Növényvédelem

Mi rágja most a kukoricát? Így különböztesse meg a rágásnyomok alapján

Agrofórum Online

A kukorica még annak ellenére is első számú szemes takarmánynövényünk, hogy egyre melegedő és szárazabb klímánk a termesztés biztonságát és gazdaságosságát komolyan veszélyezteti. A kukorica a hazai gazdálkodóknak mindig is fontos növénye volt és az is maradt.

Mivel évről évre több millió tonnányi friss, zöld, tápláléknak alkalmas fitomasszát állít elő ez a növény, így nem véletlen az, hogy meglehetősen sok rovar tekinti táplálékforrásnak. Nem árt megvizsgálni, hogy most, a nyár közepén mely károsítók jelenthetnek veszélyt a kukorica állományok levélzetére.

Hosszanti rágások, hámozgatások

A kukorica levelein a nyár folyamán gyakorta találkozhatunk a levélerekkel párhuzamos, hosszanti irányú rágásokkal, amelyek inkább hámozgatások, mivel általában a levéllemez teljes vastagságát nem lyukasztják át. Ezeket a kártételeket – amelyek esetenként akár szélsőséges mértékű lombveszteséget is előidézhetnek – alapvetően két kártevő bogár faj, illetve fajcsoport számlájára írhatjuk.

A vetésfehérítő bogarak károsítása még mindig tart

Az elsőként megjelenő, hámozgatásaival inkább az alsó és középső levélszinteket károsító társaság a vetésfehérítő bogarak (Oulema spp.) csoportja. Ezek a bogarak évente egyetlen nemzedéket nevelnek fel, imágó alakban telelnek a talaj felső rétegében, gyakorta a táblák szegélyén a ruderáliás sávok avarszintjében. Alapvetően a különféle gabonafélék károsítói, de az adott évben kikelő imágók még a telelésre vonulás előtt igen aktív táplálkozást folytatnak.

Mivel ekkor (június végén – július folyamán) zöld, azaz ehetőlombozatú gabonát már nem találni, így a kukorica marad a táplálkozási lehetőségük. A kárképek alapján a vetésfehérítő bogarak fellépését az érintett levelek elhelyezkedése a növényen (alul, illetve középen), illetve a levél erekkel mindig párhuzamos, egymást általában nem érintő hosszanti rágások egyértelműen azonosíthatják.

Szerencsére ezek a kártevők már eleve kisebb számban vannak jelen, mint június második felében és telelőre vonulásuk már csak napok kérdése. Védekezni így ellenük nem csak gazdaságtalan, hanem értelmetlen is, legfeljebb egy „vérbosszúra” lehet elegendő.

A felső levelek és a generatív részek kedvelője

A július első hetében megjelenő másik kártevő, az amerikai kukoricabogár (Diabrotica virgifera) károsítása némileg hasonlít a vetésfehérítő bogarak kártételére. Ezek az invazív, az USA területéről behurcolt károsítók is évente egyetlen nemzedéket nevelnek ki, de pete alakban telelnek át a talajban.

Bár e kártevő esetében a legnagyobb kártételt a lárvák okozzák, de a bogarak károsítása, azaz a levelek, illetve a bibeszálak lerágása is komoly kártétellel járhat. A lárvák a gyökerek szétrágásával képesek a kukorica növény kidöntésére.  Bár a növény szára hattyúnyakként meghajolva képes ismét felvenni a függőleges állást, de ez a kártétel súlyos tonnákban mérhető termés kiesést képes okozni.

Most kezdődik az amerikaikukoricabogár imágóinak kártétele

Az imágók alapvetően a kukorica generatív részein szeretnek táplálkozni. Ahhoz, hogy ivarilag aktívak legyenek, mindenképpen szükségük van tokoferolra, amely kizárólag a növények szaporító szerveiben érhető el számukra. Éppen ezért károsítják, rágják meg eleinte a címerben a portokokat, majd később, a nővirágzás kezdete után a bibeszálakat, vagy azok elfogyasztása, leszáradása után a fiatal, fejlődésben levő szemeket.

Bár a kukorica virágzása már elkezdődött, de sok esetben az állományok túlzottan heterogének, így a rendelkezésre álló generatív szervek száma véges. A korábban kirajzott imágók ezért kénytelenek a kukorica levelein táplálkozni. Ez jellemzően a felső leveleken történik meg, a legkorábban felbukkanó generatív szervhez, a címerhez minél közelebb. A lombozat károsítása esetenként, nagyobb kártevő populáció esetén jelentékeny is lehet!

