A Caprifoliaceae – Loncfélék családjába világviszonylatban közel 30 nemzetség tartozik. A magyarországi erdők cserjeszintjében és a kertészeti felhasználásban az alábbi nemzetségek fajai a leggyakoribbak: 

Kolkwitzia – Viráglonc, Lonicera – Lonc, Sambucus – Bodza, Symphoricarpos – Hóbogyó, Vibumum – Bangita, Weigela – Rózsalonc.

A Lonicera nemzetség faj- és alakgazdag csoport, változatos igényekkel és felhasználással. Mintegy 180 faja él az északi félgömbön. Elsősorban lombhullató cserjék, de van közöttük örökzöld és télizöld is. Leveleik átellenes állásúak, egyszerűek, rendszerint ép szélűek. Virágaik többnyire kétajkúak, felül 4, alul 1 cimpával. A termésük többmagvú álbogyó Schmidt G. – Tóth I. (2006.)

A lonc-fajokat és kultúrhibrideket kertépítészeti szempontból az alábbiak szerint is szokták csoportosítani (néhány példával):

• Magas bokrú loncok (Lonicera korolkowii – szürke lonc, Lonicera tatarica – tatár lonc),
• Középmagas bokorloncok (Lonicera xylosteum – ükörkelonc),
• Alacsony, örökzöld jellegű loncok (Lonicera nitida – mirtuszlonc, Lonicera pileata – törpe lonc),
• Kora tavasszal virágzó loncok, (Lonicera fragrantissima – illatos lonc, Lonicera x purpusii – korai lonc)
• Kúszó loncok (Lonicera caprifolium – jerikói lonc, Lonicera x heckrottii – húspiros lonc, Lonicera japonica – japán lonc, Lonicera periclymenum – búbos lonc)

Tulajdonságaik alapján az egyes fajok felhasználhatók sövénynek, szoliter növénynek, talajtakarónak. A kúszó loncok kerítések befuttatására is alkalmasak.

A felsorolt (és a nem említett) loncokhoz társult életközösségek faji összetétele változatos. Vannak olyan kórokozók és kártevők, amelyek csak egy-egy, vagy csak néhány loncfajon fordulnak elő.

Európában a Lonicera nemzetség fajain mintegy 35 mikrogomba fajt mutattak ki. Az ízeltlábú állatok faji összetétele változatos: 4 atka, 8 bogár (Coleoptera), 25 légyfaj (Diptera), 48 szipókás faj (Hemiptera: levéltetvek-15 faj, pajzstetvek-9 faj, poloskák-16 faj, liszteske-5 faj, kabóca-3 faj), 12 hártyásszárnyú (Hymenoptera – elsősorban különböző darazsak) és mintegy 120 lepke hernyóinak (Lepidoptera) előfordulását jegyezték fel.

A levéltetvekről általában:

A levéltetvek szúró-szívó szájszervű (szipóka), hártyás szárnyú, 0,3-8 mm nagyságú, gyengén kitinizált állatok. A fajoknak szárnyas és szárnyatlan megjelenési alakja van, amelyek ugyanabban a nemzedékben is jelen lehetnek. A potrohukon két jellegzetes függelék van: az 5. szelvény hátulsó részén párosan elhelyezkedő potrohcső, az utolsó potrohszelvényen pedig a farkocska.

Fejlődésük bonyolult, itt csak a legfontosabb jellemzőket említjük. Az ősz végén ivaros úton létrehozott petéiket a fő gazdanövényekre rakják.

Tavasszal a petéből kikelő ősanyák szűznemzéssel és elevenszüléssel szárnyatlan, majd szárnyas nemzedékeket hoznak létre. Több levéltetű fajnak lehet azonos a fő gazdanövénye, ilyenkor a kolóniák több fajból állhatnak.

