Növényvédelmi előrejelzés

Csapadékhiány gátolja a növények fejlődését

Agrofórum Online

Az őszi kalászosok és a káposztarepce fejlődését immár nem a felmelegedés, hanem a drasztikus csapadékhiány gátolja. Jelenleg mind az őszi árpa, mind pedig a búza a bokrosodás stádiumában van, de igen vontatott a növények fejlődése. Ugyanez mondható el a repce fejlődésére, stagnál a növekedés, miközben a kártevő rovarok folyamatosan gyülekeznek a vetésekben.

Az elmúlt hét időjárásában fokozatos változás állt be. A korábbi hideg napokat lassú melegedés váltotta fel. Az ország északkeleti tájegységeit leszámítva megszűntek az éjszakai fagyok, nappal pedig 15-20 Celsius fok körüli hőmérsékletet lehetett mérni. Folyamatosan emelkedik a talajhőmérséklet, közelít a 10 Celsius fok felé. Csapadék a hónap utolsó hetében sem esett, és a közeljövőben jelentősebb mennyiségre továbbra sem lehet számítani.

Az őszi árpán és a búzán a kórokozók fejlődése az alsó, idősebb leveleken a jellemző, bár mind a szeptóriás levélfoltosság a búzán, mind pedig a hálózatos levélfoltosság az őszi árpán csak gyengének mondható jelenleg. Az idősebb leveleken látható beteg foltokon tömegesen találhatók szaporító képletek, melyek már bőséges harmatképződés mellett is képesek megfertőzni a fiatal leveleket, esetleges csapadékhullás után pedig fertőzési hullám elindítói is lehetnek.

Búza vetéfehérítő kárkép

Kártevők közül a melegedés hatására az előző héthez képest intenzívebbé vált a vetésfehérítő bogarak betelepedése a táblaszegélyekbe. A fejlettebb őszi árpában most 10 hálócsapásban 5-10 bogarat is láthatunk, míg a gyengébb búzában ez a fogási érték 3-5 darab. Ha a nappali hőmérséklet tartósan 15 fok körül stabilizálódik, akkor a bogarak betelepedése tovább fog erősödni. A kártevő most még a táblaszegélyekben tartózkodik, de hamarosan a vetések belsejében a találkozhatunk velük. Folyamatosan figyelni kell a peterakás kezdetét, és amennyiben az egyedsűrűség eléri a 8-10 darabot 10 hálócsapásban, indokolt lehet a táblák szegélykezelése.

Vontatottan fejlődik a repce is. A kártevők betelepedése a melegebb idő hatására ismét erőre kapott. A repce szárormányosok betelepedésének a második hulláma kezdődött el, bár ennek nagysága sokkal kisebb, mint a február végi invázió volt. A korábbi fertőzés lárvái már károsítanak, eltérő fejlettségűek a lárvák, de a mostani rajzásból is várható még fertőzés. A szárormányosok mellett emelkedő tendenciát mutat a fénybogarak betelepedése, a hónap utolsó napjaiban a csapdák fogása 3 nap alatt elérte a 8-12 darabot. A fénybogarak mellett a keresztesvirágú növények bolhái és a földibolhák is jelen vannak a növényeken, és a szárazság miatt erőteljesen hámozgatják a növények lombozatát, bár ezzel mérhető kárt nem idéznek elő.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: forróság, perzselés, kártevők

2025. július 6. 13:10

Június utolsó hetében az extrém meleg és száraz időjárás kedvezett a kártevőknek, viszont a kórokozók visszaszorultak.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: gyomok, atkák, bogarak

2025. július 5. 13:10

A forróság, az aszály és a kártevők is komoly nyomást gyakorolnak a nyári állományokra – figyelni kell minden részletre!

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: forróság és vízhiány

2025. június 29. 08:10

A tartósan aszályos, forró időjárás nemcsak a kártevőknek, de a kertészeti kultúrák érési és stresszfolyamataira is komoly hatással van.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: aszály és betegségek

2025. június 28. 08:10

A forróság és a szárazság súlyos károkat okoz a szántóföldi kultúrákban. A betegségek és kártevők is szaporodnak – súlyos szezon elé nézünk.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: mezei pocok veszélyezteti az elvetendő repcét és kalászosokat

2023. augusztus 30. 07:10

Az előző héten forró, csapadéktól túlnyomórészt mentes időjárás uralkodott az országban. A nappali maximum hőmérséklet általában 30 Celsius-fok felett tartózkodott, éjszaka pedig nem csökkent a hőmérséklet 20 fok alá.

A rovarkártevőktől kell most megvédeni a gyömülcskultúrákat

2020. május 27. 09:45

Az elmúlt hetet ismét a mérsékelten meleg, száraz időjárás jellemezte. Az időnként felbukkanó gomolyfelhőkből helyenként esett ugyan néhány milliméter eső, de a naponta visszatérő szeles idő annál többet elpárologtatott, tehát maradt az egész országra kiterjedő krónikus szárazság. Az aszály nem kedvez a kórokozók terjedésének, a rovarkártevők egy része viszont erőteljesen szaporodik. Az általánosságban mérsékelt termést ezektől kell megvédenünk.

A kártevők a dísznövényeinket sem kímélik

2018. május 4. 05:30

Dísznövényeink közül a buxuson ismét tarol a selyemfényű puszpángmoly hernyója.

Szüret utáni tennivalók gyümölcsösökben - mezei pocok és vértetű elleni védekezés

2018. október 10. 13:18

A gyümölcsös ültetvényekben a mezei pocok növekvő károsítása mellett egyre nyilvánvalóbb az almafa vértetű idei jelentősebb mértékű elszaporodása.