Növényvédelem

Egyre közelebb a fénybogarak kártétele

Agrofórum Online

Az őszi káposztarepce szinte az egyetlen olyan szántóföldi kultúránk, amelynek növényvédelme során a különféle kártevők elleni védekezés sikeressége döntő mértékben képes meghatározni a termést. Jelenleg a tavaszi első és második kártevő populáció fellépése közötti időszakban vagyunk.

A repce szárát veszélyeztető ormányosok már rég kirajzottak, míg a második hullámot képviselő fénybogarak most települnek be a repcékbe. Figyelni kell most mindkét kártevő csoportra, hiszen hatalmas kárt képesek okozni!

Ormányosok: Még nincs lefutva az idei kártételi szezon

A hazai repce állományokban a repce szárára veszélyt jelentő nagy repceormányos (Ceutorhynchus napi) és repce szárormányos (Ceutorhynchus pallidactylus) populáció az idei évben 30-50%-kal népesebb, mint azt a korábbi években megszokhattuk. Az imágók betelepedése a repcékbe már rég elkezdődött, amelyet a sárga színcsapdák, illetve a növények vizuális ellenőrzése egyértelműen bizonyít.

Ugyanakkor ezek a bogarak a peterakás meglehetősen hosszú időszaka során is migrálnak, így ne nagyon csodálkozzunk azon, hogy egy, esetleg két jól sikerült, nagyon hatékony inszekticides védekezés után is találkozunk még nagyobb mennyiségben ormányos imágókkal.

Az ormányosok peterakásának tünetei a repce levélnyelének fonáki részén

A most észlelhető imágók esetében már nincs lehetőségünk a kivárásra! Ezek a jószágok már biztosan túl vannak az ivari érési táplálkozáson, a párosodáson, sőt a peterakás egy részén is. Már kizárólag egyetlen feladatuk van: minél több petét sikeresen lerakni az általuk meglátogatott repceállományok száraiba és levélnyeleibe.

Ezek a kártevők nem jelölik meg illatanyagokkal azokat a növényi részeket, amelyekbe már petét raktak, így egy növény adott levélnyele akár több alkalommal is kaphat „némi élő ajándékot”. Még ne dőljünk hátra! Ha a növények szemlézése, vagy a színcsapdák jelzik az ormányos bogarak jelenlétét, akkor sajnos védekezni kell!

Fénybogarak: gyülekeznek, de még nem károsítanak

A repce fénybogaraival is már legalább két hete lehet találkozni a színcsapdákban és a növények vizuális szemlézései során is. Napközben aktívan és jól repülnek, míg az esti és reggeli órákban a már szárba indult repcékben a virágzat kezdeményeiben elbújva lelhetjük meg őket. Időnként akár szélsőségesen nagy mennyiségben!

A repce fénybogarai (ide öt, egymáshoz megszólalásig hasonlító, szabad szemmel nem megkülönböztethető faj tartozik!) számára kizárólag a repce virágpora jelenti a táplálékot. Ehhez most még esélyük sincs hozzájutni, mivel a rejtett bimbós és korai zöldbimbós állapotú repcékben a portokok még ki sem fejlődtek a virágok belsejében. Ebben az időszakban a már kirajzott bogarak igyekeznek minél fejlettebb, potenciálisan minél korábban virágzó repcéket keresni, de tevékenységükkel kárt még biztosan nem okoznak.

A rejtett bimbós állapotban már nyüzsögnek a fénybogarak a virágzatban

Gazdasági kárt a repce fénybogarai (Meligethes spp.) csak egy viszonylag rövid időszakban képesek okozni, de akkor viszont jelentős kárt okozhatnak. Amikor a portokok már kifejlődtek és a bennük levő pollen már táplálékot szolgáltathat a bogaraknak, akkor ezek a kis testű, de iszonyatosan nagy egyedszámban jelen levő bogarak kívülről odvasítják ki a bimbókat, hogy végre hozzáférhessenek a táplálékukhoz. Ezen tevékenységük közben megsértik a becő kezdeményt is, amely elhal, a növény elrúgja. Termés abból már biztosan nem lesz.

A fénybogaraknak ez a kártételi időszaka a virágzás kezdetéig tart. A kinyílt virágoknál már nincs szükségük arra, hogy kívülről, rombolva jussanak hozzá a táplálékukhoz. Sőt, ekkor már hasznosak is ezek a rovarok, mivel szőrös testfelületükön szállítva a pollent tevékenyen részt vesznek a repce beporzásában. A fénybogarak tömeges jelenléte tehát csak a fejlett zöldbimbós és sárga bimbós állapotban okoz kártételt a repcében. Jelenleg még nem tartunk ebben a fenológiai fázisban. Ugyanakkor fejlettebb repce állományokban extrém imágó egyedsűrűség mellett a preventív inszekticides védekezés indokolt lehet ellenük.

A képek a szerző felvételei.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Már nem elég a megszokott permetezési program: változik a zöldségek növényvédelme

2026. október 14. 07:10

Változik a betegségek megjelenése és a növényvédőszer-kínálat is. A jó időzítés ezért egyre többet ér a zöldségtermesztésben.

Októbertől februárig négy növényvédő szer használható szükséghelyzeti engedéllyel a pöttyös lámpahordó-kabóca ellen

2026. október 14. 05:40

A Nébih ismételten felhívja a figyelmet a pöttyös lámpahordó-kabóca elleni védekezés fontosságára, és négy növényvédő szer is használható már a kártevő ellen.

Ezért alakul ki rezisztencia a kártevőkben a piretroidokkal szemben

2026. október 13. 16:10

Csökken a felhasználható növényvédő szer hatóanyagok száma, egyre kevésbé tudják a termelők váltogatni a rovarölő szereket a növénytermesztés során. Ennek következménye a rezisztens kártevők megjelenése.

Rágcsálók ellen használatos készítmények

2026. október 13. 07:10

Nem mindegy, hol és mivel irtjuk a rágcsálókat! A rosszul megválasztott szer nemcsak hatástalan, hanem súlyos veszélyt is jelenthet.

Egyhetes mélyponton a kukorica ára

2023. június 24. 07:32

A kukorica heti exportértékesítése mindössze 83 100 tonnát tett ki, közel a piaci becslések legalacsonyabb határához.

Tíz százalékkal csökkenhet az őszi búza vetésterülete Oroszországban

2020. október 11. 04:36

A párizsi árutőzsdén a malmi búza, a repce, a kukorica és a takarmánybúza is többe került a pénteki záráskor, mint egy nappal korábban.

Három hetes csúcson a szójabab ára

2020. június 3. 08:02

Párizsban a négy fontos agrártermék közül háromnak is emelkedett az ára, az egyetlen kivételt a malmi búza jelentette. A takarmánybúza, a repce és a kukorica kurzusa is felfelé ment a keddi kereskedésben.

A globális kereslet-kínálati jelentésre várt a piac

2023. február 8. 06:36

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.