Kis termetük miatt az átlagember ismeretei az atkák világáról nagyon csekélyek. A kirándulók csupán az atkák egy speciális parazita csoportját, a kullancsokat, az allergiásak a poratkákat, a növénytermesztésben dolgozók a növényi kártevőket, míg a méhekkel foglalkozók a rettegett méhparazitát, az ázsiai méhatkát (Varroa destructor Anderson & Trueman, 2000) ismerik.

Az ázsiai méhatka eredete

Az ázsiai méhatka vagy, ahogy sokan ismerik a Varroa-atka nem őshonos hazánkban, tőlünk távolról és teljesen más klimatikus viszonyok közül érkezett. Őshazája Délkelet-Ázsia trópusi területei, ahol vadméhek parazitája volt. A világszinten elterjesztett házi méheknek, valamint a kaptáraiban megtalálható kiegyenlített klímának köszönhetően már az egész világon, így hazánkban is megtalálható. Magyarországról először 1978-ban mutatták ki a fajt és az általa okozott károkat, ami beleillik a közép-európai terjedésébe: 1970-ben találták meg Bulgáriában, 1976-ban Erdélyben, 1978-ban az egykori Csehszlovákiában és Magyarországon. Egy, a Magyar Természettudományi Múzeumban őrzött, 1968-ban gyűjtött kaptársöpredék mintából még nem került elő ez a faj, ami azt is bizonyíthatja, hogy ténylegesen csak az ez utáni évtizedben hódította meg hazánkat.

Morfológia

A méhész elsődlegesen a nőstényekkel találkozik, hiszen ezek szívogatják a méheket és vitetik magukat a méhekkel a kaptáron kívülre is (1., 2. kép), míg a jóval kisebb méretű hímek teljes fejlődésük és életük során nem hagyják el a sejtet. Ezért legfontosabb a nőstény morfológiájának bemutatása.

Nagy termetű, széles, bab alakú atka, amely szabad szemmel is felismerhető. A háti lemez egységes, nagyszámú vékony, tű alakú szőrrel borított, csupán a háti lemez szegélyén figyelhető meg egy sor robusztus, tüske alakú szőr. A hasi oldalon a ventrianális lemez mellett két oldalt két nagyméretű metapodális lemez látható, az anális lemeze háromszögletes. A mell lemez öt pár, hosszú, tű alakú szőrt visel. A hasi oldal többi lemeze sok rövid szőrrel borított. A lábak zömökek, végükről a karmok hiányoznak, hasi és háti oldalukon erős robusztus szőrök helyezkednek el (1. ábra).

Az ázsiai méhatka morfológiája jól utal parazita életmódjára. A lábak végén a karmok redukálódtak, helyette a sima felszínen való megtapadást elősegítő membrános kutikula képződmény található, amely funkciója a tapadókorongokéhoz hasonló. Szintén a gazdaállaton való jobb megmaradást segíti elő az atka erős szőrözöttsége, kiegészítve a szegélyen és a lábakon levő robusztus és erős szőrökkel, amelyek biztosítják, hogy az atka a méh szőrei között a legjobban rögzüljön.

Egyedfejlődés és biológia

Az ázsiai méhatka a Mesostigmata atkák rendjébe tartozik. Az idetartozó fajok egyedfejlődésére jellemző, hogy egy lárva és két nimfastádiumuk van. A petéből kikelő három lábú lárva vedlés után négylábú protonimfává, majd egy újabb vedlés után deutonimfává alakul. Egy újabb vedlés után már a kifejlett hím és nőstény egyedekkel találkozhatunk. Az ázsiai méhatka egyedfejlődése kissé eltér a rokon atkákétól, mert a lárva fejlődése a petében zajlik, így az első szabadon mozgó stádium a protonimfa. Az egyes stádiumok között az atka nyugalmi periódusban van, nem mozdul. A nimfák és a hímek nem tudják megsebezni a lárva kutikuláját, a sebzést a kifejlett nőstény végzi, a lárva potrohának ötödik szelvényénél. A keskenyebb világosabb hímek és nimfák a fedett fiasításban a méhlárvákon találhatóak, a méh sejtet csak az ivarérett nőstények tudják elhagyni, a méh testére kapaszkodva.

A hímek párzás előtt megtisztogatják a csáprágójukat, majd első lábaikkal megérintik a nőstényt és a nőstény hátára másznak. Ott rövid ideig tartózkodva megvizsgálják a nőstényt, majd hasi oldalra mászva előkészülnek a párzásra. Párzás során a hím az ivarsejtjeit csomagban (spermatofor) juttatja a nőstény ivarnyílásához (a gonoprusba), ahonnan a hímivarsejtek a nőstény spermaraktárába kerülnek későbbi felhasználásra. A hím nem hagyja el a sejtet, ahova született. A nőstények a kikelő méhekkel együtt kikelnek a sejtből és elhagyják azt.

