Növényvédelem

Nem árt figyelni a repce korai kártevőire!

Agrofórum Online

Az őszi káposztarepce talán az egyetlen olyan kultúrnövényünk, ahol nem a gyomok, vagy a kórokozók elleni védelem viszi el a költségek zömét, hanem az állati károsítók elleni védekezés. Ennek sikeressége döntő mértékben meghatározza a termesztés sikerességét és gazdaságosságát. Sajnos a repce esetében rendkívül hosszú a potenciális kártevők sora, és már a tél végén is vannak olyan kártevők, amelyek kihasználva az időjárás változékonyságát, megtámadják a növényzetet.

Nagy repceormányos és szárormányos

Ez a két, meglehetősen közeli rokon kártevő évente – szerencsére – csak egy nemzedéket tud felnevelni. Mindkét kártevő kifejlett bogár alakjában telel át. A szárormányos döntően a repceföldek környékén levő fás-bokros területek avarszintjében, ugyanakkor a nagy repceormányos populációjának jelentős hányada az előző évi repceföldek talajában vészeli át a telet. Bár kettőjük közül a szárormányos inkább kelet-európai fajnak számít, míg a nagy repceormányos alapvetően nyugat-európai kötődésű, de sajnos mindkettő rendkívül jól állja a telet. Mínusz húsz fokos, netán hótakaró nélküli hideg, amely a repcét azért igencsak durván meggyérítené, egyiküknek sem okoz problémát.

Nagy repceormányos imágója
Nagy repceormányos imágója

Ez a két rokon kártevő tavasszal jön elő a téli nyugalmi időszakból és repül be a repcetáblákba. A nagy repceormányos (Ceutorhynchus napi) korábban ébred és már 14 fokos melegben is hajlandó migrálni. A repce szárormányos (Ceutorhynchus pallidactylus) kissé magasabb hőmérsékletet kedvel, neki 16-17 fokos meleg kell a betelepedéshez. A megadott hőmérsékletek nyilvánvalóan a telelőhely szintjére szólnak és néha igencsak eltérhetnek a meteorológiai szolgáltatóktól kapott adatoktól.

A nagy repceormányos lárvája a szárat károsítja
A nagy repceormányos lárvája a szárat károsítja

A meteorológiai műszerek alapvetően az árnyékban mérhető hőmérsékletet regisztrálják. Ez így is van rendjén, de azt minden mezőgazdász tudja, hogy a dél, délkeleti lejtőkön, szélárnyékban levő területeken nap közben az árnyékban mérhető hőmérsékletnek a duplája is gyakorta előfordul. Ráadásul egyre szélsőségesebbé váló időjárásunkban már lassan mindennapossá válnak a különféle rekordok, így pl. a napi melegrekordok megdőlései is.

Ezek azért lényegesek – kombinálva a kitettség és az inszoláció okozta többlettel – , mivel elindíthatják a kártevők betelepülését a repceállományokba, akár olyan korán, amikor épeszű ember még nem is gondolna ezekre a rovarokra.

A nagy repceormányosnak (Ceutorhynchus napi) nincs foltja
A nagy repceormányosnak (Ceutorhynchus napi) nincs foltja

Sajnos – akár csak az elmúlt év során – az idei év januárja is bővelkedett meteorológiai szélsőségekben. Január 18-án az ország déli harmadában a meteorológiai műszerek totál árnyékban mértek olyan hőmérsékleteket, amikor is mindkét, a repce szárát támadó ormányosbogár-faj imágói már repülhetnek. Egy déli kitettségű, jól megvilágított helyen aznap (és még néhány ilyen meleg napon január hónapban) bőségesen 20 Celsius-fok felett volt a hőmérséklet. Ilyen körülmények között mindkét kártevő faj imágói szívesen és jól repülnek. Konklúzió: a repce szárára veszélyt jelentő ormányosbogarak betelepedése az elmúlt évhez hasonlóan már január hónapban elkezdődött!

Előrejelzés és védekezés

A szárra veszélyes ormányosbogarak előrejelzésének számos módszere van. A gyakorló mezőgazdászok egy része a sárga színű tálakat kedveli, mások a szintén krómsárga színű ragasztós lapok használatára esküsznek. Valamilyen szinten mindkét félnek igaza van, bár van sokszor olyan helyzet is, amikor egyik csapda sem ad használható eredményeket!

Nagy repceormányos és szárormányos imágói a sárga tálban
Nagy repceormányos és szárormányos imágói a sárga tálban

Nagyon sok növényvédelmi szakember a sárga tálak használatára esküszik. Hatékony módszer, bár a fogóssága néhány alapszabály betartásával jelentősen fokozható.

