A szántóföldi növények kártevői között különleges helyet foglalnak el a különféle talajlakó kártevők. Sok esetben nem is veszünk róluk tudomást, mivel szabad szemmel nem látható módon, a talaj szintje alatt károsítanak.
Ráadásul akkor, amikor a kártételük (amely gyakran elpusztult növények, tőhiányok formájában nyilvánul meg) már észlelhető, és az ellenük való védekezés sokszor már reménytelen.
Drótférgek és pajorok
A talajlakó kártevők legnagyobb csoportját az olyan „klasszikus” talajlakó rovarok okozzák, amelyek bizonyos bogárfajok lárvái. A drótférgek a különféle pattanóbogarak lárvái, míg a pajorok kifejlett alakjai a különféle cserebogarak. Szántóföldi körülmények között szerencsére a pajorok előfordulása ritkább, azonban a drótférgek kártétele évről évre lassan, de növekvő tendenciát mutat.
A pattanóbogarak fajtól függően kettő vagy több évig fejlődnek, így több éven át is károsíthatnak. Az imágók ártalmatlan viráglátogató rovarok, de lárváik nagyon kártékonyak. Fiatal korukban a lárvák a talajban a humusz, illetve a már bomló növényi szerves anyagok fogyasztásával kezdik meg táplálkozásukat, de igen gyorsan áttérnek az élő növényi részek fogyasztására.
Minden földalatti növényi szervet megrágnak, sőt jól össze is furkálják, járataikkal minőségi szempontból is tönkreteszik a nagyobb gumókat, gyökereket. Idősebb korban egyes fajok lárvái akár fakultatív ragadozó tevékenységet is folytathatnak, így szélsőséges polifágoknak, gyakorlatilag pantofág táplálkozásúaknak lehet tekinteni őket.
A drótférgek viszonylag jól mozognak a talajban, így télre akár nagyobb mélységekbe is lejutnak, ahol a fagymentes környezetben még a téli időszak alatt is táplálkozhatnak. A pajoroknál sokkal nagyobb mozgékonyságuk révén még a kártételükre érzékenyebb kapás kultúrák vetése előtt már felcsalogathatóak a kultúrnövények későbbi gyökérzónájába is. Ez által lehetőség nyílik az előrejelzésükre.
A drótférgek csapdázásához, egyedszámuk megállapításához a vetés előtt, döntően március hónapban a szántóföldön néhány helyen ki kell ásni néhány 15–20 cm mély lyukat, és abba egy kellően lyukas cserépben valamilyen porózus anyagba (erre leggyakrabban vermikulitot használnak a zoológusok) elhelyezett maroknyi csírázó gabonaszemet kell helyezni. A csírázás során felszabaduló illatanyagok, illetve a szén-dioxid-tartalom növekedése hatékonyan odavonzza a drótférgeket.
A vermikulitos talajcsapdákat a kihelyezés után már 3-4 héttel érdemes megnézni, és leszámolni a csírázó növénykezdemények között levő drótférgeket. Egy csapda nagyjából 1 m2 területen fejti ki vonzó hatását és a drótférgek esetében a kapás kultúrák állományaiban is ez az 1 db/m2 egyedsűrűség a veszélyességi küszöbérték. Ezt meghaladó értékek felett mindenképpen célszerű valamilyen módon (talajfertőtlenítés, csávázás) védekezni a kártevők ellen.
Kivételezett károsítók
Bizonyos esetekben sajnos a kárt más, szintén talajlakó károsítók okozzák számunkra, és nem minden talajlakó kártevő jelezhető ilyen csapdákkal előre. Tipikusan ilyen károsító az amerikai kukoricabogár (Diabrotica virgifera), amely pete alakban telel és lárvái csak május hónaptól kezdik meg károsításukat.
Ellene monokultúrás kukoricatermesztés esetén mindenképpen védekezni kell, de a vetésváltásos kukoricaállományokban is ajánlatos a védekezés akkor, ha az előző évben nyáron virágzó kultúra, vagy virágzó gyomok voltak a területen.
A kártevő imágói viráglátogatók, és számukra mindegy, hogy az a virág a kukoricához, más haszonnövényhez, vagy netán gyomnövényhez tartozik-e. Lényeg, hogy tartalmazzon tokoferolt, amelyre az imágóknak az ivari érésükhöz feltétlenül szükségük van.
Szintén nem csapdázható ezzel a módszerrel a gabonafutrinka (Zabrus tenebrioides), amelynek lárvája, a csócsárló nagy gabonapusztító. Ez a kártevő lárva alakban telel az előző évi, még élő árvakelések és gabonavetések állományaiban.
Amennyiben tavaszi kalászost vetnénk egy, az előző év során elhanyagolt kalászos árvakelésbe, vagy egy kényszerből kitárcsázott őszi gabonavetésbe, úgy nagy valószínűséggel számíthatunk ennek a kártevőnek a fellépésére.
Ilyenkor ugyanis óhatatlanul monokultúrás termesztést hajtunk végre és ez a kártevő hírhedten kedveli a kalászos-kalászos vetési sorrendet. Különösen veszélyes a tavaszi kalászosokra, mivel ekkor már fejlettebb, nagyobb étvágyú lárvák szabadulhatnak rá a fiatal, még csak csírázó növényekre.
Az inszekticides csávázás, illetve a talajfertőtlenítés nem éppen olcsó mulatság. Éppen ezért, ahol csak lehet, próbáljuk meg felmérni a földjeink talajlakó kártevők által való fertőzöttségének mértékét. Szükség esetén mindenképpen védekezzünk, hiszen a vetőmag talajba kerülése után már nem lesz lehetőségünk a kártétel megállítására!
Hertelendy Péter
Her – Ba Kft.