Vektor szerep

Az ázsiai méhatka közvetlen károkozása mellett, mint vírusvektor faj is jelentős. Eddig több mint 18 különböző vírusfajt izoláltak az atkából, ilyen például a kasmír méhvírus (KBV), a deformált szárny vírus (DWV) vagy az izraeli akut paralízis vírusa (IAPV). Egyes kutatások szerint a különböző méhvírusok a Varroa-atka megjelenése előtt kevésbé voltak jelentősek, azonban az atka kártételének és szívogatásának eredményeként igen jelentős problémává váltak.

Védekezés a Varroa-atka ellen

Az ázsiai méhatka elleni többféle védekezési módot is teszteltek már. Leggyakrabban alkalmazott módszer a „kemény” akaricidek alkalmazása, mint az amitráz vagy korábban a piretroidok. Alkalmaznak különböző szerves savakat (oxálsav, hangyasav, tejsav) és növényi származékokat is (pl. timol). Valamint próbálkoznak különböző biológiai technikákkal, technológiákkal (porcukor, hő, ultrahang használata), valamint különböző biológiai védekezési módszerek, így ragadozók (pl. álskorpiók, ragadozó atkák) vagy atka paraziták (vírusok, baktériumok, rickettsiák stb.) alkalmazásával. Azonban ezek ellenére a Varroa-atka folytatja a terjesét, újabb és újabb kaptárokat és helyeket népesít be és okoz a sokféle védekezési módszer ellenére is igen jelentős károkat.

Atkák a kaptárban 

Hazai viszonylatban az első és ez idáig egyetlen összefoglaló munka Örösi Pál Zoltán nevéhez fűződik, aki 1939-ben megjelent „Méhellenségek és a köpű állatvilága” című munkájában megközelítőleg negyven atkafajt sorol fel a kaptárokból. Ezeket az adatokat ő elsődlegesen a külföldi szakcikkek alapján említi, de számos hazai kaptárlakó fajról is beszámol. Sajnos, az elmúlt majd száz évben jelentős feltárás a méhkaptár atkáiról nem készült, pedig egy kaptár akarológiai szempontból nagyon összetett, számos olyan atkafaj is élhet benne, amelyek vagy kisebb méretük vagy rejtettebb életmódjuk miatt nem, vagy csak nagyon ritkán kerülnek szem elé.

Az elmúlt időszakban számos kaptárlakó atkafajról szereztünk tudomást. A különböző lehulló szerves anyaggal táplálkozó készletatka fajok (Glycyphagus és Thyrophagus fajok) igen gyakoriak a kaptárokban, de megtalálhatóak itt a rájuk vadászó ragadozó atkák is, mint a Macrochelidae család tagjai, de találhatunk a kaptárokban vadméhekről beköltöző parazita fajokat, és pollenfogyasztó atkákat is. Így került elő pár évvel ezelőtt a pakisztáni méhatka (Neocypholaelps apicola), amely a kaptárban levő pollennel táplálkozik. Megjelenése felhívta arra a figyelmet, hogy több idegenhonos, méheket közvetlenül vagy közvetve károsító atkafaj jelenhet meg a magyarországi kaptárokban, így ezek kutatása igen fontos feladat.

Zárógondolat

Az elmúlt néhány évben a pollinátorok és ezen belül a mézelő méh körüli problémák a kutatások célkeresztjébe kerültek. A vizsgálatok több irányból is arra a kérdésre keresték a választ, hogy mi okozhatja a beporzó rovarok, és köztük a mézelő méhek egyedszámának csökkenését, illetve hogy a kelet-ázsiai eredetű ázsiai méhatkának milyen szerepe van a méhcsaládok pusztulásában. Bár a mézelő méh az egyik legjobban ismert rovar, azonban a parazitáiról (kivéve az ázsiai méhatkát és a méh-légcső atkát /Acarapis woodi/), illetve a vele együtt élő állatokról nagyon kevés információnk van. Azonban a pollinátorok számának csökkenése nemcsak a házi méhcsaládokat, hanem a vadon élő más megporzó hártyásszárnyúakat, így a különböző vadméh fajokat is érinti. Ezért fontos a pollinátorok biológiájának jobb megismerése, amihez hozzátartozik a házi és a vadméhek parazita atkáinak a feltárása is.