31℃ 15℃
június 21. Alajos, Leila
Növényvédelmi előrejelzés

A károsító helyzet alakulása 2019-ben és várható következményei (15. rész)

Agrofórum Online

18. Őszibarack

2018/2019 telén az átlagosnál enyhébb és szárazabb időjárás uralkodott. Míg november és december hónapokban átlag körüli volt a csapadék, addig a tél második felében kimondottan kevés csapadék hullott. A tartós csapadékhiányt csak a májusi, átlagosnál jóval több eső enyhítette. Késői fagy általában nem károsította a virágokat, de a tavaszi napfény hiánya miatt kevesebbet járták a méhek a virágzó fákat, így az őszibarackot is.

Az őszibarack fák „réme”, a tafrinás levélfodrosodás ebben a szezonban is több hullámban fenyegette a fákat, annak ellenére, hogy viszonylag kevesebb volt a csapadék, és korán kitavaszodott. Ezért feltehetően az átlagos csapadékú és enyhe téli hónapok és az áprilisi esők a felelősek. A kórokozó szaporító képletei már ekkor bemosódtak a rügypikkelyek közé, és megfertőzték a levélkezdeményeket. A levélfodrosodás tüneteit elsősorban a sárga húsú fajtákon és a nektarinokon lehetett megfigyelni, sőt a májusi hűvösebb, de igen csapadékos idő a termésen is produkált ritkán látható tafrinás tüneteket.

Őszibarack tafrina

Őszibarack tafrinás betegsége termésen

A csonthéjasokat károsító sztigminás levéllikasztó betegség a nyár folyamán és a szüret idején jelent meg a fákon. Terjedését főként a csapadékosabb periódusokban figyelhettük meg, míg az őszibarack lisztharmat a hőségnapokon támadt erőteljesebben. A csonthéjasok virág- és hajtásfertőző moníliája április végén-május hónapban fertőzte a fákat. Szüret idején a gyümölcsmonília kártétele ott jelentkezett elsősorban, ahol a gyümölcsmolyok és a sodrómolyok kártételét nem sikerült megakadályozni. Az elszáradt gyümölcsmúmiák többsége még most is a fán látható.

Őszibarack claszterospóriumos levélfoltossága

Őszibarack lisztharmat termésen

A gyümölcsmolyok, így a barackmoly és a keleti gyümölcsmoly rajzása igen korán, április hónapban megkezdődött, a lepkék repülése folyamatosnak mondhatóan, egészen az ősz végéig eltartott. A keleti gyümölcsmoly utolsó, negyedik nemzedéke már inkább a birs termését károsította. A két moly hernyóinak kártételét kezdetben inkább a hajtásvégek sínylették meg, később viszont a gyümölcsökön okozott tetemes károkat.

Keleti gyümölcsmoly hajtáskárosítása őszibarackon

Az őszibarackon károsító levéltetvek elsősorban május-július hónapokban szívogattak a hajtáscsúcsokon, később a hőség hatására megszűnt a kártétel.

Zöld levéltetű-fertőzés őszibarackon

Növényvédelmi kezelésben nem részesített ültetvények fáin a kaliforniai pajzstetű egyre erősödő kártételét lehetett megfigyelni, már a tavaszi felmelegedéstől az ősz beálltáig folyamatosan. Szélsőségesen erős fertőzés akár a gyümölcsön is okozott kártételt.

Az őszibarackon károsító betegségek és kártevők időjárástól függően minden évben jelentkeznek, kártételük nagyságát a tavaszi és nyári időjárás alakulása fogja meghatározni. A tél végi rezes lemosó permetezés elvégzése alapfeltétel a sikeres szezonkezdethez.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: szárazság és fertőzések

2025. június 13. 08:10

Június első hetében az aszály uralta az országot, miközben a kórokozók és kártevők egyre nagyobb gondot okoznak a gyümölcsösökben.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: forróság, aszály, károsítók

2025. június 12. 16:10

A Medárd-nap körüli időjárás ellenére is tart a szárazság, a növényállományok egy része kényszeréréssel reagál. Íme a legfrissebb megfigyelések.