A nyár elején megjelenő szárnyas alakok a másodlagos gazdanövényekre migrálnak/áttelepülnek (ezek a gazdanövényváltó fajok), ahol (szűznemzéssel és elevenszüléssel) újabb szárnyatlan nemzedékeket hoznak létre. Ősszel, az itt kifejlődő szárnyas ivaros alakok visszarepülnek a fő gazdanövényre, ahol a megtermékenyített nőstények lerakják az áttelelő petéiket.

A fent vázolt szaporodási módot teljes fejlődési ciklusú (holociklusos) szaporodásnak nevezzük.

A nemzedékszám 1 év alatt (fajtól és a körülményektől függően) elérheti a 15-18-at is. Vannak holociklusos fejlődésű, de egygazdás/nem gazdanövényváló (monöcikus) fajok is, amelyek egész évben ugyanazon a gazdanövényen élnek.

A levéltetvek több szövetnedvet szívnak ki a növényekből, mint amennyit megemésztenek. Az emésztetlen cukortartalmú nedvet kiürítik. Ezt a „mézharmat”-nak nevezett ürüléket egyes rovarok pl. hangyák, darazsak fogyasztják, de bizonyos mikrogombák is megtelepedhetnek a „mézharmatos” leveleken. Ezek fekete bevonatot képeznek a leveleken („korompenész”) és gátolják a levelek asszimilációs folyamatait.

A levéltetvek közvetlen kártétele a szívogatás okozta gyenge növekedés, a korompenész megjelenése, torzulások, levélsodródások (álgubacsok) létrejötte, korai lombhullás, hajtásszáradás.

Közvetett kártételük a vírusok terjesztése.

Blackman, R. L. & Eastop, V.F. (2006) világviszonylatban 103 Lonicera fajon, alfajon, változaton és hibriden 85 levéltetűfajt mutattak ki.

Ezek a fajok a következő nemekbe tartoznak: Alphitoaphis, Amphicercidus, Aphis, Aulacorthum, Avicennina, Brachycaudus, Brachycorynella, Brevicoryne, Delphiniobium, Gypsoaphis, Hillerislambersia, Hyadaphis, Illinoia, Loniceraphis, Macrosiphum, Metopolophium, Myzus, Neomyzus, Neorhopalomyzus, Neotoxoptera, Prociphilus, Pseudomegoura, Rhopalomyzus, Semiaphis, Trichosiphonaphis.

A forrás megjelenése óta az említett adatokban kisebb változások történhettek (pl. a klímaváltozás okán) de iránymutatásul jól használhatók.

Magyarországon a loncokon 5 levéltetű faj előfordulásáról van tudomásunk, amelyek a Hyadaphis, Prociphilus, Rhopalomyzus, Trichosiphonaphis nemzetségekbe tartoznak. Az alább felsorolt fajok neve után egy-egy számot találunk, amely azt mutatja, hogy az adott levéltetű fajt a világon hány loncfajon észlelték:

• Hyadaphis foeniculi PASSERINI, 1860 – loncsodró levéltetű (25 loncfajról jelezték)
• Hyadaphis tataricae AIZENBERG, 1935 – tatárlonc-levéltetű (17 loncfaj)
• Prociphilus xylostei DE GEER, 1773 (27 loncfaj)
• Rhopalomyzus lonicerae SIEBOLD, 1839 – közönséges lonc-levéltetű (32 loncfaj)
• Trichosiphonaphis polygonifoliae SHINJI, 1944 (5 loncfaj

Blackman, R. L. & Eastop, V.F. (2006) világlistájában az Aphis fabae-t csak a Lonicera nummulariifolia, a Lonicera periclymenum, és a Lonicera tatarica fajokon említették. A fekete répalevéltetű loncokon történő hazai előfordulását egy magyar szerző jelezte levélsodró és a hajtásokat deformáló tünetekkel. Saját vizsgálataink során az Aphis fabae-t a loncokon nem találtuk.

A hazai loncokon előforduló levéltetveket a szívogatásuk által okozott kárkép alapján két csoportba sorolhatjuk:

• szabadon élő fajok – csak a Trichosiphonaphis polygonifoliae faj tartozik ide,
• az álgubacsot (levélsodratot vagy levélbehajtást) okozó fajok: a többi négy faj.

