Veszélyességük fokozott jelentősségű: a spanyol csupaszcsiga

Néhány évtized alatt Európa legtöbb országába eljutott (1. ábra). Terjedése mégis az utóbbi húsz évben vált intenzívebbé. Igaz, kelet felé jelenleg is expanzióban van. Mint ismeretes, Magyarországon első alkalommal Sopronban észlelték 1985-ben. (1. kép)

Rendszertani besorolás

Rendszertanilag az állatvilág (Regnum animale) tagjaként a puhatestűek (Mollusca) törzsébe, csigák (Gastropoda) osztályába, tüdőscsigák (Pulmonata) rendjébe, azon belül a simatestű házatlancsigák (Arionidae) családjába tartozik. Leírója Mabille 1868-ban lusitanicus néven az Arion nembe (genus) sorolta. Ugyanakkor a faj (species) taxnonómiai megítélése szerzőnként eltérő lehet. Gyakran olvasható a hazai szaksajtóban hogy a spanyol csupaszcsiga valójában két faj, mégpedig az Arion lusitanicus (spanyol csupaszcsiga) és Arion rufus (barna csupaszcsiga). Ez vitatható, mert Gozmány (1979) és mások, pl. Kerney and Cameron (1979) is az Arion rufus (Linnaeus, 1758) fajt vörös, vagy narancssárga csupaszcsigának (2. kép) nevezik.

Barna csupaszcsigának az Arion subfuscus (Draparnaud, 1805), nálunk nem élő csigafajt hívják. Ugyanakkor egyes szerzők szerint a vörös csupaszcsiga (A. rufus) valójában a hegyvidéki élőhelyű, nálunk is élő fekete csupaszcsiga (Arion ater Linnaeus, 1758) (3. kép 2 a,b) síkvidéki alfaja. Ezért gyakran találkozhatunk az Arion ater rufus elnevezéssel is (3. kép 2 c,d és 4. kép 2 e).

Újabban az expanzív, spanyol eredetű (A. lusitanicus) fajjal Arion vulgaris (Moquin-Tandon, 1855) néven is találkozhatunk (4. kép 3 a,b).

A spanyol csupaszcsiga és rokonfajainak faji státuszát egyértelműen boncolásos ivarszervi vizsgálattal (2.a, 2.b ábra) tisztázzák a kutatók. A hasonló kinézetű (laikusok számára nehezen megkülönböztethető) csupaszcsigák, és a „spanyol csupaszcsiga” genetikai rokonságát több kutatócsoport DNS vizsgálatokkal is elemezte. A vizsgálatok jelenleg is tartanak.

Jelen közleményemben spanyol csupaszcsigának az Arion lusitanicus-t, vörös csupaszcsigának az Arion rufus-t (syn: Arion ater rufus) nevezem.

A faj leírása

A spanyol csupaszcsiga (spanyol házatlancsiga) nagytestű, feltűnő, barnásvörös színezetű csigafaj. Mérete 8-14 mm hosszú, alakja farok irányban elvékonyodó, hengeres. A redőtlen háti vetület mindkét oldalán, 1-1 nagy méretű légzőnyílás látható. Felületén hosszirányban mély barázdákat láthatunk. A fej és az ajaktapogatók sötétebbek. Talpuk szegélye világossárgás, krémszínű. Alkalmanként, alapszínük meglehetősen változó lehet.

A spanyol csupaszcsigák megjelenése gyakran a vörös csupaszcsigához megtévesztésig hasonló. Ugyanis élénk narancsvörös, vagy más esetben tompa sárgásszürke árnyalatúak. Halvány oldalsávot a fiatal egyedek viselnek. A vörös csupaszcsiga valamivel nagyobb, 15-16 mm-esre is megnő. Összetéveszthetőségük miatt nehéz megítélni, hogy az egyes észlelések, leírások valójában melyik fajról is szólnak. Mivel hazai tömeges előfordulásukat és kártételüket, a megtelepedést követően, főként az elmúlt 10-12 évben észlelték, valószínűsíthető, hogy az adatok zömmel az ibériai őshazájú, expanzív Arion lusitanicus-ra vonatkoznak. A vele összetéveszthető, helyi előfordulású Arion rufus túlszaporodását és kártételét korábban alig tapasztaltuk.

Elterjedése

Eredendően Spanyolországban, részben Dél-Angliában és Nyugat-Franciaországban honos faj. Ausztráliába és Észak-Amerikába behurcolták. Európában fokozatos terjedéssel jutott el szinte mindenhová. A Balkánon és Kelet-Európában még nem észlelték. A magyarországi előfordulásai leginkább a Dunántúlon vannak, ahol népes populációi találhatók. Az alföldi megjelenése ritkább. A terjedése szállító járművekkel, zöldségszállítmányokkal lehetséges. Ugyanakkor szállított raklapokhoz, fém és betonelemekhez tapadva, földlabdás növényszállítmányokkal is széthurcolható.

