A hazánkban termesztésben levő kalászos gabonákat meglehetősen sok fertőző eredetű növénybetegség veszélyezteti. Az egyes gabonafajok eltérő mértékben ugyan, de mind veszélyeztetettek valamilyen mértékben a különböző kórokozók támadásától. Köztük szinte mindegyik kalászos gabonánknak vannak olyan, rozsdagombák által okozott megbetegedései, amelyek akár a növényállomány létét is veszélyeztethetik, de mindenképpen súlyos termésveszteség előidézésére képesek.
A búza a „rozsdásabb” gabona
A kalászos gabonák közül ugyan hírhedten az árpa számít a „betegebb” növényfajnak, de a rozsdagombák tekintetében sajnos a jóval nagyobb területen termesztett búza az, amelyiknek ezek a kórokozók nagyobb problémát okozhatnak. Kenyérgabonánknak ugyanis három, akár önmagukban is súlyos veszélyt jelentő rozsda kórokozója is van. Ráadásul a kenyérbúzát támadó rozsdafajok mindegyike az összes, a Triticum nemzetségbe tartozó fajra veszélyes. Így a rozsdagombák megjelennek a durumbúzán, a pelyvás „ősgabonák” közé tartozó tönköly-, tönke- és alakorállományokon is, sőt még a speciális igények kielégítésére szolgáló egyéb fajokon, mint pl. a kekszalapanyag-gyártásra kiváló Triticum compactum fajon is.
A búzafajokon élő és károsító rozsdafajok közül elsőként az elmúlt évtized során hírhedtté vált csíkos, avagy sárgarozsdát (Puccinia striiformis) kell megemlíteni. Ez az akár 70%-os termésveszteséget is előidéző gomba 2014 óta már minden évben stabilan áttelel hazánkban uredospóra és uredo micélium alakjában. A tél során akár -22 oC-os hideget is képes túlélni. A téli – kora tavaszi időszakban ugyanakkor igen nehéz a kórokozót meglelni és felismerni. A klasszikus, csíkos tünetek helyett ilyenkor foltszerű tüneteket alakít ki és sporulálni általában csak a megfertőzött levél talaj felé eső felületén hajlandó. Ebben az időszakban a kórokozó csak minimális sebességgel képes a terjedésre.
Általában április közepén, végén megjelennek a sárgarozsda klasszikus, csíkos levéltünetei és ekkor a kórokozó terjedése szélsőséges mértékben felgyorsul. Ugyanakkor többnyire június első napjaiban már megjelennek a rozsda szénfekete, az epidermisz által fedett teleutospórás telepei is, amelyek a szaporodás végét jelzik az adott év során. Bár ez a kórokozó jól bírja a hideget, de ökológiai tűrőképessége szélsőségesen nagy, így akár sivatagi viszonyokat is képes lehet elviselni.
A sárgarozsda általában a búzafajokon okoz esetenként súlyos gondokat, de ritkán, főképp az olyan járványos években, mint pl. 2014, megjelenhet az őszi árpán, sőt az őszi zabon is. E fajokon ugyanakkor a jelenléte mindig ritkaságnak számít és nem jár védekezési szükséghelyzet kialakulásával.
A búza másik gyakori, közismert rozsdája a levélrozsda (Puccinia recondita). Ez a kórokozó szerencsére nem képes általában 30-40%-nál nagyobb kártételre. A telet csak akkor tudja átvészelni, ha a megfertőzött levelek környezetében a hőmérséklet nem süllyed -5 oC alá. Mivel sokkal inkább melegkedvelő faj, mint a sárgarozsda, így tavasszal csak igen lassan terjed a tél során megfertőzött levelekről az újonnan kialakult levelekre. Ez sokszor a vesztét is okozza, mivel biotróf kórokozó lévén csak élő növényi szövetekben képes fennmaradni. Ha a régi búzalevelek bármely ok miatt elhalnak, a rajtuk levő levélrozsda is elpusztul.
A kórokozó veszélyessége abban rejlik, hogy tavasszal a déli légáramlatokkal sokszor nagy mennyiségű uredospóra érkezik a Mediterráneum területeiről. Ezeket a fertőzéseket arról lehet igen könnyen felismerni, hogy nem alulról felfelé terjed a fertőzés, mint az áttelelt populációk esetében, hanem azonnal a legfelső levélszinten jelenik meg a kórokozó. A levélrozsda vagy vörösrozsda sokszor a virágzás után hatalmasodik el a búza lombozatán, amikor az élelmezésügyi várakozási idő okozta korlát miatt már nem sok lehetőség nyílik a fungicides állományvédelemre. Szerencsére ez a kórokozó csak a búzán és a tritikálén lép fel, semmiféle más gabonát nem képes megfertőzni. Viszont valamennyi búzafaj lombozatát megtámadhatja.