Az alábbiakban röviden ismertetjük az egyes fajokat, és a kárképükről, fejlődési alakjaikról készített digitális felvételeink közül néhányat bemutatunk.

Trichosiphonaphis polygonifoliae SHINJI, 1944

A fajnak hivatalosan elfogadott magyar neve nincs. Angol elnevezésének tükörfordítása: ázsiai lonc-keserűfű levéltetű. Az elnevezés az életmódjára utal, ugyanis fő gazdanövénye a lonc, másodlagos gazdanövényei a Polygonum fajok, ahol a gyökereken képez kolóniákat.

A faj Kelet-Ázsiában (Japán, Kína, Korea, Kelet-Szibéria) őshonos. Törökországból 2005-ben közölték, de megtalálták Észak-Afrikában is.

Coeur d’Acier A et al (2010) a faj elterjedését a következőkben összegzik: Európában elsőként Franciaországból jelezték 1990-ben, de számos további európai országban is elterjed, többek között Csehország, Egyesült Királyság, Olaszország, Magyarország, Szerbia, Ukrajna.

Magyarországról Ripka, G., Reider, K. and Szalay-Marzsó, L. (1998) mutatták ki először. Az internetes kereséseink alapján a faj nevét azóta csak 2 magyar szakirodalmi forrás említette Ripka G. (2008), Ripka G. (2010).

Életmódja: A fő gazdanövényei a következő loncok: Lonicera insularis, Lonicera japonica, Lonicera morrowii, Lonicera tatarica .A loncok vesszőin áttelelt petékből kikelt ősanyák utódnemzedékei a tavasz folyamán a hajtásokon szívogatnak. A májusban megjelenő szárnyas imágók a keserűfüvekre (Persicaria és Polygonum spp.) vándorolnak/migrálnak és azok gyökerein szűznemzéssel több nemzedékben hoznak létre kolóniákat. Petrović-Obradović, Olivera, et al. (2010) megfigyelték, hogy a gyökereken élő kolóniákat a hangyák látogatják

A gyökérlakó alakok között megjelenő szárnyas ivaros alakok októberben visszarepülnek a loncokra, ahol a párosodás után a nőstények lerakják az áttelelő petéiket.

A kártevők gyűjteményes fényképezése során (2004-2024) csak egy alkalommal (Budapest, XI. 2020.05.11.) találtuk meg a faj egyedeit a tatárlonc hajtásain. A populációk egyedeinek előrehaladott fejlődési állapota miatt a levéltetű népességben már nem voltak fellelhetők az ősanyák és a szárnyatlan kifejlett nőstények sem.

Horii, M. (1938) leírása szerint az ősanya teste ovális, zöldesbarna színű, 2.0 mm hosszú és 1.6 mm széles. A csápok olyan hosszúak mint a test, színük sötétbarna, kivéve az 1-3 csápízeket, amelyek világosbarnák. A lábak is világosbarnák, de a combok és lábszárak disztális (a test fő részétől távolabbi) végei és a lábfejek feketések. A farkocska és a potrohcsövek a testtel azonos színűek. (Megjegyzés: a Szerző a leírásban az Aulacorthum lonicerae fajnevet használta.)

A szárnyatlan nőstények zöldesbarnák, testhosszuk 1,8-2,5 mm. A szárnykezdeményes nimfák vörösbarnák, a csápok a testnél kissé rövidebbek. A potrohcsövek a farok hosszánál 2,5-3,5-szeresen nagyobbak, a középső részükön elvékonyodnak, halványabbak, disztális vége füstösen sötétebb, jól látható karimával. Forrás: InfluentialPoints.com

A képen a tatárlonc bokor belsejében fejlődő fiatal hajtások középszakaszán szívogató telep látható. A leveleken csak magánosan mászkáló egyedeket, vagy néhány egyedből álló kis csoportokat találtunk. Az általuk kiválasztott mézharmat fényes cseppjei a hajtáson és a levelek fonákán is csillogtak.

