hazánk kártevőkből álló listáját. A következőkben részletesen kitérünk ennek a veszélyes kártevőnek az életmódjára, és azokra az időpontokra, amikor hatékonyan tudjuk gyéríteni az állományt.
A klímaváltozás, a globális piac bővülése felgyorsította a különböző kártevők felszaporodását, amelyek kártétele már nemzetgazdasági szinten is érzékelhető. Erre tökéletes példa a szőlőgyökértetű (Dactylosphaera vitifoliae), hétköznapi nevén a filoxéra.
Ez az apró kártevő ezer és ezer hektár szőlőültetvény pusztulását okozta. Bekerüléséért az Egyesült Államokból származó szőlőtőkék feleltek. Sajnos, erre sem volt ezelőtt 150 évvel felkészülve a hazai kertésztársadalom, de idővel úrrá lettek ezen a problémán is.
Visszaüt a szerhasználat hiánya
Hasonló a helyzet a dióburok-fúróléggyel is. A múlt században nem volt olyan mértékben jelen hazánkban, hogy értékelhető kárt okozzon. A téli hónapokban fellépő fagyok jelentősen rontották az áttelelési esélyeit, nem volt ennyi egybefüggő dióültetvény. A dió nagyüzemi termesztése az elmúlt évtizedekben bővült ki jelentősen.
Ma már számos diós az ökológiai program részeként került be a termesztésbe, mely során sokkal kevesebb kémiai növényvédő szert, és sokkal kevesebb inszekticidet használhatnak a gazdálkodók.
A múlt század diótermesztésében azért is kellett kevesebb növényvédő szert használni, mert akkor a hatóanyagok nagyobb számban álltak rendelkezésre, melyek nagy részét azóta már betiltotta a növényvédelmi hatóság.
Az ültetvények számának növekedésével, a globális felmelegedéssel már jelentősen javultak a dióburok-fúrólégy kártételének esélyei. A gyümölcsben fejlődő fúrólegyek közé tartozó kártevőnk életmódjára a következők jellemzők: a talajban telel báb alakban, és ezek a tavasz végétől kezdik a rajzásukat.
Ritkítsuk a téli bábalakot
Az állomány gyérítésének az első lépése tehát a téli bábalak ritkítása. Ezt a lehullott lombozat mulcsozásával, kivonásával, kezelésével tudjuk megtenni, az összeszáradt fekete diót is érdemes összegyűjteni és elégetni. Ha ezeket a munkálatokat túléli az állomány, akkor késő tavasszal kezdik a rajzásukat, és a párzást is.
Tájegységtől függően változik a tényleges rajzás időpontja, de a sárga ragacslapokat már május elejétől kezdve érdemes kihelyezni a fák koronájára. Általánoságban a csapdákat, 1,5-2 méteres magasságba helyezzük ki, a lombkorona napos, jól szellőző részére. Így a szín is jobban észrevehető a kártevő számára.
Javíthatjuk a csapdázás hatékonyságát különböző illatanyagokkal is. A rajzás több hónapig is elhúzódhat, ezért a csapdák havi megújítása szintén fontos lehet.
A ragacslapok kihelyezése nagyobb mennyiségben szintén eredményezhet jelentős állományritkulást. A fúrólegyekre szintén jellemző, hogy különböző illatanyagokra is reagálnak a rajzás időszakában.
Az érésben lévő gyümölcsök is bocsátanak ki bizonyos illatanyagokat, ezáltal a kártevő megérzi, merre vannak az érett, már lédús gyümölcsök, amelyek később a kikelő nyüveknek megfelelő fejlődési közeget fognak biztosítani. Ezért, ha almaecetbe mártjuk a ragacslapokat, még vonzóbbá tehetjük a rajzó fúrólegyek számára.
Természetesen tovább csökkenthetjük a fúrólegyek számát biológiai módszerekkel is, erre megfelelő lehet a Beauveria bassiana gombaspóra kijuttatása, hiszen ezáltal szintén gyéríthetőek a bábok, lárvák száma.
Végül bevethetjük a különböző piretroid típusú növényvédő szereket is, de fontos megjegyezni, hogy ezek hatása csak akkor érvényesül, ha a rajzáscsúcsot meg tudjuk határozni. Amennyiben 2-3 vagy annál több dióburok-fúrólegyet számlálunk a csapdában, akkor már esedékes a kémiai védekezés.