A búza esetében potenciálisan messze a legveszélyesebb rozsdagomba a feketerozsda vagy szárrozsda (Puccinia graminis f. sp. tritici). Ennek a kórokozónak olyan pusztító ereje van, hogy kalászhányás idején megfertőzve a fogékony búzaállományokat akár totális termésveszteséget is előidézhet. A szárrozsdának vannak az egyes gabonafajokra specializálódott változatai, így a búzán a f. sp. tritici károsít, ugyanakkor ennek egyes rasszai valahogy „nem olvasták a szakirodalmat”, és szívesen megfertőznek más gabonafajokat is. Éppen ezért más gabonafajokon azok „saját” szárrozsdája mellett akár a búza szárrozsdájának „elkóborolt” rasszai, populációi is megjelenhetnek. E tekintetben leginkább a tavaszi árpa és a zab van veszélyben, mivel ezek a kenyérbúzáknál később érnek és a kórokozó a búzáról „átnyergelve” ezek lombozatán még talál magának megfertőzhető zöld felületet.
A szárrozsda szélsőségesen melegkedvelő gombafaj. Fagytűrése ugyanakkor gyakorlatilag nulla. A kórokozó fellépésére általában május hónap folyamán a déli szelekkel érkező uredospóra import révén szokott sor kerülni. Ez a gomba a búza valamennyi zöld részét megfertőzi. Még a szárat is, amelyre még a hasonlóan kevésbé válogatós sárgarozsda sem képes. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az utóbbi években a délről szelek útján besodródó fertőzések döntően a virágzás, és ezzel együtt a fuzáriózis elleni védekezések időszakában érték a hazai búzaállományokat. Így a konvencionális termesztésben dolgozó gazdálkodók szinte észre sem vették a betegség megjelenését. Ugyanakkor a biotermesztők esetében szórványosan már súlyos kártételeket is előidézett a szárrozsda.
A szárrozsda felismerése igen fontos a védekezés helyes időzítése szempontjából, mivel ez a kórokozó számára kedvező feltételek mellett (szélsőségesen nagy, 35 oC körüli hőmérséklet, magasabb páratartalom) félelmetes sebességgel tud terjedni, és akár egy hétnél rövidebb idő alatt képes lehet egy új uredo nemzedék kifejlesztésére. A felismerés során érdemes figyelni arra, hogy a szárrozsda uredo telepei a fogékony fajtákon a száron és a leveleken is hosszúkásak, színük pedig egyértelműen halványbarna, őzbarna. A levélrozsda és a más gabonaféléken élő rokon rozsdafajok uredo telepei minden esetben kerekek, a színük pedig élénkvörös.
A búza rozsdabetegségei (beleértve valamennyi kórokozó fajt) egyáltalán nem „kemény” ellenfelek! Fungicides kezeléssel igen hatékonyan kordában tarthatók. A védekezések hatékonysága sokkal inkább függ azok helyes időzítésétől, mint a növényvédő szer választásától.
Egyéb gabonák rozsdái
Sajnos a többi gabonafélénken is megtalálható hazánkban legalább egyféle rozsdabetegség kórokozója. Amint már korábban írtuk, a szárrozsda valamennyi gabonafajon előfordul vagy az adott fajra specializálódott változat, vagy egy „kiránduló” búza rassz fellépése okán. Viszont minden hazánkban termesztett gabonafajnak megvan a maga „levélrozsdája”. Azokat a tüneteket, amelyeket pl. a búzán a vörösrozsda (Puccinia recondita) előidézhet, azt az árpafajokon a törperozsda (Puccinia hordei) idézi elő, mely nem véletlenül kapta ezt a nevet, mivel mind a pusztulák mérete, mind pedig az uredospórák mérete e faj esetében kisebb, mint a többi, hasonló levéltüneteket okozó, rokon rozsdafajé. Sajnos az árpákon ez a melegkedvelő rozsdafaj is képes súlyos lomb- és termésveszteség előidézésére, és erre az idei évben is megvan az esélye.
A rozs és a tritikálé esetében egy másik rokon „levélrozsdafaj”, a barnarozsda (Puccinia dispersa) fellépésével számolhatnak a kultúra termesztői. Ez a kórokozó valamivel alacsonyabb hőigényű, mint a búzán és az árpán élősködő rokonai, és ritkán okoz súlyos károkat. A durva terméscsökkenésekért szinte mindig a rozson és tritikálén is gyakori szárrozsda szokott a felelős lenni.