Törpül, sárgul az árpa?

2025. április 26. 13:10

Az árpa sárga törpülés vírus ellen, jobban mondva annak terjesztői ellen az őszi vetés után tudunk hatékonyan védekezni.

Házikerti teendők: fagykár, monília és szilvadarázs

2025. április 16. 13:10

A házikerti teendőket körvonalazza a monília, a poloskaszagú szilvadarázs megjelenése, valamint a fagykár is.

Egyre több a lisztharmatos szőlő, veszélyben a cseresznye is

2021. június 16. 10:41

Az elmúlt hét időjárását alapvetően az évszaknak megfelelő nyárias időjárás jellemezte. A nappali hőmérsékleti maximumok általában 25-30 Celsius fok körül alakultak és éjszaka sem hűlt 10 fok alá a hőmérséklet. Csapadék csak szórványosan esett, a talaj vízpárolgása viszont napi 7-8 mm. A meleg időben felgyorsult a növények fejlődése és néhány gyümölcsféle érése. A jelenlegi időjárás egyaránt kedvez a betegségek és a kártevők terjedésének.

A szokásosnál is nagyobb a gyapottok bagolylepke fertőzés

2021. augusztus 17. 10:24

Augusztus második hetében sem változott lényegesen az időjárás, maradt a 30 Celsius fok feletti nappali hőmérséklet, éjszakára pedig csupán 20 fok körülire csökkent. Csapadék alig esett, a lehullott eső zivatargócokban okozott károkat. Minden növény szenved az aszálytól, a kapásnövények többségénél az alsó levelek leszáradása már kritikus mértéket ért el. A rendkívül erős UV-sugárzás még a kimondottan fényigényes növényeken is napégéses tüneteket idéz elő. A talajoknak nemcsak a felső, hanem az alsóbb rétegei is kiszáradtak, emiatt a tarlóhántás, a tarlóápolás és a repcevetéshez szükséges talajműveletek nehezen végezhetők el megfelelő minőségben.

Tömegesen rajzik az amerikai lepkekabóca

2021. augusztus 11. 11:08

Augusztus első dekádját az időjárás ismét hőségnapokkal folytatta. A nappali maximumok folyamatosan 30 Celsius fok körül vagy néhány fokkal felette alakultak. Az éjszakák általában enyhék, 20 fokra csökkentek. Eső csak szórványosan, kiszámíthatatlan eloszlásban hullott, néhány körzetben szélviharral és jéggel társulva esett. Az országos aszály tovább folytatódik, a talajok felső rétege teljesen kiszáradt. Szüretelhető a nyári alma, az őszibarack, a korai szőlő és a szilva. Általános jelenség a megérett termés tömeges hullása a fákról, így csak rendszeres szedéssel akadályozható meg a jelentősebb veszteség. A jelenlegi időjárás elsősorban a rovarkártevők rajzásának és kártételének kedvez, de, ahol jégkár is volt, ott gondoskodni kell a sebfertőző betegségek elleni védelemről.

Kiugró egyedszámmal rajzik a dióburok-fúrólégy

2021. augusztus 18. 08:32

Az augusztus közepéig tartó hőséget egy magas nedvességtartalmú atlanti eredetű hideg légtömeg söpörte ki a Kárpát-medencéből. Előtte a napi hőmérsékleti maximumok rendre 35 Celsius fok körül alakultak, és éjszaka sem csökkent a hőmérséklet 20 fok alá. A tikkasztó hőségben a kifejezetten napfényigényes növényeken is gyakori volt a napégés az extrém UV sugárzás következtében. A hónap második dekádja végére átmenetileg hűvösebbek a nappalok és az éjszakák, lehullott esőtől felfrissültek a növények.