Növényvédelmi előrejelzés

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: egyre több rothadó gyümölcs

Július utolsó hetében folytatódott a többnyire száraz, mérsékelten meleg időjárás. Az időszak eleji hőségnapokat egy hidegfront szakította meg, mely csupán helyenként hozott magával kevés csapadékot. A páratartalom értékek is csak az esős napok környezetében emelkedtek 75–80% fölé, habár a hőingadozás és a páralecsapódás is jelentős volt.

A reggeli óráktól gyakran felélénkülő szél a nedvességet hamar felszárította, így a páratartalom mellett a levélnedvesség értékek is csökkentek az ültetvényekben. Ezek a körülmények a kórokozóknak kevésbé, a kártevők számára viszont annál inkább kedvezőnek mutatkoztak.

Almásban változó kártevőhelyzet, figyelni kell az almamolyra és atkára!

Almatermésűekben a kórokozóhelyzet nem változott számottevően. Újabb varasodás tünetek csupán a párásabb, csapadékosabb (dunántúli) területeken jelentek meg az érzékeny fajták levelein. A lisztharmat újabb tüneteivel nem találkoztunk, de jelen körülmények között a fertőzésveszély már egyébként is csökkenő. A betegségek közül most a moníliás gyümölcsrothadás okozhat problémát, különösen ott, ahol rovar- vagy madárkártétel, mechanikai sérülés (pl. jégverés) érte a terméseket.

Az almamoly rajzása nagyon változatos képet mutat, számos ültetvényben azonban még növekvő számban rajzik a második nemzedék. A gyümölcsök fertőződése folyamatos, ahogy a kártétel következtében a gyümölcshullás is. Az almalevél-aknázómoly rajzása tömeges, több ültetvényben még mindig növekvő számú a populáció, 400–550 db imágó/csapda/3 nap fogással. Az almalevél-törpemoly és az almalevél-sátorosmoly rajzása továbbra is alacsony szintű, csökkenő tendenciájú.

Több almáskertben fokozódott a piros gyümölcsfa-takácsatka felszaporodása és kártétele. A fertőzött ültetvényekben célszerű a lombozatot alaposan átvizsgálni, mivel a téli tojások lerakása előtt még hatékonyan tudjuk gyéríteni az atkanépességet! Az engedélyezett készítmények többsége érés kezdetéig használható, de az akaricidválasztás előtt vegyük figyelembe az élelmezés-egészségügyi várakozási időket is!

Csonthéjasok: monília, molyok és korai gyümölcshullás

A kajszi, őszibarack, szilva érése, betakarítása folyamatos. Az almatermésűekhez hasonlóan az érés előrehaladtával és a sérülések nyomán a moníliás gyümölcsrothadás fertőzésveszélye erősödő! A betegség ellen csak az éréshez köthető moníliás gyümölcsrothadás ellen védekezhetünk megelőző jelleggel az engedélyezett fungicidek valamelyikével, az élelmezés-egészségügyi várakozási idők betartása mellett.

Moníliás rothadás érő szilván

Kajszi- és őszibarackban a keleti gyümölcsmoly rajzása folyamatos, csupán helyenként mérséklődő. Ezzel párhuzamosan a lárvák gyümölcskártétele fokozódott, melynek többek közt idő előtti gyümölcshullás a következménye. A barackmoly egyedszáma továbbra is alacsony, de a rajzás folyamatos, csökkenő.

Szilvában a szilvamoly rajzása sok esetben visszaesett, de a nagyobb gyümölcsösökben nagyszámú a jelenlét. A tojásrakás, lárvakelés, fejlődés folyamatos, a fertőzött gyümölcsök hullása intenzív!

Szilvamoly lárvája az érő termésben

A betakarítás utáni állapotú cseresznye-, meggyfákon a sztigminás levéllyukacsosodás terjedése stagnál, ellenben főleg házikertben a blumeriellás levélfoltosság felszaporodása figyelhető meg (teljesen kezeletlen fákon). A betegségből és egyéb élettani okokból eredően a lomb sárgulása, hullása megkezdődött.

Blumeriellás levélfontosság cseresznyén

Dió: fúrólégy, levélhullás és betegségek

Dióban a nyugati dióburok-fúrólégy rajzása mindenütt tapasztalható, általában alacsony, de területenként változó egyedszámmal (25-40 db imágó/csapda/hét). Ahol még nem tették, a védekezéseket haladéktalanul el kell kezdeni, mert a kártevő párosodása, tojásrakása folyamatos!

