Növényvédelem

Továbbra sem pihennek a permetezőgépek

Agrofórum Online

Továbbra sem pihenhetnek a permetezőgépek. Elszoktunk a kórokozóknak kedvező párás, nedves nyaraktól. A vadgesztenyelevél-aknázómoly, guignardia gomba, a parlagfű mind problémát okoznak. A közterületeken aktuális növényvédelmi teendőkről olvashatnak.

A vadgesztenyelevél-aknázómoly második nemzedéke

Javában folynak a vadgesztenyelevél-aknázómoly második nemzedéke elleni permetezések. Az idén egyre nagyobb gondot okoz a guignardia gomba fertőzése is. Elképzelhető, hogy a gomba ellen még egy kezelést is be kell ütemezni az idén. Ahol egy harmadik kezelést pl. lombtrágyázást is lehetővé tesz a költségvetés, ott a felszívódó Topas 100 EC-vel és a Cuproxat FW-vel is egészítsék ki a permetlevet és most inkább a gomba fertőzéséhez igazítsák a permetezés időpontját és ne a hiánybetegségek megjelenéséhez.

Arra is fel kell készülni, hogy gyakoribbak leszenek a lakossági bejelentések, miszerint foltosak a levelek, azaz nem sikerült a moly elleni védekezés. A felületes szemlélő a gomba tüneteit valóban összetévesztheti a molyok aknáival.

Az idén egyre nagyobb gondot okoz a guignardia gomba fertőzése is
Az idén egyre nagyobb gondot okoz a guignardia gomba fertőzése is (Fotó: Zsigó György)

Az amerikai lepkekabóca fehér viaszszálas lárvatelepei

Az amerikai lepkekabóca fehér viaszszálas lárvatelepei egyre több növényen tűnnek fel. Egy szakcikk szerint 78 növénycsalád 330 faján mutatták ki a jelenlétét. A legjelentősebb közterületi fafajokon is megtalálták. A szívásával nem okoz súlyos kárt a közterületi növényekben, de a legtöbb lakossági bejelentés hat-nyolc évvel ezelőtt, jelenléte nyomán történt. A padokra, autókra csöpögő mézharmatát reklamálták. Talán az aszályos időjárás és a nálunk is terjedő parazitája (egy ollósdarázs faj) miatt csökkent le az utóbbi években az egyedszámuk. Újra megjelent! A fotó a lárvákról és a mézharmatcseppes fagyallevélről 06.27-én készült.

Az amerikai lepkekabóca fehér viaszszálas lárvatelepei egyre több növényen tűnnek fel
Az amerikai lepkekabóca fehér viaszszálas lárvatelepei egyre több növényen tűnnek fel
(Fotó: Zsigó György)

Nehéz ellene a védekezés! A lárvatelepeket védő fehér viaszszálakból álló védőburkot is fel kell oldani, ahhoz, hogy a rovarölő szerek elérjék a rovarokat. Az olajos Vektafid A-val vagy egyéb adalékkal segíthetik a Mospilan 20 SG + Decis Mega kombináció hatását. A korábbi visszajelzések szerint a poliszulfid kén, a narancsolaj vagy a káliszappan hatóanyagú készítmények is eredményesek voltak. Erről kérdezzék a növényorvosukat.

Sok tápnövényű kártevők, tehát a permetezés után a közeli kertekből, utcákból visszaköltözhetnek, rövid időn belül újra megjelenhetnek a szárnyas imágók a növényeken. Meg kell értetni a panaszosokkal, hogy nem lehet egytelen kezeléssel eltüntetni a közterületi növényekről a lepkekabócákat.

A borostyán és a vadszőlő is a kedvenc élőhelyei közé tartoznak, itt is irthatóak. Tojás alakban telel át a kéregrepedésekben, a mélyen repedezett kérgű fákat kedveli tojásrakás céljából.

A parlagfű egyre nagyobb gondot okoz

A parlagfű irtási előírása kapcsán a Pest Vármegyei Kormányhivatal tájékoztatójából származó két mondat a következő. Ezekkel a feladatokkal valószínűleg a közterületi kertészeket bízzák meg. (A jogszabályok alkalmazásában nincs különbség, tehát bármelyik vármegye kiadhatta volna ezt a tájékoztatót.)

A 221/2008. (VIII.30.) Korm. rendelet 3. §-a értelmében belterületen helyszíni ellenőrzést a jegyző végez és szintén a jegyző feladata, hogy belterületen az 1. számú melléklet szerinti adattartalommal rendszeresített, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal honlapján és a Földhivatali Portálon közzétett formanyomtatvány felhasználásával jegyzőkönyvet vegyen fel.”

„Abban az esetben, ha az önkormányzati tulajdonban lévő belterületi ingatlanon az önkormányzat nem tesz eleget védekezési kötelezettségének az NTO intézkedik a közérdekű védekezés végrehajtásáról.” (NTO: a megyei kormányhivatalhoz tartozó Élelmiszerláncbiztonsági, Állategészségügyi, Növény- és Talajvédelmi Főosztály Növény- és Talajvédelmi Osztálya.)

A parlagfű zsenge bimbói már kifejlődtek
A parlagfű zsenge bimbói már kifejlődtek (Fotó: Zsigó György)

A cikk Zsigó György növényorvos közreműködésével készült.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A gubacsokról, 15. rész - A gubacsok belső szerkezete - levélgubacsok: himlőszerű- és parenchima gubacsok

2026. február 1. 11:10

Körte, birs, dió, ördögcérna, juhar, szil és bangita: hogyan épülnek fel a levél belsejében fejlődő gubacsok, és hol élnek bennük a kártevők?

Ne feledkezzünk meg a rágcsálókról – most ütnek vissza!

2026. január 31. 08:10

Rejtőzködnek, mégis hatalmas kárt okoznak. A mezei rágcsálók elleni védekezés most, tél végén a legfontosabb.

Korán ébrednek a repce legveszélyesebb kártevői: kezdődik a repce ormányosainak szezonja

2026. január 30. 08:10

A nagy repceormányos és a szárormányos korai rajzása komoly terméskiesést okozhat, ha a védekezés időzítése hibás.

A növényvédelem kihívásai és megoldásai 2026-ban

2026. január 27. 11:10

A növénytermesztés során számos kihívással néznek szembe a termelők. Egy részük ellen lehet védekezni. Mit hoz 2026 a növényvédelem területén?

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: a kukorica bajban, a napraforgó szenved

2025. augusztus 4. 08:10

A szántóföldi növények közül a kukorica és napraforgó szenvedi meg leginkább az aszályt – nem csak a termés, a növényvédelem is nehezedik.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: erős a gyomosodás, fuzáriózis tünetek az árpán

2022. június 14. 09:26

A több táblán tapasztalható erős gyomosodás megszüntetése gondot okoz több termelőnek.

Megjelentek a virágbimbók a parlagfüvön

2022. június 30. 09:24

A parlagfű fejlődése még az elmúlt hetek szélsőségesen meleg és száraz időjárásának az ellenére is folytatódott.

Aktuális parlagfű és pollen helyzetkép

2019. július 25. 09:10

Az elmúlt időszak igencsak bővelkedett időjárási anomáliában mind a hőmérséklet mind a csapadékot illetően. A csapadékhiány hatására a fűfélék és a természetes vegetáció egyéb fajai is szenvednek, elszáradnak, ezzel teret biztosítanak a szárazságtűrő fajok, a parlagfű számára.