Ne feledkezzünk meg a zabról sem! Ezt a gabonafélét a sárgarozsda rendkívül ritkán ugyan, de megfertőzheti, viszont a szárrozsda eléggé gyakran „meglátogatja”, és ez általában durva lomb- és termésveszteséggel jár. Ennek a gabonának is van saját „levélrozsdája”, mégpedig a koronás rozsda (Puccinia coronifera). A kórokozó nevét a fekete, kétsejtű teleutospórák csúcsán kialakuló koronaszerű függelékekről kapta. Ez a kórokozó jellegzetesen melegkedvelő, általában virágzás után szokott a zabállományokban elterjedni. Bár fellépése látványos, de kártétele elmarad a zabba esetlegesen beszabaduló feketerozsda kártételétől.
Mi várható idén?
Az elmúlt év során részben a nyári – őszi időjárás, részben pedig az őszi kalászosok vetésének ideje nagymértékben meghatározta az őszi vetésű kultúrákban a különböző rozsdagombafajok fertőzésének mértékét. Ha csak a két legnagyobb felületen termesztett gabonát, az őszi búzát és az őszi árpát nézzük, már akkor is óriási különbségeket láthatunk.
Az őszi árpát – amelyet rossz hazai szokás szerint sokszor túl korán vetettek – a gondozatlan árvakelésekről igen sok termőhelyen már október folyamán megfertőzték a különféle kórokozók. Mivel az ősz és a tél eleje, valamint a tavasz egy jelentékeny hányada is az átlagosnál jóval melegebb, ugyanakkor kellően csapadékos is volt, így a meleget és a magasabb páratartalmat egyaránt kedvelő törperozsda lett fokozatosan az uralkodó kórokozó a hazai ősziárpa-vetésekben. Ahol ezek a tényezők még fogékony fajtával is összejöttek, ott már idén februárban olyan mértékű törperozsda-fertőzések alakultak ki, amelyek felvetették egy kora tavaszi fungicides állományvédelem szükségességét.
Az őszi árpát alapvetően a szárba indulás elején célszerű fungicides védelemben részesíteni, mivel ez után már a sok, frissen kinevelt levélszint miatt az alsó levélszinteken esetleg elszabaduló fertőzések ellen oda fungicideket érdemi mennyiségben már nem lehet lejuttatni. Viszont egy jóval korábban elszabadult rozsdafertőzés akár az összes levelet is elfertőzheti, így jó eséllyel nem lehet kivárni a BBCH szerinti 31 – 32-es fenofázist a védekezéssel. Erősen ajánlott jelen időszakban az őszi árpát termesztőknek alaposan szemlézni az állományaikat, és ahol a törperozsda elszabadulására utaló tüneteket észlelnek (sok friss, uredospórákkal teli pusztula, amelyek már nem magányosan helyezkednek el például), ott erősen ajánlott egy, a szokásosnál korábbi fungicides beavatkozás végrehajtása.
A búzafajok esetében csak némileg jobb a helyzet. A búza vetését nagyon sok gazdaságban erősen hátráltatták a durva őszi csapadékok. Volt olyan gazdaság, ahol decemberben, vagy – horribile dictu – idén januárban vetették el a kenyérgabonát. Bár az árvakeléseken e faj esetében is megvolt a nagymértékű fertőzési potenciál, de ez alig tudott érvényesülni a kései vetés miatt. A búzaállományok jelenleg erősen „Janus arcúak”. A korán vetett, fejlett állományokban többféle kórokozó jelen van, és ezek között a levélrozsda és sajnos a sárgarozsda uredomicéliumos telepei is fellelhetők. A sárgarozsda esetében az idei áttelelt populáció nagyobbnak tűnik, mint az előző évben! Ugyanakkor a fejletlen, későn vetett búzaállományok gyakorlatilag mentesek az összes, relevánsnak tekinthető kórokozótól.
Ez az állapot nyilvánvalóan nem fog majd a végtelenségig fennmaradni. A fejlettebb állományokban áttelelt, sőt felszaporodott kórokozók, főképp a sárgarozsda a kedvezővé váló környezeti feltételek kialakulása esetén gyorsan elfertőzhetik majd a napjainkban még teljesen kórokozóktól mentes állományokat. Ne dőljünk tehát hátra nyugodtan a mostani szemlézések eredményeire hivatkozva, mert a szinte mindenütt fellelhető fejlettebb és fertőzött állományokból egy, az előző évihez hasonló sárgarozsda-fertőzés gyors kialakulása az idei évben is valószínűsíthető!
Hertelendy Péter
Her – Ba Kft.