A kolóniákban már csak elvétve fordultak elő fiatal lárvák. A népesség legnagyobb részét az utolsó (4.) stádiumú szárnykezdeményes nimfák adták, de már megjelentek a szárnyas, kifejlett nőstény migránsok is, ami jelezte a közelgő gazdanövényváltást.

A 2. képen a hajtáson nagyszámú szárnykezdeményes nimfa és kevés szárnyas migráns látható. A belső kép a levélfonákon mozgó nimfákat és egy fekete szárnyas (migráns) nőstényt mutat.

A szárnyas nőstények testhossza 1.8- 2.0 mm. A fej és a tor fekete, a potroh sötét feketésbarna. A potrohcsövek halványak, a középtájékon kissé elvékonyodnak, disztális végük sötét, a rajtuk elhelyezkedő (diagnosztikai szempontból fontos) apró szőrszálak ennél a nagyításnál nem láthatók.

Az ázsiai lonc-keserűfű levéltetű Magyarországon a loncokon ritkán előforduló kártevő, kolóniáik szívogatása nem okoz látványos kártételt a megtámadott növényeken. Észlelésüket nehezíti, hogy telepeik (többnyire) a szemek elől elrejtve a bokrok belső részein fejlődő új hajtások középszakaszain alakulnak ki.

A közönséges lonc-levéltetű – Rhopalomyzus lonicerae SIEBOLD, 1839

A Rhopalomyzus nembe világviszonylatban 9 faj tartozik.

A közönséges lonc-levéltetű elterjedt Európában, Közép-Ázsiában, Szibériában valamint Észak-Amerikában.

Magyarországon 1985-ben találták meg Szalay-Marzsó L. – Vásárhelyi T. (1987.)

Fejlődése holociklusos, gazdanövényváltó. Fő gazdanövényei a Lonicera genusba tartoznak, előfordulását világviszonylatban 34 loncfajról jelezték. Magyarországon a következő loncokról mutatták ki : Lonicera periclymenum – búbos lonc, Lonicera caprifolium – jerikói lonc, Lonicera maackii – koreai lonc, Lonicera tatarica – tatár lonc, Lonicera xylosteum – ükörkelonc.

2024-ben a rendkívül enyhe „tél”, a nagyon korai felmelegedés és a nagyvárosi „hősziget”-jelenség miatt a vegetáció közel 1 hónappal előbb indult, mint a korábbi években. Ezzel összhangban a lonc levéltetveinek kárképeit is korábban észleltük.

Tünetek:

Az 1. számú belső képen egy bimbós állapotú hajtásvég 3 felső levélemeletét látjuk. A szívogatott levelek márványosan/foltosan sárgászöldek, széleik a fonáki oldal felé a főérrel párhuzamosan sodrottak vagy behajtottak. A deformálódott levelek szövetei a normálishoz képest kissé vastagabbak, porcosan kemények, kigöngyöléskor a levéllemez gyakran „eltörik”.

Érdemes megemlíteni még egy további tünetet, a levéllemez egyenetlen, szabálytalan fodrozódását. Ez az elváltozás nemcsak a sodrott/behajtott leveken látható, hanem a természetes alakú levéllemezeken is gyakran előfordul.

A levél felső oldalán apró, sárguló kiemelkedések láthatók, amelyek az alsó oldalon besüllyedések formájában jelennek meg. Az ilyen levelek fonákán nincsenek levéltetvek. Véleményünk szerint ezek a dudorodások nagyrészt az ősanyák próbaszívásának helyei. Kimutatták, hogy a gubacsképző tetvek esetében különösen az ősanya nyála gyakorol erős ingert a növény szöveteire; ami szövetburjánzást okoz.

A 2. számú belső képen a levél deformációjának egy másik változatát mutatjuk: a levél széle nem sodródik, hanem a fonák irányába behajlik. A behajlás lehet párhuzamos a középérrel, de haránt-irányban érintheti a levélcsúcsot is.