Járatok és rágcsálék a felső leveleken, illetve a száron

A nyár első fele a kukoricamoly (Ostrinia nubilalis) első nemzedékének kártételi időszaka is. Ez a kártevő évente kettő, az ország délebbi régióiban akár három nemzedéket is képes kinevelni. Kifejlett lárva alakjában telel a kukorica szárának legalsó részében. Első nemzedékének hernyói június – július folyamán kezdenek megjelenni és károsítani. A hernyók alapvetően a szár belsejében, vagy a cső belsejében táplálkoznak, ugyanakkor a még növekedésben levő növény esetében gyakorta előfordul, hogy a lepkék a növény csúcsán levő levelekre petéznek.

A kikelő fiatal hernyók sok esetben többször is átrágják a levelek összesodort állapotú tömegét, mielőtt eljutnának a szárba. A kárkép, azaz a lyuksorozatok, a felső leveleken, illetve a hernyók rágcsáléka, ürüléke egyértelmű bizonyítéka annak, hogy itt a kukoricamoly károsítása zajlik.

Kukoricamoly jellegzetes kárképe

Ez a károsító már akkora veszéllyel jár, hogy ellene az inszekticides védekezés mindenképpen megfontolandó. Nem árt, ha a kukoricamoly elleni védelmet össze tudjuk kötni más károsítók, így pl. az amerikai kukoricabogár imágói elleni védekezéssel.

Ugyanakkor a kukorica termesztésének, illetve a várható termés becslésének ismeretében lehetséges, hogy egy védekezés még akkor sem éri meg, ha egyszerre több károsítót is kiiktat a kukorica termelésének folyamatából. Pontos, részletes gazdasági elemzés nélkül, „csak azért is” alapon ne védekezzünk, mivel lehet, hogy a védekezéssel többet veszítünk anyagilag, mint amennyit a megvédett terméssel nyernénk!

A képek a szerző felvételei.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szomjaznak a fák, most különösen fontos a kálium

2026. szeptember 19. 07:10

Az aszály a fákat is megviselte: a zöld lombon keresztül még segíthetjük tápanyagellátásukat és téli felkészülésüket

A vetésidő növényegészségügyi vonzatai

2026. szeptember 18. 11:10

A túl korai vetés komoly növényegészségügyi kockázatokat rejthet: kártevők és vírusvektorok támadhatják a fiatal állományt.

Segítséget is tud „hívni” a kukorica, ha megtámadják a gyökerét

2026. szeptember 13. 07:10

A növények érzékelik a kártevők támadását, vegyületeket termelnek, sőt természetes ellenségeiket is a helyszínre csalogathatják.

Amikor a befektetés termésben térül meg…

2026. szeptember 10. 11:10

A repce sikeres áttelelésének egyik kulcsa az őszi regulátorozás, amely a növény fejlődését és egészségi állapotát is befolyásolja.

Nagyot nőtt a magyar gabonaexport

2018. február 23. 11:06

A kivitt mennyiség 43 százalékát a búza, 45 százalékát a kukorica, 12 százalékát az árpa adta.

Összességében jó hetet zárt a gabonapiac

2020. március 30. 08:42

A kukorica drágulása mögött korrekciós tényezők álltak múlt héten, ugyanis az azt megelőző hetekben sokat vesztett értékéből a termék az üzemanyagkereslet csökkenése miatt.

Azonnal el kell adni a kukoricát, ha egy kis nyereség realizálható rajta – javasolja a GOSZ elnöke

2023. szeptember 6. 09:10

Az elmúlt évek kényelmes keresleti piacából Magyarországon kínálati piac lett, érdemes tehát naponta követni az árakat. Ha pedig olyan a helyzet, hogy egy kis nyereség realizálható a kukoricán, akkor érdemes elgondolkodni az értékesítésen – javasolja a termelőknek Petőházi Tamás.

Enyhén csökkentették a francia búza termésbesorolását

2023. május 7. 08:39

A francia búza állapota a május 1-je előtti héten romlott, míg a kukorica vetése továbbra is jóval elmarad az átlagtól - közölte a FranceAgriMer mezőgazdasági hivatal pénteken.