A második részben a loncokon károsító további két levéltetű fajt ismertetjük, amelyek a Hyadaphis nembe tartoznak.

Blackman, R. L. & Eastop, V.F. (2006) világlistájában a Hyadaphis nemben mintegy 13 fajt sorol fel. Az InfluentialPoints.com levéltetű specialista weblap (https://influentialpoints.com/Gallery/Tax-spp-lst.htm#Hyadaphis) azonban már 19 fajt említ.

A Plant Parasites of Europe weblap összesítése szerint Európában 7 Hyadaphis faj fordul elő, ezek közül a loncokon a következő 5 faj károsításáról számoltak be: Hyadaphis coriandri, H. foeniculi, H. passerinii, H. bicincta, H. tataricae. (Hozzáférés 2024.05.02.)

A felsorolt fajok közül Magyarországon 2 faj fordul elő: a Hyadaphis foeniculi PASSERINI, 1860 – loncsodró levéltetű és a Hyadaphis tataricae AIZENBERG, 1935 – tatárlonc-levéltetű

Hyadaphis foeniculi PASSERINI, 1860 – loncsodró levéltetű

A faj másik magyar neve édeskömény-levéltetű.

Elterjedése: Európa, Közel-Kelet, Dél-Afrika, India, Ausztrália, Új-Zéland és Észak- és Dél-Amerika számos országa, Avila, A. L., Vera, M. A., Ortego, J., Willink, E., Ploper, L. D., Conci, V. C., (2014).

Magyarországon általánosan elterjedt.

Alaktanát és életmódját Basky, Zs. (2005) nyomán ismertetjük: A szárnyatlan nőstények zöldesszürke alapszínűek, lábai, farka és potrohcsövei feketék. A levéltetvek viaszporral fedettek. A potrohcsövek kissé felfújtak, alig hosszabbak, mint a nyelv alakú farok. A potrohon nincs sötét rajzolat.

A szárnyas nőstények alapszíne zöldesszürke, feje, tora fekete. A lábízek vége sötét, a felfújt potrohcsövek hosszabbak, mint a háromszögletű farok. A potrohcsövek és a farok szürkék. A potrohon nincs sötét rajzolat.

Életmódja: Holociklusos fejlődésű, gazdanövényváltó faj. A Lonicera fajokon – ritkán a hóbogyón (Symphoricarpos) – telel tojás alakban. Az ősanyák leánynemzedékeiben megjelenő szárnyas alakok a másodlagos gazdanövényeikre az ernyősvirágzatú (Angelica – Angyalgyökér, Anthriscus – Turbolya, Apium – Zeller, Carum Kömény, Conium – Bürök, Daucus – Murok, Foeniculum – Édeskömény, Levisticum – Lestyán, Pastinaca – Pasztinák) növénynemzetségek fajaira repülnek, ahol a virágzatban képeznek kolóniákat.

Egyes megfigyelések szerint előfordul, hogy az elsődleges gazdanövényen kialakult népesség egy része nem települ át a másodlagos gazdanövényekre.

Ősszel a másodlagos gazdanövényeken kifejlődő ivaros alakokat szülő szárnyasok visszarepülnek a loncra. A ginopárok megszülik az ivaros nőstényeket, melyek megtermékenyítés után lerakják áttelelő tojásaikat a rügyek tövéhez.

A Hyadaphis foeniculi kifejlett szárnyatlan nőstényeinek testhossza az elsődleges gazdákon 1,3-2,6 mm, a másodlagos gazdákon 1,4-2,0 mm. Influentialpoints.com

Kárkép: A kártevők gyűjteményes fényképezése során (2004-2024) a loncsodró levéltetű loncokon okozott kárképét nem találtuk, ezért a tüneteket az alábbi külső forrásokból származó képek segítségével illusztráljuk.

A képek forrása: Plant Parasites of Europea (az egyes képek szerzői ott feltüntetve)

forrás: Line Sabroe – Wikimedia

A kolóniák leggyakrabban a hajtáscsúcs közelében, a virágzat alatti leveleken és a bimbókon fordulnak elő. A szívogatott levelek hullámosodnak és a levél színe felé görbülnek. A bimbók deformálódnak és egy részük nem nyílik ki.

