Növényvédelem

Szezonkezdet a szántóföldeken: mit mutatnak az állományok?

Agrofórum Online

A szántóföldjeinken kint telelt növénykultúrák gazdaságos termesztése szempontjából létfontosságú, hogy azok milyen állapotban „jöttek ki” a télből. E tekintetben az idei tél meglehetősen szigorúnak bizonyult ugyan, de a bőséges téli csapadék, a vastag hótakaró az ország legnagyobb részén hatékonyan megvédte az áttelelő kultúrákat a fagy okozta problémáktól.

Ugyanakkor az ősz folyamán több kultúra esetében prognosztizált erőteljes növénykórtani veszélyhelyzet egyáltalán nem mindegy, hogy milyen nyomot hagyott az áttelelő szántóföldi kultúrákban. Nagyon nem mindegy, hogy kell-e kora tavasszal valamilyen kórokozó, állati károsító ellen védekezni olyan körülmények között, amikor már az érintett táblák megközelítése is logisztikai rémálom a felázott utak, táblák talajának állapota miatt.

A repcében már közel a beavatkozás ideje

Megindult az ormányosok rajzása

Az őszi káposztarepce esetében az elmúlt időszak periodikus felmelegedései az ország déli-délkeleti régióiban már megindították a repce szárát károsító ormányos bogarak, így a nagy repceormányos (Ceutorhynchus napi) és a repce szárormányos (Ceutorhynchus pallidactylus) imágóinak rajzását.

E két kártevő rovar az elmúlt évben jelentősen növelte populációinak egyedszámát és a szokásosnál jóval nagyobb népesség vonult telelőre. Ennek fényében kellően hatékony védekezés nélkül az idei évben az amúgy is lecsökkent repce vetésterületen súlyos károkra lehet számítani.

A repceormányos bogarai esetében hatékony inszekticides védekezés kizárólag az imágók ellen lehetséges. A kártevők rajzását vagy sárga színcsapdákkal (ragasztós lapokkal, vagy vízzel teli tálakkal) követhetjük nyomon, vagy a növények manuális átvizsgálásával győződhetünk meg arról, hogy milyen népes kártevőállomány van a repcében.

A sárga színcsapdák sajnos szinte minden rovart megfognak, amely rájuk repül, így a méheket és más, hasznos rovarokat, mint pl. az imágó alakban telelő zengőlégy fajokat is. Éppen ezért ne vigyük túlzásba a sárga színcsapdák használatát! Nem rovarirtó eszközök ezek, hanem előrejelzésre való dolgok.

A színcsapdák most még döntően a hasznos zengőlegyeket fogják az ország középső részén

Fontos tudni, hogy a színcsapdák kizárólag a repülő egyedeket képesek jelezni. Szélben viszont a bogarak nem repülnek, így ekkor csak a csapdák adataira támaszkodva helytelen információkat kapnánk. Ekkor csak a növények manuális átvizsgálása ad pontos információkat.

Azokon a területeken, ahol a rajzás már megkezdődött, ott már most helyenként szükség lehet az állományok kezelésére. Ugyanakkor a talajok állapota jelenleg nem teszi lehetővé, hogy bármilyen földi géppel végrehajtsuk a szükséges kezeléseket. Jó lenne most a drónos kijuttatás lehetősége. Bár néhány, erre alkalmas készítmény esetében a drónos kijuttatás engedélyét a forgalmazók márciusra prognosztizálják, de félő, hogy az ország egyes részein ez már túlságosan késő lesz.

Fómás levélfoltosság: látványos, de nem kritikus

A repceállományok alsó, idősebb levelein a hosszú és igen nedves időszak eredményeképp nagyon gyakoriak a fómás levélfoltosság (Phoma lingam) foltjai. Ez látványos ugyan, de nem jelent nagy veszélyt, mivel a tavasszal a legtöbb állományban elvégzendő regulátoros kezelés megálljt parancsol a kórokozó további terjedésének.

A fómás levélfoltosság gyakori a fogékonyabb repdehibridek idősebb levelein

Az őszi árpa okozott meglepetéseket

Hálózatos levélfoltosság minden táblán

Az őszi árpák döntő hányada ideális állapotban ment a télbe, nagyon kevés a túlfejlett állomány. Ezt a kultúrát kevésbé sújtotta az elmúlt év nyári szárazsága, mivel az árvakelései még tudtak hasznosítani valamennyit a májusi csapadékból.

