Növényvédelmi előrejelzés

Előjöttek az első burgonyabogarak

Agrofórum Online

Az elmúlt héten több-kevesebb csapadék szinte mindenhol esett az országban. Mennyisége csak némi felfrissülést eredményezett a növényeknek, a többhavi hiányt semmiképpen sem pótolja, tehát továbbra is a szárazság az úr. A tartós csapadékhiány a szántóföldi növényeken a kényszerfejlődés tüneteit hozta elő, az őszi kalászosok és a repce magassága meg sem közelíti az elvárható méretet, az árpa kalászol, a repcén alig van oldalelágazás. A kötöttebb talajokon már most hatalmas repedések találhatók. A gyakori szeles időszakok mellett egyébként kellemes tavaszi idő volt, sok napsütéssel, éjszakánként 10 Celsius fok körüli minimumokkal, nappal pedig időnként 20 Celsius fok feletti maximumokkal.

A kalászos gabonák betegségeinek terjedése, illetve a fertőzés erősödése a fent említett időjárási körülmények következtében lényegesen nem változott az elmúlt időszakban. A gabonalisztharmat, a szeptóriás- és más levélfoltosságot előidéző kórokozók és a sárgarozsda általában gyenge fertőzöttséget okoznak, de egyes mély fekvésű és buja növényállományú táblán a kórokozók ennél jóval nagyobb problémát is előidéznek. A szárazság okozta stresszhatást ilyenkor csak levélen keresztül felszívódó levéltrágyák kijuttatásával lehet némileg mérsékelni. Azokon a táblákon, ahol a kényszerkalászolás jelei mutatkoznak, már érdemes a kalászvédelemre is gondolni, illetve a meglévő levélfelületet megóvni a fertőzéstől.

Őszi árpa virágzás

A rovarkártevők jelenlétét kevésbé befolyásolják az időjárási körülmények, így a vetésfehérítő bogarak imágói ismét aktívabbak, fűhálózás alkalmával 15-20 imágó található 10 hálócsapásban. Az eddig lerakott tojások már sötét színűek, lárvakelés közeli állapotban vannak. Már vannak kikelt lárvák is, zömmel L1-L2-es fejlettségi fokozatúak, de a tömeges lárvakelés a közeljövőben várható. A friss imágó betelepedés és peterakás miatt elhúzódó kártételre kell számítani. A veszélyességi küszöbérték a levelek 20%-án jelentkező rágáskár.

Vetésfehérítő bogár lávák búzán

Folytatódott a levéltetvek felszaporodása, kolóniákat már a kalászkezdeményeken is látni, a növényállomány 30-50%-a fertőzött levéltetvekkel. Észlelési szinten hálózhatók a gabonapoloskák is.

Gabona-levéltetű

Az őszi káposztarepce igen heterogén, vannak még virágzó növények, de már tart a sziromhullás és a becőképződés. A fénybogarak egyedszáma és gazdasági jelentősége lecsökkent, a repce becőormányosból is kevesebb telepszik be, 10 hálócsapással 2-3 bogarat lehet fogni, feltehetően a korábbi védekezések hatására. A becőszúnyog fertőzésnek a jelenlegi szárazság nem kedvez, nagyobb kárhoz csapadékosabb idő kellene.

A kedvezőtlen körülmények ellenére a kukorica fejlettsége 1-3 lombleveles, de eléggé heterogének a vetések. A kukoricabarkó kártétel csökkenőben, és inkább a táblaszélekre jellemző.

Ugyanez vonatkoztatható a napraforgóra is, de a most kelő vetéseket érdemes fokozottan figyelni, különösen azokon a helyeken, ahol máskor is voltak barkó károsítások.

Burgonyabogár imágó

Megkezdődött a burgonya kelése, a növényállományok zöme a kelés – 1-3 levél fejlődés állapotában van. Az első burgonyabogár imágók előjöttek telelőhelyükről és keresik a burgonyát. Most átlagosan 0,5-1 bogár található növényenként, de tojásokat még nem raknak.

Borsó-levéltetű

A korán vetett borsó vetéseken megkezdődött a virágzás. A növények öntözés nélkül rendkívül alacsonyak. A borsó-levéltetvek jelentősége ilyenkor rendkívül veszélyes a növényekre, ezért rendszeres növényvizsgálatot igényelnek, a fertőzés kezdetének a megállapítására.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: nyár végi kettős fenyegetés

2025. augusztus 11. 14:10

Augusztusban kórokozók és kártevők fenyegetik a kerteket – itt a friss helyzet és a legfontosabb védekezési tanácsok.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: szárazság és betegségek

2025. augusztus 10. 13:10

Aszály, gyomok, kártevők és betegségek: augusztusi növényvédelmi helyzetkép a szántóföldeken.

Házikerti teendők: a kánikula felébreszti a rejtőzködő kártevőket

2025. augusztus 8. 14:10

Károsítók, betegségek és várható veszélyek: augusztusi növényvédelmi figyelmeztetés minden kerttulajdonosnak.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: egyre több rothadó gyümölcs

2025. augusztus 5. 13:10

A kórokozók háttérbe szorultak, de a gyümölcsmolyok, atkák és kabócák erősen támadnak – védekezni most kulcskérdés lehet a termésmentéshez.

Az almamoly folyamatosan repül – kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2023. augusztus 16. 13:40

Augusztus közepére ismét visszatért a forró nyári időjárás. A légköri frontok most elkerülik a Kárpát-medencét, legfeljebb egy-egy helyi zápor, zivatar alakul ki. A nappali hőmérséklet ismét 30 °C körüli, éjszakánkén 12-20 fokra hűl a levegő. Igen erős a hajnali harmatképződés, mert a talajpárolgás jelentős. Az időszak betegségeknek és kártevőknek egyaránt kedvező.

Itt a tavasz! - Fel kell gyorsítani az aktuális tennivalók elvégzését a kertben

2020. február 26. 15:06

A kertekben fel kell gyorsítani a teendőket, különösen a metszési munkálatokat, a talajerő visszapótlását és a tél végi lemosó permetezések elvégzését.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: a repce fiatalkori kártevői elegendő táplálékot találnak a túléléshez

2023. július 25. 15:10

Július utolsó hetében változatos, meleg időjárás uralkodott. A kánikulai napsütést délutánonként több alkalommal zavarták meg záporok, zivatarok, melyből több helyen jégeső tarolta le a határt.

A szárazság mellett kártevők és kórokozók is veszélyeztetik az őszi vetéseket

2018. október 24. 08:45

A mezei pocok felszaporodása mellett igen jelentős a kabócák, a levéltetvek és a gabonafutrinka fertőzöttség az őszi vetésekben. Repcén egyre nagyobb jelentőségűnek tartják a tarlórépa sárgaság vírust, míg árpán és búzán az árpa sárga törpülés vírusa jelenti a fő veszélyt a növényekre.