Növényvédelmi előrejelzés

Meggondolandó a talajfertőtlenítés – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

Agrofórum Online

Március utolsó hetére a változékony időjárás nyomta rá bélyegét. A nappali hőmérséklet még most is átlag feletti volt, de éjszakánként gyakran fagyközeli értékeket mérhettünk.

Jelentősebb csapadék csak a Dunántúl nyugati tájegységeiben hullott, más térségekben csupán néhány milliméter esett. A talaj felső rétege erősen kiszáradt, a kapás kultúrák talajelőkészítése zavartalanul folyik.

Virágzik a kökény, a népi mondás szerint kezdődhet a kukorica vetése.

Az őszi kalászos gabonák fejlődésének továbbra is kedvez a jelenlegi időjárás. Megkezdődött az árpa szárbaindulása, a búza pedig a bokrosodás végén tart. A gabonákon károsító betegségek terjedésében a korábbiaknál kissé hűvösebb időjárás miatt túl sok változás nem történt.

Az árpán a pirenofórás fertőzés lassú terjedése figyelhető meg, míg a lisztharmat fertőzés szintje a legfejlettebb állományokban gyenge-közepes mértékű, és elsősorban az alsó, fejlettebb leveleket érinti.

A búzán a sárgarozsda lassú, de folyamatos fertőzése tapasztalható, a friss tünetek mellett sporuláló foltokat láthatunk. Emellett a szeptóriás megbetegedés a jellemző gyenge-közepes mértékben.

Erősödik a kártevők jelenléte

A gabonatáblák szegélyeiben folyamatosan erősödik a vetésfehérítő bogarak egyedsűrűsége. Gócosan 10 hálócsapásban akár 15-25 bogarat is megfigyelhetünk, a déli tájegységekben erősödik a peterakás, az érő tojásokból április elején már várható a lárvakelés kezdete. Az erősen fertőzött táblákban megkezdődött a védekezés az imágók ellen.

Kopuláló vetésfehérítő imágók búzán
Kopuláló vetésfehérítő imágók búzán

Az őszi káposztarepce a változékony időjárás ellenére általában elérte a zöldbimbós fejlettséget. Igen erős a repcefénybogarak betelepedése, virágzatonként 3-5 bogár is megtelepedett a bimbókon, ami vontatott virágzáskezdet esetén nagy károkat képes előidézni.

Repcefénybogarak
Repcefénybogarak

Újabb betelepedési hullám figyelhető meg a szárormányosok esetében, tehát erre a kártevőre ismét oda kell figyelni, illetve a fénybogár elleni kezeléssel erre a kártevőre is gondolni kell.

Helyenként már megkezdődött a becőormányos bogarak betelepedése is, de létszámuk egyelőre jelentéktelen. A repcekártevők elleni rovarölő szeres kezelések során fokozottan ügyeljünk a megporzó rovarok megóvására, ezért szigorúan tartsuk be a készítményekre vonatkozó kijuttatási, felhasználási szabályokat.

A cukorrépa, napraforgó és kukorica fokozottan érzékeny a talajlakó kártevő fertőzöttségre, ezért most időszerű a talajokban található drótférgek, pajorok (kukoricánál a kukoricabogár peték is) létszámának ellenőrzése, és indokolt esetben a védekezésre való felkészülés.

Drótféreg
Drótféreg

Általános szabály, hogy 2 db/m2 feletti együttes fertőzés esetén meggondolandó a talajfertőtlenítés elvégzése, mert a kártevők okozta tőszámkiesés akár gazdaságtalanná is teheti termesztést.

(Vezérkép: Kwizda Agro Hungary/Facebook)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: még mindig tart a szezon!

2025. november 4. 08:10

Az enyhe, tavaszias ősz meghosszabbította a kerti szezont – most még van idő a metszésre, lemosó permetezésre és a beteg fák rendbetételére.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: végre csírázik az őszi vetés

2025. november 3. 08:10

Az enyhe, csapadékos idő fellélegzést hozott az őszi vetéseknek: a kelés beindult, a repce erősödik, a gyomosodás viszont gyorsulhat.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: hideg hajnalok, beteg fák

2025. október 26. 14:10

A kertészeti kultúrákban a lombhullás felgyorsult, a betegségek újra megjelentek – most kulcsfontosságú a lemosó permetezés.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: fagy, aszály, kártevők

2025. október 24. 14:10

A talaj kiszáradt, a gabonák kelése vontatott, a repce fejlődése heterogén – az eső lenne az egyetlen megoldás.

Növénytermesztési tapasztalatok 2021-ben: rovarkártevők az őszi káposztarepcében - 7. rész

2022. január 4. 04:36

A repcét kifejezetten „kedvelik” a kártevők, így én magam is sokféle kártétellel találkoztam. A lentiekben ezek a tapasztalatok olvashatók, ahogyan azt én láttam.

Kezdődik a repcefénybogarak károsítása

2025. április 8. 08:10

A repcefénybogarak károsítják az őszi káposztarepce állományainkat, ugyanakkor megítélésük szigorúbb, mint más, közismert repcekártevőké.

Most veszélyes a repcefénybogár

2022. április 16. 06:36

A repcefénybogarak szinte kizárólagos tápláléka a repce pollenje. Rejtett bimbós és fiatal zöld bimbós állapotban, amikor a fejlődő bimbókban még sem portokok, sem pollen nem található, ezek a bogarak nem károsítanak.

Amit a fénybogarakról tudni érdemes

2024. március 11. 05:40

A repce fénybogarai általában már igen korán, a repce szárát támadó ormányosbogarakkal csaknem egy időben előjönnek telelőhelyeikről és a színcsapdákkal már ekkor foghatók.