A 3. számú belső kép egy – a középérrel párhuzamosan – kétoldalt besodrott levél fonáki oldalát mutatja a kigöngyölés után. A levéllemez mélyedéseiben szárnykezdeményes (utolsó (L4) stádiumú) nimfák láthatók.

A kolóniák által tartósan szívogatott levelek később majdnem teljesen megsárgulnak, foltokban elszáradnak majd lehullhatnak. Lásd a 11. és 12. képet.

A faj életmódja: A faj pete alakban telel a fő gazdanövényeken, a loncokon. A petéből tavasszal az ősanya (fundatrix) fejlődik. Az ősanyát a következő összetett képen mutatjuk be.

Vizsgálatainkban a tüneteket mutató leveleken csak egy-egy ősanyát láttunk, kettő fundatrix egy levélen csak egy esetben fordult elő.

Az 1. számú belső kép mutatja, hogy az ősanyák a sodratban vagy a behajtásban minden esetben egy helyi – viszonylag szűk fonáki mélyedésben szívogattak. Az ősanya teste sötétzöld, gyenge viaszpor bevonattal, a csápok, a potrohcsövek és a farkocska fekete. A sötétzöld ősanya mellett további 4 db lárva látható L1, L2 és-L4 stádiumokban.

A 2-4 belső képek az ősanyát (2.) dorzális, (3.) laterális és (4.) ventrális nézetekben mutatják.

Az ősanyák szűznemzéssel és álelevenszüléssel számos utódot hoznak létre (fundatrigén nemzedékek), amely genetikailag azonosak.

A 8. képen az ősanyáktól és azok leánynemzedékeitől származó fejlődési alakokat mutatjuk be.

Az 1. belső képen (2024.03.31.) egy ősanya látható elevenszülés közben. Az L1-es lárva a hátulsó testvéggel kifelé hagyja el az ősanya testét. (Megjegyzés: ez a helyeződés a levéltetvekre általában jellemző, azonban néhány levéltetű fajnál fényképeztünk „fejjel kifelé” történő „megszületést” is.)

Az ősanya hátulsó nézetben történt bemutatását kihasználva megemlítjük azt is, hogy a fekete potrohcsövek a középtájékon duzzadtak, disztális/távolabbi végükön kis karimával. Alapi részük körül (a 6. potrohszelvény hátlemezének szélénél) barnássárga, diffúz szélű folt látható. Ez a folt a tavaszi nemzedék szárnyatlan nőstényeinél és a 3. és 4. stádiumú lárváinál is megfigyelhető.

A 2. sz. belső kép (2024.03.31.) 2-3 stádiumú lárvák.

A 3. sz. belső kép egy 3. stádiumú lárvát, a 4. sz. belső kép (mindegyik 2016.04.28.) pedig egy szárnykezdeményes nimfát mutat.

A képen halvány krémszínű szárnykezdeményes nimfákat mutatunk dorzális/háti nézetben. Piros nyíllal jelöltünk egy nem túl feltűnő és ritkán megfigyelt érdekességet, amely a levéltetvek védekezési reakciójához kapcsolódik.

Kiemelendő, hogy a potrohcsöveknek nincs közük a mézharmat kiválasztásához, de jelentősek a levéltetvek védekezési reakciójában és kommunikációjában. Veszélyhelyzetben, amikor ragadozók, ill. parazitoidok jelennek meg a levéltetvek közelében, a potrohcsövek fedele felnyílik és a végükön viasz-szerű, hamar szilárduló anyag cseppecskéje jelenik meg.

A potrohcsöveken kibocsátott anyag nem fajspecifikus, sok levéltetű faj ugyanazt az anyagot bocsátja ki. Ezt az anyagot a többi levéltetű a csápostor alapjánál elhelyezkedő elsődleges érzőgödör érzékelő (receptor) sejtjeivel érzékel.

Ennek az anyagnak a feladata a többi egyed figyelmeztetése a veszélyre, ezért ezt a feromont a figyelmeztető szerepéről alarmferomonnak nevezték el. Hangyák közeledtére, ill. érintésére a potrohcsövek nem reagálnak Jermy T. – Balázs K.(szerk.) 1988-1996.