Közvetett kártétele: mintegy 12-13 vírusbetegséget terjeszt, köztük a Celery mosaic virus (CeMV) – zeller mozaik vírust, Potato virus Y (PVY) – burgonya Y-vírust, Celery yellow spot virus (CeYSV) – zeller sárga foltosság vírust, Honeysuckle latens carlavirust.

Hyadaphis tataricae AIZENBERG, 1935 – tatárlonc-levéltetű

Ajzenberg a fajt 1935-ben Moszkvából és környékéről írta le. Az 1950-es évek végéig Közép-Európában ismeretlen volt. Lengyelországban először 1959 nyarán találták meg. A 60-as évek elején már közölték Bulgáriából, Lettországból, Ukrajnából, Kazahsztánból, Németországban 1963-ban észlelték.

A GBIF internetes adatbázis lekérdezés (2024.04.25.) szerint a fentieken túl a következő országokból jelezték: Európában: Csehország, Litvánia, Románia, Svédország, Ázsiában: Kirgizisztán, az afrikai kontinensről Dél-Afrika, Észak-Amerikában az Egyesült Államok és Kanada. Amerikában a jellegzetes tünetek miatt „Honeysuckle witches’ broom aphid”, azaz lonc boszorkányseprő levéltetűnek is nevezik.

Hazai megjelenéséről Tóth. Gy. (1966) számolt be. Az első tüneteket 1963-ban szórványosan Budapest környékén találták, majd 1964-66-ban az egész ország területén előfordult. A feltételezések szerint Bulgáriából hurcolták be.

Tápnövénye: Legfontosabb tápnövénye a tatárlonc (Lonicera tatarica L.), de több más Lonicera-fajon is megél. A tünetek súlyossága alapján Halmágyi (1973) 3 kategóriát különített el. A leginkább károsodott fajok a L. tatarica és a L. bella. Tünetmentesnek találta a következő loncokat: L. alseusmoides, L. pileata, L. spinosa var. alberti, L. thibetica, L. xylosteum. A mérsékelten károsodott csoportba tartozott a legtöbb vizsgált faj.

Kárkép: A károsított levelek kisebbek, gyakran lilára színeződnek, főerük mentén felfelé összehajlottak, görbültek. A hajtásvégeken boszorkányseprőre emlékeztető kárkép alakul ki. Ezek ősszel megbarnulnak és tavaszig a bokrokon maradnak.  Az egyes loncfajokon kiváltott tüneteket Halmágyi (1973) nyomán közöljük:

A L. deflexicalyx-nál a levelek nem táskásodtak, csupán némileg görbültek, halvány foltokkal. A L. morrowii-n néhány csúcsi levél sárgult, a hajtások csúcsi része némileg megrövidült. Egy-egy hajtáson levéltáskásodást is megfigyeltünk. A L. maximowiczii-n csupán néhány hajtást támadtak meg. A táskává hajlott levelek fonáka lilás volt és sok el is görbült. A L. x purpusii-nál néhány levél táskásodott.

Életmód: A Halmágyi (1973) leírásában említett egyes fejlődési alakok (és a kárképek) megjelenésére vonatkozó naptári időszakok ma fenntartásokkal kezelendők. Az eltelt 50 évben bekövetkezett globális felmelegedés és a nagyvárosokra jellemző „hősziget” jelenség miatt „napjainkban” a kártevő fejlődésmenetének jellemző „tavaszi” szakaszai közel egy hónappal előbb következnek be.

Halmágyi (1973) szerint az ősanyák április végén fejlődnek ki. Szárnyas példányok már a májusi második nemzedékben előfordulnak. Május végén, júniusban szaporodik el tömegesen. Júliustól októberig csak kevés szárnyas egyed fejlődik.

Az ivaros alakokat szülő szárnyatlan, sexupara nemzedék szeptember hónapban jelenik meg. Az októberben születő ivaros nemzedék nősténye szárnyatlan, hímje szárnyas. A nőstények áttelelő tojásaikat a száraz levélcsomókban helyezik el. Nem gazdaváltó faj, mindig a Lonicerakon él.

