Az idei év május közepéig meglehetősen kedvezőtlen volt a kalászosok különböző levélbetegségei számára. A hosszú és igencsak kemény tavaszi aszály miatt a búza- és árpaállományok alsó levelein korábban megszokott népes kórokozóállományok szinte teljesen eltűntek. A vegetációs időszak alapvetően száraz jellege a továbbiakban is folytatódott, így több, nedvességigényes kórokozó, mint pl. a szeptóriás levélfoltosság (Septoria tritici) számára folyamatosan rendkívül kedvezőtlen feltételek alakultak ki.
A kalászosok lombozatát veszélyeztető kórokozók közül a vegetációs időszakot eddig uraló száraz körülmények a gabonalisztharmat (Blumeria graminis) számára voltak a legkevésbé nehezen elviselhetők. Sőt, a kórokozó számára áprilistól a szórványos csapadékok már elegendő nedvességet biztosítottak a fertőzéshez, miközben a gyakori napsütéses időszakok hatására a kórokozó konídiumtermelése számottevően meg is nőtt. Ennek következtében mind az őszi búza, mind pedig a tavaszi és őszi árpák esetében a fogékony fajtákon helyenként már számottevő lisztharmatfertőzések alakultak ki.
A meleg, ugyanakkor azért még kellő nedvességet nyújtó időjárás egyéb, kisebb nedvességigényű kórokozók, mint pl. a különböző rozsdagombák esetében is elkezdte május közepétől segíteni a kórokozók felszaporodását a gabonák lombozatán. Terjedésnek indult az árpa törperozsdája (Puccinia hordei), a búza levélrozsdája (Puccinia recondita) és a zab koronás rozsdája (Puccinia coronifera) is.
A búza sárgarozsdája (Puccinia striiformis) is felébredt „téli álmából” és az áttelelést biztosító atípusos, foltszerű telepek helyett már a gyors terjedésre kész, tipikus csíkos tüneteket alakított ki. A sárgarozsda esetében ugyanakkor nem igazán célszerű idén nagyobb járvány kialakulására számítani. A kórokozó túlzottan későn kezdett terjedni és a korábbi években jellemzően már június első hetében megjelentek a rozsda fekete színű teleutospórás telepei. Ha ez idén is így lesz, akkor a sárgarozsdának intenzív terjedésre már csak 2 hete, azaz kb. 2 generációnyi ideje maradt. Ez egy számottevő felszaporodáshoz nagyon kevés.
A búza és az árpa esetében a levélfoltosságokat okozó Drechslera fajok is csak május közepére – végére kezdtek érdemleges mértékű felszaporodásba. Így a búza fahéjbarna levélfoltossága (Drechslera tritici-repentis) még mindig csak a vetésváltás nélkül termesztett állományokban tudott felszaporodni számottevően, és döntően csak azokon a területeken, ahol rendkívüli csapadékhullás is volt.
A szintén meleg- és nedvességigényes hálózatos levélfoltosság (Drechslera teres) az árpán is csak a dúsabb, a párát megtartani képes állományokban tudott napjainkra érdemi felszaporodást produkálni. A szélsőségesen nedvességigényes rinhospóriumos levélfoltossággal (Rhynchosporium secalis) is lehet már egyes árpaállományokban találkozni, pedig az eddigi időjárás nem igazán segítette ezt a kórokozót.
A lombbetegségek kései felszaporodása kapcsán felvetődhet a kérdés: Védekezzünk-e ellenük, vagy már nem várható a levélbetegségektől számottevő kártétel? A válasz a búza, durum és tritikálé esetében meglehetősen egyszerű. A kalászolás és a virágzás időszakában az erősen fenyegető fuzáriózis miatt mindenképpen indokolt egy hatékony fungicides állományvédelem.
A fuzáriózis ellen alkalmazott kezelések egyúttal hatékony védelmet biztosítanak a felső levélszinteken felszaporodásra készülő kórokozók ellen is. Azok a permetlécseppek, amelyek nem találják el a kalászokat, azok valahol a legfelső leveleken landolnak és hatásos védelmet biztosítanak a lombbetegségek ellen.
Az árpa esetében a védekezési döntést mindenképpen a jelen levő kórokozó mennyisége és a kórokozó telepek minősége, illetve a kórokozótól potenciálisan még elvárható fertőzési időszak határozhatja meg. A lisztharmat pl. az árpa virágzása után még kb. 2 hétig képes intenzíven terjedni a leveleken, de akár a kalászokon is, ugyanakkor nem mindegy, hogy a kórokozó milyen állapotban van jelen a lombozaton. Intenzív sporuláció és terjedés csak a fiatal, fehér színű gombatelepektől várható. Ha a lisztharmattelepek már barnás színűek, vagy már kialakultak bennük a mákszemre emlékeztető kazmotéciumok, akkor a kórokozó gombától számottevő terjedésre már ne számítsunk.
A levélfoltosságot okozó gombák közül a leginkább veszélyes faj a hálózatos levélfoltosság kórokozója, amely eléggé sokáig, a levelek idős koráig képes a levelek kolonizálására. Ugyanez a helyzet a törperozsdával is. Ha az őszi árpa esetében még 2-3 hét rendelkezésére állhat ezen kórokozóknak a korlátlan terjedésre, akkor el is fognak szaporodni és valamekkora terméskiesést is fognak okozni. Ilyen esetekben indokolt lehet egy kései, virágzás utáni állományvédelem is.
Hertelendy Péter
Her – Ba Kft.