A szárnyas alakok feje a csápokkal és torának nagy része fekete. A sárga potroh hátoldalának közepén fekete keresztcsíkok, a hátlemezek két szélén pedig fekete foltok találhatók. A potrohcsövek füstösen sötétek. A combok és a lábszárak disztális vége valamint a lábfejek feketék.

A szárnyas alakok kapcsán megjegyezzük, hogy a levéltetvek aktív repüléssel nem képesek nagy távolságokra eljutni, saját erejüket csak tartózkodási helyük elhagyására használják. Természetes terjedésükben és a gazdanövények közti migrációban elsősorban a széláramlatokat veszik igénybe, ennek során nagy magasságba és távolságra is eljuthatnak (passzív szél általi szállítás). Repülésük utolsó szakaszában 1-2 m re ereszkednek és megkezdődik a tápnövények keresése.

A nagyobb egyedszámú kolóniák által tartósan szívogatott levelek teljesen megsárgulnak, foltokban elszáradnak, a hajtások növekedése leáll.

A képen szárnyas nőstények és egy L4 stádiumú szárnykezdeményes nimfa látható.

Vizsgálataink szerint a loncokon előforduló hazai levéltetű fajok közül a közönséges lonc-levéltetű az egyik leggyakoribb faj. A kolóniákat jelző sárguló, torzult levelek tavasszal már messziről észlelhetők. A lonc egészséges hajtásainak késő tavaszi és nyári növekedése nagyrészt elfedik a károsodásokat.

Házikerti védekezésként az áttelelő peték elpusztítására alkalmazható a tavaszi lemosó permetezés, illetve a tünetek megjelenésekor a sodrott levelű hajtások levágása és megsemmisítése. Közterületeken a védekezés nem indokolt.

A felhasznált fényképek a kártevők gyűjteményes fényképezése során (5K rendszer) készültek, az egyéb források a képek alatt kerültek megnevezésre.

Felhasznált irodalom:

• Blackman, R. L. & Eastop, V.F. (2006). Aphids on the world’s herbaceous plants and shrubs. Vols 1 & 2. J. Wiley & Sons, Chichester, UK.
• Coeur d’Acier A, Pérez Hidalgo N, Petrovic-Obradovic O, 2010, Aphids (Hemiptera, Aphididae)., BioRisk, 4, 435-474
• Horii, M. (1938). Aphids infesting Lonicera morrowii Asa Gray in Hokkaido with description of a new species. (Studies on Aphididae of the northern part of Japan). Insecta Matsumurana 12(4), 160-165
• Jermy T. – Balázs K.  (szerk.):  A növényvédelmi állattan kézikönyve I-VI. kötet Akadémiai Kiadó,  Budapest 1988-96. 
• Petrović-Obradović, Olivera, et al. „New invasive species of aphids (Hemiptera, Aphididae) in Serbia and Montenegro.” Archives of biological sciences 62.3 (2010): 775-780.
• Ripka, G., Reider, K. and Szalay-Marzsó, L. (1998): New data to the knowledge of the aphid fauna (Homoptera: Aphidoidea) on ornametal trees and shrubs in Hungary. Acta Phytopathologica et Entomologica Hungarica 33, 153–171.
• Ripka, G. 2008: Checklist of the Aphidoidea and Phylloxeroidea of Hungary (Hemiptera: Sternorrhyncha). – Folia entomologica hungarica, 69: 19-157
• Ripka G. (2010): Jövevény kártevő ízeltlábúak áttekintése Magyarországon (I.). Növényvédelem, 46 (2): 46–58. (41)
• Schmidt Gábor – Tóth Imre (Szerk.): Kertészeti dendrológia, Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2006.)
• Szalai-Marzsó L. – Vásárhelyi T.: Rhopalomyzus lonicerae – új levéltetűfaj a magyar faunában , Folia Entomologica Hungarica 48. Budapest, 1987