A veszélyes hálózatos levélfoltosság már ott van az árpákban

Ennek ellenére az ősz folyamán a nekrotróf kórokozók egyike, a hálózatos levélfoltosság (Drechslera teres) durván felszaporodott az árvakeléseken és később betelepült az őszi vetésekbe is. Jelenleg a tél végén a hálózatos levélfoltosság jelen van szinte minden őszi árpa táblán. Mennyisége még nem veszélyes, de a kórokozó hatalmas pusztításra képes, így jelenléte mindenképpen figyelmet érdemel.

Lisztharmat is felütötte a fejét

Kissé váratlan dolog, hogy az őszi árpa állományok egy részében (döntően a nagyon fogékony fajtákban) jelen van a lisztharmat (Blumeria graminis f. sp. hordei) is, ráadásul a kórokozó biológiai állapota kiváló. Ezt a hófehér micélium telepek jól mutatják. Várhatóan a továbbiakban a kórokozó terjedése az árpák lombozatán folytatódni fog.

Meglehetősen jó biológiai állapotú lisztharmat telepek fogékony őszi árpa lombozatán

A búzákban nincsenek problémák

Jelenleg az őszi búza állományok növény egészségügyi állapota a leginkább irigylésre méltó. A búzát a biotróf kórokozók a nyári aszály miatt az ősz folyamán nem tudták megtámadni, a nekrotróf életmódú szeptóriás levélfoltosságot (Septoria tritici) pedig az őszi száraz időjárási körülmények fogták vissza.

A szeptóriás levélfoltosság még nem gyakori, de erősen terjed

A kórokozó jelenleg már megtalálható ugyan a búzákban, de mennyisége még meglehetősen kevés. Bár jelenleg ideálisak a feltételek a kórokozó számára, de populációja most nagyon alacsony szintről kell, hogy felépüljön.

Jelenleg az őszi búza és durum búza állományokban – leszámítva a táblák szélein gyakori mezei pocok jelenlétét -nincs egyetlen olyan kórokozó, vagy kártevő sem, amely a közeli jövőben a kultúrát veszélyeztetné.

A képek a szerző felvételei.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Már nem elég a megszokott permetezési program: változik a zöldségek növényvédelme

2026. október 14. 07:10

Változik a betegségek megjelenése és a növényvédőszer-kínálat is. A jó időzítés ezért egyre többet ér a zöldségtermesztésben.

Októbertől februárig négy növényvédő szer használható szükséghelyzeti engedéllyel a pöttyös lámpahordó-kabóca ellen

2026. október 14. 05:40

A Nébih ismételten felhívja a figyelmet a pöttyös lámpahordó-kabóca elleni védekezés fontosságára, és négy növényvédő szer is használható már a kártevő ellen.

Ezért alakul ki rezisztencia a kártevőkben a piretroidokkal szemben

2026. október 13. 16:10

Csökken a felhasználható növényvédő szer hatóanyagok száma, egyre kevésbé tudják a termelők váltogatni a rovarölő szereket a növénytermesztés során. Ennek következménye a rezisztens kártevők megjelenése.

Rágcsálók ellen használatos készítmények

2026. október 13. 07:10

Nem mindegy, hol és mivel irtjuk a rágcsálókat! A rosszul megválasztott szer nemcsak hatástalan, hanem súlyos veszélyt is jelenthet.

Lehetséges, hogy az egrest lisztharmat fertőzte meg?

2025. augusztus 19. 04:39

Lehetséges, hogy az egrest lisztharmat fertőzte meg? Milyen tünetek utalnak erre? Hogyan védekezzek ellene?

Milyen betegség támadhatta meg a babérmeggyet télen?

2025. január 21. 04:36

Babérmeggy sövényeimen szokatlan elváltozások láthatók: levelei fodrosak, hullámosak lettek, néhol fehér lepedék is látható. Télen elég szokatlan, hogy megbetegedjenek szabadban élő növények. Megállapítható, hogy miről van szó?

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: veszélyben a szőlők is

2024. május 1. 10:10

A szőlőbetegségek megjelenését eddig gátolta a hűvös idő, de a felmelegedés hatására fel kell készülni egyaránt a lisztharmat, a peronoszpóra, a feketerothadás és a szürkerothadás fertőzés elhárítására.

Milyen gombás betegségekre számíthatunk szamóca termesztése során?

2019. február 19. 09:36

H. Ferenc kérdése: Kertembe szeretnék szamócát telepíteni. Milyen gombás betegségekre számítsak? Esetleg vannak olyan fajták, amik kevésbé fogékonyak a betegségekre?