A néhány szántóföldi növény termesztésére specializálódott agrártermelési szerkezet tartós krízise a maitól gyökeresen eltérő ágazati és regionális stratégia kialakítását sürgeti az Alföldön.
Az új célok meghatározásával összefüggésben elengedhetetlen a gazdálkodás alapját jelentő földhasználati rendszer alapos újragondolása és áttervezése a 21. századi feltételek figyelembevételével. Egy klímaadaptív földhasználati rendszer megvalósítása során megkerülhetetlen feladatunk az Alföld felszínét egykor borító vizes élőhelyek tömeges helyreállítása.
A HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani Intézetének kutatói a rangos Geography & Sustainability folyóiratban megjelent tanulmányukban azonosították az Alföldön helyreállítható vizes élőhelyek állományát és a vizes élőhelyeknek a talajvízkészletre, valamint a megnövekvő talajvíz révén a kukoricahozamokra gyakorolt hatását környező szántóföldeken.
Alföld
Az utóbbi évek aszályai újra felhívták a figyelmet arra, hogy karakteres regionális eltérések jellemzik hazánkat a termőhelyi adottságok szempontjából, és igazolták azt, hogy az Alföld a klímaváltozás európai válságövezetei közé tartozik. Az elemzés az Alföldön helyreállítható vizes élőhelyek közel egymillió hektáros állományát azonosította.
A hidrológiai és ökoszisztéma-modellek összekapcsolásával azt is vizsgáltuk, milyen hatása lenne a vízvisszatartásnak és egy tiszai árhullám kivezetésének a talajvízkészletekre és a kukorica terméshozamokra egy 247 km2 kiterjedésű ártéri öblözetben. A talajvíz-utánpótlás mennyisége átlagosan 367–552 m3/ha/év között mozgott. A vízvisszatartás talajvízre gyakorolt horizontális hatását agyagos talajon a felszín alatti víz hatásterület és a felszíni víz kiterjedésének arányában nagyjából 2:1-re becsültük a május-augusztusi időszakban.
A vizes élőhelyek környezetéből 1–2 méternyire kiemelkedő síkvidéki teraszok élvezhetik a legnagyobb hasznot a vizes élőhelyek helyreállításából, ahol a vizes élőhelyek helyreállítása becslésük szerint a kukoricatermés 20–28%-os növekedéséhez vezetne.
A vízvisszatartás célterületei
A vízvisszatartási övezeteket a szántóföldi alkalmasság, a természetvédelmi védettség és magas természeti érték, a belvíznek és az aszálynak való kitettség, valamint a nitrátérzékenység területi kategóriák kombinációjaként határoztuk meg a vizes élőhelyek táji típusán belül. A vizsgálatból kizártuk a beépített területeket, a vizeket (tó, folyó stb.), valamint a jó, illetve kiváló termőképességű szántóföldeket.
Összességében az Alföld 21%-án találtunk olyan gyenge vagy közepes termőképességű, belvíznek kitett területet, ahol szükséges vagy indokolt a vízvisszatartás. Az 1. zónában a belvíz előfordulása 5 évnél nagyobb valószínűségű és a terület vagy természetvédelmi oltalom alatt áll vagy magas természeti értékkel bír, továbbá jelentős a nitrát-bemosódással veszélyeztetett területek aránya. Az 1. zónában a hazai és az európai környezetpolitika dokumentumaiban megfogalmazott célok végrehajtása szempontjából szükséges a szántók esetében többnyire földhasználatváltással összekapcsolódó vízvisszatartás.
Kiemelkedő a szántók aránya
Szemben az 1. zónával, ahol a vízvisszatartásra javasolt területeknek „csak” 41%-a áll szántóföldi művelésben, a 2. zónában kiemelkedő a szántók aránya (88%). A 2. zónát azok a területek alkotják, ahol a belvíz előfordulása, gyakorisága 5 évnél nagyobb valószínűségű, de természet védelmi előírások nem állnak fenn.
Ebben a zónában elsősorban a vizes élőhelyek magas értékű ökoszisztéma-szolgáltatás potenciálja mutat a többnyire veszteségesen működő és közösségi forrásokból fenntartott szántóföldi földhasználat megváltoztatásának irányába. A legfontosabb ökoszisztéma-szolgáltatások területei: 1) árvízvédelem, 2) aszályvédelem, 3) talajvízpótlás, 4) biodiverzitás helyre állítása és 5) turisztikai vonzerő (esztétikai érték).
dr. Pinke Zsolt, HUN-REN ATK, Talajtani Intézet, Budapest
Cikkünk teljes terjedelmében az Agrofórum újság 2026. júniusi számában olvasható.
Szereti az Agrofórum cikkeit?
Állítsa be, hogy gyakrabban jelenjenek meg a Google keresőben! KATTINTSON!