Életmódja

Hazai életmódjukat Petró (2002), valamint Szeőke és Cziklin (2006) ismertetik. Leírásuk szerint a buja növényzettel fedett vegetációt, árokpartokat, elgyomosodott mezőgazdasági területeket különösen kedvelik. Élettevékenységük a nedves, csapadékos körülmények között intenzívebb, mint általában. Rejtőzködő életmódot folytatnak, éjszaka, borús időben aktívabbak. A sűrű növényzet takarása alatt napközben is könnyen rájuk akadhatunk, de leggyakrabban késő este, vagy hajnalban találkozhatunk velük. Magyarországon az elmúlt időszak csapadékosabb évei kedveztek terjedésüknek és felszaporodásuknak.

A nedvesebb mikroklímájú, növényzettel dúsan benőtt területek ideális élőhelyet nyújtanak a csupaszcsigák, így a spanyol csupaszcsigák számára is. Számos útjukba kerülő növényt elfogyasztanak, táplálékukban alig válogatnak. A zöld növényi részeken, reszelő nyelvük segítségével szabálytalan alakú foltokat rágnak, alkalmanként tarrágást okoznak. Nyúlós nyálkájukkal, ürülékükkel szennyezik a termést. A tárolt zöldségeket a tárolókban is megdézsmálhatják. A földalatti növényi részek (gyökerek, gumók) is áldozatul eshetnek károsításuknak. A csigák kellemetlen tevékenységét csapadékos évjáratban, egész évben nyomon követhetjük. Megfigyelések szerint, legnagyobb számban nyár végén, vagy ősszel találkozhatunk velük. Ősszel az első fagyos napokig károsítanak. A telet a talajban, védett helyen, tojás alakban töltik. Előfordulásukra jellemző, hogy csoportosan (gócosan) jelentkeznek. Hímnős állatok (5. kép).

Egyes megfigyelések szerint kedvező évjáratokban két nemzedékük is kifejlődhet. Tojásaikat levélzettől védett, árnyékos, hűvös helyeken, közel a talajfelszínhez, sekélyen, a laza talajba rakják. Tojásrakásuk szárazabb években elhúzódó, a legtöbb tojást nyár végén rakják. A lerakott tojások száma egyedenként 200 is lehet. Tavasszal a petékből közvetlenül fejlődnek ki a fiatal csigák. Slotsbo és munkatársai (2011) megfigyelései szerint a tojások és fiatal csigák túlélése jelentős. Tömeges felszaporodásuknak csapadékos időjárás esetén kedvezőek, az ugaroltatott területek, minimális talajművelési technológiák alkalmazása, a művelés nélküli, vizes (mélyebb fekvésű) részek, elhanyagolt, elgyomosodott élőhelyek.

Kártétele

A nagytestű, zömök testalkatú csigák falánk növényfogyasztók. Szabadföldön a zöldségtermesztésben és kertészeti üvegházakban, fóliasátrakban egyaránt megtelepedhetnek. A csigák gyors fejlődésük során jelentős lombot fogyasztanak. A növények földalatti részeit is megrágják. Veszélyességük a tömeges előfordulásuk és falánkságuk miatt fokozott jelentőségű. Egyedszámuk az elmúlt száraz években kissé csökkent. Ilyenkor a csigák a számukra kedvezőbb élőhelyekre vonulnak. A nedvesebb klímájú helyeket kedvelik.

Öntözött területeken könnyen túlszaporodhatnak, és érzékeny károkat okozhatnak. Szárazabb élőhelyeken a talajfelszín közelében, növényekkel (pl. gyomnövénnyel) benőtt helyeken találhatók tevékenysége mérséklődik. Árnyékos, mélyebb fekvésű helyeken napközben (hajnalban, esti órákban) is károsítanak. Okozott kárképük a leveleken, gumókon szabálytalan rágás formájában jelentkezik. Előfordulásuk csoportos, így megtelepedésük esetén foltszerű növényritkulást, növénypusztulást is eredményezhetnek. Kártételük tavasztól őszig, a fagyokig tart. Legintenzívebb károkozásukat nyár végén figyelték meg. Tevékenységük a nyár végi, ősz eleji esőzések idején fokozódik.

A károkozás megelőzése, védekezés lehetősége

A kora tavasszal végzett talajmunkák mechanikai hatása csökkenti a túlélő tojások számát. Ez annál is inkább fontos, mert a tojásaik és a fiatal egyedek nagyfokú ellenálló-képességgel rendelkeznek, normál körülmények között a vitalitásuk, túlélési százalékuk jelentős.

