Növényvédelmi előrejelzés

Erőteljes támadásban a peronoszpóra, a lisztharmat és a szürkerothadás

Agrofórum Online

 Az elmúlt hét időjárását a változékonyság jellemezte. Az átlagosnál kissé hűvösebb nappali és éjszakai hőmérséklet mellett több hullámban csapadékfront érte el, amiből helyenként kéthavi csapadék is lehullott. Az átmeneti lehűlés nem csökkentette a rovarkártevők aktivitását, a betegségek pedig a nedvesség hatására ismét erőteljesen fertőznek.

Szőlőben az eddig szolidan fertőző lisztharmat, peronoszpóra, szürkerothadás valamint a feketerothadás kórokozók most erőteljesen támadnak. A zsendülés felé tartó fajták bogyói az esőzések hatására több helyen felrepedtek, amiben a lisztharmat is besegített. A felrepedt bogyókon a szürkerothadás tünetek is jól láthatók, de egyelőre még a lisztharmatos fürtök vannak túlsúlyban. A fiatal leveleken, főként az oldalhajtásokon megjelentek a peronoszpóra jellegzetes olajfoltjai.

A nyugati tájegységek ültetvényeiben a már jóval korábban megjelent feketerothadás a lombozaton az esőzések és magas páratartalom hatására tovább erősödött, és félő, hogy átterjed a fürtökre is, hatalmas károkat okozva ezzel. Folytatni kell az ültetvényekben a zöldmunkát, mert nélküle az intenzív növényvédelem is kevésbé hatékony, mert a fürtökre alig jut a permetléből. Az amerikai szőlőkabóca lassan eléri a kifejlett imágó állapotot, a lárvák zöme L4-L5 lárvastádiumban van, kelő lárvát már nem látni a leveleken.

A korábbi évekhez viszonyítva most kevesebb a lepkekabóca a szőlőben, tavaly ilyenkor már sokat lehetett látni, helyette egyre aktívabbak szőlőben is a zöld vándorpoloska imágók és lárvák. A tarka szőlőmoly most is rajzik, de gyér a csapdák fogása, nyerges szőlőmolyt viszont egyáltalán nem fog a csapda.

Az almamoly rajzása a nyugati tájegységeket leszámítva kissé gyengült az előző héthez viszonyítva, a fertőzött gyümölcsök hullanak a fáról. A lisztharmat és varasodás továbbra is meghatározó az ültetvényekben, a levélfertőzés tág határok között 5-25 % közötti, de a beteg gyümölcsök aránya még elenyésző szintű.

A dió betegségek terjedésének kedvezett a sok eső, egyaránt sok a gnomóniás- és a baktériumos levél- és termés (10-25%). Tömegessé vált a nyugati dióburok-fúrólégy rajzása, ugyanakkor a tojásrakás és a lárvakelés is intenzív minden térségben. A csalogató anyagos csapdák fogása eléri a heti 30-55 darabot csapdánként.

Az érő szilvafajták mellett folyamatosan rajzik a szilvamoly, a keleti gyümölcsmoly pedig ismét intenzíven repül a feromon csapdákba, ugyanakkor ismét látni frissen fertőzött hajtásvégeket az őszibarack fákon.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: még mindig tart a szezon!

2025. november 4. 08:10

Az enyhe, tavaszias ősz meghosszabbította a kerti szezont – most még van idő a metszésre, lemosó permetezésre és a beteg fák rendbetételére.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: végre csírázik az őszi vetés

2025. november 3. 08:10

Az enyhe, csapadékos idő fellélegzést hozott az őszi vetéseknek: a kelés beindult, a repce erősödik, a gyomosodás viszont gyorsulhat.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: hideg hajnalok, beteg fák

2025. október 26. 14:10

A kertészeti kultúrákban a lombhullás felgyorsult, a betegségek újra megjelentek – most kulcsfontosságú a lemosó permetezés.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: fagy, aszály, kártevők

2025. október 24. 14:10

A talaj kiszáradt, a gabonák kelése vontatott, a repce fejlődése heterogén – az eső lenne az egyetlen megoldás.

Megjelent a rózsarozsda, védeni kell a díszkerteket is

2021. május 19. 08:45

A májusi eső aranyat ér. Ez a közmondás az idei tavaszon még határozottabban igaz. Május második dekádjában egymást váltogatták a hűvös, csapadékos és a meleg, napsütéses időszakok. Az aranyat érő esőből szinte minden tájegységbe jutott kisebb-nagyobb mennyiség. A bőségesebb csapadék elsősorban a Dunántúlt érintette. Az eső és a vele járó magasabb páratartalom kedvezett a nedvességigényes kórokozók terjedésének és a levéltetvek felszaporodásának kertészeti és szántóföldi növénykultúrákban egyaránt.

Aktuális tél végi feladatok: metszés és tápanyag-utánpótlás

2020. február 12. 10:36

Metszés közben vizsgáljuk át a fák törzsét, ágait, így meggyőződhetünk róla, hogy van-e pajzstetű fertőzés, vagy áttelelő takácsatka tojás a növényeken.

Nem optimális az időjárás a kukorica és a napraforgó vetéséhez

2021. április 14. 13:16

Április első dekádjában tovább folytatódott az igen változékony, jobbára hűvös időjárás. Egy betörő hidegfront hatására szinte minden éjszaka fagyott, több körzetben az éjszakai lehűlés jelentős volt, de a nappali maximumok sem érték el a 10 Celsius fokot. A talajhőmérséklet továbbra sem optimális a napraforgó és a kukorica vetéséhez, ennek ellenére nagy erőkkel vetnek a gazdák.

Eső lassítja a napraforgó érését, a kukoricán megjelent a csőfuzáriózis

2020. augusztus 19. 12:30

Egymás után több alkalommal, de kiszámíthatatlan területi eloszlásban több atlanti eredetű időjárási front érte el az országot, mely helyenként felhőszakadást, szélvihart és jégverést idézett elő. A talajok nedvességtartalma általában kedvező az őszi vetésű növények, elsősorban az őszi káposztarepce vetőágyának előkészítéséhez, viszont lelassította a napraforgó érését, és növelte a szár-és tányérbetegségek terjedésének veszélyét.