20℃ 10℃
szeptember 26. Jusztina, Kozma, Damján
Növényvédelmi előrejelzés

Nagy tömegben rajzanak a pattanóbogarak – magas az ázsiai márványos poloska egyedszáma is

Agrofórum Online

A júniusi csapadékos időjárási periódus elmúltával a kánikulai meleg és száraz idő elsősorban a kártevők felszaporodásának és a melegkedvelő betegségeknek kedvezett.

Az almástermésű gyümölcsféléken ismét előtérbe került a lisztharmat betegségek terjedése. Az igen intenzív hajtásnövekedésben egyre-másra fertőződnek meg a friss hajtások a betegséggel, ezért feltétlenül szükséges a kórokozó további terjedésének a blokkolása.

Alma lisztharmat

A sűrű lombozat miatt az almafa vértetű elleni védekezés mindinkább nehézkessé válik, ezért olyan készítménnyel próbálkozzunk, mely felszívódik a leveleken keresztül, így jutva el a fertőzött növényi részekhez. A kijuttatandó növényvédő szer hatóanyag mennyiséget mindig a fa méretéhez kell igazítani, mert ellenkező esetben nem hat kellőképpen. Figyelembe kell azt is venni, hogy a kijuttatott készítmények hatástartama a hőség miatt lerövidül, ezért gyakoribb beavatkozás válhat szükségessé.

Vértetűvel fertőzött alma

Csonthéjas kultúrákban a már leérett cseresznye után a meggyet és a korai érésű kajszit és őszibarackot támadja a gyümölcsfertőző monília. Különösen ott veszélyes a helyzet, ahol a sok eső miatt felrepedt a gyümölcs, esetleg jégeső sújtotta a gyümölcsöst vagy pedig a szokásosnál erősebb a gyümölcsmolyok okozta fertőzés. Az egyes fajták érése miatt már csak néhány napos élelmezés egészségügyi várakozási idejű készítményeket használhatunk. Ahol intenzíven rajzik a zöld cserebogár, ott az is belekóstol az érőfélben levő gyümölcsbe, ezért előfordul, hogy ellene is védekezni kell. A cseresznyelégy most a meggyet veszélyezteti, mert még most is erős a rajzása. A szigorú minőségi követelmények miatt erre is oda kell figyelni. Az érő gyümölcsféléket tömegesen látogatja a pettyesszárnyú muslica, mely az egészséges gyümölcsöt is képes megfertőzni. A kártevő rajzását vörösboros ecetes csapdák kihelyezésével tudjuk figyelemmel kísérni, a védekezés időzítéséhez.

Pettyesszárnyú muslica Drosophila suzukii csapda

A leszüretelt gyümölcsfákon nem szabad elfeledkezni a további lombvédelemről, mert a sztigminás levéllikasztó betegség, valamint a blumeriellás levélfoltosság ebben az időszakban szokott elszaporodni. Erős fertőzés kialakulása esetén a következmény a korai lombhullás, mely súlyos hatással van a jövő évi termés mennyiségére valamint a fák kondíciójára.

Cseresznye blumeriellás levélfoltosság

Egyes körzetekben az ázsiai márványos poloska egyedszáma nagyságrendekkel meghaladja más poloska fajok, így a zöld vándorpoloska létszámát is. Amennyiben hasonló jelenséggel találkoznak, feltétlenül védekezzenek, mert a károk felbecsülhetetlenek lehetnek szinte minden növénykultúrában.

Ázsiai márványos poloska lárvák

A napokban kikeltek az első selyemfényű puszpángmoly hernyók is. A kártétel nem szembetűnő, mert a kártevő a növények belsejében károsít, de szétnyitva a buxus bokrokat, könnyedén felismerhető a szövedékes rágás, valamint a fiatal hernyó. A védekezés hatásosságát úgy növelhetjük, ha a permetlé bejut a bokor rejtett zugaiba is.

Selyemfényű puszpángmoly hernyója

Továbbra is nagy tömegben rajzanak a pattanóbogarak. A kártevőnek a lárvái az igazán veszélyesek, mert a drótférgek sok tápnövényűek lévén a növények minden föld alatti részét károsítják. Mivel több évig tart kifejlődésük, a kártétel is 3-5 évig tart, és minden évben súlyosbodik. A növények vetése, ültetése előtt győződjünk meg talajaink drótféreg fertőzöttségéről, ha szükséges, akkor fertőtlenítsük a talajt.

Egérszínű pattanóbogár

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: még mindig tart a szezon!

2025. november 4. 08:10

Az enyhe, tavaszias ősz meghosszabbította a kerti szezont – most még van idő a metszésre, lemosó permetezésre és a beteg fák rendbetételére.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: végre csírázik az őszi vetés

2025. november 3. 08:10

Az enyhe, csapadékos idő fellélegzést hozott az őszi vetéseknek: a kelés beindult, a repce erősödik, a gyomosodás viszont gyorsulhat.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: hideg hajnalok, beteg fák

2025. október 26. 14:10

A kertészeti kultúrákban a lombhullás felgyorsult, a betegségek újra megjelentek – most kulcsfontosságú a lemosó permetezés.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: fagy, aszály, kártevők

2025. október 24. 14:10

A talaj kiszáradt, a gabonák kelése vontatott, a repce fejlődése heterogén – az eső lenne az egyetlen megoldás.

A csapadékos idő feladja a leckét a növényvédelmi szakembereknek

2019. május 20. 06:47

Az eddigi, májusi sokéves csapadékátlagot jócskán meghaladó esők miatt a növényvédelemben előtérbe került a kórokozók elleni küzdelem. Így van ez a kertészeti kultúrákban is, de mellette nem hanyagolható el a kártevők előrejelzésre alapozott, kártételi veszélyszint alatti tartása sem.

Még nagyobb veszélyben a vadgesztenyék és rajzik a cserebogár is

2019. április 10. 04:48

A gyümölcstermő növények túlnyomó többsége már virágba borult, csak a birs és a naspolya nem bontotta ki szirmait.

A sok csapadék miatt nehézséget okoznak a kórokozók

2020. augusztus 19. 12:36

Az elmúlt időszak időjárását a több alkalommal és kiszámíthatatlanul átvonuló időjárási frontok alakították. A csapadék mennyisége helyenként meghaladta a kéthavi mennyiséget, felhőszakadást, jégesőt okozva. A talajok nedvességtartalma jelenleg kedvező állapotú, de a sok csapadék miatt a kórokozók nehézségeket okoznak.

Most kell védekezni a fenyércirok, a mezei acat és a gyapottok bagolylepke ellen

2018. július 4. 08:27

Az aratás és a járulékos munkák elvégzése mellett fontos feladat a tarlók ápolása, ami nemcsak agronómiai, hanem növényvédelmi szempontból is fontos teendő.