A kártevők gyűjteményes fényképezése során (2004-2024) több alkalommal is észleltük a loncokon kialakult tüneteket. A helyszíni fényképezés során a torzult levelekből és hajtásokból mintákat gyűjtöttünk azok további „házi-laboratóriumi” vizsgálatához.

A nem tipikus kárképek felismerését nehezíti, hogy az egyes loncfajok különböző mértékben reagálnak a szívogatásra (lásd fentebb). Erre figyelemmel elsősorban a jellemző tünetek képi bemutatására törekedtünk, de a leírásokban nem szereplő új megfigyelések miatt néhány esetben kivételt tettünk. A károsodott növényeken talált tatárlonc-levéltetű egyes fejlődési alakjainak kézi nagyítóval is látható alaktani jellemzőit is a kárképek bemutatásához kapcsolódva ismertetjük.

A levéltetvek tavaszi szívogatását jelzi a leveleknek a főér menti – a felső oldal irányába történő – összehajlása. A levéllemezen a szabálytalan „gyűrődések” mellett további kisebb-nagyobb sárguló kiemelkedések és bemélyedések láthatók.

A bal felső sarokban elhelyezett belső képen apró, sárga foltos márványozottság is látható a torzulásmentes levélen. A felsorolt tünetekkel jellemzett levelek megtartották természetes helyzetüket, vagyis a levelek fonáki oldala a talaj felé néz.

A levelek (belső kép) és a hajtások lilás elszíneződése nem minden loncfajon jelentkezik jól láthatóan. Az irodalomban gyakran hivatkozott lilás hajtás-színeződéssel kapcsolatban megjegyezzük, hogy számos esetben találtunk ilyen hajtású tatárloncot, amelyeknek levelein nem voltak levéltetvek.

A képen egy ritkán látható tünetcsoportot a levélnyél görbülését az alábbiakban mutatjuk be.

1. számmal jelöltük azt az esetet, amikor az egymással szemben elhelyezkedő „összecsukódott” levelek levélnyelei egymás felé közelítve (keresztezve) görbülnek, ezáltal a vessző szemközti oldalára helyeződnek. Ennek következménye, hogy levelek fonáki része kerül felülre.

2. számmal jelöltük azt az „alul-felül cserét”, ami úgy következik be, hogy a levélnyelek oldalra hajlanak és kissé csavarodnak, de mindegyik levél marad a hajtás levélalap szerinti oldalán. A leírtaknak megfelelően a levéllemezek egymástól távolodnak, a csavarodás miatt pedig a levélfonák kerül felülre.

A 3. számmal jelölt eset hasonló, mint a 2., de a levélnyelek egy irányba görbülnek és csavarodnak.

A levélfonák felülre kerülésével kialakult sátorszerű struktúra levéltetvek számára kedvezőbb életfeltételeket teremt (rejtőzködés, eső elleni védettség).

A leveleknek a főér menti összehajlása több tényezőtől is függhet pl. a lonc faja, a védett részeken szívogató kolónia nagysága, a szívogatás időtartama stb. Az összezáródás kiterjedhet az egész levéllemezre vagy annak egy részére.

Utóbbi esetben (lásd a képen) a levél sárgás foltossága és a kolónia néhány egyede a levél széthajtogatása nélkül is észlelhető. A belső képen egy szorosan összezáródott levél főerére két irányban (fel-le és oldalirányban) merőleges metszetét mutatjuk be.

A „táskásodás”-ként is említett összezáródás mértékének a természetes ellenségek elleni védekezésben is jelentősége van, mert a szorosan záródó levelek a nagyobb testű ragadozók ellen (pl. katicabogár imágók) nagyobb védelmet nyújtanak. A képen bemutatott levelek a növényen természetes helyzetben (a levélfonák oldalt és lefelé) helyezkedtek el.