A baktériumos és gombás megbetegedések és az aszály következtében megkezdődött a diófák lombjának sárgulása, gyenge hullása.

Szőlő: peronoszpóra, lisztharmat, kabóca

Szőlőben az elmúlt héten újabb peronoszpóra tünetek jelentek meg a fiatal, hajtásvégi leveleken. A levélfonákon a spóraképződés nagymértékű, időjárástól függően a következő napokban újabb lombfertőzések vannak kilátásban. A lisztharmat nagyobb arányú tünetmegjelenése inkább a fürtökön volt tapasztalható az idei évben, lombon egyelőre alacsony szintű a betegség fellépése.

A színeződő, zsendülő fürtök már egyik betegséggel sem fertőződnek, a lomb azonban igen. Ezért a későbbi fajtáknál a lomb védelme érdekében újabb védekezés válhat szükségessé, mellyel a kórokozók áttelelési esélyeit csökkenthetjük. A korai fajták esetében (pl. Irsai Olivér) már nem javasolt a fungicides beavatkozás!

A botrítisz fertőzésveszélye az érés előrehaladtával növekvő, különösen a vékony héjú, tömött fürtű fajtákban. A kórokozó számára kedvező csapadékos időjárás fennállásakor a megelőző védekezés javasolt speciális botriticid készítménnyel.

Az amerikai szőlőkabóca imágó rajzása folyamatos, mostanra erőteljesen növekvő számú a csapdákban. Nem ritka a napi 80-120 db-os fogás a sárgalapokon! A fitoplazmás betegséget a lárvák mellett az imágók is terjesztik, tehát az ellenük való védekezés jelenleg is nagyon fontos, a fitoplazma-szerű tüneteket mutató növények folyamatos eltávolítása mellett!

Szőlőben a zöld cserebogarak helyenként (Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád-Csanád vármegye) jelentős kártételt okoznak a szőlő lombján!

Tüh Annamária

Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara

Az előrejelzés a Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom és Zala vármegyei Növényorvosi Kamarák szakembereinek megfigyelései alapján készült.

A képek a szerző felvételei.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: hideg hajnalok, beteg fák

2025. október 26. 14:10

A kertészeti kultúrákban a lombhullás felgyorsult, a betegségek újra megjelentek – most kulcsfontosságú a lemosó permetezés.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: fagy, aszály, kártevők

2025. október 24. 14:10

A talaj kiszáradt, a gabonák kelése vontatott, a repce fejlődése heterogén – az eső lenne az egyetlen megoldás.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: jönnek a betegségek

2025. október 21. 07:10

A tartós szárazság komoly stresszt okoz a gyümölcsfáknak – a tél előtti vízhiány súlyos fagykárokhoz és gyengébb rügyfakadáshoz vezethet.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: gyomosodás és kártevők

2025. október 20. 11:10

Bár nyugaton kedvezőbb az idő, az Alföldön súlyosbodik a szárazság, miközben a kártevők és betegségek sem kímélik a táblákat.

Mi okozza barna foltok kialakulását a birsalmán?

2019. január 10. 05:36

G. Gizella kérdése: Számos leszüretelt birsalmámon az utóérés során barna, nagyméretű foltok fejlődnek, melyek elrohadnak. Gyakran azok miatt kell gyorsan feldolgoznom, hogy megmentsem. Mi okozza?

Mi okozza az őszibarackfa leveleinek sodródását?

2025. május 27. 04:36

Őszibarack levele sodródik és kisebb a szokásosnál. Mi okozza? Képet mellékelek a problémáról.

Milyen károsító támadhatta meg a díszalmafákat?

2023. március 9. 04:37

Kertünk előtt az utcai járdán van 2 db 15-20 éves díszalmafa. Csodálatos rózsaszínű virágaikat tavasszal sokan megcsodálják. Valami történt a fákkal, az összes apró termés megfeketedett, összeaszalódott, és rajta lógnak az ágakon, nem hullottak le. A fatörzseken, sok helyen sebeket, kéregleválásokat is látok. Mi történhetett velük? Mit tehetek, hogy ez ne ismétlődjön meg?

Miként permetezhetjük a virágzó kajszit monília ellen?

2024. március 18. 04:40

Szeretném megtudni, hogy hogyan permetezhetem le a virágzó kajszit monília ellen?