  1. A tálcsapda külső, nem fogós, azaz vizet nem tartalmazó felülete ne legyen sárga! A szerencsétlen ormányosbogár nem öngyilkos akar lenni, pusztán csak a sárga szín vonzza. Ha landol a sárga színű valamin és az nem ejti fogságba, akkor a csapdánk nem is fogja meg. Éppen ezért rafináltabb rovarászok, növényvédelmi szakemberek már eleve kívülről matt barnás színre lefújt sárga tálcsapdával készülnek az ormányos ellenségek befogására.
  2. A tálcsapdáknak lehetőleg a növényzet felső szintjének magasságában kell lenniük. Ez egy sima sárga lavórral csak nehézkesen kivitelezhető. Szerencsére vannak a növényvédelemben érdekelt cégek által forgalmazott, osztogatott olyan sárga tálak, amelyek közepén egy kúpban levő nyíláson egy hosszú gereblyenyélre (a boltban ezt kell kérni!) erősítve folyamatosan állítani lehet a csapdák magasságát.
  3. Ahol sok a vad, főképp a vaddisznó (Sus scrofa), ott a tálcsapdák használata vagy nem javasolt, vagy mindenféle rafinált megoldásokat kell kiötölni ellenük. A vadak ugyanis szeretnek inni a szántóföldekre kihelyezett sárga tálakból. Viszont a vaddisznó alapvetően turkáló, a szája környékének tisztaságára éppenséggel nem sok gondot fordító faj. Ha egy vaddisznó a nem éppen patika tisztaságú pofázmányát, akár csak ivási célból beledugja egy tálcsapdába, onnantól kezdve az a csapda a bele került irgalmatlan mennyiségű kosztól biztosan használhatatlanná válik. Van persze erre is megoldás.
  4. A rovarfogások megkönnyítésére alkalmazott 1-2 csepp detergens (mosogató szer) bőven elég fals ízt ad a vízhez, hogy a vadröfi többször már ne igyon bele. Biztos, ami biztos, ha van valamilyen keserű anyagunk (pl. kinin), abból egy leheletnyi az első próbálkozás után biztosan leszoktatja a röfit a csapdánkból való iszogatásról. Nem szabad lebecsülni őket! Amilyen intelligensek a csapdák elkerülésében, a kerítések, villanypásztor hatástalanításában, annyira intelligensek a rossz ízű „itatók” megjegyzésében és elkerülésében is.
  5. A változékony tavaszi időjárás során előfordulhat, hogy éjjel olyan hideg van, hogy a tálcsapda kicsiny vízmennyisége több centiméter vastagságban is befagy. Déltájban hiába lesz már nagyon meleg azon a területen, a jég felolvadása lehet, hogy egész nap nem fog bekövetkezni. Lehet, hogy rajzottak a bogarak, de a szilárd felszínű tálcsapda részben kevésbé vonzotta őket, részben pedig képtelen volt csapdába ejteni őket. Ez fogás veszteséghez és fals fogási eredményekhez vezethet, akárcsak a korábban emlegetett hiányosságok.
A súlyosan deformálódó szár jelzi a szárormányosok kártételét
A súlyosan deformálódó szár jelzi a szárormányosok kártételét

A sárga ragasztós lapok is nagyon jól működnek az ormányosok csapdázása során, de ezeknek is vannak problémás eseteik.

  1. Nagyon laza talajú, így pl. kotus, homokos talajú területeken a sárga lapok hatékony fogási időszaka jó, ha 1-2 nap! A levegőben szálló mindenféle apró szemcse ennyi idő alatt úgy beteríti a ragasztós lapokat, hogy azokon már egy vaddisznó sem ragadna meg, nem hogy egy szerencsétlen kis ormányosbogár.
  2. A ragasztós lapok sajnos vitorlaként is működnek és a kora tavaszi időszakokban (böjti szelek) gyakori viharos szelek időszakában sok esetben eltűnnek a vizsgálandó területről. Így a csapdázás biztosan eredmény nélkül ér véget.
A sárga ragasztós lap is alkalmas a csapdázásra
A sárga ragasztós lap is alkalmas a csapdázásra

A csapdázás alapvetően a növényvédelmi szakemberek számára időt spóroló módszer! Ha valamilyen ok miatt úgy érezzük, hogy a csapdáink nem biztos, hogy a valós képet mutatják, akkor nincs más megoldás, mint a repcenövények legbelső, a tenyészőcsúcshoz legközelebbi részeinek manuális átvizsgálása. Ez a majom módjára történő „kurkászás” nevetséges lehet mindaddig, amíg nem látjuk azt, hogy suttyomban az addig a táblára történt betelepülések miatt milyen nagy kártevő állomány lapul a repcenövény „szívében”. A manuális vizsgálatot még a legjobban működő csapdák mellett is érdemes alkalmazni, hiszen csak ez tudja megmutatni azt, hogy az adott pillanatban mekkora kártevő népesség tartózkodik az állományban.