A szívogatás hatására számos levél felső (összecsukódás/táskásodás után belső) oldalán helyi mélyedések (a hátoldalon kidudorodások) alakultak ki. A mélyedésekben elsősorban szárnyatlan nőstények és (néhány) fiatal lárva szívogatott. Az 1. sz képrészlet egy mélyedést mutat felülnézetben. A mélyedésben egy szárnyatlan nőstény, levetett fehér lárvabőrök, viaszporral bevont ürülékcseppek (mézharmat) és egy fiatal lárva testének elülső része látható.

A 2. sz képrészleten a levél mélyedésében egy – szipókáját a levél szöveteibe süllyesztő – szárnyatlan nőstényt mutatunk frontális nézetben.

3. belső képen a sárgás kidudorodásokat szemléltetjük egy levél fonáki oldalán. A levél középere vízszintesen alul található.

A kép jobb alsó sarkában egy szárnyatlan nőstény imágó látható (a többi egyed különböző fejlettségű lárva). Halmágyi (1973) szerint a testhossz 1,0-1,2 mm alakja ovális, színe világos sárgászöld. Teste viaszporral fedett.

A csápok hossza, egyes egyedeken a testhosszúság felét is elérheti, de többnyire annál rövidebb. A csápok színtelenek (fehérek), néha a végükön sötétebb színűek. A tavaszi generációnak 6, a nyárinak 5 ízű csápja van. A potrohcső zöld színű. Lábaik világosbarnák.

A szárnyas nőstény feje és tora barna vagy fekete. Potroha világoszöld vagy zöld, sok példányon zöld foltokkal. Testhosszúsága 1,1 – 1,9 mm. A csáp egész hosszában sötétbarna vagy fekete színű. A potrohcsövek zöldek.

Az Influentialpoints.com szerint a testhossz 1.1-2.5 mm közötti, színük sárgászöldtől barnássárgáig terjed, és szürkés viaszporral vannak bevonva. A potrohcsövek sápadtak vagy homályosak, a farok világosbarna.

A tavaszi időszakban készített fényképeinken a szárnyatlan nőstények és a különböző stádiumú lárvák farka és a kicsi potrohcsövek halványzöldek-fehérek, a csápok és a lábak színtelenek (fehérek). A kolóniákban találtunk utolsó fejlődési stádiumú (L4) szárnykezdeményes lárvákat is, de a szárnyas nőstények még nem fejlődtek ki.

A fertőzött loncok hajtásai a nyár folyamán satnya, többágú növedékeket fejlesztenek, amelyeket boszorkányseprűnek is neveznek. Ez tulajdonképpen egy ún. hajtástorlódás, amikor az új hajtások egymással szoros közelségben fejlődnek ki. Az Influentialpoints.com szerint a súlyos fertőzések meggyengítik és végül elpusztítják a loncot.

Érdekes – az irodalomban nem említett – hasonlatosságot figyeltünk meg a tavaszi hajtás- és levéltünetek valamint a boszokányseprűt alkotó egyes hajtásokon és leveleken kialakult elváltozások között.  A képen jól látható, hogy a boszorkányseprű hajtásain megismétlődtek a tavaszi tünetek, a levelek összehajlása, a hajtások vöröses elszíneződése, de a hajtások vékonyak és a tavaszihoz hasonló de „törpe” levelek fejlődnek.

Mi magunk 2014-2024 között minden évben láttuk a 10. képhez tartozó bokrot, amely közterületen él, és kémiai védelemben nem részesült, ennek ellenére a leromlás jeleit nem tapasztaltuk. Agrotechnikai védelemnek tekinthető azonban, hogy a bokor túlnőtt hajtásait tavaszonként parkfenntartás keretében megmetszették, ezáltal a boszorkányseprőket is eltávolították. Megjegyzendő azonban, hogy a vegetáción kívüli időszakban az elszáradt boszorkányseprő egyes részei lehullhatnak és a peték a bokor alatti törmelékben is áttelelhetnek.

A belső kép egy boszorkányseprűt mutat a vegetációs időn kívül. (Forrása: GBIF)

A boszorkányseprűkben élő nyári kolóniákat is lefényképeztük A szárnyatlan szűznemző nőstények és a különböző stádiumú utódok színe a tavaszi világoszöldről sárgászöld-barnássárgára változott. A különböző irodalmi forrásokban található eltérő színleírások az évszakkal összefüggő hőmérsékletváltozással vannak kapcsolatban.

