Növényvédelmi előrejelzés

Itt az ideje a lemosó permetezésnek

Agrofórum Online

Október második dekádjában a sok évi átlagnak megfelelő időjárás alakult ki. A nappali maximum hőmérséklet csak a napos déli órákban érte el a 20 Celsius fokot, borúsabb időben inkább a 10-15 fok a jellemző. Éjszakánként borultságtól függően csupán 5-8 fok a jellemző. Mély fekvésű területeken állandósult a reggeli párásság és a fagyveszély. A néhány nappal korábban lehullott változó mennyiségű csapadék javított a talajok nedvesség ellátottságán, de néhány körzetben, főként Kelet-Magyarországon csupán néhány milliméter eső hullott.

 A gyümölcsös és szőlőültetvényekben jórészt befejeződtek a betakarítási munkálatok, így felkészülhetünk az idei szezon utolsó növényvédelmi feladatára, az őszi lemosó permetezésre. Szükségessége abban rejlik, hogy az év során felszaporodott, és áttelelésre váró kórokozók és kártevők szaporító képleteit jó hatékonysággal tudjuk gyéríteni. A permetezés elvégzését akkor érdemes elkezdeni, amikor a gyümölcsfák és a szőlő lombozatának 50 százalékát már lehullajtotta.

Ez általában az első esős őszi napok és deres hajnalok után következik be. Vizsgáljuk át, hogy a fákon, tőkéken milyen károsítók nyomait találjuk, és annak függvényében döntsünk, milyen készítményt használunk lemosásra. Általános őszi lemosásra legalkalmasabbak a rezet és ként tartalmazó készítmények, de abban az esetben, ha rovarkártevők is felfedezhetők a növényeken, akkor érdemes elővenni az olajat is tartalmazó lemosó szereket, illetve ezek gyári kombinációit.

A permetlében levő olaj vékony bevonatot képez a pajzstetveken, vértetű vattabevonaton, áttelelő takácsatka és levéltetű tojásokon, azok megfulladnak levegő hiányában. A réz hatóanyag a lisztharmat gombák kivételével hatásos számtalan kórokozó ellen, míg a kénes készítmények a lisztharmat gombák áttelelő szaporító képleteit képes elpusztítani.

A lehulló lombozat nitrogén tartalmú műtrágya oldattal való kezelése felgyorsítja a levelek korhadását, mert elősegíti a humifikálást előidéző mikroorganizmusok felszaporodását. A levelekre elegendő 1 százalékos töménységben kipermetezni a nitrogén oldatot.

A kerti pázsitot is ebben az időszakban kell felkészíteni a téli időszakra. A fűnyírás gyakoriságát már ritkíthatjuk. Ekkor már ne juttassunk ki nitrogénben gazdag trágyákat, inkább a foszfor és kálium túlsúlyos, magnéziumot is tartalmazó gyeptrágyákat használjuk. Ezektől a tápelemektől a gyepek télállósága javul, és könnyebben átvészelik a zordabb hónapokat is. A télre való kondicionálás előtt érdemes a nyár során felgyülemlett levélmaradványokat, mohásodást szellőztetővel eltávolítani és a fűre hullott leveleket is gyűjtsük össze rendszeresen.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Törpül, sárgul az árpa?

2025. április 26. 13:10

Az árpa sárga törpülés vírus ellen, jobban mondva annak terjesztői ellen az őszi vetés után tudunk hatékonyan védekezni.

Házikerti teendők: fagykár, monília és szilvadarázs

2025. április 16. 13:10

A házikerti teendőket körvonalazza a monília, a poloskaszagú szilvadarázs megjelenése, valamint a fagykár is.

Levélfoltosság, őszi árpa: ideje elővenni a permetezőt + videó

2025. április 11. 14:30

A hálózatos levélfoltosság jelenlegi, korai stádiumában még lehetőséget ad a hatékony védekezésre az őszi árpában.

Növényvédelmi előrejelzés: fagykár és lappangó kártevők

2025. március 22. 08:10

Az esős napokkal egyidejűleg a hőmérsékleti értékek is csökkentek, az elmúlt napokban pedig visszatértek a fagyos éjszakák. A drasztikus lehűlés sajnos az idei évben is aggodalmat okozott a gyümölcstermesztők számára.

A károsító helyzet alakulása 2019-ben és várható következményei (11. rész)

2020. január 15. 12:51

A cseresznyére és a meggyre már évek óta oly veszélyes, virágfertőző meggy monília szempontjából járvány közeli helyzet alakult ki a májusi csapadékos időben.

Kis kolóniákban szívogatnak a levéltetvek a repceállományokban

2021. október 5. 12:17

A levéltetvek betelepedése továbbra is megfigyelhető, bár a fertőzés üteme ebben az időszakban nem erősödött, inkább a néhány egyedből álló kis kolóniák szívogatása a jellemző.

Erős a levéltetvek kártétele - nagy az esélye a vírusfertőzések átadásának

2019. november 5. 06:37

A növények fejlődésével párhuzamosan az őszi káposztarepcében, az árpában és a búzában egyaránt erős levéltetű-fertőzés kialakulásának lehetünk szemtanúi.

Kelnek az amerikai kukoricabogár lárvák, megjelentek a szipolyok

2020. június 17. 08:48

A késői csapadék az őszi kalászos gabonák és a káposztarepce terméskilátásain nem sokat segített, hiszen ezek a növények közvetlenül az érés előtt állnak, viszont a kukorica és napraforgó fejlődésében néhány nap alatt látványos változást hozott.