Az, hogy van egy csomó bogár a repcében, úgy önmagában még nem feltétlenül ad okot a rémületre! Lehet, hogy még csak pár napja vannak ott. A betelepülés után 3-6 nap aktív ivari érési táplálkozásra van szükségük és utána még 1-2 napra a párosodás miatt. Utána már baj van, mert a lerakott (a növény szárába és a levélnyelekbe elhelyezett) peték és a kikelt lárvák ellen már esélyünk sincs hatékonyan védekezni.

Szárormányosok a repce virágzatában
Szárormányosok a repce virágzatában

A repce szárát támadó ormányosbogarak ellen számos készítmény engedélyezett. Ugyanakkor tisztában kell, hogy legyünk azzal a pár ténnyel, hogy jó néhány készítmény hűvösebb időben gyengébben teljesít, szinte mindegyik készítmény esetében van egy éves limitált kezelési szám, jó néhány készítményt a méhek védelme miatt csak erősen korlátozva használhatunk és egyes kártevők, így pl. a fénybogarak (Meligethes spp.) a szintetikus piretroidokkal szemben az ország sok régiójában már masszívan rezisztensek.

A sárgatál nem csak az ormányosokat fogja
A sárga tál nem csak az ormányosokat fogja

A jelen időszakban itt az idő kihelyezni a csapdákat, elkezdeni az állományok folyamatos manuális átvizsgálását a szemlézések alkalmával és elkészíteni azt a tervet, amelyet a sorban következő károsítók ellen bevetendő rovarölő szeres kezeléseknél majd alkalmazni fogunk. Most még van idő tervezni, de ha durván beindul a tavasz és egyik kártevő rajzás éri a másikat, akkor már borítékolható valamilyen hibázás. Könnyen lehet, hogy a betervezett készítményt sem tudjuk időben beszerezni. Tervezzük meg gondosan előre a repce rovarölő szeres védelmét, mert döntő mértékben ettől függ a termesztés jövedelmezősége.

Hertelendy Péter
Her – Ba  Kft.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hamuszürke szárkorhadás, a szemes cirok veszedelmes betegsége

2025. január 30. 09:40

Sok gazdálkodó még napjainkban is egyértelműen aszálykárnak véli a hamuszürke szártőkorhadás okozta károkat.

Itt a második hullám, újra kártevők támadják a repceállományokat

2025. január 29. 14:10

A repce szárának, levélnyeleinek belsejében károsító ormányosbogarak imágói már január folyamán érzékelik az időjárás melegebbre fordulását.

A mezei pocok még mindig problémát okoz

2025. január 28. 14:40

A mezeipocok-populáció mérete az idei év tavaszán összességében némileg kisebb, mint az elmúlt év első hónapjaiban.

A kukorica és az aflatoxin

2025. január 28. 07:10

Problémát jelent, hogy a növényállományt a mikotoxinokat termelő gyengültségi (diszpozíciós) kórokozók is jóval könnyebben támadták meg.

A szárazság miatt ugrott meg a búza ára

2021. július 18. 04:36

A malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza plusszal, a repce pedig mínusszal zárta a pénteket Európában.

Szántóföldi szemle tavasszal a repcében

A repce a szántóföldi növények királynője. Ez a növény a vetés pillanatától kezdve aratásig folyamatos jelenlétet igényel, ugyanis a legtöbb időt tölti kint a szántóföldön, és sok tényező hatással van rá.

Szakcikkek Videó

Itt a következő szezon!

2018. július 12. 11:47

Minden évben, amikor a repce apropóján a következő év alaptrágyázását elindítjuk, meglepődve állapítjuk meg, hogy eltelt egy év, itt az újabb szezon.

Jó napot zárt a párizsi gabonatőzsde

2020. május 21. 08:03

A búza kurzusa azt követően lódult meg, hogy a fekete-tengeri régióból olyan hírek érkeztek, mely szerint a terméskilátások alacsonyabbak a korábban vártnál.