A hőmérsékletváltozás okozta színváltás nem egyedülálló jelenség a levéltetvek körében. Példaként bemutatjuk a kis szeder-levéltetű – Aphis ruborum fajt, amely szintén nem gazdanövényváltó, egész évben a földi szedrek hajtásvégi torzult levelein él. Szárnyatlan alakjai tavasszal zöld színűek, a nyári időszakban pedig a sárga színváltozat az uralkodó.

A természetes ellenségek: Mahr, D. L. and Dittl, T. G. (1986.) vizsgálataiban elsősorban (85%) zengőlégy (Syrphidae) lárvákat-, kisebb számban katicabogár (Coccinellidae) és fátyolka (Chrysopidae) imágókat és lárvákat azonosítottak. Megállapításuk szerint a ragadozók nem voltak hatékonyak a Hyadaphis tataricae egyedszámának szabályozásában, ugyanis a ragadozók csak későn szaporodtak el nagyobb számban, valamint nagyon kevés ragadozót találtak a szorosan összehajtott levelekben, ahol a levéltetvek többsége tartózkodott.

A tatárlonc-levéltetű hazánkban előforduló természetes ellenségeit ismertető irodalmi forrásokról nincs tudomásunk.

A faj kolóniáinak helyszíni- és a begyűjtött minták „házi-laboratóriumi” – fényképezése során a levéltetveket ragadozó zengőlégy (Syrphidae) nyüveket találtunk.

A kifejlett zengőlegyek többsége virágporral és nektárral táplálkozik, de gyakran fogyasztanak mézharmatot, növényi nedveket, sőt egyes fajok sérült fák kicsurgó nedvével is élnek.

A nyű típusú lárvák táplálkozásuk szerint 3 csoportba sorolhatók:

1. növényevők (fitofágok), 2. korhadékevők (szaprofágok), 3. ragadozók (zoofágok). E csoportokon belül előfordulnak különböző átmeneti formák, sőt viszonylag nem kevés a ma még tisztázatlan vagy hiányosan ismert életmódú zengőlégy sem. A fajok mintegy 40%-a tartozik a ragadozók csoportjába. Közöttük nagyon sok a hasznos levéltetű-pusztító (afidofág) szervezet Tóth, S. (2017)

A kifejlett lárvák mintegy 11 mm hosszúak, 2,5 mm szélesek. Áttetszőek, hátuk opalizáló fehér. Belső részük feketén átlátszik, kétoldalt piros fonalak formájában láthatók a Malpighi-edények. A hátsó testvégen (balra) megfigyelhető a kettős, világosbarna légzőtoldalék.

A legjelentősebb hazai levéltetű-ragadozó zengőlégy fajunk. Zsákmányállatai közül a legfontosabbak: Acyrthosiphon pisum – borsó-levéltetű, Aphis fabae – fekete répa-levéltetű, Aphis pomi – zöld alma-levéltetű, Brachycaudus helichrysi – sárga szilva-levéltetű, a Brevicoryne brassicae – káposzta-levéltetű, Dysaphis plantaginea – szürke alma-levéltetű, Hyalopterus pruni – hamvas szilva-levéltetű, Macrosiphum rosae – nagy rózsa-levéltetű, Myzus cerasi – fekete meggy- és cseresznye-levéltetű, Myzus persicae – zöld őszibarack-levéltetű, Rhopalosiphum padi – zelnicemeggy-levéltetű, Sitobion avenae FABRICIUS, 1775 – gabona-levéltetű. Balázs, K.- Mészáros, Z (1989)

Tömegtenyésztése megoldott, lárváit a levéltetvek ellen a növényházakba telepítik Budai, Cs. (2006).