A károk megelőzése riasztással, vagy csapdázással lehetséges. A riasztásra egyes növényfajok levelei használhatók fel. Az ágyások közé helyezett paradicsom-, feketeribizli-, begóniahajtások riasztják a csigákat. Más növényi részek, mint például az alma- vagy burgonyaszeletek kifejezetten vonzó hatásúak számukra. Ezt a tulajdonságukat egyes kertészetekben régóta kihasználják. A növények közé helyezett alma-, uborka-, vagy burgonyaszeletek odacsalogatják a csigákat. A kertész dolga, hogy megfelelő gyakorisággal az alájuk húzódott csigákat eltávolítsák a növények közül. Hasonlóképpen eredményesen használhatók a „sörcsapdák” is. A sör illata ugyanis erősen vonzó hatású a csigákra.

A sörcsapda valójában a növények közé kihelyezett, talajba ásott edény, melybe kevés sört töltünk. A csapdába csalt csigákat alkalmanként eltávolítjuk, megsemmisítjük. A nedvességkedvelő csigák összegyűjtésére a növénysorok közé helyezett nedves rongyok, deszka-, vagy paladarabok is alkalmasak, napközben szívesen húzódnak meg alattuk. A rejtekhelyekről időnként eltávolíthatjuk a kártevőt. Megelőző védekezésül egyesek a „csigakerítést” ajánlják. Ez valójában 20 cm magasan a talajfelszín fölé magasodó fémlemez, melynek a felső peremét 45 fokos szögben, kívülről visszahajtják. Vélhetően, ez az elmés védőkerítés gátolja a csigák betelepedését a védendő területre.

Biológiai védekezésül egyes nyugat-európai országokban az indiai futókacsákkal (6. kép) védekeznek a csupaszcsigák ellen. Ez a csigafogyasztó kacsa Délkelet-Ázsiából származik. Jellegzetesen függőleges testtartású fajta, a közismert házi kacsától jól megkülönböztethető. Tapasztalatok szerint intenzíven kutatja fel és fogyasztja a csigákat. Hazai alkalmazásukra még kevés példa akad (Tóth, 2008). Ugyancsak biológiai védekezési mód a csigapusztító fonálféregfajok használata is. Biobest parazita fonálféreg elnevezéssel biológiai védekező szerként forgalmazzák Magyarországon a Phasmarhabditis hermaphrodita fonálférget hajtatott és szabadföldi felhasználásra.

Vegyszeresen is védekezhetünk a csupaszcsigák ellen. Ennek ismert módja a közlekedő utak konyhasóval, vagy mészporral való behintése. A nyálkás testű csigák a kezelt talajon keresztülhaladva a só vagy a mész hatására elpusztulnak. Ezt sokan ellenzik, mert a só vagy mész talajba kerülésével annak só- és mésztartalma veszélyesen feldúsulhat.

Bolti csigaölő hatású készítményeket csak a talajra szórhatják ki, a termesztett növények levelére nem kerülhetnek. Hatásuk kielégítő, ha alkalmanként (szükségnek megfelelően) a kezeléseket megismétlik.

Irodalomjegyzék

• Gozmány L. (1979): Európa állatvilága. Hétnyelvű névszótár. I. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1171 p.
• Kerney M. P. et Cameron R. A. D. (1979): A Field Guide to the Land Snails of Britain and North-west Europe. Collins St James s Place, London 288 p.
• Ocskó Z., Erdős Gy. és Molnár J. (2015): Növényvédő szerek, termésnövelő anyagok I-2015, I-II. Agrinex Bt, Budapest.
• Petro E. (2002): Kártevő házatlan csigák. Mezőhír, 6 (7).
• Slotsbo S., Fisker K. V., Hansen L. M. and Holmstrup M. (2011): Drought tolerance in eggs and juveniles of the Iberian slug, Arion lusitanicus. In: J. Comp Physiol B. (2011): 181, 1001-1009.
• Szeőke K., Cziklin M. (2006): Károsít a spanyol házatlan csiga. Agro Napló, 10 (!): 74-75.
• Szeőke K., Cziklin M. (2006): A spanyol házatlan csiga Magyarországon. Kerti növények védelme. A kertészet és Szőlészet Melléklete, 55 (53) (Aktuális): 6: 3-7.
• Tóth Zs. (2008): Csigára futókacsát. Szabad Föld 6.

Az Agrofórum szaklap átszerkesztett változata Dr. Szeőke Kálmán: Spanyol csupaszcsiga (Arion lusitanicus) (2016. februári lapszám, 54. old.) című írása alapján