Magyarországon igen gyakori faj, évente 5–6 egybeolvadó nemzedéke fejlődik. Lárva, báb és nőstény imágó alakban egyaránt áttelel (I–XII.). Tóth, S. (2011)

Lárvája sokgazdás (polifág) ragadozó, 21 levéltetűfaj pusztítójaként tartják számon. Mesterségesen is tenyészthető. Balázs, K.- Mészáros, Z (1989)

Védekezés: Új ültetéshez a károsításra nem vagy kevésbé érzékeny fajokat/fajtákat célszerű választani.

Az általunk látott fertőzött növények díszítő értéke csökkent, de nem tapasztaltunk olyan súlyos károsodást, ami a növények pusztulását okozta volna.

Házikerti és faiskolai védekezésként az áttelelő peték elpusztítására alkalmazható a tavaszi lemosó permetezés, illetve a levéltáskák kialakulása előtt levéltetvek elleni szerekkel védekezhetünk. A vegetációs időszakban – elsősorban a környezetvédelmi szempontokra tekintettel – a tünetek megjelenésekor a sodrott levelű hajtások, levélfészkek levágását és megsemmisítését ajánljuk. Közterületeken, parkokban, utak mentén a védekezés nem indokolt.

A cikksorozat III. – befejező – része a loncokon hazánkban is károsító ötödik levéltetű fajról a Prociphilus xylostei-ről szól.

A felhasznált fényképek a kártevők gyűjteményes fényképezése során (5K rendszer) készültek, az egyéb források a képek alatt kerültek megnevezésre.

Felhasznált irodalom:

• Avila, A. L., Vera, M. A., Ortego, J., Willink, E., Ploper, L. D., Conci, V. C., 2014. Aphid species (Hemiptera: Aphididae) reported for the first time in Tucumán, Argentina.Florida Entomologist, 97(4) 1277-1283.
• Balás, G. – Sáringer Gy.: Kertészeti kártevők Akadémiai Kiadó, Budapest 1982.
• Balázs, K.- Mészáros, Z (Szerk.): Biológiai védekezés természetes ellenségekkel, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1989
• Basky, Zs.: Levéltetvek – Leírás-életmód-kártétel-védekezés, Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2005.
• Blackman, R. L. & Eastop, V.F. (2006). Aphids on the world’s herbaceous plants and shrubs. Vols 1 & 2. J. Wiley & Sons, Chichester, UK.
• Budai, Cs.: Biológiai növényvédelem hajtató kertészeknek, Integrált termesztés Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2006
• Győrfi, J., Bajári, E. (1962): Fürkészdarázs-alkatúak XII. – Ichneumonoidea XII. – In: Magyarország állatvilága (Fauna Hungariae) XI. 15., Akadémiai Kiadó, Budapest, 1-53.
• Halmágyi, L. 1973: A tatárlonc levéltetű kártevőjéről (Hyadaphis tataricae Ajz., Hom.Aphididae). – Növényvédelem 9: 402-405.
• Mahr, D. L. and Dittl, T. G. 1986. „Chemical, Natural, and Cultural Control of Hyadaphis Tataricae (Homoptera: Aphididae) on Honeysuckle,” The Great Lakes Entomologist, vol 19 (2) DOI: https://doi.org/10.22543/0090-0222.1564
• Ripka, G. 2008: Checklist of the Aphidoidea and Phylloxeroidea of Hungary (Hemiptera: Sternorrhyncha). – Folia entomologica hungarica, 69: 19-157
• Szalay-Marzsó, L. (1969): Levéltetvek a kertészetben. – Mezőgazdasági Kiadó, Budapest
• Szelegiewicz, H. – Szalay-Marzsó L.: Levéltetvek IV. – Aphidinea IV. in Magyarország állatvilága. – (Fauna Hungariae) XVII. 15. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1999.
• Tóth. Gy.: Új kártevő hazánkban a Hyadaphys tataricae. Kertészet és Szőlészet. 1966. 15.évf. 23.sz. 21.p.
• Tóth, S. (2011): Magyarország zengőlégy faunája (Diptera: Syrphidae). E–Acta Naturalia Pannonica, Supplementum 1. 5–408.
• Tóth, S.: Képes zengőlégyhatározó (Diptera: Syrphidae), e-ActaNaturalia Pannonica 15 | 2017; Pannon Intézet Pécs, Hungary, 2017